Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-19 / 246. szám
Piaci körkép Szüret után Lassan elforrnak a mustok, megteltek a hordók. Nemcsak a piacra szánt csemegeszőlők, de a válogatott borfajták fürtjeit is kínálták — kilónként 30-50 forintért — tegnap a kaposvári piacon. Mátészalkáról hozták 18-ért a jonatánt és a mézédes almát, de a somogyi termésért is legalább 15 forintot kellett adni. Az elálló alexander körte kilóját 50-re tartották. Javában tart a gesz- tenyeszezon: az aprajáért 40-et, a nagyjáért 60-at kértek. Patyolatfehér, gyönyörű karfiolhegyekből válogathattunk, 20-25 forintért. Lassan itt a káposztasavanyítás ideje. 7-8 forintért vehettünk felleveleitől megtisztított fejes káposztát, 20-at kértek a liláért, 16-ot kellett adni a kelkáposztáért. A levesbe való zöldség kilója 28-35 forint volt, 20-30 között adták a sárgarépát. A korai ködök ismét drágították a lecsót; paprikát 20-60 forint között vehettünk, és 10-től 80-ig mérték a paradi (Fotó: Király J. Béla) csőm kilóját. (Az utóbbi már fóliás!) Az alföldi hagymavásár múltával Í8-20 forintra emelkedett a vöröshagyma és 25-re a lilahagyma kilónkénti ára. Az őstermelők bőven hoztak konyhakész baromfit, ellensúlyozni próbálva az újkí- gyósiak csirkedömpingjét, de a baromfikereskedőknél nem ment 110 alá a rántani való ára. A tömött kacsa kilóját 120 forintra tartották. Tojást elvétve sem találtunk 4 forintért sem; leginkább 4,50-ért adták. Az október közepi meleg napok előcsalogatták az őszi gombákat; vehettünk rántani, sütni, pörköltnek, levesnek... Megkezdődött az őszi lehalászás, és mindjárt 10 forinttal csökkent a ponty ára. Volt friss kárász is 80-ért, busa és friss keszeg 60-ért. A temetői virágok özönét színesítette a néhány szál korán kinyílt óriás krizantém. M. T. — A Magyar Vöröskereszt berzencei szervezete, a helyi pártok és intézmények gyűjtést kezdeményeztek a jugoszláviai menekültek megsegítésére. A nagyatádi menekülttáborban ezer felnőtt és ötszáz gyermek vár a segélyre; elsősorban téli ruhaneműre és tisztálkodó eszközökre van szükségük. Az iskolásokat írószerekkel, füzetekkel segíthetik. — Az Áramszolgáltató Vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeít, hogy 1991. október 21-én 7.30-tól 15 óráig az Ivánfa- hegyalja utcában és az Ivánfahe- gyen áramszünet lesz. (208645) — Bécs november 15-én, 29-én és december 7-én 600 Ft. Tarvisio november 22-én 900 Ft+2 DEM. Érsekújvár-Nyitra november 8-án 600 Ft. Jelentkezés: Cooptourist, Kaposvár, Kossuth L. u. 8. Tel.: 12-038. (208646) — A Somogy Megyei TIT az alábbi tanfolyamokat indítja: ipari gáz- és olajtüzelö berendezést kezelő, karbantartó; tűzvédelmi megbízotti, valutapénztárosi; or- szágjárásvezetöi — idegenvezetői; közép — és felsőfokú személyügyi szaktanfolyam. Érdeklődni: Somogy Megyei TIT, Kaposvár, Dózsa Gy. u. 18. Telefon : 20-621,20-165. (208648) — Siófok város képviselö-testü- lete 1991. október 24-én ülést tart. Az ülés főbb napirendje: — Közművelődési intézményhálózat és a közművelődési egyesületek, az önkormányzat szervezeti szabályzatának módosítása, utak, járdák, hidák állapota, Sió Tv átszervezése. Az ülés nyilvános. (149883) — Itália kedvezményes áron: Padua, Firenze, Róma 3 éjszaka Velence és Tarvisio. Október 31. november 5. Ár: 3500 Ft+ 130 DEM. Jelentkezés: Fonyód 85/61-071, Trade— Travel. (4700) Humánum Másodszor jelentkezik a MTV pécsi körzeti stúdiója Humánum című adásával holnap a TV2 programjában 11 óra 50 perckor. A következő hetekben is a TV2-n fogható ez a műsor, azonban mindig szombaton a déli órákban. Az egyórás adás a hazánkban tartózkodó menekültekről, illetve az őket befogadó családokról, problémáikról szól. LEGYEN ÖN A BERUHÁZÓPARTNERÜNK Kaposváron a Domus Áruház szomszédságában, a Mártírok terére néző, széles utcafrontú ingatlanon üzletek, irodák, lakások felépítésében Ajánlatát a (82)16-015-ös telefonon várjuk. Térés Forma Kft., Kaposvár, Szt. Imreu. 14. (208668) Krónika • • • • Lottó A lottó 42. heti nyerőszámai: 7,10, 26, 63, 72 Az ünnepi megemlékezés idejére Parkolási tilalom a kaposvári Fő utcán Az 56-os forradalom 35. évfordulójának előestéjén Kaposváron a megyei és a városi önkormányzat koszorúzási ünnepséget rendez. Október 22-én 16 órakor Nagy Imre mártír miniszterelnök emléktáblájánál (Fő utca) gyűlnek össze a megyeszékhely polgárai. A megemlékezés zavartalan lebonyolítása érdekében a Fő utcát a Tallián Gyula utca - Anna utca kereszteződésétől a Virág utca - Hársfa utca kereszteződéséig október 22-én 14-től 16 óráig lezárják a járműforgalom elől. Ebben az időben a Baross u. - Hársfa u. útvonalon közlekednek a helyi járatú és helyközi autóbuszok, s nem érintik a szikvízüzemi és a ruhagyári megállóhelyet. A Fő utca említett szakaszán október 21-én 18 órától 22-én 18 óráig parkolási tilalom lép életbe. Az önkormányzat kéri az ott parkoló gépjárművek tulajdonosait, hogy autójukat arra az időre másutt helyezzék el. Mérges gomba (vizsgáló) Lelkes amatőrök, és magukat profinak valló gombászok járják ismét az erdőket, mezőket, hogy a természet ajándékával frissítsék étrendjüket. Az óvatosabbak megvizsgáltatják a gyűjtés eredményét, ám né- hányan csak mintát visznek a kosárka tetejéről. Pedig mostanság tömegesen fordul elő a tinta- szagű és a sárguló csiperke, s szedik mezei csiperke helyett. De akadt a gyűjtésben susulyka, sót gyilkos galóca isi Mutattak be a kaposvári vásárcsarnokban tüskés és rozsdás özlábgombát... Ha a gomba mérges, és ettől a gombavizsgáló lesz csak mérges, akkor minden esély megvan a biztos túlélésre. Minden gyűjtött gombát vizsgáltassunk meg a szakértővel! Csak így kerülhető el az olcsó étek ugyancsak drága következménye! (Mészáros) Hidegkonyhai készítményekre előrendelést fölveszünk Kaposvár, BÉKE SÖRÖZŐ, Füredi u. 24. OKTOBER A nap 6.07 órakor kél, és 16.52 órakor nyugszik; a hold 14.49 órakor kél, és 1.31 órakor nyugszik. Záporok, zivatarok A várható időjárás ma estig: többfelé lesznek záporok és zivatarok. Megélénkül az Szombat északi, észak-nyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10, 15 fok között Nándor lesz. Szigorú javítási határidő Módosult a jótállási szabály A kormány szeptember 15-i hatállyal, visszamenőlegesen módosította a tartós fogyasztásra szánt termékek jótállási kötelezettségét. A termék meghibásodásakor a vásárló a jótállási jegy alapján kérheti az áru kijavítását, vagy a termék árának utólagos csökkentését. A javítási határidő 15 nap, bútorok esetében vagy ha kölcsön készüléket biztosítottak, 30 nap. Ha a javítás a határidőre nem készül el, vagy a termék nem javítható, a vásárló kérheti a cserét, vagy a visszavásárlást. A régi jótállási jegyen nem szerepel a termék jelentősebb részeinek, vagyis fődarabjainak megnevezése. Ezt ezután kötelezően föl kell tüntetni. Vita esetén a kereskedő köteles a minőségvizsgáló intézet szakvéleményét kérni, és azt a jótállási jegyhez csatolni. Az új jótállási szabályok ugyan a bútorokra is vonatkoznak, de mivel a régi jótállási jegyek cseréje tetemes időt és pénzt emésztene fel, a raktáron lévő bútorok esetében nem kötelező a cseréjük, az eladóknak kell a vevők figyelmét felhívniuk a változásokra, és az új szabályokat írásban is csatolniuk a régi jótálláshoz. Szétválaszthatatlan trófeák Végzetes „párbaj” Halálos párbaj zajlott nemrég Mihályfa-pusztán. A So- mogyszob környéki erdők két gímszarvasa vívta bőgés idején. Viaskodásuk közben úgy összeakadt az agancsuk, hogy nem tudtak szétválni... Pár napja bukkant rájuk Ber- tók Tibor; akkor még élt az egyik. Értesítette a kerületvezető vadászt; mire ő fegyverrel odaért, a másik szarvas is kimúlt (nyakcsigolya-szakaHalálos baleset Kiskorpádon Jelentkezzenek a szemtanúk! Halálos baleset történt csütörtökön 18.25 órakor Kiskorpádon a Vörösmarty u. 37/d számú ház előtt; egy Kaposfő felől jövő személygépkocsi elütötte az úttesten álló Ignácz István kiskorpáéi lakost. A szerencsétlen férfi a helyszínen életét vesztette... A rendőrség kéri: akik látták a baleset körülményeit vagy ezzel kapcsolatban bármilyen felvilágosítást tudnak adni, jelentkezzenek a Kaposvári Rendőrkapitányság közlekedési osztályán (Kaposvár, Szent Imre u. 12. fsz. 2. Tel.: 14.422/25-10). dás, illetve gerincsérülések miatt). A szétválaszthatatlan két trófeát azóta szakszerűen kikészítették. Súlyuk 18 kiló, jó közepes méretűek. Az egyik öreg, ún. „viszatartott” bikáé volt, a másik „felszálló ágban levő” fiatalé. A végzetes párbaj ritka dokumentuma most a csöpröndi vadászházban látható. (K.) Tarka sorok ígéret Egy diák: — Tanár úr, kérem, a múltkor megígérte, hogy előadást tart az agyvelőről. — Hogyne — szól a tanár. — De majd legközelebb. Egyelőre más van a fejemben. Vasalás után Férj: — Kismadaram, ezen az egyetlen nadrágon öt lyuk van! — Feleség: — Persze, hiszen nyolcszor csengett a telefon. Férj: — Akkor miért csak öt lyuk van rajta? — Feleség: — Mert a hatodik csengetésnél már a másik nadrágodat vasaltam! Vers A nyugalmazott ezredes dühösen az asztalra csap, és így kiált: — Az ördögbe is, ahányszor csak megpróbálok verset írni, mindig ezredpa- rancs lesz belőle! Az idomár — Hogy lehet egy ennyire gyenge, sovány férfi ilyen jó tigrisidomár? — Mert ha a tigris ránéz, elmegy tőle az étvágya... Biztos! — A férjem ma reggel elment horgászni, de biztos vagyok benne, hogy nem fog semmit. — Miből gondolja? — Mert a halbolt ma leltározás miatt zárva van. Nyelvtan — Gyerekek, milyen idő ez: „Én szép vagyok!" — Tanító néni, én tudom. — Nos, Balogh? — Múltidő! SOMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Magyarország Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető az ügyvezető igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Felelős szerkesztőBÍRÓ FERENC (társadalom és gazdaság), DR. TRÖSZT TIBOR (művelődés és kultúra) Gyártásvezető-szerkesztő: KURUCZ FERENC. Tervezőszerkesztő: CHRIST LÁSZLÓ, KATONA A. CSONGOR, NAGY MIKLÓS. Olvasószerkesztő: LAJOS GÉZA Kiadja az AS-M Kft. Somogy Megyei Irodája Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Hirdetés és reklám: DR. TÓTH MIKLÓS Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Telefon: 11-644 Telex: 13-360, Telefax: 12-315 Siófoki iroda (szerkesztőség és hirdetésfelvétel): Siófok Szabadság tér 9. Telefon: (84) 11-668, Telefax: (84) 10-861 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat üzemében Kaposvár, Fő u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hirlapkézbesitő postahivatalnál, a hirlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hirlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest, XIII. Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215— 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dij egy hónapra 245 forint, negyed évre 735 forint, fél évre 1470 forint, egy évre 2940 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza.