Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)

1991-10-19 / 246. szám

1991. október 19., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 Két pálya vonzásában Péter már csak a saját sorsát irányítja Amint felidézem azt a szep­tember végi szombat délutánt, óhatatlanul is Székely Éva olimpiai bajnoknőnk „Sírni csak a győztesnek szabad” si­kerkönyvének a címe jut az eszembe. Újra látom Stickel Péter arcát, amint a kaposvári sportcsarnok táblás háza előtt meghatottan hallgatja a bú­csúztató szavakat, miközben szeme egyre fényesebben csillog. Mosoly és könny Péter arcán békésen megfértek egymással és jól palástolták a belül dúló viharokat. A szimpa­tikus kosárlabdázó életében egy korszak lezárult, az aján­dékba kapott falióra kérlelhe­tetlenül céloz az idő múlására, a vele egyidejűleg átnyújtott kosárlabda pedig emlékeket kavar. Egy villanásnyira visz- szarántja a múltba, eredmé­nyekben gazdag, de buktatók­tól sem mentes sportpályafu­tásának egy-egy állomásá­hoz. Két hét telt el a feledhetet­len percek óta, s most itt ülünk egymással szemben. Ugyanaz az arc, ugyanaz a ki­fejezés. Péter mintha még ma is búcsúzna. Rokonszenvvel szemlélem vívódását annál is inkább, mert jól ismerem ezt az érzést, hisz egykoron en- gemet is sokáig tartott fogsá­gában. Megértőén tekintek rá és jólesik „sorsközösséget” vál­lalni vele. Persze nem mon­dom. Bár csapatjátékos volt, ezzel a feladattal most egye­dül illik megbirkóznia. Igye­kezvén „könnyíteni” a lelkén, arra kérem, hogy elevenítse fel sportpályafutásának fonto­sabb állomásait. Az egykori kitűnő irányító pillanatok alatt irányíthatat­lanná válik. Egyszerre rohan rá a múlt, s most képtelen arra, amire a játéktéren a leg­forróbb percekben is alkalmas volt: átlátni a szituációt és a legjobb megoldást a társak­nak is jelezni. Az emlékáradat­tól ő is irányíthatatlanná válik. Beleélem magamat egykori szerepébe, s most én jelzem neki felfelé tartott hüvelykujjal, hogy kezdjük csak az elején... Veszi a lapot és jellegzetes „stickelpéteri” mosollyal nyug­tázza igyekezetemet. Mesél a múlt És megelevenednek az évek. Péter a kezdeti korsza­kot idézi, amikor a Berzse­nyi-iskola padjait koptatta, ahol Vígh Gyula testnevelő ol- togatta fiaiba a kosárlabda szeretetét. Aztán a sportdél­utánok ott szemben, az egy­kori Dózsa-pályán, ahova La­jos bátyjával oly sűrűrr leláto­gatott... Az első bemutatkozás szinte még gyerekfejjel a KH Vasutas NB III- as csapatá­ban, majd a Vasas Izzóban. Aztán az Építők következett. Neveket sorol, az edző Stett- ner Jánosét, majd az egykori „harcostársakat”, Magyarfit, Somoskövit, Szigetet, „Sza- bóékat” — Gábort és Tamást —, Ékest meg a többieket. És jött az élvonal. 1981-ben Tán­csics csapatában debütált az NB l-ben. Emlékezetes év egy súlyos sérüléssel, amikor a kórházi gipszelőbői fájdalom- csillapítóktól kábultan vitette vissza magát a mérkőzésre, csakhogy társainak drukkolni tudjon. Aztán néhány héttel később a türelmetlensége: maga vágta le gipszcsizmáját, csakhogy mielőbb a pályán lehessen. A következő állomás a Sáév, ahol egyik zászlóvivője a második vonalban bajnok­ságot nyerő együttesnek. Újabb év a felsőházban, aztán a keserű pirula, a máig sem értett és megmagyarázatlan eltanácsolás... Két év a má­sodosztályú Gazdászban, majd egy újabb „behívó”, az NB l-be visszajutott Táncsics­tól. Ezt követték a mindig is remélt „megbocsátás” napjai. Attól a személytől szólt a szí­ves invitálás, aki korábban aj­tót mutatott neki. Innen már zökkenőktől mentes az út egészen a búcsú pillanatáig.... Helytállás az életpályán Sokan, akik fiatal éveiket tel­jes szívükkel a sportra teszik, előbb-utóbb szembetalálkoz­nak a könyörtelen valósággal, amellyel most Stickel Péter is randevúzott. Ő .azon kevesek közé tartozik, akit nem ért vá­ratlanul a búcsú. Mindig is tudta, hogy egyszer majd el­múlnak az ünnepnapok, kial­szanak a reflektorfények, s a hétköznapok gondjai a maguk szürke valóságával tornyosul­nak majd előtte. A sporthoz ezernyi szállal kötődő fiatal­ember még idejekorán a leg­jobb megoldást választotta. Elvégezvén a szombathelyi tanárképzőt, a Testnevelési Egyetemen is diplomát szer­zett. Szakdolgozatát — talán nem túl meglepő — a kapos­vári kosárlabdasport történe­téből írta. Hivatástudat és iskola Stickel Péter nem most kezdi, pedagógusi pályafutá­sát. Ő már korábban vállalta a kettősséget. Az egész embert igénylő élsport mellett nap nap után tanított is. Iskolájának ma már megbecsült testnevelője akinek most az a legfőbb gondja, hogy hirtelenjében nem tud mit kezdeni a felsza­badult idejével és a fölös energiájával. No azért nem kell félteni... Péter tele van tervekkel, elképzelésekkel. Érzi, hogy iskolájának is sok­kal tartozik, ahol megértéssel kezelték az élvonalbeli sporto­lásával együtt járó nehézsé­geit. Mint mondja, példaértékű lehet, ahogy őt eddig pedagó­gustársai segítették. Nekik is köszönhető, hogy a búcsú időszaka kitolódhatott. Együtt leltározunk. Stickel Péter húsz évet szánt eddig a kosárlabdára, ebből hét esz­tendőt játszott az élvonalban. NBI-es mérkőzéseinek a száma több százra tehető. Mi tagadás, mozgalmas életet élt és most hirtelenjében rásza­kadt ez a fene nagy csend. Ilyenkor általában az ember nem találja a helyét. El tudom képzelni, hogy néha tanítás (Fotó: Kovács Tibor) közben is önkéntelenül az órá­jára pillant, mintha csak az járna az eszében, nemsokára mennem kell, kezdődik az edzés. Amikor ezt szóba ho­zom, megint csak mosolyog és nem tiltakozik. — Még el sem kezdődött a tanév, én már alig találtam a helyemet. A július eddig szá­momra az edzőtáborozások hava volt, és én az idén elő­ször nem tudtam mit kezdeni ezzel a hónappal. Hajtott a vé­rem egy kis nyüzsgésre, moz­gásra, úgy, hogy állandóan fi­gyelmeztetnem kellett maga­mat: Péter csitulj, te már dön­töttél. Igen, a saját jószántom- ból határoztam, mert nekem az volt a fontos, hogy lehető­leg még a csúcson olyan szé­pen búcsúzzak, amilyen az egész sportpályafutásom volt. Én úgy érzem, azon kevesek közé tartozom, akinek ez sike­rült. Ajánlás Amikor ezeket mondja, „Ja- nus”-arcán megint a derű és a fájdalom rokonvonásai látsza­nak. Hiába, olyan közel van még minden. Itt csak az idő segíthet. De addig is: Péter, ha a lá­bai önkéntelenül a sportcsar­nok felé viszik, ne mondjon el­lent „nekik”. Aki így szerette a sportágát, annak nincs miért szégyellnie ezt a vonzódását. Lépjen csak be emelt fővel a „művészbejárón" éppen olyan természetességgel, mint ahogy az ember nap nap után hazatér. Meggyőződésem, hogy ott is családtagként fo­gadják. Jutási Róbert Röplabda NB I Siker és kudarc Kaposvári Somogy SC-Csepel 3-2 (-13, -13,13, 3, 5) Kaposvár, 600 néző. V.: Ju­hász, Gulyás. Kaposvári Somogy SC: Demeter, Bürüs, Luksys, Pásztor, Kántor, Mészáros. Csere: Radó, Vörös, Stefik. Edző: Laszczik Iván. Csepel SC: Liszi, Wunder­lich, FogI, Botyánszki, Smou- guilev, Boevikh. Csere: Nagy A., Tomanóczy. Edző: Oláh János. Nehezen lendült csak já­tékba a kaposvári együttes. Hiba hibát követett, ennek lett eredménye az elvesztett első két játszma. Különösen az Odesszából „importált” Smo- uguilev jelentett megoldhatat­lan feladatot a kaposvári játé­kosok számára: szinte minden megmozdulása pontot jelen­tett. Amikor aztán már a leg­többen temetni kezdték a So­mogy SC-t, akkor talált ma­gára az együttes, és Demete- rék hatalmas küzdelemben hozták a harmadik szettet. A következő játszmában pedig már csak egyetlen csapat volt a pályán; a magára talált ka­posvári gárda ellenálhatatlan- nak bizonyult, s mindössze csak három pontot engedé­lyezett fővárosi ellenfelének. Ékkor már érezni lehetett, hogy eldőlt a találkozó sorsa. Az ötödik játszmában aztán ugyanaz történt, mint az elő­zőben, s így a hazaiak nyerték Kántor leütni készül. (Fotó: Király J. Béla) — megérdemelten — a több mint két órás maratoni csatát. Ezzel továbbra is őrzi veret­lenségét a Somogy SC. Jók: Demeter, Bürüs, Radó, illetve Smouguilev, Boevikh. (Fenyő) Ganz-Danubius-K. Tungsram 3-0 (6, 8,14) Kaposvár, 200 néző. V.: Kováts, Dravecz. Ganz-Danubius: Binder, Kissné, Vadászné, Simonné, Szélesné, Molnárné. Edző: Kiss András. K. Tungsram: Sántosiné, Zalavári, Ónodi, Gosztonyi, Varga, Tuba. Csere: Bartha, Csepregi. Edző: Simonné Ku­tas[ Zita. Álmosan kezdett a hazai együttes, a vendégek első négy nyitása pontot hozott. 9-6-ra sikerült felzárkózni a tungsramos lányoknak, de ezután bosszantó hibák kö­vetkeztek. Akárcsak a máso­dik játszmában, ahol csak 3- 3-ig tudta magát tartani a a kaposvári gárda. A harmadik szettben felcsil­lant a remény: 4—8-ról 12-8-ra jött fel a Tungsram, majd 14- 13-nál játszmalabdához jutot­tak. Ekkor azonban megismét­lődtek a korábbi hibák, s két rossz fogadással elment a mérkőzés. Mindvégig ez a ka­A tungsramos Sántosiné a levegőben tasztrofálisan gyenge nyitás­fogadás jellemezte a házigaz­dák játékát, akiknél időnként Zalavári játszott jól. A főváro­siaknál Vadászné, Molnárné és Simonné emelkedett ki. (Kele) Két helyen változtat a Siófok Meksz és Wolf a kezdőcsapatban Nem mondható, hogy vidám hangulatban töltötték a hetet a siófoki labdarúgók. Az elmúlt fordulók sikertelenségei óha­tatlanul rákényszerítették a szakvezetést, hogy alaposan górcső alá vegye az eddigi tel­jesítményt. Mindez megtör­tént. Varga István edző el­mondta, hogy a hétközi egy­más elleni játékban a tervezett győri csapat feltűnően frissen és biztatóan mozgott. Két he­lyen terveznek változást. So­mogyi és Menze helyett Wolf és Meksz kerül vissza a kez­dőcsapatba, amely így fest: Bíró - Keszeg, Zare, Olajos, Wolf - Máriási, Fodor, Duró, Meksz - Gregor, Fischer. A cserejátékosok közül egyelőre Brakszatórisz, Kámán és Szi­lágyi helye látszik biztosnak. Varga István szerint az el­múlt hetek sikertelensége el­lenére Győrben is csak a győ­zelem az elfogadható ered­mény ettől a csapattól. A Rába kétpontos hátránnyal áll a ta­bellán a Bányász mögött, s eddig mindössze kétszer tu­dott győzni. A gondok tehát a Rába partján is megvannak, kérdés, hogy melyik csapaté csökken majd a mai mérkőzés után. A somogyi szurkolók csak abban reménykedhetnek, hogy azért a jelenlegi Bányász jobb csapat annál, mint hogy négyszer egymás után kudar­cot valljon. Vivicitta — Szeresd a várost! Lapunknak a kaposvári sportbizottsággal közösen hirdetett ötrészes diáksport­akciójának második állo­mása a fenti című futóver­seny. Hasonló néven immár a világ negyven városában rendszeresen megrendezik ezt a futó gálát. Célja, hogy az urbanizáció és a civilizá­ció felgyorsult üteme követ­keztében ránk leselkedő mozgásszegény életmódon változtatni tudjunk. Kaposváron október 23-án tartják a versenyt. A rajtot és célt a Berzsenyi általános is­kolánál jelölték ki. Nevezés 9 órától a helyszínen, míg az első indulók rajtja tíz órakor lesz. A versenyt Kaposvár oktatási, kulturális és sporti­gazgatósága rendezi a Ma­rathon atlétikai klubbal közö­sen. Az utcai futóverseny távja mindkét nemnél 4500 méter. Gyermek, serdülő, if­júsági és junior kategóriák­ban együtt, míg a felnőttek­nél — koruktól függően — négy csoportban értékelik a résztvevőket. Az iskolák kö­zötti mozgósításban a sor­rendet a célbaérkezők száma dönti el. A három leg­több tanulót mozgósító tanin­tézet — ha létszámuk meg­haladja az ötszázat — tíz-tí­zezer forintos jutalomban ré­szesül. Ötszáz résztvevő alatt ez az összeg nyolc-nyolcezer forint.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom