Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-21 / 247. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM 1991. október 21., hétfő „Gusztusos gesztus” az infláció ellen Közgazdász kollégáim többsége értetlenül és megle­pődve vette tudomásul, hogy infláció elleni lépésként a Nemzeti Bank kamatlábcsök­kentésre határozta el magát. (Bevallom, a hír hallatán ne­kem is fölcsúszott homlo­komra a pápaszemem.) A tankönyvek szerint ugyanis az infláció fékezésének a hitelke; resletet szűkítő kamatemelés a célszerű eszköze. Igaz, (a tananyag) azt is mondja, hogy a magasabb kamatláb fékezi az áru- és szolgáltatáskínálat bővülését. „Helyzet” mindig van Tudnivaló, hogy a tanköny­vek kevés tényezős, vegy­tiszta körülményekre épülnek. A gazdasági életben pedig a különböző országokban sok­tényezős helyzetek adódnak, amelyeket a gazdaságban te­vékenykedők más-más or­szágban, más-más időben el­térően érzékelnek és értékel­nek. S „helyzet” mindig van, a legnagyobb veszély pedig a reális helyzetet és annak tár­sadalmi megítélését figyelmen kívül hagyó, doktriner maga­tartás illetve ellenpárja, a mér­legelt történelmi világtapaszta­latokat semmibe vevő, kivéte­lességet feltételező pragma­tizmus. A magyar gazdasági hely­zetre az az ellentmondás jel­lemző, hogy miközben az inf­láció a vállalkozások és a ha­zai kínálat széles körű kibon­takozásának legfőbb gátja, addig a kamatok antiinflációs magassága maga is ez utóbbi folyamat akadályává vált. Rá­adásul csillapodó inflációnö­vekedés mellett a magas ka­matláb az inflációs várakozás és az inflációban szokásos cselekvés — rövidtávú elhatá­rozások, menekülés a dologi javakba, az idegen pénzbe — gerjesztője. A jegybank szerepe El kellett tehát gondolkodni azon, hogy a világítóto­rony-szerepet betöltő jegy­bank milyen szimbolikus jel­zést adhat arra: az infláció csökkenésével számol. S mi­lyen — ugyancsak szimboli­kus — módon járulhat hozzá a kínálati oldal élénküléséhez, anélkül, hogy az a pénzszű­kítő politika vesztene erejéből, amely az infláció fékezéséhez vezetett. (Ennek révén egye­dül ebben az évben 50 milliárd forintot vont ki a Nemzeti Bank a gazdaságból.) Nos, az intézkedés-csomag lényege, hogy további 40 mil- liárdot von ki a jegybank a gazdaságból. Felét azzal, hogy a bankok forrásaiból a jegybanknál kötelezően elhe­lyezett tartalékok arányát 1 százalékkal fölemélte, s vetí­tési alapját kiszélesítette. A korábbinál nagyobb összeg után tehát valamivel nagyobb hányadot kell a jegybankban tartaniuk a bankoknak, ame­lyek így az általáluk felszámí­tott és az általuk fizetett kama­tok változása következtében veszítenek jövedelmükből. Másik felét pedig olymódon, hogy a hazánkban bejegyzett bankok konzorciumot alapíta­nak, s összesen 20 milliárd fo­rint értékben állampapírt vásá­rolnak. Ez abban az értelem­ben antiinflációs lépés, hogy a pénzpiacról von el pénzt, s nem pedig jegybanki pénzte­remtéssel finanszírozza a költségvetési deficitet vagy olyan ár-adókkal, amelyek az általános árszínvonalat eme­lik. „Úri megegyezés” Vannak, akik a kamatcsök­kentést csupán gesztusértékű intézkedésként emlegetik. Csakhogy a jegybank és a bankok, a bankszféra és a gazdaság viszonyában — ki­vált a jórészt lélektani inflációs várakozások tekintetében — a gesztusoknak, különösen pe­dig a következetes „gesztiku- lálásnak” nagy a szerepe. Ezért fontos, mondhatni „gusztusos gesztus” az is, hogy az intézkedéseket nem elrendelték, hanem a belátás, a kompromisszum alapján hozták meg. Ezzel megjelent a jegybanki eszköztárban az erkölcsi rábeszélés, az „úri megeggyezés". (Remélhetően jelen vannak az ehhez szük­séges dzsentlemenek is.) Je­lentős lépés, hogy a deficit fi­nanszírozása nem pénzterem­tésből történik. Az állampapí­rokba fektetett pénzből ugyan kiszorulnak a gazdaság sze­replői, de az inflációs deficit fi­nanszírozása ugyanazt a ha­tást érte volna el — rosszabb következményekkel. Össze­gezve: a kombináció a legki­sebb rosszat választotta, egy fontos jelzéssel egybekötve, s a legkevésbé, bürokratikus módon. Bácskai Tamás Hetente 60 mázsa kenyeret sütnek a kadarkúti pékségben. Az 1, 2, és 3 kilós veknikkel Ka- darkúton kívül ellátják Miké, Lábod, Görgeteg és Patosfa lakóit is. (Fotó: Lang Róbert) Gyűjtés a menekültek részére A nagyatádi menekülttábor­ban jelenleg több mint ezer felnőtt és gyermek tartózko­dik. Sajnos, várható, hogy ezek az emberek a tél beálltá­val lakásuk lerombolt állapota miatt kénytelenek lesznek Magyarországon tölteni a ka­rácsonyt. A Társadalmi Egye­sülések Szövetségének me­gyei elnöksége kéri egyesüle­teit, hogy adományaikkal te­gyék elviselhetőbbé számukra a táborban töltendő ünnepe­ket. Gyűjtést szervez ruhane­műből, takarókból, gyümölcs­ből. A tanulókat kérik: nélkü­lözhető írószereiket, megunt játékaikat ajánlják fel a mene­külttábor kicsinyeinek. Szívesen fogadják családok elhelyezésére tett igényeket is! A TESZ irodájának címe: Kaposvár, Fő u. 37-39. Tele­fonszáma: 82/14-036. így is lehet pénzt keresni! Már az ókorban szokás volt, hogy előadóművészek és szónokok gyakran megfizettek klakkőröket (előtapsolókat), s azok gondoskodtak róla, hogy a kö­zönség kellő ünneplésben részesítse őket. S most Itáliából híre jött, hogy ott épp az ellenkezőjét csinálják: fizetett előkelőségek az átlagpolgárok összejö­veteleinek, ünnepi vacsoráinak vagy üzemi rendezvényeknek is jelenlétükkel emelik a fényét, s ez irigységet vagy csodálatot kelt... Előkelőségek nagy számban keresnek így pénzt, mégpedig jelentős összegeket. Hol vannak már azok az idők, amikor Maradona még megelégedett potom négyezer márkával azért, hogy nápolyi rajongóinak klubjá­ban felvágjon egy esküvői tortát? A dús keblű Sandra Milo, aki nem is oly régen még filmfőszerepeket alakított, most pe­dig televíziós műsorvezető, elárulta: egy szicíliai fodrász 20 millió lírát ajánlott neki, ha hajlandó a házassági tanúja lenni. Azt nem árulta el a színésznő, hogy elfogadta-e az ajánlatot. Mások azonban nem ilyen szégyenlősek. Adri- ano Celentano, az ismert dalszerző, énekes,- táncos és színész például büszkén vallja: „Jónak találom, hogy rajta vagyok azok névsorán, aki után kapkodnak. így legalább ismeri az em­ber a maga tőzsdei árfolyamát.” Leginkább a vidéki újgazdagok tarta­nak igényt fizetett előkelőségekre. Mint­egy státuszszimbólumnak tekintik őket. (A DP A alapján) Mit vigyünk magunkkal anyakönyvi ügyeink intézéséhez? Iratok, bizonyítékok Sok vitára ad okot a kárpót­lással kapcsolatos eljárások il­letéke. A kárpótláshoz szük­séges anyakönyvi kivonatok kiadása szeptember 3-a óta 300 forint illeték alá esik. Maga a kárpótlási eljárás ille­tékmentes ugyan, de a bizo­nyításkor szükséges okiratok beszerzésének költsége a ké­relmezőt terheli. Bonyolítja az anyakönyvi ügyek intézését az új személyi igazolványok bevezetése. Áp­rilis 1-jétől a régitől eltérő alakú és tartalmú személyi igazolványt adnak ki a ható­ságok, s ez nem tartalmazza például a családi állapotot. Tekintettel arra, hogy a sze­mélyi adatok és a családi álla­pot a személyi igazolványból ma már hitelesen nem állapít­ható meg, az anyakönyvveize­tőnek az igazolványon kívül más okmányokat is kérnie kell. Ha ezeket az ügyfél nem viszi magával, igen körülmé­nyessé és hosszadalmassá teheti a munkát. Nőtlen és hajadon esetében nincs gond, mert a családi ál­lapotról személyes nyilatkozat tehető. Az anyakönyvi eljárások so­rán a házasok a házassági anyakönyvi kivonattal, az öz­vegyek a halotti anyakönyvi kivonattal, az elváltak jogerős bírói ítélettel vagy záradékolt házassági anyakönyvi kivo­nattal igazolják a családi álla­potukat. Azoknak a nőknek, akiknek új a személyi igazolványuk s házasságkötés után a férjük nevét veszik fel, ki kell cserél­tetni az igazolványt, mert nincs mód erre a bejegyzésre. Tovább bonyolítja a helyze­tet, hogy a személyi számot az Alkotmánybíróság alkot­mányellenesnek minősítette, s az új személyi igazolvány ezt már nem tartalmazza. Az anyakönyvi eljárásoknál azonban még használni kell a személyi számot. Ezért nem árt, ha megőrizzük az erről szóló igazoló lapot. Azt, amit a rendőrségen az új igazolvány mellé adnak. Elkerülhető lesz sok feles­leges utánajárás, ha az ember tudja, mikor milyen iratot vi­gyen magával. A születés bejelentésénél például elég a személyi iga­zolvány és a házassági anya­könyvi kivonat, ha a szülők házasságban élnek. Ha nem élnek házasságban, akkor a teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat, elvált anyáknál a házasságot felbontó jogerős ítélet, özvegyeknél a volt férj halotti anyakönyvi kivonata kell a születendő gyermek anyakönyvezéséhez. Haláleset bejelentéséhez szükséges okmányok: az or­vosi haláleset-bejelentőn és a halottvizsgálati bizonyítvá­nyon kívül az elhalt személyi igazolványa és születési anyakönyvi kivonata, valamint a bejelentő személyi igazol­ványa. A bejlentési tennivalókhoz szükséges tájékoztatók a kór­házak hivatali helyiségeiben (szülészet, felvételi iroda) és a polgármesteri hivatalok hirde­tőtábláin is megtalálhatók. S. Pap Gitta ÚJ FOGYÓKÚRA-SZENZÁCIÓ AMERIKÁBÓL Mindent ehetsz,amit akarsz! Jó hír a tésztákat, édessé­geket kedvelők számára: a Heller-házaspár, a New York-i egészségügyi főiskola orvos tanárai új elméletet dolgoztak ki a kövérség okának felderí­tésére. Dr. Rachel Heller maga is jóval túl volt a 100 ki­lós testsúlyon és sehogy sem sikerült lefogynia, ezért foglal­kozott kitartóan a probléma megoldásán. A kutatások so­rán arra az érdekes felfede­zésre jutottak, hogy sok em­ber nem is tehet a kövérségé­ről, mivel egy anyagcsereza­var miatt szénhidrátfüggőség­ben szenved. Állandóan csak a kenyérre, tésztákra vágyik, aminek oka az, hogy a szén­hidrát fokozza a hasnyálmirigy inzulintermelését, s egyre többet és többet eszik. Ennek következménye pedig nem le­het más, csak a hízás. Az elmélet legérdekesebb, legmeglepőbb pontja az, hogy nem az elfogyasztott szénhid­rát mennyisége, hanem gya­korisága növeli a zsírpárná­kat. Eszerint tehát minél gyak­rabban fogyasztunk szénhid­rátot, annál gyakrabban szoty- tyan rá kedvünk megint. Ezek után kézenfekvő a megoldás: napjába csak egyszer együnk kenyeret vagy tésztát, lehetőleg este. Ez a szabály könnyen betartható és játszva szabadulhatunk meg fölös ki­lóinktól! Erre a legjobb példa maga dr. Heller, aki 15 kilót fogyott! Az étkezés megtervezése­kor az a fő szabály lebegjen a szemünk előtt, hogy csak egyszer együnk szénhidrátot a nap folyamán, de a többi ét­kezéskor se fogyasszunk zsí­ros ételeket. A reggeli állhat omlettből, vagy kemény tojásból, vagy sajtból, vagy sovány felvá­gottból zöldséggel, salátával, de nem ehetünk hozzá kenye­ret. Ebédre fogyaszthatunk so­vány főtt marhahúst, vagy pá­rolt halat, grillcsirkét, párolt zöldséggel, salátával, gyü­mölccsel. A vacsora a szénhidrátoké: főtt tésztát, rizst, burgonyát ehetünk, természetesen ízle­tesen és változatosan elké­szítve és nem kell csupán a szénhidrátra korlátozódnia a fő fogásnak; hússal, zöldség­gel, mártásokkal, tejtermé­kekkel gazdagíthatjuk. A mennyiség nem elhanya­golható szempont, mert ha va­laki bevág egy egész tortát ne számítson egy centi fogyásra sem. Tésztából 6-8 dkg-ot ehetünk, rizsből 4 dkg-ot, bur­gonyából 20 dekányit egy-egy alkalommal, édességből leg­följebb egy fél süteményt. A kúra szabályaihoz az is hozzátartozik, hogy alkoholt nem fogyaszthatunk, teát, ká­vét pedig csak cukor nélkül. Úgyszintén kerülnünk kell az édesített üdítőitalokat. És még egy: este 6 után egyetlen fala­tot sem! Piros Christa Rendkívüli kedvezményes (50 és 30%-os) szobanövény- és szárazvirág- kompoztció- vásár a kaposvári Városi Művelődési Központban (Csokonai u. 1.) október 24-én és 25-én 9—18 óráig Árainkból: páfrány 366-FT150 Ft croton 200 Ft yucca 2é6"R 500 Ft főnixpálma _42©-Pt220 Ft (4919) A JÄGER Sörház megnyitotta meleg­konyháját — olcsó házias egytálételeket — frissensülteket — igény szerint előfize­téses menüt 65 Ft-ért tudunk biztosítani tisztelt vendégeinknek. Rendezvények lebonyo­lítását 50 főig vállaljuk. Hidegtál készítésére előrendelést felveszünk. JÄGER Sörház Kaposvár, Kisfaludy u. 9. Telefon: (82)17-014 (4914)

Next

/
Oldalképek
Tartalom