Somogyi Hírlap, 1991. december (2. évfolyam, 282-304. szám)

1991-12-21 / 299. szám

1991. december 21., szombat 4 SOMOGYI HÍRLAP — ÜNNEP ELŐTT Es ön hogy tölti? Van aki dolgozik, van, aki szórakozik Híres embereket kérdezett az Atlantic Sajtószolgálat ar­ról, hogyan töltik az ünnepe­ket. Szemben azokkal, akik elsősorban nem is az ajándé­kozásnak örülnek, hanem a pihenésnek, a mi interjúala­nyaink egytől egyig dolgozni fognak, kivéve Sztevanovity Zoránt. — Mi azok közé tartozunk, akik minden ünnepet duplán ünnepiünk meg, a magyar és a szláv naptár szerint. így az­tán nálunk mikulástól január 6-ig zajlik a karácsony. Az ajándék-rendelés nálunk nem divat, de elejtett megjegyzé­sekből következtetni tudunk rá, hogy ki mit szeretne. Bár főzni szeretek, feleségem, Éva készíti az ünnepi lakomá­kat. Mivel most fejeztem be a nagylemezemre épülő kon- certkörutat, pihenünk ünnepe­ken. Nyilvános helyekre amúgy sem gyakran járunk, de idén még a szilvesztert is otthon töltjük, mert ha sok helyre megyünk, sehol se va­gyunk igazán. Az újévi foga­dalmakban nem hiszek, nem érzem a dátum misztikumát. Amit december 31 -ig nem tud­tam megcsinálni, arra január 1-jén sem leszek képes. Jeszenszky Géza külügy­minisztert annak a kormány­gépnek a fedélzetén kaptuk „interjúvégre”, amely Brüsz- szelből, az EK társulási szer­ződés aláírásáról hozta haza a magyar kormányküldöttsé­get. — Nagyon szerettem volna egy kis hóesést és még nem mondtam le róla. A család egyetlen szenvedélye a sízés. Az időjáráson kívül azonban a parlamenttől is függ, hogyan alakulnak az ünnepek. A költ­ségvetési vitára gondolok. De mindenképpen testedzés az ünnepi program, mert arra van a legnagyobb szüksége egy politikusnak, aki soha nem annyit alszik és nem annyit eszik, amennyit szeretne, ha­nem az egyikből kevesebb, a másikból több jut neki. Egerszegi Krisztina olimpiai bajnoknő a szentestét a leg­szűkebb családi körben tölti Budapesten. Az ünnep máso­dik és harmadik napján a csa­lád Pest környéki vikendházá- ban köszönti a nagymamát. — Bár nagyon kevés az időm, még ilyenkor se megyek mo­ziba vagy színházba. A két ünnep között folytatom az edzéseket, sőt szilveszter napján is megtalálhatnak az uszodában. Január elsején Ausztriába utazom, magaslati edzőtáborba. Anyunak szok­tam segíteni a főzésben, de lelkesebb vagyok, amikor enni kell. Imádom a sztéket. És utá­lom a karácsonyi vásárlást, szeretek gyorsan túl lenni rajta. Ami a saját ajándékai­mat illeti, lassan bontom ki a csomagokat és szeretem a szép ajándékokat — kapni. Szegváry Kati, a Stúdió '91 szerkesztő műsorvezetője a december 30-i adásra készül. — A két ünnep között dol­gozom, mert a műsor termé­szetesen a szilveszterről szól. Csupa kulturális eseményről. Kovács József újévi koncertjé­ről, Farkasházy Tivadar kaba­réjáról és természetesen az esztendő utolsó nagy premier­jéről, a Madách Színház Ka­baré c. musical-bemutatójáról. Főzésre szánom minden fennmaradó időmet, mert Pé­ter fiam kamasz, és rengete­get eszik. Karácsonyra puly­kát rendelt. Az ünnepeken ott­hon leszünk, végre, telefonok nélkül, kettesben, és jól kibe­szélgethetjük magunkat. Szil­veszterkor nem szeretek el­menni otthonról, mindig utolsó pillanatban döntök, ha egyálta­lán elmegyek. Utálom, hogy kötelező jókedvűnek lenni. A karácsonyban viszont az a jó, hogy a szeretetről szól, még akkor is, ha a felnőttek ma­napság már főleg csak a gye­rekeket szeretik, a gyerekek meg egymást. Básti Juli, a Katona József Színház tagja szilveszterkor a a Madách Színházban játszik. Sally Bowles szerepére szer­ződött, a Kabaréba. — Szeptember eleje óta fe­szített tempóban próbálunk, közben esténként játszom a színházamban is. Mellette semmit sem tudtam vállalni, csak azt az elhatározást, hogy legalább a karácsonyt családi körben töltöm. A Két ünnep között kezdődnek a nyilvános főpróbák és szilveszterkor van a bemutató, tehát nem kérdés, hogy hol fejezem be 1991-et... Forró Tamás már tudja, hogy egy öltönyt és egy bélelt ballont hoz a Jézuska: ő vá­lasztotta ki az ajándékokat, s a felesége az ajándékozó. Üzletemberként jó éve volt, riporterként közepes, polgár­ként rossz évnek könyveli el 1991-et. — A Privát Profit sikere mel­lett örülünk a HER című angol nyelvű lapunknak, s a mi ér­dekeltségi körünkbe került a Világgazdaság is. Bánt, hogy ebben az évben szétverték a Rádiót, ahol minden fontos volt, csak a műsor nem, s fo­lyik a hatalmi harc. Ebben rosszul érzem magam. Ripor­terként elégtételnek számít a Nap Tv, mert országossá vált, nagykorú lett, függetlenül a jö­vőjétől. Polgárként elszomorít, hogy akik megszerezték a ha­talmat, úgy tűnik, nem tudnak felülemelkedni kisszerű, önös indulataikon, s az átmenet nem áll másból, mint elszámo­lásból és leszámolásból. Eb­ben a jómódú és a szegény ember egyaránt rosszul érzi magát. Az ünnepeket a gyere­kekkel töltjük és hála istennek, jó nagy a család. Sasvári Sándor, akit két színház is ideálisnak talált, hogy rá ossza Jézus szerepét, december 23-án a Szuper­sztár címszerepét játssza. — A karácsonyt ugyanúgy szere­tem, mint gyermekkoromban. 24-én délelőtt kimegyek a lo­vamhoz, délután meglátoga­tom a legjobb barátomat, este pedig a legszűkebb családdal töltjük az ünnepet. Minden év­ben elmegyek az éjféli misére. Még mindig bízom benne, hogy sikerül találnom egy gyökeres fát, amit aztán, ami­kor elmúltak az ünnepek, ki tudok ültetni a kertbe, hogy to­vább éljen. (Atlantic Sajtószolgálat) Bibliai tájakon — ma Jeruzáslem, Názáret, Bet­lehem — a Szentföld. A vilá­gon sehol sem várják jobban azt az üzenetet, amelyet egy­kor Betlehemből tettek köz­hírré: békesség van a Földön. De nincs béke az Olajfák he­gye alatt. Názáret az evangéliumok­ban gyakran szereplő galileai város. Itt adta hírül az angyal Máriának Jézus születését, aki itt élt és nevelkedett 30 éves koráig. Názáret, ezerkilencszázki- lencvenegy évvel később. A turistabuszok eltorlaszolják a szűk kis utcát, amely a Kihir­detés templomához vezet. A hagyomány szerint itt tudatta az angyal Máriával, hogy fia fog születni. A templom előtti téren a zarándokok angolul, németül, portugálul, lengyelül, magyarul, japánul beszélget­nek. De mielőtt bejutnának a templomba vagy József műhe­lyébe, Fejszál előtt kell elha­ladniuk. Az arab Fejszál előtt. Egy kőhajításnyira született és nőtt föl attól a helytől, ahol a keresztények számára min­den elkezdődött. Most fá­ból faragott jászolt árul a téren. Ó, bibliai Názáret! Már a rómaiak is vért ontottak né­hány, a kopár hegyeken meg­húzódó házért. Azután az arabok, a kereszteslovagok, a törökök, még Napóleon csa­patai is. Fejszál elődei mind­egyikükkel megcsinálták a maguk kis üzletét. Es ma? Öntözőcsatornás zöldségföldek, szarvasmarha­farmok, az állatok boxokban, gyümölcsöktől roskadó dato­lyapálmák. Bet Shean után már úttorlaszok, katonák, ha­tárőrállomás vár. Átengednek, ha megszállt területen va­gyunk. 700 ezer palesztin él itt, 1967 óta izraeli ellenőrzés mellett. Jerikó előtt, a kősivatag kö­zepén, a buszmegálló beton­épülete romokban: bombata­lálat érte. Az út tovább Jeruzsálemen keresztül vezet. Jeruzsálem, Izrael fővárosa, három vallás szent városa. Az Olajfák he­gyén (melynek lábánál, a Get- szemáni kertben fogták el Jé­zust) palesztin gyerekek áll­nak az út mentén. Legtöbb­ször az Intifada szót ismétlik, amely megszabadulást, az iga lerázását jelenti. Betlehem, Jeruzsálemtől 7 kilométerre délre fekszik. Mi- keás próféta már 700 évvel Jézus Krisztus világra jövetele előtt Izrael majdani uralkodó­jának születési helyéül jöven­dölte meg. A Születés temploma előtti tér, délután. A szuvenirokat árusító bódék vasrácsokkal körülvéve, a palesztin keres­kedők sztrájkolnak. Már kilen­cedik hónapja. A tetőkön izra­eli katonák posztóinak. A rendőrőrhelyeket három méter magas acélrácsok védik. A sziklabarlang, a Születés temploma alatt. Ahol 2000 év­vel ezelőtt a jászol állt, ma aranyba foglalt csillag jelzi a helyet. Az olajlámpák égnek, tömeg, zsúfoltság, vakuk vil­lannak, emlékképek készül­nek. Imádkozásra, csendes áhítatra ma alig alkalmas a környezet. Egy civil az altemp­lomban titokban azt figyeli, nem rejtettek-e el bombát a szent helyen. S közben készülnek a kará­csonyi éjféli mise tv-közvetíté- sére. Mert 1991. december 24-én innen vár béke-üzene­tet a világ. SZERÉNY ÜNNEP Pattognak a szikrák szerte a fa körül. Gyerekeinkkel együtt énekeljük a „Kiskará­csony, nagykarácsony”... kezdetű dalocskát. Ők aztán újabb és újabb csillagszóró­kat gyújtatnak vetem. Maradéktalan örömük, fel- szabadultságuk átragad rám is. Igaz, csak addig, amíg ki nem adom a vezényszót: gyorsan az ágyba! Míg ők a szobájukban „al­szanak" az „apu-jézuska" ne- kiáll kicserélni a csillagszóró­kat, hogy holnap újakat le­hessen gyújtani. Tekerem le az elszenesedett, kiégett dró­tokat s közben eszembe jut: mibe is került ez a kará­csony? Jóval többe mint a ta­valyi, hogy a két téllel ezelőtti­ről ne is beszéljünk. S milyen lesz a jövő évi, ha ugyan lesz? — Fúj! — mondom ma­gamnak. Ostoba, anyagias alak vagy, képtelen arra, hogy átadd magad a legtisztább, legnemesebb érzéseknek? — De hogyan? — folytató­dik a belső vita. — Ha közben állandóan itt kísért a „nem elég” és a „hogyan tovább ár­nyéka". Hiába a sok munka a még több szorgalom és a „csináld magad, úgy olcsóbb”, mégis mindig kevesebb jut. — Ja barátocskám, túlságosan hozzászoktál a jóléthez. Ün­nepi asztalaid mindig extrák­kal voltak tele. Az ajándéko­zás örömét a bőkezűség lát­szatával tetézted. Ne csodál­kozz hát, ha elszaladt a sze­kér. — De, hát a hétköznapok, szürke robotját épp ez teszi mássá, különbbé, hogy vehe­tünk a bőség kosarából. Még ha csak egy parányit is. S ha ezt még megtetézzük az egymás iránti figyelmesség­gel, örömet szerzünk a má­siknak, úgy válik teljessé. — Csakhogy te a figyel­mességet kemény forintok­ban érted. Nem akarsz keve­sebbet adnifnint az elmúlt al­kalommal, acélét pedig min­dig csak drágább lesz. így önmagad építette zsákutcába jutsz. Ne csapd be magad! Verd ki a büszkeséget abból a konok magyar fejedből és valld be, magadnak is, má­soknak is: a szerény ünnep is ünnep és a kis ajándék sem jelent kisebb szeretetet. Mert, ha így folytatod, a legszebb dolgok is kényszerű kölöncöt fognak jelenteni a számodra. Mikor idáig jutottam, egy kéz ért a váltamhoz. Megfor­dulok. Feleségem csimpasz­kodik, s borul a nyakamba. Boldog Karácsonyt! — mondja és megcsókol. — Tudod, barátom — mondom magamnak —, mégis igazad van. Boldog karácsonyt! Horváth János Öregek egymás között Havas, zúzmarás esőt csap arcomba az északi szél. Csú­szós az úttest, a járda. Lassan lehet csak közlekedni. Ilyen­kor legjobb a meleg szobá­ban. Már akinek van... Tabon a városi önkormányzat képvi- selő-testülete augusztusban döntött arról, hogy a kihaszná­latlan korszerű bölcsőde egy részét átalakíttatja öregek napközi otthonává, idősek napközi klubjává. A tágas ott­hont — amelyben összenyit­ható társalgó, ebédlő, fürdő, pihenő van — a szeptemberi átadás óta egyre többen igénybe veszik. Karácsonyi ének hangja szűrődik ki a társalgóból, az­tán Havasi Pista bácsi „Kará­csony” című saját versének elmondásával töri meg a csend. Köszönti az időseket Farkas István a város polgár- mestere is; szeretetről, me­legségről, az együvé tartozás­ról, egy boldogabb, szebb öregkor szükségességéről beszél. Könny gurul több ar­con is végig, amikor az 1. számú általános iskola 7/c osztályos tanulói karácsonyi népszokásokból összeálított műsorral kedveskednek. Legalább 50-60 idős, a munkában megfáradt tabi és térségbeli lakos üli körül a terí­tett asztalokat. Javában tart a vígság, amikor Balázs István- nét, a klub vezetőjét és egyik gondozóját arról kérdezem: mit kínálnak itt az öregeknek? — Olyan körülményeket, ahol az idősek közösségben tölthetik szabad idejüket. Van színes televíziónk, de leme­zeket is hallgathatnak. A nők kötnek és beszélgetnek, a fér­fiak kártyáznak, sakkoznak, politizálnak... Újság még nem jár hozzánk, de jövőre már az is lesz. Különféle programokat tervezünk: kirándulásokat, kö­zös névnapokat, szalonnasü­tést... Van mosógép és centri­fuga is; a beadott ruhát a gon­dozónők kimossák, és tisztán adják vissza. Délben meleg ebédet biztosítunk, a jövede­lemhez mért áron. Özv. Pavelka Istvánná 76 éves, 1964 óta nyugdíjas. Dolgozott a Horizontnál, a Vi­deotonnál, az áfész édesipari üzemében. A bölcsődétől ment nyugdíjba. — Öt gyermekem van. Kö­zülük ketten Székesfehérvá­ron, ketten Tabon, egy pedig Pétfürdőn lakik. Jó a kapcsola­tom velük, de mind dolgoznak, így napközben egyedül va­gyok. En pedig szeretem a közösséget. A vígkedélyű Havasi István 1975-ben a nágocsi termelő- szövetkezetből ment nyug­díjba. — A kisebbik fiamnál lakom most Tabon — mondja. — Ilyenkor télen sok a szabad időm, így gyakran látogatom a klubot. Sokat viccelődünk, „el­bolondozunk”. Sokat jelent ez a klub, az itteni szeretet és gondoskodás, a barátok. Krutek József

Next

/
Oldalképek
Tartalom