Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)

1991-11-26 / 277. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDASAG 1991. november 26., kedd HÚSZPERCES TÉVÉHÍRADÓ Kis ország, luxustévé Bárgyúbbnál bárgyúbb vetélkedők Amikor november közepén Hankiss Elemér bejelen­tette a sajtónak, hogy második tévéhíradót indít, azzal érvelt, hogy a Pálfy G. István vezette híradó az elmúlt 17 hónap folyamán súlyos politikai és szakmai hibákat vé­tett, s nem győzte meg őt objektivitásáról sem. Egy má­sik, a nagyközönségnek szánt levélben viszont a tévé-elnök elismeri: a Híradóra kezdettől fogva szakmai bojkott nehezedett, így a legjobbak nem voltak hajlan­dók támogatni Pálfyt. A Híradó ettől kezdve számtalan­szor kapta a kormánypártiság minősítését, a stáb foly­tonos sajtótámadások kereszttűzében dolgozik, és bi­zonyos pártok sem kímélik őket. Emlékeztetőül: Pálfy kine­vezését Németh Miklós írta alá. Innen voltunk még a vá­lasztásokon és az Antall-kor- mány megalakulásán. Az új Híradó megszervezéséről az elnök nem beszélt kontrétan, a felkért főszerkesztőjelölt, Bethlen János azonban még aznap udvariasan visszautasí­totta a személyére tett javasla­tot. Sok ember előtt kérdéses, hogy a televízió szorult pénz­ügyi helyzetében miből és mennyi jutna egy új Híradóra, amit a nézők számához és a csatornák mennyiségéhez vi­szonyítva amúgy is luxusnak tekintenek. A hírek ára A Híradó idei költségvetése a Héttel együtt 146 millió fo­rint, ebből a Hétre évi ötmillió jut. Eközben az MTV havonta 20 millió forintot utal át a No- vofilmnek, hogy hozzájáruljon a vitatott színvonalú A reggel című show előállítási költsége­ihez. Ugyancsak eközben az elnök felmondott a Napkelté­nek, mely egyébként egy fillér­jébe se került a Magyar Tele­víziónak, s e profik által készí­tett műsor vezetői most kije­lentik, hogy ha tárgyalás útján nem tudják rendezni a dolgai­kat Hankiss elnökkel, perre vi­szik a dolgot. Rosszkedvű stábok A Magyar Televízió az át­szervezések miatt számos munkatársától megválik. Min­denki fél tehát, de nem biztos, hogy ezt a félelmet csak a ke­nyér elvesztése motiválja. Közrejátszik a rossz hangu­latban, hogy mostanra min­denféle működési rendet sike­rült tökéletesen szétzilálni. Sú­lyosbító körülmény a televízió dolgozóinak politikai megosz­tottsága. A televízió korlátlan urai ez- időszerint az elnök és az in­tendánsok. Az ő ízlésük, jel­lemük, szakmai felkészültsé­gük dönti el, mi kerül a képer­nyőre. Kormányzati körökben — és nem csupán ott — so­kan úgy vélik, hogy ez így meglehetősen kontroll nélküli építkezés, melynek a fő tartó­oszlopa az elnöki megítélés. Nos, Hankiss Elemér úgy látja, hogy az egyes csatorna átszervezése lényegében be­fejeződött, s arculata megfe­lelő. Elismeri az elnök, hogy a szponzorált műsorok túlsúlya minden képzeletet felülmúlt, s ennek csökkenését ígéri. Csakhogy a képernyőn ez az elszántsága eddig „nem jött át”. Aki fizet, annak muzsikálnak Az egyes csatornán folya­matosan peregnek a bár­gyúbbnál bárgyúbb vetélke­dők és kvízműsorok, amelye­ket csak az adakozó cég di­csőítése szakít meg. A közel­múltban azzal hozták lehetet­len helyzetbe az ország -né­zőit, hogy bizonyos vetélke­dők főnyereményét aranyozott vécékben jelölték meg. Az egyes csatornán a néző bizonyos politikai orientációt is elvárna. Ehelyett a jövő évi műsortervben azt látjuk, hogy a Híradót harminc percről húszra rövidítik le, igaz, visz- szaállítják a délutáni és a késő esti híradókat is. A kettes csatorna élére hosszú interregnum .után Pe­ták István kapott kinevezést. Ő eddig ennek a csatornának a politikai műsorait igazgatta. Peták nem lesz könnyű hely­zetben, mert hosszú vita után úgy szól a döntés, hogy a né­met ARD mintájára ezen a csatornán csatolják be a ma­gyar vidéket a televízió folyto­nosságába. Hogy ez mit jelent? Peták elképzelései szerint azt, hogy a kiválóan felszerelt pécsi és szegedi stúdió a legjobb mű­sorait adja át a kettesnek, de bekapcsolódik a rendszerbe a nyíregyházi, a debreceni és a miskolci városi televízió is. Pe­ták úgy gondolta, hogy nem­csak a vidék kapna hangot és teret a képernyőn, hanem ka­rakteres műsorokkal tenné vonzóbbá a kettes csatornát. Nagyszabású esti politikai show terveivel is foglalkozik, amelyet olyan profik vezetné­nek, mint Havas Henrik és Forró Tamás. Hankissal vagy nélküle? Amikor a magyar televízió­zás közeljövőjéről gondolko­dunk, nem szabad figyelmen kívül hagyni egy olyan lehető­séget sem: a médiatörvényt előbb fogadják el, mint aho­gyan azt némelyik párt sze­retné. Ez esetben azonnal megváltozik a „leosztás”. Már- csak azért is, mert Hankiss Elemér a nyilvánosság előtt tett ígéretet arra, hogy ebben az esetben benyújtja lemon­dását. Seszták Ágnes „Elosztás” helyett kereskedelem Kft osztrák részvétellel — Nyolcféle termék a gyékényest kavicsbányában (Folytatás az 1. oldalról) A kavicsból a jelenlegi há­rom helyett nyolcféle alap­anyagot állítanak elő. Közülük kiemelkednek azok a finom szerkezetűek, amelyeket na­gyon sok területen, így útépí­tésnél, jó minőségű beton ké­szítésénél, szűrőberendezé­seknél használhatnak fel. Pél­dául a 04 jelű finom kvarcho- mokot a Nagykanizsai Üvegy- gyár is tudja alkalmazni. Ezt a jövőben nem kell Németor­szágból szállítania. Túri Lászlótól, a kavicsbá­nya igazgatójától azt kérdez­tük: mi tette lehetővé, hogy a piacainak nagy részét elve­szítő kavicsbánya talpon ma­radjon, sőt fejlődjön? — A beruházások látványos csökkenése következtében megrendelőinknek több mint harminc százaléka nem tartott igényt termékeinkre. Ezt a csapást csak úgy tudtuk kihe­verni, hogy hozzáláttunk az úgynevezett belső tartalékok feltárásához- Ahol tudtuk, megfogtuk a pénzt. Csak energia-megtakarítással, a munka ésszerűbb elvégzésé­vel nagy kiadástól mentesül­tünk. Felhagytunk a korábbi nagy vállalatnál folytatott gya­korlattal, hogy csak a nagy piac a piac. Nálunk az is ko­moly vevő, aki egy-két teher­autó kavicsot visz. Sőt bizo­nyos kockázatot is vállaltunk, azaz olyanokat is kiszolgál­tunk, akik nem tudtak azonnal fizetni. Minderre a korábbi ne­hézkes nagyvállalati dönté­seknél nem lett volna lehető­ségünk. Talpon tudtunk ma­A régi kotrógép még megfe­lel a mai követelményeknek radni, és senkinek sem kellett a munkakönyvét a kezébe adni. A fölöslegessé váló dol­gozókat nyugdíjaztuk, felvál­lalva az ezzel járó költségeket is. Ezek az intézkedések tet­ték lehetővé, hogy most vált­sunk, a külföldi vásárlóknak is szállíthassunk. A Gyékényesi Kavicsbánya Vállalat azt bizonyítja, hogy az elmúlt évtizedekben oly sokat emlegeti (már elcsépelt) „a belső tartalék feltárása" nem frázis, erősítheti a vállalatokat, intézményeket — föltéve —, ha komolyan veszik. Már a helyszínen van az új termékek előállításához szüksé- Kép és szöveg: ges berendezések, fölszerelések egy része Szegedi Nándor Kivételes eljárás, sürgős tárgyalás a parlamentben Megtárgyalásra váró tör­vényjavaslatok sö'rá tornyo­sul az országgyűlés asztalán, eközben azonban új és új in­dítványok érkeznek a parla­ment elnökéhez, felzetükön a nyomatékos kéréssel: kivéte­les eljárást, sürgős tárgyalást igényel a téma. (A legutóbbi kétnapos ülésre például 4 ilyen javaslatot nyújtottak be.) Mit jelent a gyakorlatban ez a speciális tárgyalási forma? A házszabály szerint sür­gősséget magas közjogi mél­tóságok — köztük például a köztársasági elnök, a Szám­vevőszék elnöke stb. —, a kormány, valamint parlamenti bizottságok kérhetnek, fontos államérdekből. Teljesítéséről a plénum dönt, s ha igenlő a képviselők állásfoglalása, az előterjesztést a következő ülésnap napirendjére kell tűzni és folyamatosan meg kell tár­gyalni. A „kivételes” tárgyalási for­mulát — amely az úgyneve­zett kétharmados kategóriába sorolható törvényekre nem al­kalmazható — a szóban forgó országgyűlési határozati ja­vaslat, illetve törvényjavaslat benyújtásakor vagy legalább 3 nappal a tárgysorozatra tűzés előtt lehet kérni. Az ilyen eljárás elfogadásá­hoz a plénum jelenlévő tagjai kétharmadának egyetértése szükséges. A kivételes eljárás elrendelése után a parlament elnöke nyomban kijelöli azt a bizottságot, amely a javaslat vitáját lefolytatja. A bizottsági megmérettetés lezárását kö­vető ülésnapon pedig az Or­szággyűlésnek tárgysoroza­tára fel kell vennie az előter­jesztést. (Újvári) Ismét olcsóbban, 18 700 Ft helyett 14 000 Ft-ért vásárolhat NAUMANN RUBINA táskavarrógépet! Egyes férfi- és női kerékpárok nálunk engedménnyel kaphatók! Járműbolt, Kaposvár, Ady E. u. 4. Telefon: 82/21-731 (209025/c) Szigorítják az utazási irodák működését Ezt az Országos Idegenfor­galmi Tanács ülésén Bőd Pé­ter Ákos ipari- és kereskedelmi miniszter mondta. — Szabályoznunk kell az idegenforgalomban tevékeny­kedő vállalkozásokat, mivel az utazási piacon kialakult anar­chia veszélyezteti az idegen- forgalom eredményességét — mondta a miniszter. — Jelen­leg ezernél több cég és ma­gánszemély foglalkozik utaz­tatással, köztük sok a szakma­ilag felkészületlen vállalkozás. A piac szabályozó szerepe egyelőre még nem érvénye­sül. Az idegenforgalmi törvény pedig csak jövőre várható. A minisztériumban ezért kidol­goztak egy rendelettervezetet, mely szerint utazásszervezési és -közvetítői tevékenységet ezután csak az Idegenfor­galmi Hivatal engedélyével le­het folytatni és szakmai minő­sítő vizsgát kell tenni a vállal­kozóknak. A vizsga feltételei között szerepel a szakirányú egye­temi vagy főiskolai végzett­ség, a kétéves szakmai gya­korlat és a nyelvvizsga is. Meghatározott mértékű kau­ciót kell majd lekötni az uta­zási irodáknak az utasokkal kapcsolatos problémák fede­zetére. N N N N N N N N N N N N N N ■ N M W w N N N M M N N * N Újra akció! Az alábbi áruinkat kínáljuk, amíg a készlet tart. Lada olajszűrő Lada fékbetét Ladagyújtáselosztó-javító Lada első külső kerékcsapágy Lada vezérműtengely Lada kuplungszerkezet MARELLY CW7LP GOODYEAR gumi 165x13 Gépkocsi-illatosító Szigetelőszalag 25 f m-es 253 Ft/db 313 Ft/garn. 399 Ft/készlet 241 Ft/db 2750 Ft/db 4300 Ft/db 155 Ft/db 3200 Ft/db 45 Ft/db 50 Ft/tekercs Várjuk kedves vásárlóinkat! HEGE-LEISTER Kft. Autós Műszaki Bolt Kaposvár, Berzsenyi u. 15., a parkolóban. (5871 /J)

Next

/
Oldalképek
Tartalom