Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)
1991-08-02 / 179. szám
1991. augusztus 2., péntek SOMOGYI HÍRLAP 5 Nem kell a Somogy Somogynak? Tizenkilencedik évfolyama nyárutói számának előkészítésére gyűlt össze a minap a Somogy folyóirat szerkesztő- bizottsága Fodor András hangulatos fonyódi nyaralójában. Komoran hallgatták a főszerkesztő Laczkó Andrást, aki felolvasta dr. Király István levelét, melyben a megyei közgyűlés kulturális bizottságának vezetője arról értesítette a folyóirat szerkesztőbizottságát, hogy a jövőben nem tudják fedezni a kiadás költségeit. A XX. évfolyam megindítás tehát ködbe vesző, mint Fonyódról a felhők között „lebegő” Badacsony.A Somogy fenntartására a megye eddig évente 700 000 forintot adott. Nem túlzás: a Somogy és minden hasonló megyei és országos folyóirat szellemi műhelynek is tekinthető.Az éremnek két oldala van. A Somogy esetében több költő, író neve jut eszembe, akik ebben a folyóiratban publikáltak először, innen indultak és eljutottak az országos hírnévig. S ez csak az egyik érték... A másik oldal :hogy lehetne hatékonyabb a Somogy terjesztése? Talán olcsóbban is elő lehetne állítani. A gazdálkodást újra át kell gondolni, erről maguk a szerkesztőbizottság tagjai is így nyilatkoznak. A megújulás éppúgy szükség- szerű a Somogy és más folyóiratok esetében, mint az élet minden területén. A főszerkesztő ősztől másodállásban kívánja szerkeszteni a folyóiratot — ez is megtakarítás, ősszel olvasókat, előfizetőket toborzó akcióba fognak. Nemcsak a Somogy olvasottsága alacsony, sajnos, más folyóiratok iránt is csökkent a kereslet... Jónás József, a megyei önkormányzat társadalompolitikai irodájának a vezetője ígéretesnek tartotta a folyóirat belső megújulására való törekvést. Viszont — a megyei önkormányzat olyan helyzetbe került, hogy egy fillérrel sem gazdálkodik. A támogatásokról a bizottságok döntenek. Felelősséggel mondta, hogy ha sikerül emelni az előfizetők számát, több olvasóhoz jut el a Somogy, akkor a megyei önkormányzat támogatást nyújt ahhoz, hogy a folyóirat a jövőben is megjelenhessen. Mecénásokban remél a Somogy, ilyeneket is keresnek. Ha az egész megye a magáénak érzi folyóiratát és még uram bocsá’ büszke is rá, a helyi önkormányzatok is támogathatják. A folyóirat évfolyamainak számai egyenetlen színvonaluk ellenére is azt bizonyították, hogy törődik Somogy szellemiségével, gazdagította azt Szülőföldünk rovata, az Égtájak európai kitekintésre adott lehetőséget az olvasónak. Ezeket az erényeket csak elismerés illetheti. A viharfelhők elborították a Somogy folyóirat egét, vajon lesz-e olyan szél, amely elűzi őket. Kaposvár megyei jogú város önkormányzata már példát mutatott, az idén hétszázezer forinttal támogatta a folyóiratot, aminek megújulásában bízva, jövőre is tervezik a fenntartásához való hozzájárulást. Horányi Barna Olaszországi vendégszereplés után Az észak-olaszországi Udi- nében vendégszerepeit a Lelle Néptáncegyüttes. A 35, zömmel középiskolásokból álló nagy hírű balatoni együttes Pucskó Zsolt és Szabó Zsolt vezetésével töltött el négy napot az itáliai kisvárosban. A nemzetközi Pasian di Prato fesztiválon léptek fel legsikeresebb koreográfiáikkal. A művészeti szemlén — ahol párhuzamosan más művészeti ágak képviselői is bemutatkoztak — nagy érdeklődés kísérte a boglárlelleiek programját, akik az olaszok tavalyi balatoni vendégségét viszonozták most. Nem verseny volt Udinében, azonban a fesztivál rangját bizonyítja, hogy Európa számos országából képviseltették magukat a művészeti seregszemlén. A közös alkotás ösztönöz Nemzetközi művésztábor Barcson Immár tizedik esztendeje, hogy a Somogy Megyei Művelődési Központ útjára indított egy hiánypótló kezdeményezést: az amatőrök képzőművészeti táborát. Az eredeti céljuk az volt — s ez megmaradt a mai napig —, hogy lehetőséget adjanak a megye tehetséges alkotóinak az aktív munkára, minél több műalkotás létrehozására inspirálják őket. Fél évtized nagybajomi múlt után Törökkoppány lett a tábor helyszíne: itt első alkalommal országossá, majd nemzetközivé nőtte ki magát. Egy év szünet, majd egy újabb házigazda (Kaposvár) következett; az idei nyár Barcson, az Erdészeti- Vízépítési- és Vízgazdálkodási Szakközép- iskolában találta a — már nagy részben képzőművészeti alaptagokból (profikból) álló — lelkes társulatot. Alkotási lehetőségűkhez — az egyre komolyabb egyéni hozzájárulás mellett — nagy segítséget nyújtott a barcsi önkormányzat. Az ingyenes szállás gesztusát a fejenkénti egy-egy ajándékképpel hálálják meg. A tábor megnevezése most nemzetközi alkotótelep. S hogy mitől nemzetközi? E kérdésre Misch Ádám festőművész — másodízben táborvezető — adta meg a választ: a résztvevők között az idén három német és hét erdélyi képzőművész van. Ez utóbbiakat a barcsi önkormányzat hívta meg testvérvárosából, Székely udvarhelyről. Sajnos, a jugoszlávok ezúttal nem tudtak eljönni. A nemzetközi alkotótelep Egy „nehéz” feladat Volker Schwanz Megkérdeztük, mi indította arra, hogy külhonban tanuljon? — Mindig komolyan foglalkoztatott a gondolat, hogy megismerjek más országokat, más kultúrákat. Eredeti terveim szerint dél felé akartam elindulni, személyes ismeretségnek köszönhetem az ittlétemet. Otthon sok mindennel foglalkoztam: grafikát tanultam, politika-német szakon egyetemre jártam, majd képszerkesztő grafikusként dolgoztam egy újságnál. Örülök, hogy itt lehetek, mert minden föltétel adva van az alkotáshoz, és remek csapat verődött össze. Volker mellett — aki egyébként igen pozitívan nyilatkozott a hazai képzőművészeti oktatás szabad szelleméről — egy másik feltűnően tehetséges német alkotó is dolgozik a telepen, Katja Martin. A „nyakig” festékes, életrevaló, és barátai körében népszerű leány Drezdában és Berlinben tanult festészetet, jelenleg Hallében folytat szobrászati tanulmányokat. Katja szeret itt lenni. Harmadik alkalommal jött el az alkotótelepre, s nem utoljára. A nemzetközi alkotótelep munkáiból ezen a héten nyílt kiállítás a barcsi Dráva Múzeumban, s ezt augusztus 31-ig tekinthetik meg az érdeklődők. Balassa Tamás Gyertyás László felvételei Amikor egy fotós-filmes ecsetet ragad: Kotnyek István. főként festőművészekből áll, de a jól fölszerelt grafikai műhely lehetőséget ad rézkarcok, linómetszetek készítésére is. A társaság összetételére jellemző, hogy kis változásokkal ugyan, de majd minden évben ugyanazok az alkotók jönnek el. Sikerült tehát egy jó közösséget kovácsolni. Erről Misch Ádám így vélekedik: — Az a nagyszerű ezen a művésztelepen, hogy az évek során kialakult egy tehetséges mag. Az alkotók lelkesen viszik tovább a hagyományokat. A kollektív alkotás egyébiránt a 70-es években teljesedett ki, amikor addig elképzelhetetlen lehetőségeket kaptunk a közös munkára. Amíg az akkori kultúrpolitika képtelen volt erélyesen föllépni érdekeink védelmében, a művésztelepi kollektívák jóval bátrabbak voltak. — Mik a kollektív alkotás legfőbb erényei? — A közös művésztelepi munka óriási erőt jelent. Egyrészt a résztvevők technikát tanulnak egymástól, másrészt hajtóerő az aktívabb alkotásra. Van egy egészséges rivalizálás is, amely nem teszi lehetővé a „lazsálást”. Ha az ember egyedül dolgozik hajlamos kicsit elhagyni magát. További nagy erénye e tábornak — mivel tagjaink egy része amatőr, s csak szabad idejükben van módjuk az alkotásra —,hogy itt lehetőségük nyílik egy-egy gondolatsor, formaprobléma végigvitelére. Folyamatosan tudnak dolgozni, nem esnek ki a problémakörből. Végül megemlíteném, hogy az otthon alkotókban gyakran kialakul egyfajta görcs, szemléletbeli torzulás, ezt a közös munka teljesen képes feloldani. — Ön is dolgozik valamin? — Nekem itt elsősorban az a dolgom, hogy rendelkezésre álljak. Az esetleges üresjáratokat viszont én is munkával töltöm ki. A művésztelep egyik német tagja, Volker Schwartz már második éve a magyar Képzőművészeti Főiskola vendéghallgatója. Speciális felvételiként be kellett adnia néhány munkát. Ezek megfeleltek, ám tandíjat így is fizet. ■A A Dr. Keller elhúzta a I nr. száját. Egy fél átvirrasztott éjszakájába került, míg sikerült a Barbarához fűzött korábbi reményeit eltemetni, s most jön dr. Wrangel és mindent újra felkavar. A főorvos keményen Wrangel szemébe nézett. Gyorsabban vette a levegőt. Mellében rándulást érzett; szíve majd szétvetette a mellkasát. Egyszerre vágy fogta el, hogy valakivel beszéljen erről, hogy a feszítő nyomástól megszabaduljon. De kivel? Dr. Wrangellal, akit sértő módon fölébe helyeztek? Ám furcsa módon bizalmat is érzett a nála jó néhány évvel fiatalabb kolléga iránt. Hogy is fejezte ki magát az előbb? Lehetne akár barátság... vagy valami ehhez hasonló.... A kér férfi állhatatosan egymás szemébe nézett. Keller egyszerre úgy érezte, mintha egy láthatatlan folyosó nyílt volna közte és dr. Wrangel között. — Igen, igen. Igaza van — mondta izgatottan, s őszintén elmesélte, mit jelentett számára Barbara, milyen reményei voltak, s azt is, hogy arra a következtetésre jutott: ezeket az álmokat most már végRiválisok fehér köpenyben érvényesen el kell temetnie. — Miért? — kérdezte dr. Wrangel halkan, és feszülten várta a feleletet. Dr. Keller egy pillanatig tétovázott. — No jó — válaszolta szomorúan —, mert én, vén trottli, azt hittem, hogy szerelmes vagyok Barbarába. — És talán nem ez volt a helyzet? Dr. Keller nyíltan Wrangel szemébe nézett, és megrázta a fejét. Nem. Nem az volt — válaszolta. — Amit én szerelemnek hittem, csak erős szimpátia volt, amit az ember valószínűleg csak nagyon jó barátok iránt érez. Én mindenesetre szeretném, ha Barbara valóban nagyon boldog lenne. — Ez nagyon önzetlen dolog — jegyezte meg dr. Wrangel, és az a tisztelet, amelyet már eddig is érzett idősebb kollégája iránt, csak fokozódott. — Ugyan, dehogy — hárította el dr. Keller. — Csak beláttam, hogy nem én vagyok Barbara számára az igazi férfi. Már csak amiatt sem, mert itt van ez az átkozott... Szívbajt akart mondani, de az utolsó pillanatban ez a szó kimondatlan maradt. — Ez az átkozott mi? — kapaszkodott bele az elhallgatásba dr. Wrangel. — A szíve, ugye? Ä főorvos érezte, hogy dr. Wrangel átlát rajta. Ismerje el? És ha igen, mi történik ezután? Egy szívbajos orvos, aki a döntő pillanatban rohamot kaphat, kockázati faktor egy klinika számára. Dr. Keller tudta, hogy ez mit jelent. Látszott az arcán. — Az igazat, kolléga úr! — szólt energikusan dr.Wrangel. — Ezt nem mint ennek az intézménynek az igazgató főorvosa kívánom meg, hanem mint kolléga és ha akarja, mint barát... Mert kedvelem magát, és még sokáig szeretném megtartani a Szent Anna Kórház számára. De ez nem lehetséges, ha továbbra is így csinálja, és egy napon infarktus következtében munkaképtelenné válik. — Hogy jut eszébe az infarktus? — Figyeltem magát, és közben néhány dolog feltűnt nekem, ami számomra elég egyértelműnek látszik — felelte nyugodtan dr. Wrangel. — Tehát? Dr. Keller belátta, hogy nem hallgathat tovább. Feladta védekező magatartását, és mindent elmondott dr. Wranqel- nek. — Most meg van elégedve? — fejezte be kissé sértődötten. — Csak arra kérem, hogy semmiről ne beszéljen senkinek. Legkevésbé Barbarának; neki nem szabad erről tudnia. — Nekem az az érzésem, hogy éppen ő vett észre valamit, vagy legalábbis megsejtette — válaszolta dr.Wrangel. Dr. Keller közbevágott. — Talán éppen ez volt az oka, hogy... Hirtelen abbahagyta. — Az ördögbe is — folytatta —, végülis miért ne tudhatná, hogy én Barbarának házassági ajánlatot tettem. — S halkan hozzátette: — Úgy látszik, nem akart szívbajos férjet. — Nem ez volt az oka — vetette ellene dr. Wrangel. — Hanem? Dr. Keller csodálkozva nézett kollégájára. — Beszélhetek nyíltan? — Dr. Wrangel elhatározta, hogy tiszta vizet önt a pohárba. — Kérem erre. — Utálom a bujócskát — vette át a szót dr. Wrangel. — Rövidesen Barbara a feleségem lesz, mert szeretjük egymást. — No, végre kimondta, és megkönnyebbült. — Tulajdonképpen bocsánatot kellene kérnem öntől, hogy a nőt, aki magának olyan sokat jelentett, elvettem magától — fűzte hozzá. Dr. Keller kihúzta magát. — Csak azt lehet elvenni valakitől, ami az övé volt — mondta szomorúan —, de Barbara soha nem volt az enyém. Elfordította az arcát, habozott néhány pillanatig, de gyorsan összeszedte magát. — Kívánok önnek és természetesen Barbarának is sok boldogságot — mondta. — Tiszta szívből... Dr. Wrangelt rokonszenv töltötte el: Keller igazán nagyszerű ember. Hirtelen a kezét nyújtotta: — Köszönöm — mondta röviden. — Úgy érzem, talán mégis lehetünk még barátok. Dr. Keller egy pillanatig habozott, aztán elfogadta a feléje nyújtott kezet. — Köszönöm önnek az őszinteségét — mondta —, de most már... — Még egy pillanatra — szakította félbe a főorvos szavait dr. Wrangel —, a szívével kapcsolatban... Azt ajánlotta kollégájának, hogy vesse alá magát újabb vizsgálatnak, és ha szükséges, műtéti beavatkozásnak is. — Ki lenne hajlandó vállalni ilyen kockázatos operációt? — kérdezte dr. Keller. — Én — válaszolta Wrangel. Azután megnyugtatótan hozzátette: — Amerikában már végeztem néhány ilyen műtétet, sikeresen... (Folytatjuk)