Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-03 / 232. szám

1991. október 3., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 A szemesi népművelő Holtszezon nélkül Korszerű európai teátrum Pécsett Hét ősbemutató Nagyszínház és kamara — Változatos műsorterv A Latinovits-kultusz ápolója — Kevés a költségvetés Csonka Márta tizenkét éve dolgozik a balatonszemesi művelődési házban, ahova a kaposvári Mezőgéptől ke­rült. Azt vallja: mégha a nyár mozgalmasabb is, a Bala- ton-parti településen ősszel sincs holtszezon. Ilyenkor főként az iskolások és a nyugdíjasok nyitnak be a négyezer kötetes könyvtárba, amelyet szintén ő vezet. Ok­tóber negyedikén A törpék visszatérnek címmel a Mini vígszínpad mutatkozik be. Fo­lyik a tanfolyamszervezés; az érdeklődők németet tanulhat­nak, megismerhetik a sza­bás-varrás alapjait, aerobi- kozhatnak, karatézhatnak. Tornaterem híján az iskolai testnevelésórákat is itt tartják. A helyiségek esküvők, néva­dók rendezésére is alkalma­sak. E falak között zajlik a tü­dőszűrés és a véradás, és a pártok is itt gyűlnek össze. A kiállítóterem jelenleg a hetven esztendős Böröczky Ferenc amatőrfestő képeivel várja a látogatókat. A Reőthy Ferenc vezette Baráti kör összejöveteleihez hasonló találkozásokra nagy szükség lenne... A könnyű műfajú rendezvé­nyek, a terembérek, a tanfo­lyamok szerencsére hoznak némi pénzt. Az egymilliós költségvetésből ugyanis nem futja mindenre. Az intézmény színházterme (Fotó: Kovács Tibor) némiképp megszépült a nagy sikerű Latinovits-estre, de az új függönyök nem feledtethe­tik a szükséges felújítást. Csonka Márta azt szeretné, ha ez az épületszárny is — hasonlóan a másikhoz — még elegánsabb lenne. A Latinovits iránti szeretet régi eredetű. Csonka Márta éppen tíz éve vette nyakába az országot, hogy Latinovits emlékek után kutasson. Rutt- kai Évától, pályatársaktól, színházaktól és a színészki­rály édesanyjától kérte el a még fellelhető darabokat. A pipájától, cipőjétől, öltönyeitől, kedvenc bútoraitól kezdve a Dayka Margittól ajándékba kapott kávéskészletén és a Kossuth-díján át, utolsó határ­időnaplójáig mindent össze­gyűjtött, hogy a tárgyak be­cses helyen, a nagyközönség előtt őrizhessék Latinovits em­lékét. Az akkori tanácselnök, Bereczk Gyula négy szobát adott át a kiállításra a tanácsi épületből, a mai napig is kiállí­tóhelyek. Az egykori tárlat azonban nem azonos a mos­tanival. Amikor a Színháztör­téneti Intézet „belenyúlt” a megyei múzeum gondozta anyagba, megváltozott a ter­mek hangulata. Néhány tárgy megtartásával fotókiállítássá avanzsált (?) a gyűjtemény. A relikviák zömét visszaadták dr. Frenreisz Istvánnénak, az édesanyának... Csonka Márta — mégha az egykori tanácselnökkel oly sokszor állt is szőnyegszélen — élete fő művének tekintette azt a kiállítást. Latinovitshoz való ragaszkodását talán iga­zolja némiképp a szemesi Ró­zsakertben vasárnap délelőtt avatandó emlékmű, amely Melocco Miklós keze nyomán hitből, hitelből és kegyeletből született. Lőrincz Sándor Európa egyik legkorszerűbb teátruma lesz a hat évig tartó felújítás után ma újra meg­nyíló Pécsi Nemzeti Színház. Lengyel György igazgató az új évadról szólva elmondta, hogy nemcsak a nagyszínház re­konstrukciója, hanem a veze­tésével elkezdett társulatépí­tés is sikeresen befejeződött. A forgószínpaddal, liftekkel állítható előszínpaddal, mo­dern világítás- és hangtechni­kai berendezésekkel felszerelt nagyszínház, továbbá a ka­maraszínház mozgatható já­téktere, valamint a stúdióelő­adások befogadására is al­kalmas két próbaterem színé­szeknek és rendezőknek egyaránt kitűnő lehetőséget nyújt elképzeléseik megvaló­sításara. Az új évad műsortervéről Lengyel György elmondta, hogy abban szinte minden színházi műfaj fellelhető, s mindkét nagyszínpadon lesz­nek prózai, zenés és balett­előadások. A társulat hét magyar színdarab ősbemuta­tóját tervezi. Szakonyi Károly „A pénz komédiája” című víg- játékat, Forgách András „Vitel- lius” című drámáját, Spiró György „Optimista komédia” című vígjátékát, ifj. Fillár Ist­ván és Moravetz Levente „Noé’ című rockoperáját, Nagy András „Védő- és vád­beszed” című színművét, For­gách András és Bőhm György „Josephine”-jét és Schultz Sándor „Várakozóművész”-ét a pécsi színpadon láthatja majd először a közönség. A Pécsi Nemzeti Színház október 3-án az építők tiszte­letére, majd másnap, a nyitó­ünnepségen Erkel Bánk bán című operáját mutatja be Bé­kés András rendezésében, 11-én Shakespeare „Szent- ivánéji álom" című vígjátéká­nak bemutatója lesz, 15-én a „Mária főhadnagy” premierjére várják az operettkedvelőket, közben 24-én Camus „A félre­értés” című színművét mutatja be a kamaraszínház. (Fotó:Tóth László) HARGITAI BARANGOLÁSOK „...az embernek szülőföldje van...” Aki átutazik Erdélyen lát­hatja, aki eltanyázik Hargita megyében méginkább tapasz­talhatja: a mezőgazdasággal, az élelmiszertermeléssel nagy bajok vannak. Le nem kaszált legelők, le nem aratott, gyom­verte, otthagyott gabonaföl­dek. Közben a festői völgyek­ben gigantikus üzemek, kor­mot és füstöt okádó kémé­nyek. Már éjfekete az üzem, és fekete a házak fala, teteje, fekete a fák törzse, és a zöld­nek hitt levél is fekete. Nem mossa le, sem eső, sem hó... Meglehetősen üresek az élelmiszerboltok, félő, hogy még üresebbekké válnak. A Őszi betakarítás nagyüzemeket, a szövetkeze­teket szétverték, sok értéket fillérekért elherdáltak, de újat nem adtak helyébe — hallot­tam a véleményt. Sokszáz ki­lométert utazva láttam, hogy a „nagy”-ból felaprított kis par­cellákon a család ap- raja-nagyja miként szedegeti a földből — ősi módon — a pi­tyókát. Hargita megyének, földrajzi adottságai miatt a burgonya a legfőbb élelemnö­vénye. — A mezőgazdaság amibe került! Egyszerűen nem látom, hogy mi lesz majd a kiút... — mondta a székelyudvarhelyi polgármester. — Az állatokat potom pénzért eladták, a föl­deket szétdarabolták, ugyan­akkor nincs eszköz, anyag, amivel megművelhetnék a tu­lajdonosok kis földjeiket. Két- ségbeejtőnek tartom, hogy szeptember közepén aratatlan a gabona fele, és ennél is rosszabb, hogy nincs elvetve még egyetlen hektár sem. Pe­dig nálunk, a hegyek között, korábban kell vetni, mint Ma­gyarországon, hogy a korai, nagy telek miatt, megerő­södve bújjon a hó alá a búza. A polgármesternek volt egy mondatata: „... a mostani ösz- sze-vissza bizonytalanságban csak ott van valami remény, ahol létezett egy gazdamér­nök, akire hallgattak az embe­rek. Ott ezt az egész átalaku­lást józanabbul, bölcsebben képesek elvégezni.” Csíkkozmáson találkoztam egy ilyen gazdamérnökkel. Tusnád, Kozmás térsége nemcsak a megye, hanem az ország burgonyaellátásában, a vetőmagszaporításban min­dig meghatározó szerepet ját­szott. A gazdamérnök, Vitos László mondta: — Helybe jönnek és 30 le­jért veszik meg a pityókát. Ta­valy tizedannyiért adtuk el. A szedéssel nemsokára vég­zünk, és megmutathatom az elmunkált földeket, mi néhány napon belül vetni kezdünk. — Jártában-keltében nem sok ilyet tapasztal az ember. Hogyan történik ez itt? — Jött a törvény, hogy a földeket szét lehet osztani. Hogy a sokat nyomorított em­berek kaptak az alkalmon, az érthető, emberileg az is meg­magyarázható, hogy az első örömben tovább nem gondol­kodtak. Mi ezekben a hóna­pokban sokat beszélgettünk az emberekkel. Ők egyre töb­ben mondták: szövetkezzünk másképp! Úgy tudom, nem­csak nálunk, hanem a környé­ken több helyen — Tusnádon, Dánfalván — a társulás meg­alakítása mellett döntöttek. Nem éri zokszó azt sem, aki kicsinyke földjén igyekszik boldogulni. Csakhát... Kissé anakronisztikus a huszadik század végén a falun végig­döcögő cséplőgép. A gyom­verte, betakarítatlan földek látványa pedig riasztó. — Most mindenki úgy dönt, ahogy akar — mondta Vitos László. — Nálunk a nagy többség amellett volt, hogy ne törjük össze ami van, hanem mentsük, amit meg lehet még menteni. Népgyűlést tartot­tunk, nem is egyet, most mondják meg az emberek, mit akarnak, és hogy akarják. Mert valamit tenni kell! — Hogyan alakul itt az arány? A szövetkezet tagsá­gának mekkora része társul? — A nagy többség társulni akar. Az új úton való elindulás, a törvényes bejegyzés érde­kében a kezdéskor kellett egy tőke. Hatvanan adtunk össze tíz-tízezer lejt, valójában ez lett a Nyerges mezőgazdasági társulás alaptőkéje. A társulás aztán vállalja, hogy igény szerint megműveli a kívülállók földjét, biztosítja jövőre a vetőmagvakat. — A továbbiakban, aki úgy gondolja, hogy mégis jobb lenne a társasághoz tartozni, ha befogadják őket, jöjjenek! Ez ellenkező irányban is így lesz: aki menni akar, bármikor megteheti. Ha valaki ennél jobbat tud, mondja... Vitos Lászlóval hosszan beszélgettünk, miközben te­repjáróval megmutatta az al- csíki medencét övező hegyek­ről a panorámát, no meg a negyvennyolcas szabadság- harc egyik utolsó ütközetének Vitos László Fotó: Katona A. Csongor helyszínén, Nyerges-tetőn állí­tott emlékművet. Visszatérve a szövetkezet központjába, néhány pillanatra láthattam azt is, hogy ezt a gazdamér­nököt, aki valóban hajnaltól napestig itt él, hogy fogadják öröm ükkel, gondjaikkal az emberek. Ismét eszembe ju­tott az udvarhelyi polgármes­ter egyik gondolata: „Ott van valami remény, ahol létezik egy gazdamérnök...” A gumikerekű szekerek hajnaltól napestig hordják a bárscnyfinomságúra kaszált hegyek idei utolsó fűtermését. Fehé-gyapjas nyájak tűnnek fel itt is, ott is a meredélyekbe kapaszkodó fenyvesek tövé­ben. Székelyföldön ősz van. Temérdek kincs. Megannyi bi­zonytalanság — és még több remény. Elszánt akarat. Amikor a Hargitán egy fe­nyőről levágtam két ágat, hogy hazahozzam magam­mal, Tamási Áron gondolata jutott eszembe: „A madárnak szárnya és szabadsága, az embernek szülőföldje és te­mérdek kötelessége van.” Vörös Márta

Next

/
Oldalképek
Tartalom