Somogyi Hírlap, 1991. november (2. évfolyam, 256-281. szám)
1991-11-22 / 274. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKEKNEK 1991. november 21., csütörtök Kísérletező kedvű óvónők Ki van a képen? Kösd össze a pontokat egy vonallal és meglátod, hogy ki van képen. Ha kedved van hozzá ezután színezd ki! ÓVODÁSSAROK Tudod-e... ...hogy a fejkendő és a glicerin abban különbözik egymástól, hogy az egyik keszkenő, a másik kézkenő. ...hogy a százforintos és a katonai őrség abban hasonlít, hogy mindkettőt felváltják. A gyerek érdekében a régi megrögzött szokásokkal, gyakorlattal szakítani kell. De hogyan?! Ez a törekvés vezette a kaposvári Petőfi utcai óvoda kis kollektíváját, mikor saját költségükön az ország több városába látogattak el, ahol valami újról hallhattak. Ezeknek a tanulmányutaknak is köszönhető, hogy immár második éve nyolc csoportjuk közül három működik a szülők közreműködésével az úgynevezett Freinet pedagógia alapján. Mitovecz Józseféé vezető óvónő javaslatára aztán be is kapcsolódtak a kényszernélküliséget, a természetközeliséget jelentő Freinet-mozgalomba, ami az itt dolgozóktól rengeteg önképzést és áldozatvállalást igényelt. A Freinet-műhelyben a gyerekeknek lehetőségük van a szabad önkifejezésre, az óvónő által felkínált lehetőségek közül azt választják, amihez kedvük van. Tárgyaik egy részét gyűjtögetéssel gazdagítják. A kreatív gyerek szívesebben nyúl a természetes anyagokhoz, mint a készen kapott, nézegetésre alkalmas játékokhoz. A dolog legérdekesebb része akkor következik, amikor az összegyűjtött anyagokból elkészítik „műve// Ősz a parton Levél-vitorlások lebegnek a vízen, feltámad a szél, ringatja szelíden, fűzfán árválkodik néhány üres fészek, nyúl hegyezi fülét, mereszti az égnek, csobog a kis folyó, alig van víz benne, vadlúdak elmentek, nincs aki üzenne, elbújtak a halak, a horgász sem jár, felhőket rejteget távoli láthatár, a kövér vadkacsák búsan tollászkodnak, de már csak világít, nem melenget a Nap, pirosán vigyorog hecsedli bogyója, friss párát ereszt az este a folyóra. // Őszi képek Hasad a mandula, dió búrka reped, álmosan baktatva jön az ősz, közeleg, lekerül a fáról sok gyümölcs és levél, ónszínű fellegét terelgeti a szél, szorongva lépeget sok kis iskoláska, hátukon megérett szárnyas makk a táska, vidám gyerekhangjuk betölti a falut, mint amikor este a kis vonat befut, nyúlfarknyi délután oly sebesen elszáll, vacsorát osztanak már az alkonyainál, illata messze száll, belengi a tájat, harangszó üzenget az elszökő nyárnak. // Ősz a kertben Csatasorban állnak a kórókatonák, elhullatta magját, nem zörög a mák, bíboros sem lehet löttyedt paradicsom, elment a sok madár, lásd! hiába hívom, járják a darazsak a szőlőfürtöket, körte csüng az ágon, az illata lebeg, beérett a sok gaz, irtottam hiába, csak az ember terve dől mindig dugába, mert a seregélyek jönnek, egyre jönnek, sohasincsen vége a nagy körmenetnek, és estére mikor az ajtó bezárul, tűz mellett beszélünk mi az elmúlt nyárról. Miért nincsenek sárkányok? Az ősi sárkánygyíkok csontmaradványait mintegy 200 éve találták meg, azóta a Föld számos pontján leltek maradványokat. Sok fajuk volt, kisebbek, nagyobbak, egyesek vízben, mások a földön éltek, sőt akadtak köztük, amelyek repülni is tudtak. A legnagyobbak méretei lenyűgözők: elérték a 28 méteres hosszat és az 50-60 tonna tömeget. Ezek az állatok mintegy 65 millió éve kihaltak. A dinoszaurusz nevet Sir Richard Owen adta még 1841-ben az akkor felismert, óriási hüllőcsontokból álló leletegyüttesnek. Az idők folyamán több tucat elmélet látott napvilágot kihalásuk okairól is. Ezek közül néhány: táplálkozási problémák, betegségek, paraziták, a légkör összetételének megváltozása, mérgező gázok, az állatok butasága, és lehetne sorolni. Tény, hogy ennek ellenére a kipusztulás okát nem ismerjük. ELBESZÉLÉSEM TÖRTÉNETE így született a „bármiről” Ültem a kályha előtt a földön. Feladatom lett volna, hogy írjak egy elbeszélést „bármiről”. Mi legyen a téma - gondolkodtam. Nagy nehezen nekifogtam. A karácsonyi dilemma — erről kéne írni, ez jutott eszembe. Nem tudom, ki hogy van vele, de én már most októberben a karácsonyra gondolok. Töröm a fejem, mit ajándékozzak szeretteimnek. Na, eddig megvolnék, de mit írjak ezután? Nem volt sikeres a téma. Fogtam, a kályhába vágtam az írást. Belenéztem egy kicsit a tévébe, az 1956. október 23-i összeállítás ment éppen. Meséltek a megtört emberek a sérelmeikről, bánatukról, a borzalmakról. De még mindig nem tudtam, hogy mit írjak! Gondolkodtam, rágódtam, kimentem egy almáért, azt ropogtattam... Közben láttam, hallottam:- Csemege, jó ide bejönni...- Ibuszbank, ahol a pénz érték marad...- Ultra pampers boy és girl, minden, ami egy anyának fontos... - és így tovább. Minden hiába!!! Az ihlet nem jött. Vakaróztam, bam- bultam, ettem, tüzeltem, tornáztam, de semmi nem jutott az eszembe. Végül is feladtam. Egyszer talán nekem is megbocsát a tanár bácsi?! Mindez történt velem 1991 október egyik estéjén. Ábrahám Judit Zákány iket” és el is magyarázzák, mit ábrázolnak azok. A gyerekek sok-sok lehetőséggel, technikával ismerkednek meg rövid idő alatt. Ám ezzel legalább egyenlő módon lényeges, hogy az óvoda nyitott, ha a szülőnek kedve és ideje van, eljön az óvodába, együtt játszik, alkot a gyerekkel. Ottlétünkkor a Fehér ló fia mesét játszották el, amelyhez a díszleteket, eszközöket maguk készítették. Ezüstösen csillogott a palota teteje, a várárokban igazi víz folydogált, - és a közös alkotás öröme csillogott a tekintetekben. A természet bevonult a csoportjukba. Maguk gondozzák növényeiket, az akváriumot. Ha megunják a játékot, pihennek az egyik sarokban és kezdődik a "beszélgető-kör”. Ki-ki elmondja, mi foglalkoztatja, mi szerzett örömet, mi miatt bánkódik, mit szeretne... Meghallgatják egymást, együtt élnek a másik gondjával, bajával, örömével. Jól érzik magukat. A Petőfi óvodában dolgozók mindegyike sokat tesz azért, hogy a Freinet célok - a gyerekek érdekében - minél teljesebben megvalósuljanak. Báli Györgyné Fotó: Lang Róbert és a kis madarat ide-oda sodorta. Aranytolla elázott, a szél nekicsapta a fák törzsének - ebből a szegény angyal tudta már, hogy az Ur nincs megelégedve az eddigi eredménnyel, így vissza kell mennie. De eljönni könnyebb volt, mint visszamenni. A szegény asszony kétségbeesve kereste egyetlen örömét, az Aranymadarat. Ki rohant az erdőbe, és sírva hívta addig-addig, míg a kimerültségtől össze nem esett. Amint a vihar egy kicsit elcsendesedett, egy férfi jött. Megtalálta az eszméletlen asszonyt és hazavitte, mivel orvos volt. Mikor az asszony felnyitotta a szemét, nagy fényesség támadt a szobában. A nyitott ablakon berepült az Aranymadár. Selyemszárnyával megsimogatta a szegény, beteg asszony szívét, aki az érintéstől csodálatos változáson ment át. Hálás tekintetét le sem véve a doktorról, kinyújtotta felé a kezét. Az Aranymadár ekkor az orvos vállára szállott, majd kiröpült az ablakon.- Elvégeztem, Uram, amiért a Földre küldtél - hajolt meg az angyal. A jó Isten lenézett a Földre, ott látta az asszonyt, amint keze az orvos kezében nyugodott. Igen, ez az asszony most már mindig boldog lesz, soha nem lesz egyedül, mert megtanult szeretni, és őt is szeretik. A jó Isten egyszer, mikor lenézett a földre, éppen egy nagyon szegény és szerencsétlen asszonyt látott, amint teljesen fásultan nézte a folyó piszkos, sárga hullámait. Fiatal volt még ez az asszony, de a sok gond és nélkülözés mély barázdákat szántott az arcán és a nagy szegénység lesírt a rongyairól. De a legszegényebb mégis a szíve volt, mert nem volt senkije, akit szerethetett volna és senki, aki szeresse. Nem tudta, hogy mi a nevetés, és már könnye se igen volt. A jó Isten magához hívta kedvenc angyalát.- Látod azt az asszonyt? - mutatott a földre. - Lemégy, és addig nem térsz vissza, míg teljesen boldoggá nem teszed. Az angyal engedelmesen meghajtotta a fejét. Az asz- szonyt a vízparton egyszer csak nagy fényesség vette körül, és egy gyönyörű aranytollú madár szállt a vállára. Meg sem mert mozdulni, nehogy elijessze a madarat, majd azért óvatosan feléje nyúlt. A madár nem repült el. Megfogta és valami különös melegség kúszott a szívébe. Ó, te szegényke! - mondta - Nincs, aki ápoljon, gondozzon? Ettől kezdve megváltozott az asszony élete. Nemcsak hogy volt valakije, akit szerethetett, hanem az Aranymadár szerencsét is hozott. Minden sikerült, amihez hozzákezdett, és rövid idő múlva a nagy nyomorra, mint egy rossz álomra emlékezett csak. De milyen az ember? Most, hogy mindene megvolt és már nevetni is tudott, mégsem volt igazán boldog. Egy szép napon eltűnt az Aranymadár. Kiröppent az ablakon és kereste az utat hazafelé, de iszonyú vihar támadt POSTÁNKBÓL Ábrahám Judit „tépelődő” írása édesanyja kísérőlevelével érkezett a szerkesztőségünkbe. így elsősorban az anyukának köszönjük, hogy kislánya művét elküldte, s egyben megírta azt is, hogy milyen körülmények között született ez az alkotás. Judit feladatul kapta az iskolában, hogy „bármiről" írjon. De mi is az a „bármi?!” Hát az, ami ebből a feladatból született! Judit! Várjuk további írásaidat! (A szerk.) Törő István: Versek az őszből Rovatszerkesztő: Vörös Márta
