Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-03 / 232. szám
1991. október 3., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — MŰVELŐDÉS 5 A szemesi népművelő Holtszezon nélkül Korszerű európai teátrum Pécsett Hét ősbemutató Nagyszínház és kamara — Változatos műsorterv A Latinovits-kultusz ápolója — Kevés a költségvetés Csonka Márta tizenkét éve dolgozik a balatonszemesi művelődési házban, ahova a kaposvári Mezőgéptől került. Azt vallja: mégha a nyár mozgalmasabb is, a Bala- ton-parti településen ősszel sincs holtszezon. Ilyenkor főként az iskolások és a nyugdíjasok nyitnak be a négyezer kötetes könyvtárba, amelyet szintén ő vezet. Október negyedikén A törpék visszatérnek címmel a Mini vígszínpad mutatkozik be. Folyik a tanfolyamszervezés; az érdeklődők németet tanulhatnak, megismerhetik a szabás-varrás alapjait, aerobi- kozhatnak, karatézhatnak. Tornaterem híján az iskolai testnevelésórákat is itt tartják. A helyiségek esküvők, névadók rendezésére is alkalmasak. E falak között zajlik a tüdőszűrés és a véradás, és a pártok is itt gyűlnek össze. A kiállítóterem jelenleg a hetven esztendős Böröczky Ferenc amatőrfestő képeivel várja a látogatókat. A Reőthy Ferenc vezette Baráti kör összejöveteleihez hasonló találkozásokra nagy szükség lenne... A könnyű műfajú rendezvények, a terembérek, a tanfolyamok szerencsére hoznak némi pénzt. Az egymilliós költségvetésből ugyanis nem futja mindenre. Az intézmény színházterme (Fotó: Kovács Tibor) némiképp megszépült a nagy sikerű Latinovits-estre, de az új függönyök nem feledtethetik a szükséges felújítást. Csonka Márta azt szeretné, ha ez az épületszárny is — hasonlóan a másikhoz — még elegánsabb lenne. A Latinovits iránti szeretet régi eredetű. Csonka Márta éppen tíz éve vette nyakába az országot, hogy Latinovits emlékek után kutasson. Rutt- kai Évától, pályatársaktól, színházaktól és a színészkirály édesanyjától kérte el a még fellelhető darabokat. A pipájától, cipőjétől, öltönyeitől, kedvenc bútoraitól kezdve a Dayka Margittól ajándékba kapott kávéskészletén és a Kossuth-díján át, utolsó határidőnaplójáig mindent összegyűjtött, hogy a tárgyak becses helyen, a nagyközönség előtt őrizhessék Latinovits emlékét. Az akkori tanácselnök, Bereczk Gyula négy szobát adott át a kiállításra a tanácsi épületből, a mai napig is kiállítóhelyek. Az egykori tárlat azonban nem azonos a mostanival. Amikor a Színháztörténeti Intézet „belenyúlt” a megyei múzeum gondozta anyagba, megváltozott a termek hangulata. Néhány tárgy megtartásával fotókiállítássá avanzsált (?) a gyűjtemény. A relikviák zömét visszaadták dr. Frenreisz Istvánnénak, az édesanyának... Csonka Márta — mégha az egykori tanácselnökkel oly sokszor állt is szőnyegszélen — élete fő művének tekintette azt a kiállítást. Latinovitshoz való ragaszkodását talán igazolja némiképp a szemesi Rózsakertben vasárnap délelőtt avatandó emlékmű, amely Melocco Miklós keze nyomán hitből, hitelből és kegyeletből született. Lőrincz Sándor Európa egyik legkorszerűbb teátruma lesz a hat évig tartó felújítás után ma újra megnyíló Pécsi Nemzeti Színház. Lengyel György igazgató az új évadról szólva elmondta, hogy nemcsak a nagyszínház rekonstrukciója, hanem a vezetésével elkezdett társulatépítés is sikeresen befejeződött. A forgószínpaddal, liftekkel állítható előszínpaddal, modern világítás- és hangtechnikai berendezésekkel felszerelt nagyszínház, továbbá a kamaraszínház mozgatható játéktere, valamint a stúdióelőadások befogadására is alkalmas két próbaterem színészeknek és rendezőknek egyaránt kitűnő lehetőséget nyújt elképzeléseik megvalósításara. Az új évad műsortervéről Lengyel György elmondta, hogy abban szinte minden színházi műfaj fellelhető, s mindkét nagyszínpadon lesznek prózai, zenés és balettelőadások. A társulat hét magyar színdarab ősbemutatóját tervezi. Szakonyi Károly „A pénz komédiája” című víg- játékat, Forgách András „Vitel- lius” című drámáját, Spiró György „Optimista komédia” című vígjátékát, ifj. Fillár István és Moravetz Levente „Noé’ című rockoperáját, Nagy András „Védő- és vádbeszed” című színművét, Forgách András és Bőhm György „Josephine”-jét és Schultz Sándor „Várakozóművész”-ét a pécsi színpadon láthatja majd először a közönség. A Pécsi Nemzeti Színház október 3-án az építők tiszteletére, majd másnap, a nyitóünnepségen Erkel Bánk bán című operáját mutatja be Békés András rendezésében, 11-én Shakespeare „Szent- ivánéji álom" című vígjátékának bemutatója lesz, 15-én a „Mária főhadnagy” premierjére várják az operettkedvelőket, közben 24-én Camus „A félreértés” című színművét mutatja be a kamaraszínház. (Fotó:Tóth László) HARGITAI BARANGOLÁSOK „...az embernek szülőföldje van...” Aki átutazik Erdélyen láthatja, aki eltanyázik Hargita megyében méginkább tapasztalhatja: a mezőgazdasággal, az élelmiszertermeléssel nagy bajok vannak. Le nem kaszált legelők, le nem aratott, gyomverte, otthagyott gabonaföldek. Közben a festői völgyekben gigantikus üzemek, kormot és füstöt okádó kémények. Már éjfekete az üzem, és fekete a házak fala, teteje, fekete a fák törzse, és a zöldnek hitt levél is fekete. Nem mossa le, sem eső, sem hó... Meglehetősen üresek az élelmiszerboltok, félő, hogy még üresebbekké válnak. A Őszi betakarítás nagyüzemeket, a szövetkezeteket szétverték, sok értéket fillérekért elherdáltak, de újat nem adtak helyébe — hallottam a véleményt. Sokszáz kilométert utazva láttam, hogy a „nagy”-ból felaprított kis parcellákon a család ap- raja-nagyja miként szedegeti a földből — ősi módon — a pityókát. Hargita megyének, földrajzi adottságai miatt a burgonya a legfőbb élelemnövénye. — A mezőgazdaság amibe került! Egyszerűen nem látom, hogy mi lesz majd a kiút... — mondta a székelyudvarhelyi polgármester. — Az állatokat potom pénzért eladták, a földeket szétdarabolták, ugyanakkor nincs eszköz, anyag, amivel megművelhetnék a tulajdonosok kis földjeiket. Két- ségbeejtőnek tartom, hogy szeptember közepén aratatlan a gabona fele, és ennél is rosszabb, hogy nincs elvetve még egyetlen hektár sem. Pedig nálunk, a hegyek között, korábban kell vetni, mint Magyarországon, hogy a korai, nagy telek miatt, megerősödve bújjon a hó alá a búza. A polgármesternek volt egy mondatata: „... a mostani ösz- sze-vissza bizonytalanságban csak ott van valami remény, ahol létezett egy gazdamérnök, akire hallgattak az emberek. Ott ezt az egész átalakulást józanabbul, bölcsebben képesek elvégezni.” Csíkkozmáson találkoztam egy ilyen gazdamérnökkel. Tusnád, Kozmás térsége nemcsak a megye, hanem az ország burgonyaellátásában, a vetőmagszaporításban mindig meghatározó szerepet játszott. A gazdamérnök, Vitos László mondta: — Helybe jönnek és 30 lejért veszik meg a pityókát. Tavaly tizedannyiért adtuk el. A szedéssel nemsokára végzünk, és megmutathatom az elmunkált földeket, mi néhány napon belül vetni kezdünk. — Jártában-keltében nem sok ilyet tapasztal az ember. Hogyan történik ez itt? — Jött a törvény, hogy a földeket szét lehet osztani. Hogy a sokat nyomorított emberek kaptak az alkalmon, az érthető, emberileg az is megmagyarázható, hogy az első örömben tovább nem gondolkodtak. Mi ezekben a hónapokban sokat beszélgettünk az emberekkel. Ők egyre többen mondták: szövetkezzünk másképp! Úgy tudom, nemcsak nálunk, hanem a környéken több helyen — Tusnádon, Dánfalván — a társulás megalakítása mellett döntöttek. Nem éri zokszó azt sem, aki kicsinyke földjén igyekszik boldogulni. Csakhát... Kissé anakronisztikus a huszadik század végén a falun végigdöcögő cséplőgép. A gyomverte, betakarítatlan földek látványa pedig riasztó. — Most mindenki úgy dönt, ahogy akar — mondta Vitos László. — Nálunk a nagy többség amellett volt, hogy ne törjük össze ami van, hanem mentsük, amit meg lehet még menteni. Népgyűlést tartottunk, nem is egyet, most mondják meg az emberek, mit akarnak, és hogy akarják. Mert valamit tenni kell! — Hogyan alakul itt az arány? A szövetkezet tagságának mekkora része társul? — A nagy többség társulni akar. Az új úton való elindulás, a törvényes bejegyzés érdekében a kezdéskor kellett egy tőke. Hatvanan adtunk össze tíz-tízezer lejt, valójában ez lett a Nyerges mezőgazdasági társulás alaptőkéje. A társulás aztán vállalja, hogy igény szerint megműveli a kívülállók földjét, biztosítja jövőre a vetőmagvakat. — A továbbiakban, aki úgy gondolja, hogy mégis jobb lenne a társasághoz tartozni, ha befogadják őket, jöjjenek! Ez ellenkező irányban is így lesz: aki menni akar, bármikor megteheti. Ha valaki ennél jobbat tud, mondja... Vitos Lászlóval hosszan beszélgettünk, miközben terepjáróval megmutatta az al- csíki medencét övező hegyekről a panorámát, no meg a negyvennyolcas szabadság- harc egyik utolsó ütközetének Vitos László Fotó: Katona A. Csongor helyszínén, Nyerges-tetőn állított emlékművet. Visszatérve a szövetkezet központjába, néhány pillanatra láthattam azt is, hogy ezt a gazdamérnököt, aki valóban hajnaltól napestig itt él, hogy fogadják öröm ükkel, gondjaikkal az emberek. Ismét eszembe jutott az udvarhelyi polgármester egyik gondolata: „Ott van valami remény, ahol létezik egy gazdamérnök...” A gumikerekű szekerek hajnaltól napestig hordják a bárscnyfinomságúra kaszált hegyek idei utolsó fűtermését. Fehé-gyapjas nyájak tűnnek fel itt is, ott is a meredélyekbe kapaszkodó fenyvesek tövében. Székelyföldön ősz van. Temérdek kincs. Megannyi bizonytalanság — és még több remény. Elszánt akarat. Amikor a Hargitán egy fenyőről levágtam két ágat, hogy hazahozzam magammal, Tamási Áron gondolata jutott eszembe: „A madárnak szárnya és szabadsága, az embernek szülőföldje és temérdek kötelessége van.” Vörös Márta
