Somogyi Hírlap, 1991. szeptember (2. évfolyam, 205-229. szám)
1991-09-14 / 216. szám
1991. szeptember 14., szombat SOMOGYI HÍRLAP — FIATALOK OLDALA 7 „Hazugság volt...” Szöllősi Gabriella elhatárolja magát, egyébiránt jobban járt volna, ha az Év arcára pályázik A semmi ágán Szabó Béla 23 éves magyar állampolgár. Lévén még fiatal (mily múlandó!), nehezen tud megküzdeni a felmerülő akadályokkal. Úgy érzi, lassan, de biztosan megőrül. Kora reggel kel, zötykölődik nap nap után a tömeggel együtt a munkába. Szívesen dolgozik; ez az egy, ami még tartja benne az erőt — azt csinálhatja, amiért megszerezte a diplomáját. Délután vissza a buszra, vissza a falujába, ahol nem szeretné elásni magát egy életre. Ezért albérletet keres a városban, mellészegődött hasonszőrű barátja is. A lakásért 8-9 ezer forintot is elkérnek. Számol: a fizetése 9 ezer forint, ebből lejön a havi ebédtérítés, a továbbtanulás is pénzbe kerül, és az albérletért is ki kell fizetnie legalább 4-5 ezer forintot. De akkor miből él, eszik, művelődik? (Gúnyosan megjegyzi: az egyik kirakatban látott a múltkor egy 8000 forintos inget, csak azért nem veszi meg, mert pont ez a szín nem tetszik neki...) A szülei már belefáradtak. Az állandó hajtás generációról generációra száll. Bejárni fárasztó. Mire hazaér, holt fáradt. S kezdődik elölről az egész. Beköltözni a városba — csőd. Pedig valamit tenni kell!„De szeretnék gazdag lenni..." Szabó Béla beszél. Kétségbeesve. Szót ejt a fiatalok tarthatatlan társadalmi helyzetéről; tudja, hogy ő még jó helyzetben van, sokan az utcán vannak már, nem kellenek a rutinta- lan fiatalok! S akkor még a családalapításról nem is beszélve. Mit érdekli őt a politika? A reklámokban utazást kínálnak a Riviérára 45 ezer forinttól, ilyen mosópor, olyan színes tévé, még szerencse, hogy a „Skála veled"... Pazar öltözetű Barbie-babák, arcukra örök mosolyt varázsoltak. „Ha már építkezik..." Miből tenne félre? Tíz év múlva talán... Akkor még tíz év, s lehet, hogy 45 évesen már vehetne egy kis kuckót, törleszthetné az árát. Szép kilátások. És addig? Akinek nincs üzleti érzéke, nincs anyagi háttere, pénze s pofája...? Ha már most, ilyen fiatalon elkeseredett szabó bálákkal lehet találkozni, mi lesz belőlük tíz év múlva? S azok, akik még iskolapadba bújva rettegnek a munkanélküliség mumusától? Már most megtudják, mi az a szorongás. „Nem így képzeltem el, nem így képzeltem el... ” Mi lesz belőlük? Belőlünk, a „jövő letéteményeseiből"? „szabó bélák” Banda Zoltán rejt vény rovata A MEGOLDÁS Rendszerház Számítástechnikai és Kereskedelmi Kft ajándékával A szépség királynőjét Magyarországon képtelenség botránymentesen megválasztani. Bizonyítják ezt az eddigi próbálkozások tapasztalatai. A felállás végtelenül egyszerű; néhány furfangos üzletember, ködös szervezés, valamint pár száz mit sem sejtő hölgy a kellékei a világraszóló cirkusznak. Merthogy mi másnak lehetne nevezni az évről évre látványos bukással végződő mutatványt, amelyben a profik (l-ll. helyezett) trónfosztásban részesülnek (jogosan?, jogtalanul? — majd elválik), az amatőrök pedig — a csúfos szervezés ellenére — nem. Ez hát a verseny, amelynek — jóformán — csak vesztesei vannak. Vesztesei, akikkel — elnézést, hölgyeim — most már a kutya sem foglalkozik. De ne menjünk a dolgok elébe! Szöllössy Gabriellával beszélgettünk. — Két hónap telt el az ominózus esemény óta. Milyen érzésekkel emlékszel vissza? — Nagy hazugság volt az egész, de mi abban a helyzetben ezt nem láthattuk át. Any- nyira benne voltunk, annyira lekötött bennünket a felkészülés, a szépségkirálynő-válasz- tást megelőző tábori munka. Végighajszoltak bennünket valamin, amiről csak utóbb derült ki: nem korrekt dolog. Bábuk voltunk csupán. Eleve eldöntött viszonyok közepette, pillanatok alatt történt minden. — Melyik helyezést pályáztad meg? — Az elsőt. — Füleseket kaptál menet közben ? Utalásokat az esélyeidre? — Igen. Többször beszélgettem szakmabeliekkel, akik egyértelműen jó esélyeket jósoltak. Bíztam magamban. — Mi dönthetett a győztes lányok javára? Gabi itt elmosolyodik, lesüti a szemét, és hallgat. Nem mondom el, mit sejtetett. — Vélenyed szerint, mi kellene a botrányok nélküli lebonyolításhoz? — Elsősorban olyan szervezők, akik nemcsak az üzlet végett vágnak bele mindebbe, nemcsak vállakózásként fogják fel a feladataikat. Fontos lenne továbbá a kikezdhetet Fotó: Lang Róbert len szakmai zsűri. A csak szakmai zsűri. — Jelentkeznél még egyszer? — Nem. Elhatárolom magam ezektől az emberektől. A szervezőktől. Egyébként eredetileg „Az Év arca” versenyén szerettem volna indulni, de abban a modelliskolában, ahová a szépségkirálynő-vá- lasztás előtt jártam, rábeszéltek, hogy ne oda jelentkezzem. — És máshol? — Elképzelhetőnek tartom, hogy egyszer, néhány év múlva elindulok ilyen jellegű versenyen. De az nem ez lesz. — Visszatérve kicsit a szépségkirálynő-választásra, utólag azért elemezted magad? — Természetesen. Magam is tisztában vagyok vele, de többen mondták is, hogy nagyobb vigyort kellett volna eleresztenem. Végig kellett volna mosolyognom, de ez valahogy nem igazán ment. Nem volt egy bizonyos pont vagy személy, akivel kontaktusteremtésre lett volna lehetőségem. — Vesztettél vagy csak nem nyertél? — Sokan jöttek oda hozzám az öltözőben, hogy vigasztaljanak. Azt várták, hogy szomorú vagyok, és meglepődtek a feldobott hangulatomon. — Ha nyertél volna, neked lettek volna olyan gondjaid, mint most a két lánynak? — Ha arra gondolsz: nem készültek rólam aktfotók. — Eredménye volt a versenynek? — Egy szerződés, hat vagy nyolc oldalas, amiben a szervező cég vállalja, hogy munkát biztosít. — És? — Eddig még nem történt semmi. — Megváltozott a külsőd a verseny óta. Miért? — Egyszerűen azért, mert már elég rossz minőségű volt a hajam, le kellett vágatnom. Ezentúl meghívásom van egy divatbemutatóra, amely októberben lesz Budapesten. Ez a másik ok. B. T. Az augusztus 30-án megjelent Poptotó helyes megfejtése: 1, 1, x, 2, x. A telitalála- tosok között Tóth Erika kaposvári olvasónknak kedvezett a szerencse. Gratulálunk, a kazettát hamarosan megkapod. Az új rejtvényben beceneveket közlünk, s ezekből kell kitalálni tíz hazai popsztár „tisztességes” nevét. 1. Pici 6. Czigi 2. Hobo 7. Elefánt 3. Kiki 8. Rózsi 4. Öcsi 9. Csépi 5. Fecó 10. Cini A beküldési határidő: szeptember 24-e, eredményt pedig 28-án hirdetünk. Rejtő után — felettébb — szabadon Kabarés diákok Rovatszerkesztő: Tamási Rita TELE VIDEÓ! A TELEVIDEÓ kaposvári márkaboltja újabb játékkal jelentkezik. Egy igen kedvelt, sokat kölcsönzött film kazettájáról készült a fotó, és röviden közöljük a film tartalmát is: Vietnam, 1973. Jim Cooper ezredesnek, a harcedzett veteránnak be kell hatolnia az ellenséges vonalak mögé, hogy kiszabadítson egy csoport hadifoglyot. Az észak-vietnamiak csapdát állítanak a fogadására. így Cooper ugyanabban a ketrecben köt ki, amelyben honfitársai gyötrődnek... Tehát semmi többet nem kell kitalálni, mint a film címét és a főszereplő nevét. A nyertes háromszor kölcsönözhet ingyen filmet a TELEVIDEÓ kaposvári márkaboltjában (Kaposvár, Somssich u. 2., a volt Beloiannisz u.). A háromszoros ingyenes kölcsönzés Nagy Zsuzsanna kaposvári olvasónkat illeti meg „tuti” listájáért. Vége a kabarénak. Nincs tovább. Befejezte működését a kaposvári Kabaré Diákszínpad — ezúttal úgy tűnik, végérvényesen. Azért pusztán a biztonság kedvéért a százforintos alaptőke megmarad. Tudniillik ha ez nincs, színpad sincs. És ez majdnem komoly... * * * Az „uccsó” előadást alig több mint egy hete tekinthette meg szépszámú közönség. Mit mondjak? Jómagam igen nagyokat röhögtem, és ezzel nem kellett kisebbségbe vonulnom. Önfeledt vihogásaink néhány Rejtő-feldolgozáshoz, Lonkai-remekhez, valamint össztársulati pihent agyszüleményekhez kapcsolódtak. A műfaj groteszk, a stílus morbid (de nagyon), szent: semmi se’. Még a Mise se’. Mű címe ez; szín a templom, az idő van, szereplő a „Magasságos” személyesen. Ahogy a kaposvári Kabaré Diákszínpad (mű)vészei látják. Vagyis nem művészek, de nem is akarnak azok lenni. Szórakozni akarnak, még csak nem is szórakoztatni. Az csak egy kellemes egybeesés, hogy amit csinálnak, azon nevetni lehet. Műsorukban röhögés tárgya minden létező és kitalált személy, fogalom. Pl. a Mikulás. E kabarétréfa megjelenítésében — írta Lonkai Benő — részt vesz: két nihilista, züllött alak, és 1, azaz egy darab Mikulás (vagy ha úgy tetszik, Télapó). Igen sajátos világkép bontakozik ki előttünk: a nihilisták szójárása nem túl változatos — azonos értelemmel: szeretkezz vele! —, s ez kíséri végig a párperces művet. Nem igazán szalonképes: szokatlan mennyiségben, néhol fület sértően zúdul lefelé az obszcén szöveg a színpadról. A poént hadd ne írjam le. Merthogy bizakodom. S hogy miben? A reinkarnációban. Abban, hogy valamikor, valahol, valamit újra sikerül ösz- szehozniuk. Mondjuk, egy újabb kabaréelőadást. Addig is maradjanak meg szürkeállományunk zegzugai- ban emlékfoszlányként, egy-egy ki- vagy beszólásként, Dave Koch bámulatos és lenyűgöző előadókészségeként, énektudásaként, Sze- recz Róbert mv. ötletes körí- tésű, tálalású bűvészmutatványaiként, vagy egy kis beszélgetésként, amit az est után a team vezéregyéniségeivel készítettünk. * * * — Mi a halál neme? — Mind a ketten megyünk tovább. Az Ősi a POTÉ-ra, én Pestre, egy hetilapnál leszek létramászó. — Lonkai Benő itt a ranglétrára gondol, majd folytatja. — Ezalatt a pár hónap alatt, amíg ezt az előadást szerveztük, többet voltunk a Táncsicsban, mint a négy év alatt összesen. (Tanárok döbbenetéinek a helye.) — Látok nálatok egy könyvelést a kiadásokról. Ez komoly? — Abszolút. Száz forint a színpad alaptőkéje, ebből hoztuk össze ezt a „kis” műsort. (Héttől tízig tartott — B. T.) — Mire ment el ez a töméntelen pénz? — Két hurkára meg két kólára, amit ma délelőtt fogyasztottunk el. Ez, amit itt látsz, ez a pénztárkönyvünk. Az előző műsorunk bevételének, 4100 forintnak a befektetése van benne levezetve, tételesen. — Ez vicc? Mi a célja mindennek? — Nehogy azt higgyék, sikkasztunk. — Kik? — Ha valaki esetleg kíváncsi rá. Bár senkinek semmi köze hozzá. — Eközben tekintetem érdeklődőn pásztázza a pénztárkönyvet. Benő hangot ad a látványnak. — Bonbon 70 forint, Dave-nek adtunk 34 forintot. Jogdíj 40, két minyon 20, Szandi-koncert 150, sajtos kifli 20, Rejtő-kabaré 600 forint. Megnéztük kétszer az előadást. — Megállapítottuk, hogy nagyon elszúrták — írja le a Csiky Gergely Színház produkcióját Ősi. — Rettenetesen ripacsok voltak. — Ez egy kicsit erős... Az mennyivel jobb, hogy káromkodtok? — Melyikre gondolsz? — Valamelyikre. — Csak egy darab volt, ahol halmozva jelentek meg a különféle trágárságok. — Az — bár szokatlan módon, de—koncepcióként szerepelt. Ám akadt több is. — Nézd, többször is hangoztattuk, hogy nem a közönségnek készítjük az előadásainkat. Mi mindig remekül érezzük magunkat — veszi vissza a szót Lonkai. — Nem mondom, a közönség is jókat derült néha. — Az már az ő gondjuk. Kaposvári Kabaré Diákszínpad Nekünk csak azért kellettek, hogy elválasszák a darabokat a tapssal. — Miért csináljátok? — A mostani előadásunkat kilenc hónap szünet előzte meg. Hatalmas volt újra szer- vezgetni, hallani a színpad nyikorgását. — Tényleg vége? — Mi Ósival megbeszéltük, hogy 1993. szeptember 4-én f.él háromkor találkozunk az Örszágház előtt. Aztán majd meglátjuk. A százforintos alaptőkénk mindenesetre bennmarad a kasszában... Jaj, el ne felejtsem: be kell vezetnünk a hurkát! Balassa Tamás
