Somogyi Hírlap, 1991. október (2. évfolyam, 230-255. szám)
1991-10-18 / 245. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP — TÁRSADALOM, GAZDAS AG 1991. október 18., péntek Miértek a fűtésről és meleg vízről Az elavult rendszerre a lakók fizetnek rá (Folytatás az 1. oldalról) Varga Lajos, az IKV távfűtési üzemének vezetőhelyettese elmondta, hogy az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium rendelete szabályozza a díjat. 1966-ban a Nehézipari Minisztérium rendelete állapította meg, hogy mi számít fűtött helységnek és mi nem. Az 1991. október 1-jei rendelet a ’66-osra hivatkozik. Eszerint fűtött minden helyiség, kivéve a kamrát, az erkélyt és a közművezeték védőburkolat mögötti részét. Az épületeken belüli határoló falak nem hőszigeteltek, hanem csupaszok. A tapasztalat szerint az előszobában megvan a 16 fokos előírt hőmérséklet. A mostani rendelet még cifrábban fogalmaz, mert azt mondja, hogy ahol fűtőtest van vagy a határoló falakon átáramló hőmérséklet biztosítja az előírt hőmérsékletet, az is alapja a számolásnak. Ilyen a lépcsőház is, ahol — ha 12 fok a hőmérséklet — már fizetniük kellene a lakóknak. Most még ugyan csak azok fizetnek, akiknél a lépcsőházban radiátor található, de elképzelhető az is, hogy majd ott is fizetni kell, ahol mérhető ez a hőmérséklet... A fűtőtesteket nem lehet kiiktatni. Ugyanígy nem lehet lezárni az egyik szobában sem, mert a másik szoba radiátorának hője befűti (?) a szobát. 1987-ben, amikor a Búzavirág utcában még épültek házak és égész télen üresen álltak a lakások, de fűtötték őket, kísérletet végeztek egy északi fekvésű lakásban. Ebben a lakásban az összes radiátort lezárták, de a fölötte és a mellett lévő lakásokban fűtöttek tovább. A hőmérséklet a fűtetlen szobákban nem ment lejjebb 19 foknál. Varga Lajos elmondta, hogy Kaposváron 800-900 melegvíz-órát már átvett az IKV. Azoknak éri meg, akik nagy lakásban laknak, kevesen. Akik másfél szobásban 3-4-en élnek, azoknak ez ráfizetés. Van olyan fogyasztó, aki felszereltette, és már szeretné is levetetni, mert rosszabbul járt. De aki már egyszer előrébb lépett, az nem visszakozhat. „ Egyetlen megoldás lehetne a fűtési díj csökkentésére, ha mérés szerint történne az elszámolás. Az adott lépcsőházba fel kellene szerelni egy központi órát, s minden radiátoron lenne egy kis mérőműszer. Fűtési idény végén az adatokat összegyűjtenék és ráosztanák mindenkire, hogy mennyit fogyasztott. Azonban ez is zsákutca: akkor lenne értelme, ha szabályozni lehetne a hőmérsékletet, el lehetne zárni a fűtést. A lakások több mint egy- harmadában egy csövön halad a meleg víz, sehol nincs elzáró szerkezet. Óriási szám jönne ki e megoldásnál, a mostani ár többszörösét jelentené. A legtöbb lakásnak rossz a hőszigetelése, egyszerűen kiszökik a meleg... Mint az IKV munkatársa mondta, szívesen adnak tanácsokat a hozzájuk fordulóknak. Többen érdeklődtek, hogy miért kellett elkezdeni a fűtést, amikor 14-én, 15-én remek idő volt? Az átalányt a lakók október 15-től április 15-ig fizetik — hangzott a válasz —, tehát ha később indultak volna, sem fizetnének kevesebbet... Tóth Kriszta A A Somogy Aruház méteráru-lakástextil osztályának kínálatából: — nyomott mintás importvelúr (fekete színben, 110 cm széles) — kártolt kabátszövetek (egyszínű és mintás) — olasz importfüggönyök több méretben — törülközők nagy szín-, méret- és mintaválasztékban — lemosható, csipkemintás térítők Kaposvár, Irányi D. u. 2. (208638/a) Drágább a nyelvvizsga Tegnaptól emelkedett az állami nyelvvizsga díja. Az új díjak a tudásmérés költségeinek jelentős növekedését, valamint a nyelvvizsga-rendszer differenciálódásának a hatásait tükrözik. Az A és B típusú alapfokú nelyvvizsgáért 1100 forintot, a C típusúért 2200 forintot kell fizetnie a jelentkezőnek. A rendelet a honosítási eljárás díját 500 forintban állapítja meg. Kriminálinformatikai kiállítás A Budapesti Konferencia Központban tegnap megnyílt a Kriminálinfo, '91 nemzetközi kriminálinformatikai kiállítás, melyen huszonhét hazai és külföldi cég vesz részt. Somogyi szakszervezetek tiltakoznak a fűtésdíj emelése miatt A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének és a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának megyei képviselői tanácskozást tartottak és nyilatkozatot fogalmaztak meg. _A szakszervezetek a legerélyeáebben tiltakoznak a fűtés- és a melegvíz-díjak gátlástalan emelése ellen. Ezt a minden szociális érzéket és felelősséget nélkülöző áremelést a kiszolgáltatott lakosság — figyelembe véve azt, hogy a korábbi szorító intézkedések tartalékaikat fölemésztették — már nem lesz képes elviselni. Sokan — ezek közé tartoznak a nyugdíjasok, a létminimum közelében élők, a munkanélElterjedt a hír Kaposváron, miszerint az átutalási betétszámlával rendelkezők sorra vonják vissza megbízásaikat a fűtés- és melegvízdíj-kifizeté- sekre. Az OTP megyei igazgatóságán érdeklődtünk — mi igaz a hírből? Az átutalási betétszámlával rendelkező ügyfelek egy része — tudtuk meg — valóban gondolkodik ezen, s tapasztalható a jelenség: visszavonják megbízásukat az OTP-től: e díjakat ne fizesse ki tovább. küliek tömegei — a díjak megfizetésére egyszerűen képtelenek. Amíg a fővárosban nem emelik a díjakat, — írják nyilatkozatukban — a vidék lakossága ismét hátrányos megkülönböztetésben részesül, holott a költségekkel való gazdálkodásra nemcsak Budapesten van lehetőség. Ez különösen felháborítja a szak- szervezeteket. Felhívjuk az illetékesek figyelmét arra, hogy tegyenek gyors intézkedéseket a lakosság terheinek csökkentésére, mert ennek, hiányában a társadalmi elégedetlenség kirobbanására lehet számítani. Az OTP nem bírálhatja felül e visszavonásokat, hiszen mindegyik ügyfelének joga van hozzá. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy átutalási betétszámlájukat szüntették meg. Christ István osztályvezető elmondta, hogy mintegy négyezer ügyfelüknek van ilyen számlája, és sokan közülük le- tiltatták az IKV-s számlák kifizetéseit. E számla a lakbér-, a fűtés- és a melegvízdíjakat tartalmazza... T. K. HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.:11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társközségeik felnőtt és gyermekorvosi ügyelet szombat 07-től hétfő 07-ig. Fogorvosi ügyelet: szombat és vasárnap 8-13-ig. Városkörnyéki hétvégi körzeti orvosi ügyelet: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagybajom (eü. közp.). Tel.: 35. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel.: 19. Tab (egészségház), Kossuth u. 60. Tel.: 20-620. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Siófok (rendelőintézet), Semmelweis u. 1. Tel.: 10-150. Fogorvos: 7-13-ig. Balatonföldvár (rend.). Tel.: 40-113. Balatonszárszó (rend.). Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vikár Béla u. 4. Tel.: 51-419. Fogorvosi ügyelet: ugyanott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60-050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórházban: 8-12-ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rend.), Baksay u. 7. Tel.: 27, 30. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. Andocs (rendelő). Tel.: 72-053. Barcs (rend.), Bajcsy-Zsi- linszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8-12-ig. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11-222, nyitva 8-tól 20 óráig, szombaton, vasárnap 8-tól 14 óráig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Kaposvár, szolgáltatóház, tel.: 13- 440, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-14 óráig. Balatonlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-13 óráig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Boglárlelle, Móra F. u. 2. Tel.: 51-295, nyitva 8-19 óráig, szombaton 8-13-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Balatonföldvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-14-ig. Balatonmária, Vilma u. 5. Tel.: Tét.: 76-051, nyitva hétfőtől csütörtökig 8-17-ig, pénteken 8-12-ig. Páratlan héten hétvégi ügyelet. Balatonszárszó, Fő u. 60. Te' 40-425, nyitva 8-13.00: 13.30-16." óráig. Nyitvatartási időn túl ügyek szolgálat. Balatonszentgyörgy, Bér zsenyi u. 110. Tel.: 77-015, nyitva hétfőtől csütörtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30-13.30-ig. Páros héter hétvégi • ügyelet. Barcs, Lenin u, 21-23. Tel.: 56, nyitva 8-20-ig szombaton 8-14 óráig. Nyitvatartás időn túl ügyeleti szolgálat. Csurgó, Csokonai u. 3. Tel.: 17, nyitva 7.3019.30 óráig, szombaton 7.3013.30- ig. Nyitvatartási időn túl ügye leli szolgálat. Fonyód, Szent Istvár u. 24. Tel.: 61-322, nyitva 8-20-ig szombaton 8-14 óráig. Nyitvatartás időn túl ügyeleti szolgálat. Marcali Rákóczi u. 12. Tel.: 45, nyitva 7.3019.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30- 13.30-ig. Nyitvatartási időn tú ügyeleti szolgálat. Nagyatád. Korá myi u. 4. Tel.: 11-004, nyitva 8-2C óráig, szombaton és vasárnap 814- ig. Nyitvatartási időn túl ügyelet szolgálat. Siófok, Fő u. 202. Tel. 10-041. Nyitva 7.30-16.00-ig, pénte ken 7.30-13.30-ig. Nyitvatartási időr túl ügyeleti szolgálat. Aranykígyc gyógyszertár, Siófok, Semmelweis u.1. Tel.: 12-510. Nyitva egész év ben 7.30-19.30-ig, szombat-vasár nap, munkaszüneti napokon 7.3013.30- ig. A nyitvatartási időn túl í gyógyszertár ügyeleti szolgálatot Iá el. Zamárdi, Kossuth u. 9. Tel. 31-033, nyitva hétfőtől péntekit 8.00-12.30; 13.00-16.30-ig. Nyitva tartási időn túl ügyeleti szolgálat Tab: Kossuth u. 65. Tel: 20-042 Nyitva 8-20 óráig, szombaton 8-1' óráig. Állatorvosi ügyelet Kaposvári kerület: dr. Molnár jó zsef, Kiskorpád; dr. Visnyei Lajos Mernye; dr. Horváth György, Gölle dr. Vető András, Kaposvár, Kőrös Csorna S.u. 15. (tel.: 19-320); dr Szalay Szabolcs, Hetes; dr. Készé Tibor, Nagyberki. Marcali kerület dr. Vizi Jenő, Tapsony (tel.: 26); dr Tóth Zoltán, Lengyeltóti, Petőfi u. 10 (tel.: 206); dr. Benczik Vince, Mar cali, Berzsenyi u. 98. (tel: 10-519) dr. Szilvássy Györk, Balatonfenyves Fenyvesi u. 21. (tel.: 61-729) Nagyatádi kerület: dr. Szabadka Miklós, Segesd (tel.: 4); dr. Vártáivá; Csaba, Babócsa (tel.: 9); dr. Visnye Sándor, Homokszentgyörgy (tel. 20); dr. Soós Gyula, Csurgó, Pető' u. 14. (tel.: 260). Siófoki kerület dr. Fazekas Zoltán, Zamárdi, Siófok u. 10. (tel.: 31-365); dr. Oláh Lajos Boglárlelle, Liliom u. 9. (tel.: 56-828) dr. Fazekas Gábor, Andocs (tel.: 12) dr. Weisz Béla, Bedegkér (tel.: 2). Az ügyelet 19-én 8 órától 21-éi reggel 8 óráig tart. A kaposvári állat ■kórház szeptember 19-én, szómba tón 10 órától 12 óráig tart nyitva. Feltöltött tartályok, ellenőrzött rendszer Tél előtt a tabi üzemek A tabi üzemek miként készültek föl a télre, van-e elegendő tüzelőanyaguk? Feliinger János a Kempingcikk Kft igazgatója: — Cégünknek saját fűtési rendszere van. A szezon indulásakor az olajtartályok töltve voltak, gond esetleg csak a későbbi szállításokból lehet. A ságvári üzemünkben széntüzeléssel biztosítjuk a megfelelő hőmérsékletet. Jelenleg itt is elegendő tüzelőanyag van. A Hungaronektár Kaptárgyártó kft ügyvezetője, Szabó István a következőket mondta: — Üzemünk felkészülten várja a telet. A kazánokat felújíttattuk, a vegyes tüzelőanyag (fa- hulladék és szén) rendelkezésre áll. A profilunkból adódóan rendszeresen keletkezik hulladék, ezt télen hasznosítjuk. Kaveczki János, a Kapos- gép kft ügyvezető igazgatója így látja: — A kft-nél olajjal működő meleglevegő-befúvá- sos kazánok vannak a műhelyekben, az irodákban pedig egyedi olajkályhás fűtés. Az induláshoz szükséges olaj- mennyiség a rendelkezésre áll, pótlásáról folyamatosan gondoskodunk. Ma úgy látom, nem kell attól tartani, hogy kényszerleállás lesz az üzemben, mert nincs pénzünk fűtőolaj vásárlására. Egyébként a munkákat úgy szervezzük, hogy a fűtés minél kisebb költségbe kerüljön. A tartály és vegyipari gépgyárból Czékus István műszaki vezető tájékoztatott:— A szükséges kazánfelújítást elvégeztük, ám a fűtési rendszeren csak a minimális karbantartásra futotta a pénzünkből. A próbafűtést már megkezdtük, amely jelenleg is tart. A pakuratartály javítása a napokban befejeződött, most van folyamatban a fűtőanyag beszerzése. Azt remélem, hogy nem lesz nagy gond a téli fűtés sem az irodákban, sem a gyártó csarnokokban... Kovács András a Vegyesipari Kisszövetkezet elnöke így válaszolt: — Az irodákban egyedi olajkályhás, az asztalosműhelyben olajtüzeléssel, a vasas csarnokban pedig fa- aprítékkal üzemelő, meleglevegőt szállító hőlégfúvávos fűtés van. A szezon kezdetén az olajhordók töltve vannak, gondok csak az esetleges fűtőolaj utánpótlás szállítás hiánya okozhat. Nagyobb készlettel tárolóedény hiányában nem rendelkezünk. A Videoton gyáregységében Cser József az üzemfen- tartó üzem vezetője foglalta össze az indulás előtti helyzetet: — Gőzkazánjaink nyári karbantartása elkészült, hő- központunk karbantartása és átvizsgálása is megtörtént. A fűtés személyi és műszaki feltételei biztosítottak, a próbafűtést október 16-án tartjuk. A korábbi években idén kezdetkor az olajtároló tartályaink feltöltve várták a startot. Ma a készletünk 1 hónapi fűtésre, illetve hőntartásra elegendő csak. Minden további attól függ, hogyan alakul a gyáregység sorsa. Az sem kizárt, hogy a kazánokat és a rendszert vízteleníteni kell, mert nem lesz fűtés... Krutek József VISSZAVONT MEGBÍZÁSOK AZ OTP-NÉL