Somogyi Hírlap, 1991. augusztus (2. évfolyam, 178-204. szám)

1991-08-18 / 194. szám

4

SOMOGYI HÍRLAP — ÉLETÜNK

1991. augusztus 18., vasárnap

Kenyerünk jövője

Tart a mezőgazdaság vál- ' sága. Most éppen mindennapi kenyerünk sorsáért aggódnak, mert az „élet” íze ma sós. Nem tudni a könnytől i vagy a verítéktől. A mindennapi kenyerünket megterme- lők az augusztusi aratás idején egyre keserűbbek lettek.

Pásztohy András szentgá- loskéri tsz-elnök, a megyei közgyűlés mezőgazdasági bizottságának vezetője azt mondja:

— Nem a szövetkezetek és ! az áilami gazdaságok vannak válságban, hanem a külső és belső piac válsága zuhant hir- i felen a magyar mezőgazda- j Ságra. Ez a válság kihozza a gazdaságok gyengéit. A válság már nem csupán a termelő napi gondja: hamarosan a kereskedelem, a bankok ugyanúgy szembetalálják magukat vele.

Somogy gabonából többet termel az igényeinél. Egyik évről a másikra nem lehet átalakítani a növénytermesztés szerkezetét úgy, hogy teljesen lemondjanak a kalászosokról. A gabontermesztés

valós költségei viszont oly tetemesek, hogy támogatás nélkül a termelési költségek sem térülnek meg, nemhogy nyereséget hozzon az ágazat. Ez év újabb feladata a termelőknek: tanuljanak meg kereskedni.

— A korábbi évtizedek elkényelmesedése most visz- szaütött. Akinek voltak kapcsolatai, szinte minden megtermett gabonáján túladott már. Ma már szinte lehetetlen tőzsdei, külkereskedelmi kapcsolatok nélkül létezni, nyitott, offenzív piacpolitkát kell folytatni.

— Mennyire keserű az idei kenyerünk?

— Erőfeszítéseink eredménytelenek: nincs ma sikerélmény, hiszen nincs nyereség sem. Úgy érzem, hogy a piac egyaránt leértékelt vetőgépfarost és menedzsert. Az idei rekordtermés ellenére igaz ez, a folyamatosan növekvő költségeknél 1000 forinttal olcsóbban tudtuk értékesíteni búzánk tonnáját. Ezért érzem kesernyésnek az idei kenyeret.

— Mit hozhat a közeljövő?

— A minőségi termelésé a jövő. Tartalék csak a tulajdonosi szemlélet erősítésében van. Ez viszont a valós tulajdon megjelenése nélkül elképzelhetetlen. Ahhoz, hogy ismét felértékelődjön a szakmai tudás, minőségi munka kell.

— Nemrégiben még ősgyepeket törtek fel állami támogatással a többtermésért, és nem a minőségért. Olyan területeken is termesztettek kenyérgabonát, ahol a biológiai adottságok szinte lehetetlenek voltak. Pásztohy András országgyűlési képviselőként már 1988-ban szorgalmazta a parlamentben a tájtermelés visszaállítását. Akkori — szinte eretnek — gondolata a jövő valósága? Lesz ismét szuloki dohány?

— Vissza kell adni a természetnek a tőle elrabolt területeket. Ez a jövő kenyerének záloga. Még francia szakemberek is óva intettek a kisparcellás gabontermesz- téstől, de azt sem értették, j miért ringanak búzamezők a sívó homokon.

— Mi adhat biztonságot a jövő kenyerének?

— Ki kellene végre jelölni azt a pályát, amelyen az agrárágazat szereplői játszhatnak. Ez kormányzati feladat. Meg kell határozni egyértelműen a játékszabályokat, ez az agráripaci rendtartás feladata. Szövetkezeti törvény, átmenetet biztosító törvény nélkül nem megy a további szerepvállalás, mert aki erre hivatott, az ma döntésképtelen.

— Két hónap múlva viszont vetni kellene...

— Meggyőződésem, hogy aki bírja anyagiakkal, az vetni fog. Meglesz bizton a jövő évi kenyérnekvaló is. (ze viszont a sok bizonytalanság miatt vélhetően keserűbb lesz.

Mészáros Tamás

ÉRIK A HOLNAP

A csendben lépegető Mesztegnyő

A ligetes falu kihalt. Járókelővel alig lehet találkozni, a csendet csak a falut átszelő főútvonalon sikló autók zaja töri meg vagy egy szénát szállító kis traktor pöfögése. Lehúzott redőnyök óvják az augusztusi nap hevétől az otthonok hűvösét.

Alszik a falu. Tényleg alszik?

A művelődési ház ajtaján jónéhány német nyelvű hirdetés: az iskola udvarán levő teniszpályára, különböző kirándulásokra, rendezvényekre hívja fel a figyelmet. A polgármesteri hivatal bejáratánál is tele a hirdetőtábla: részletes tájékoztató a közterületi használati díjakról, a térségben rendezendő vásárokról, családi események videofelvételeinek díjairól — és lehetne sorolni.

— Veszteglő Mesztegnyő

— vagy tizenöt évvel ezelőtt ezzel a szójátékos címmel jelent meg riport a faluról.

Benkes László polgármester elmosolyodik.

— Azóta sok minden történt.

Személyes emlékek bugy- gyannak elő belőle: a sors úgy hozta, hogy valami módon mindig a falu élén állt, té- esz-elnökként, tanácselnökként, most polgármesterként. Minden időnek megvolt a maga nehézsége — no és a szépsége, sikere is.

— Ennek a mostaninak is megvan. A falu a valóságban egy kicsit másabb, mint amit gyakran hallani, olvasni lehet róla.

— Milyen?

— Az tény, hogy sok a kétség, az elbizonytalanodás, a bizalmatlanság. Érthető is ez, egy ilyen alapjaiban változó korban.

Ám a dolgok érlelődnek, és a demokráciához türelem kell.

Mesztegnyőn ezerötszáz ember él. A munkaképes korú lakosság több mint a fele a helyi termelőszövetkezetben dolgozik. Mintegy harminc százalékra tehető a máshová

— elsősorban Marcaliba — eljáró dolgozók aránya. Tizenöt-húsz százalékot tesz ki az egyéb, helyi foglalkoztatásban munkaalkalmat talá- lóké. A biztos munkalehetőség mellett az itt élőknek a

föld, a mezőgazdaság, a négyszáz hektárnyi zártkert évente mintegy 30-40 millió forint mellékjövedelmet jelentett.

De ml legyen most, egy ilyen mezőgazdasági túltermelési válsághelyzetben? Mi legyen, amikor a falunak mindinkább a saját lábán kell megállni, amikor nem mondja meg kívülről senki: „ezt meg ezt ajánlott — vagy éppen kell — tenned”.

Tárgyalások, megbeszélések során születtek, formálódtak ötletek. Aztán az első falu- fórumra, amelyen a település gazdasági holnapja volt a téma, eljöttek nyolcán. A két hónap múlva ismét összehívott falufórumra, már huszon- hatan voltak kíváncsiak.

— Hogy is van? — mondogatták és mondogatják ma már az emberek. — Tényleg van-abban igazság, hogy amit mi itt megtermelünk, az a mai kor igényeinek megfelelően kerüljön piacra. A falu javára, a falu hasznára!

Arról van szó — magyarázza a polgármester —, hogy egy angol céggel folytatott tárgyalás végén már döntés előtt állunk egy mini-konzervüzem és -csomagoló létesítésére. Oly mértékben, hogy például a ma leszedett mesz- tegnyői cseresznye holnap reggel a liverpooli piacon lehetne.

De ehhez a lakosság egyetértése, akarása, és nem utolsósorban anyagi részvénye is szükséges. Dönteni az emberek véleménye nélkül sohasem szabad.

Tíz hónap alatt négy új üzlet nyílt. A volt pártházat átalakították, kiadták Lukácsi Zoltánnak bérleménybe, aki igen gazdag választékú gazda- és iparcikkboltot nyitott itt. Hasonló módon nyílt ajándékbolt, húsbolt és a temetkezési kellékek árusításával bővült a virágbolt profilja. Még ebben az évben az egyik utcában nyílik egy vegyesbolt, mellette presszó lesz, terveznek pékséget, később egy holland rendszerű malmot, amely a saját búzát őrli, mint ahogy a húsbolt is kiegészülve egy vágóhíddal a faluban termelt húst árusítja.

Alszik a falu?

Mélybordó BMW gurul a Jókai utcában. Az egyik ház erkélyéről kis nemzetiszínű zászló integet.

A háziasszony, Tóth Imréné két cseppnyi gyerek anyja.

— Még nem is volt készen egészen a ház, amikor szóltak: érdemes lenne bekapcsolódni ebbe a falusi turizmusba. Szülői segítséggel igen rövid idő alatt az el nem készült tetőtér két család fogadására is alkalmas otthonná vált.

— Tavaly már fogadtak vendégeket.

— Próbaév volt. Három család nyaralt nálunk. Az idén már eddig nyolc család üdült itt, és tulajdonképpen szeptember 30-ig telt a ház.

— Megérte?

—. Az, hogy belevágtunk jelzi: bíztunk benne. De a legszebb reményeiben sem gondoltam volna, hogy ez ilyen nagyszerű dolog...

Tavaly tíz házban, az idén már negyven házban „forog az idegen” Mesztegnyőn.

A Kalmatours német utazási iroda prospektusában Mesz- tegnyőnek külön oldala van.

Amikor 1989-ben Benkes László a szárnyait bontogató falusi turizmus törökszentmiklósi tanácskozásáról hazatért sokan azzal vádolták: megint a módosobbaknak teremtenek új lehetőséget. De sokszor hangzott el akkor:

— Lehetőség ez mindenkinek! Mert a vendéget vendégül kell látni, több hús, tej, kenyér, zöldség, gyümölcs kell! Közvetve a hasznot mindenki érezheti.

Akik ezt akkor nehezen hitték, azoknak szinte rendszeBenkes László

A Jókai utca

(Fotó: Király J. Béta)

rés „piacot" jelentenek ma már a vendégfogadó házak. A kis településen négy nyilvános telefonfülke áll, ahonnan a világ bármelyik pontjára telefonálni lehet. A település határátjelző tábla után kinn a földeken gépek dolgoznák. Holnapra talán már mindenütt csak a frissen elmunkált földek jelzik: gazdagon fizető gabona, borsó termett itt.

Sós Zoltán a szövetkezet elnökhelyettese mondja:

— Nálunk az emberek igen derekas munkával mondanak véleményt. Érdekes, hogy valahogy nagyobb lett a kötődés. A biztos miatt! Azt hiszem nehezebb lesz az átalakulás, mint annak idején a tsz-szer- vezés.

Amikor az esti hűvös előtt kinyílnak az ablakok, az emberek sokat meditálnak erről. Megtelik a Nádas vendéglő, a szőlőhegyekben itt is, ott is a vendégek tiszteletére rendezett pinceszeren vegyesen hangzik fel a német és a magyar népdal.

Alszik a falu? Nem! Csendben lépeget.

És a csend mögött él, — élni akar.

Vörös Márta

Hiányzik a megszokott nyüzsgés

Szakadozó

fonalak

A munkásosztály nem a paradicsomba megy

A Pamutfonó-ipari Vállalat Kaposvári Gyára a megye első jelentős úgynevezett szocialista nagyüzeme. Munkásait favorizálták, példaképül állították. A kaposvári viszonyok között még mindig gyáróriásnak számít a fonoda. Folyosói most csendesek és néptelenek: hiányzik a korábbi évtizedekben megszokott nyüzsgés, amely az idegennek is mozgalmas üzemi életről árulkodott.

Bajer Nándor igazgatótól tudom ugyanis, hogy a fennmaradásért küzd a gyár. Ennek oka, hogy az olcsó szovjet nyersanyag már a múlté és beszűkült a hatalmas ország piaca is, ahová pedig termékeik ötven százalékát exportálták. A másik ötven százalék egyik fslét hazai, a másikat tőkés piacra szállították. Mindegyik ellehetetlenült. A korábbi tizenkétezer tonna áru helyett csak mintegy hatezer tonnát tudnak előreláthatóan értékesíteni. Hogy talpon maradásáért, drasztikusan kell faragni a költségeket, és el kell küldeni kétszázötven dolgozót.

Beszélgető partnereim minderről tudnak.

— Szomorú — mondja Lu- kácsné Kovács Mária —, hogy a munkások egy része a gyár jövőjével foglalkozó eszmecserékre már el sem jön. Nagy a közöny: egymással sem törődnek már az emberek. Az üzem! társadalmi élet a nullára esett vissza. Rendezvénynek nyoma sincs. Mindenki rohan haza a saját gondjával van elfoglalva.

— Közömbösek — veszi át a szót Kiss Katalin — lettünk. Tudja, a rendszerváltás után magam is rendszeresen ott ültem a televízió előtt, amikor az Országgyűlést közvetítették. Azt gondoltam, illik odafigyelni azokra, akiket mi választottunk. Ám amikor azt láttam , hogy egyre gyakrabban foglalkoznak pitiáner ügyekkel, az érdemi, az ország sorsát meghatározó kérdések helyett, ráadásul veszekednek, lekapcsoltam a készüléket. Nem ezt vártam. Ma kétségbeejtő a helyzetben vagyunk. Tudjuk, hogy áldozatot kell hozni egy rendszerváltáskor, de ekkorát?

— A munkássággal igazában senki sem törődik — folytatja Lukácsné. — Engedik tönkre menni a nagyüzemeket, szélnek eresztve a dolgozókat... Az új piaci viszonyokkal nem számoltak a rendszerváltáskor? — jegyzi meg Lukácsné.

— Ebben a gyárban még néhány éve is elfogadható fizetések voltak — kapcsolódik a beszélgetésbe Kazi Miklósáé.

— Minden munkás joggal hihette, hogy itt nyugdíjas az állása. Aztán keserűen tapasztaltuk, hogy az idén nem volt béremelés, miközben ijesztően felszöktek a létfenntartási költségek, és már az sem biztos, hogy év végén lesz munkánk. Mi történik itt? Az ember csak kapkodja a fejét — mondja Kaziné.

Nem értik, hogyan lehet rendszert váltani úgy, hogy nem gondolják át, az első lépés után mi lesz a második,

és azt sem, hogy kellő előrelátással miért nem dolgozzák ki az ország jövőjének variánsait. Például, mi lesz akkor, ha „szétesik” a korábbi együttműködés, és beszűkül vagy megszűnik a szovjet piac.

E cseppet sem biztató helyzetben kell megbirkózniuk a napi gondokkal. Kiss Katalinnak 14, Kazinénak 12, Lu- kácsnénak pedig 9 ezer forint a tiszta havi jövedelme. Az utóbbi kettő egy-egy gyermeket nevel, Kaziné egyedül. Kiss Katalin hajadon ugyan, ám Lukácsnéhoz hasonlóan a kaposvári Toldi utcai lakásért havonta nagy összeget fizet az OTP-nek. Vagyonuk nincs. Kiss Katalin nagy nehezen vett egy kis Polskit, hogy el tudjon menni hót végén a Tolnai megyében élő szüleihez, Ám ezek a kiruccanások havonta kétezer forinttal csökkentik az amúgy sem magas jövedelmét.

A másik kettő Is a szüleire támaszkodik. Lukácsók ugyancsak hétvégén látogatnak haza, s otthoni munkájukért zöldséget, gyümölcsöt kapnak, hogy könnyebb legyen a főzés. Sehová nem járnak, hogy ne legyen kiadás.

— A takarékosság már olyan mértékű , hogy az idén egy darab rongyot sem tudtam venni magamnak — mondta Kiss Katalin. — Erre mondják, hogy padlón van az ember.

— És ml lesz, ha netán a leépítéskor megkapják a munkaköny vüket? — kérdem.

Riadt tekintettel néznek körül. Tanácstalanul feszengnek. Lukácsné töri meg a csendet:

— Nem tudjuk fizetni a részleteket az OTP-nek, aztán majd jönnek a végrehajtók...

— Igen, a padlássöprők...a munkásoknak nincs tartalékuk. Nem tudtak gyűjteni az előző rendszerben sem — jegyzi meg Kaziné.

— Csak azt nem tudjuk, mi lesz azután — mondja elmerengve Kiss Katalin. — Egyszerűen szólva: ma nem látunk kiutat. Azt látjuk viszont, hogy egy réteg meggazdagodik, a Mecedes mellé BMV-t is tud venni. De a tömegek, a

munkásság...kilátástalan helyzetben van. Hol van a munkásság alkotmányos joga? Ki védi meg az érdekeit? Talán a szakszervezet? Ugyan, kérem!

Januárra a munkanélküliek támogatásának aránya elérheti a hat százalékot.

— Miből fizetjük, könyörgök! Ahelyett, hogy új munkahelyek teremtésén fáradoznának, az amúgy is rossz helyzetben lévő bérből, fizetésből élőket nyomorítják még tovább? — kérdi dühösen Kaziné.

A munkásság nem a paradicsomba tart az biztos...

— Jó lenne hinni valakiben — sóhajtják szinte egyszerre, aki kivezet bennünket ebből a nehéz helyzetből.

A gyár a válságkezelésben igyekszik együttműködni a helyi önkormányzattal. Ennek eredménye, hogy 25 leépített dolgozójukat sikerül elhelyezni majd az óvodában.

De mi lesz azzal a kétszáz- huszonöttel, aki utcára kerül?

Szegedi Nándor