Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)
1991-12-30 / 304. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM 1991. december 30., hétfő A tabi TVG-ben mindenki másként tudja Utózöngék egy elmaradt sztrájkhoz RECEPTEKKEL A VILÁGHÍR FELÉ Egy magyar nő a Guinnes Rekordok Könyvében A Guinnes Rekordok Könyvében ugyanott a szigorú figyelmeztetés, hogy a benne szereplő Információk védettek, a szerkesztők talán nem veszik zokon, ha a magyar rekorderek közül a szebbik nemet egyedül képviselő Frank Júliára hívjuk fel a figyelmet. Az 1992-es kiadásban azzal vívta ki magának a helyet, hogy hazánkban ő irta a legtöbb szakácskönyvet — szám szerint kereken harmincat. A Fe- renczy Europress munkatársa kereste fel. A december 17-i sztrájkról a tabi. Tartály- és Vegyipari Gépgyár igazgatója Horváth Gyula azt nyilatkozta lapunk december 18-i számában, hogy közössége elvetette a sztrájkot, de a kormány több intézkedésével továbbra sem ért egyet. Teleki Sándor a Tartály- és Vegyipari Gépgyár kereskedelmi és anyagellátási osztályvezetője most munkatársunknak azt mondta: o — Gyárunk szakszervezeti bizottságának elnöke az MSZOSZ kezdeményezése alapján, elkezdte a december 17-re meghirdetett figyelmeztető sztrájk előkészítését. Beke János első útja — az egyik bizalmi társaságában —, az igazgató irodájába vezetett, ahol tájékoztatták Horváth Gyulát a szakszervezeti kezdeményezésről. Az igazgató tömör válasza — információim szerint — az volt: a sztrájkot nem támogatja, de nem is akadályozhatja meg. Ez a megnyilvánulás a sztrájk- törvény ismeretére utalt, tehát a szakszervezet elnöke folytatta a szervező munkát. December 16-án Beke János ismét fölkereste az igazgatót, hogy a demonstráció részleteiről tartsanak egyeztetést. Ám ekkor robbant a bomba! A gyár vezetője kijelentette: nem tűr el semmiféle sztrájkkal összefüggő tevékenységet a gyár területén! A megszeppent szakszervezeti vezető visszament munkahelyére és „lopve” adta a bizalmiak tudtára, hogy megváltozott a „gyárban hozott sztrájktörvény”, nem lehet semmiféle sztrájkkal kapcsolatos megnyilvánulás. A félelemuralta helyzetben minden elcsendesedett... A Somogyi Hírlap december 18-i számában aztán értetlenül olvastuk: „A tabi Tartály- és Vegyipari Gépgyár közössége elvetette a sztrájkot...”. Sokan nem értették mi történhetett. Mint kiderült Horváth Gyula gyárigazgatónak adott tájékoztatást, miután néhány ember véleményét kikérte. Nos, ember legyen a talpán, aki az előzmények után a sztrájk mellett nyilatkozott volna. Az is lehet, hogy az igazgató olyan személyeket kérdezett meg, akik valóban nem értettek egyet a demonstrációval, illetve az aláírásgyűjtései. Epilógus értékű, hogy az igazgató a szakszervzeti elnök korábban rendszeresen számfejtett heti 4 óra munkaidőkedvezményének elszámolását is megtiltottál © Beke Jánost, a Tartály- és Vegyipari Gépgyár szakszervzeti bizottságának elnökét munkahelyén kerestem föl. — Miután fölkerestem az igazgató urat, hogy a meghirdetett folyamatot végigvigyük, azt a választ kaptam, hogy a gyár területén — mivel év végi hajrá, illetve csúcsidőszak van —, ezt elveti, illetve meg is tiltja mindenféle formában. — Tehát munkásgyűlést sem tarthattak, aláírásokat sem gyűjthettek? — A tiltással azt kellett, hogy értsem: a gyáron belül mindenféle a sztájkhoz kapcsolódó szervezkedéstől, illetve megbeszéléstől el vagyok tiltva. Végül is, éppen ezért — aláírást sem gyűjtöttünk, szórólapokat sem adtunk ki. — Milyen most a hangulat? — A dolgozók közül sokan megdöbbenéssel fogadták, hogy elmaradt a csatlakozás, ugyanis munkatársaim előzőleg folyamatosan érdeklődtek a sztájkkal kapcsolatos teendőkről. Akkor az intézkedés fölháborodást keltett, mert már mindenki beletörődött... — Igaz-e, hogy mint választott tisztségviselőnek, megtiltották a korábbi munkaidő kedvezményre járó átlagkereset elszámolását? — Igen, decemberben — visszamenőlegesen. A szak- szervezetek megyei központjába történő egésznapos megbeszélésem is a szabadságomba került. Ezt azonban a közösség érdekében vállaltam. Ilyen Körülmények között ez a munka tovább nem folytatható, erről a gazdasági vezetései tárgyalni kell! © Horváth Gyula a TVG igazgatója: — Teleki Sándor a vállalatnál sértődött ember. A magasabb teljesítmény-követelményeket fölvállani nem merte, így vele nem vagyok hajlandó vitába belemenni, — Volt-e a gyárban a sztrájkkal kapcsolatos betiltás? — Betiltás nem lehetett, mert azt törvény szabályozza. A szakszervezti elnök figyelmét pedig fölhívtam: csak a törvényes előírásoknak megfelelően lehet sztrájkot szervezni. Fölhívtam a figyelmét, hogy bármilyen szakszervezeti munka — a vállalaton belül! — lehetséges, de csak a munkaidő befejezése után! — Tehát sem aláírásgyűjtést, sem rövid munkagyűlést nem tarthattak? — Ezt senki nem kréte a vállalat vezetésétől, tehát nem volt mit megtiltani. Javasoltuk a főmérnökkel, hogy célravezetőnek látunk egy aláírás- gyűjtést. Tehát semmiféle sztrájk megtiltás nem volt! Csak figyelmeflehívás, hogy munkaidő alatt, a munikával kell foglalkozni, az idei év eredményes teljesítése érdekében, amire megtudjuk alapozni az 1992-es bérfejlesztést, ugyanis január 2-val 20 százalékos alapbérfejlesztést kívánunk végrehajtani. G — Miért vonták meg a szak- szervezet elnökének korábbi kedvezményét? — Megvonásra nem került, csak a figyelme lett fölhíva. — Akkor most ki és mikor képviseli Önöknél a szakszervezeti tagok érdekeit? — Ez a szakszervezet belügye... Krutek József — Amikor beszélgetésünk elején szót ejtettünk kötetei számáról, Frank Júlia rögtön helyesbített: — A rekordok könyve kéziratának leadása után néhány nappal jelent meg a harminc- egyedik, az „Ötletfazék” sorozat ötödik köteteként. — Mikor jelent meg a legelső konyhai opusa? — Majdnem tíz éve, 1982-ben, Disznótorban címmel. — Akkor maradjunk a Guin- nes-stílusnál: melyik kelt el a legnagyobb példányszámban? — Éppen a legelső, több mint 100 ezer fogyott belőle. — Melyik a szerző számára a legkedvesebb? — Nehéz eldönteni, egyet nem tudok választani — mondok hármat: a „Szárnaspa- rádé”, a „Házi befőzés” és a „Krumplis könyv”. — A legszebbnek melyiket tartja? — A Nagy fagylalt könyvet, meg a Házi befőzést és a valóban csodás kiállítású Nagy fritukönyvet. — Igen, az olajsütő most a háziasszonyok egyik kedvenc segítőtársa. — Én is nagyon szeretem. Egyébként grillsütőből hat darab van a konyhámban, és imádom a miniszámítógéppel működő robotgépet. — Szóval egy kisebb műszaki áruházzal felér a gasztronómus konyhája... de ez nem luxus. — Már hogy lenne az, van úgy, hogy két napig egyfolytában sütök-főzök. — Még maradt a leg-kérdé- sekből. Van kedvenc fűszere, gyümölcse, zöldségféléje a szakácskönyvírónak? — Azt hiszem nincs kedvenc fűszerem, hiszen éppen a sok fűszer harmonikus egysége jelenti a szakácsművészet csúcsát. Legszívesebben azonban a fokhagymát használom, főleg kiváló élettani hatása miatt. A zöldségek közül a padlizsánra és a brokkolira szavazok. Mind a kettőt sokféleképpen el lehet készíteni, szinte kimeríthetetlen a variációk száma. — És mit jelent a szakács- könyvekben visszatérő recept cím: Frank-módra, Júlia módra? — Természetesen a Frank férjem nevére utal. ő a legelső és legszigorúbb kritikusom. A Júlia-módra pedig újdonságot jelez. — A Magyar Nők Lapja ro- vatvzetőjeként mi a véleménye a különféle táplálkozási irányzatokról? — Nem szeretem a szélsőségeket. Az a véleményem, hogy igenis szükség van a vegyes táplálkozásra, tehát nem állok ki például a vegetáriá- nizmus mellett sem. Az emberi szerveztnek sokféle tápanyagra van szüksége, és ezt egyoldalú táplálkozással — például a hús teljes kizárásval — nem lehet elérni. MEGSZÓLAL A SZOVJET KÉMEK FŐNÖKE: VLAGYIMIR SEBARSIN Évekig csak a legközelebbi munkatársai ismerték (Folytatás az 1. oldalról) A volt NDK-kémfőnök, Markus Wolf, akiről a szovjet titkosszolgálat külföldi akcióit irányító egykori főnök, az 56 éves Leonyid Vlagyimir Sebar- sin szuperlativuszokban nyilatkozik: „A németek voltak a legjobb ügynökeim... Büszke voltam rájuk, és tudtam, hogy száz százalékig megbízhatom bennük.” Talán ezek a jó tapasztalatok is közrejátszottak abban, hgoy Sebarsin épp egy német újságnak, a Bild am Sonntagnak nyilatkozott (életében először), sőt p lap munkatársát a lakásába is beengedte s hozzájárult, hogy fényképeket készítsen róla. Egy piros Volga utasa Egy piros — 80 lóerősből 200 lóerőssé átalakított — Volga ment az újságíróért: már akocsi maga is megért egy „miség”, hiszen volt benne — természetesen — telefon, de még egy komputer-vezérlésű készülék is, amely folyamatosan kódolt üzeneteket közvetített mindazoknak, akik azt értették is. A kocsi a moszkvai Cserszkaja utcában egy nagy épület előtt állt meg. A szemben lévő házban lakik Borisz Jelcin. Sebarsinék házába nem könnyű bejutni: szám- kombinációra nyílik a kapu, belépve, a portán monitorokon figyelik a folyosókat, és a látogatót a KGB embere kíséri fel amegfelelő lakásba. A vasból készült lift az ötödiken áll meg. Az ajtóban borvörös kötött pullóverbe, fehér ingbe és szürke nadrágba öltözött szikár férfi áll: Leonyid Vlagyimir Sebarsin. A lakás moszkvai viszonylatban nagynak mondható (háromszobás), és tele van emléktárgyakkal a világ minden tájáról. „29 éven kereszült szigorúan titkos kategóriába nyilvántartott ügynök, majd pedig kémfőnök voltam. Ezh azt jelenti, hogy senki nem ismerhette a nevemet, és soha sem készülhetett rólam fénykép. A külföldi felderítés első embereként még a KGB belső használatú irataiban sem szerepelhettem név szerint. Még a rokonaim, sőt a saját vejem sem tudta, hogy mi a foglalkozásom.” Hivatalosan Sebarsin a külügyminisztérium tudományos munkatársa volt. Sebarsin rendkívül intelligens férfi, aki angolul, hindiül és urduul is kitűnően beszél. Nem csoda, hiszen hosszú évekig kém volt Pakisztánban, Indiában, Afganisztánban és Iránban, míg végül kinevezeték főnöknek a moszkvai központba. Sebarsin 12 év alatt briliáns karriert futott be, amelynek csúcspontja — igaz, hogy csak 24 órára, az 1991 augusztusi moszkvai puccs után — maga a KGB-főnökség volt. Ennek során igen sok konkurenssel kellett megvívnia harcát, de elkápráztatta külföldi jelentéseivel a szovjet nomenklatúra legfelsőbb köreit is. Tornádó-adatok Moszkvába Az NSZK is szerepelt „áldozatai” között. A legnagyobb sikere az volt, amikor a KGB mérnökként beépítette Manfred Rotschot a München melletti Messerschmitt-Bölköw-Blohm céghez, és a szuperügynök átjátszotta Moszkvának a „Tornádó” típusú harci repülőgép legtitkosabb adatait. Igaz, Rotsch hat éve lebukott, de szakmai sikeréhez nem fér kétség. Egy nyugati vélemény szerint Sebarsin főnöki kinevezése után a nyugati világ minden fontosabb gazdasági és tudományos központjában a „szovjet érdeklődés” miatt elsőfokú készültséget rendeltek el. Családjában Leonyid Vlagyimir az első, aki ilyen pályára lépett. A nagyapja halász volt, az édesapja cipész, ő pedig eredetileg diplomata. Csak 1962-ben lépett be a titkosszolgálathoz: amikor Pakisztánban úgy találta, hogy a KGB tele van intelligens emberekkel — és ez kimondottan imponált neki. Sebarsint ezután Moszkvába rendelték, és alaposan kiképezték. 1971-1979-ben Indiában dolgozott, majd Afganisztánban. Igen izgalmas időszakot töltött 1979-től 1983-ig Iránban is, ahol titkos feladatokat hajtott végre. Ebben az időben történt, hogy az egyik embere átállt az angol titkosszolgálathoz, és rengeteg fontos adatot kiszolgáltatott. Sebarsin ma már meg sem tudja mondani, hány külföldön dolgozó szovjet kém volt a beosztottja. Vagy nem akarja, mert azt is hozzáteszi, hogy „pontos számokat és adatokat nem vagyok hajlandó elárulni”. Ennek legfőbb oka, hogy nem akarja veszélybe sodorni volt munkatársait. De azt elmondja, hogy „a legnehezebb feladat az emberek irányítása volt: meg kellett találni a kémke- désrre legalkalmasabb embereket, és azokat meg is kellett tartani.” Arra a kérdésre, hányán álltak át volt munkatársai közül a másik oldalra, Sebarsin szomorúan válaszol: „Ku- zihkin volt a legnagyobb csalódásom. Ezenkívül négy közvetlen beosztottamról derült ki, hogy hülye, kettő meg lelépett. Nem túl rossz arány 30 év alatt a szolgálatnál.” Állandóan úton Sebarsin soha nem tartozott azok közé a főnökök közé, akik az íróasztal mellől irányítják birodalmukat. Ellenkezőleg, a kémfőnök állandóan úton volt. Hol Bécsben, hol Berlinben, Budapesten vagy Londonban találkozott a legjobb ügynökeivel. Sebarsin szakértő a találkák megszervezésében. „Fél órával napfelkelte vagy naplemente előtt a legjobbak a fényviszonyok a titkos találkozásokra... A legalkalmasabb egy parkban egy pad. Azonban soha nem adtam találkát senkinek autóban, hiszen egy járművet mindig érhet baleset, és akkor lebukhat az ember. Ezt a munkatársaimnak is szigorúan megtiltottam — sőt ezt a hibát soha nem is bocsátottam volna meg nekik.” (Ferenczy Europress)
