Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-09 / 159. szám (158. szám)
1991. július 9., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 Grafikák, pasztellképek, fotók A nagyatádi gyermek- és ifjúsági képzőművészeti tábor résztvevőinek munkáiból nyílt kiállítás a művelődési házban. Az avantgarde képviselőinek egy-egy alkotása is megtalálható a tárlaton, amelyen grafikákat, pasztellképeket, fotókat, festményeket és tanulmányokat állítottak ki. Fotó: Gyertyás László Játszóház Siófokon Nem csak a nevében „segítő” Azok a gyerekek, akik a játszóház vendégei, a nyári vakáció nagy részét — felügyelet, törődés híján — feltehetően az utcán töltenék. Most azonban reggeltől estig együtt játszanak hivatásos „és nem csak diplomás” nevelők — tanárok, óvónők, lelkészek, könyvtárosok, zenészek — ügyelnek arra, hogy kellemesen és szellemi értelemben is hasznosan töltsék el a nyarat. A siófoki Családsegítő Központ szervezte számukra a játszóházat, amely tulajdonképpen fogalom, „szellemi építmény”. — Valóságos ház is, hiszen az 1. számú általános iskolától megkaptuk a három udvari tantermet nyári használatra; itt a gyülekezőhely, és rossz időben is biztos menedék — mondta dr. Baráth Borbála, a Családsegítő Központ vezetője. — Ugyanakkor jelkép is, (mármint az elnevezés), hiszen ennek a játszóháznak a mennyezete a bárányfelhős nyári ég; azt szeretnénk, ha a gyerekek minél több időt tölte- nének a szabadban, a Bala- ton-parton. Július 1-től augusztus 20-ig lesznek együtt, s értő partnereink jóvoltából igen változatos program vár rájuk. Felsőtagozatos lányokat és fiúkat hívtunk a játszóházba, azokat a gyerekeket, akiknek a szülei — anyagi vagy egyéb okok miatt — nem tudnák számukra a nyaralást élménytadóan megszervezni, s akikre emiatt esetleg az utca várna, annak minden kedvezőtlen hatásával. (Az alsótagozatosok számára nyári napközit szerveztek az iskolák.) Az ellátás ingyenes. A költségeket a polgármesteri hivatal fedezi a segélykeret-, bői, s abban az esetben, ha nem anyagi, hanem más családi gond a kiválasztási szempont, a családsegítő központ vállalja. Reggelit a polgármesteri hivatal büféje, ebédet pedig a rendőrkapitányság konyhája ad kedvezményes áron. 60 gyerekre terveztük a játszóházat, jelenleg 24 ifjú vendégünk van. Az első nap ismerkedéssel, barátkozással telt el. Ellátogattak a gyermekkönyvtárba, másnap pedig az Ezüstpart üdülőszállóba, ahol a hét bizonyos napjain ingyen használhatják a sportlétesítményeket. A Siótour segítségével ellátogattak Szántódpusztára, és dr. Böjti Béla kutató kíséretében megismerkedtek a siófoki meteorológiai obszervatóriummal. A következő napokban, hetekben is hasonló érdekes élményekben lesz részük. A hétvégeken a többi között múzeumokat látogatnak, kirándulásokon vehetnek részt. A siófoki vállalatok (KW, GOV, Ibusz, Siótour) ingyenes autóbuszokat ajánlottak fel, a Mahart két hajót bocsát rendelkezésükre ingyen, illetve kedvezményes áron. A gyöngyfűzéstől a szőnyegszövésig sokféle hasznos, érdekes tudnivalót megtanulhatnak ezen a nyáron, majd augusztus 16-án játékos vetélkedővel zárják a programot a siófoki gyermekkönyvtárban. Sz. A. Pintér István: A Kokain-maffia (5.) „Sütemény”, „Toll", „Hülzni" A kokaint nemcsak Dél-Amerikában tartották sok emberi bajtól megszabadító szernek, hanem fölfedezése idején Európában is. Az utazók által hozott kokalevelek titkának megfejtésén számos neves kutató munkálkodott. A német Albert Niemann professzornak sikerült 1859- 60-ban felfedeznie a hatóanyag, a koka alapalkaloidját, amelynek a kokain nevet adta. Meghatározta vegyi képletét. Niemann fölfedezése rendkívüli fontosságú eseménye az orvostudománynak: a kokain az első szer, amelyet tudományos alapon alkalmaztak helyi érzéstelenítésre. Addig az a vélemény uralkodott, hogy a műtéteknél lehetetlen a fájdalom megszüntetése. Azt az embernek el kell tudni viselnie, bármilyen elviselhetetlennek is érzi. Az új szer hatalmas lelkesedést váltott ki a gyógyászok körében. Néhány év telt azonban el csupán, s rájöttek toxikus hatására. S arra, hogy erősen károsítja a központi idegrendszert. A kutatásokat folytatták. A legtöbben — a mérgezések után — a lehető legegyszerűbb módszert választották: erősen hígították, hogy káros mellékkövetkezményei egyre kisebek legyenek. Ez azonban nem oldott meg semmit. Kiderült, hogy a kokain bizony drog, amelynek legsúlyosabb következményei pszichés természetűek és elsősorban a központi ideg- rendszert károsítják. Amíg végképpen elvetették, mint gyógyszert, még sokáig használták, főként az idegy- gyógyászatban és a szemészetben. Nem volt túlságosan nehéz hozzájutni: akik éppúgy elviselhetetlennek érezték valamilyen kábítószer nélkül az életet, mint az indiánok a magukét, kokainnal igyekeztek „feldobni” magukat. A két világháború között — a főként orvosokból és gyógyszerészekből álló morfinisták csoportja mellett — a kokain jelentette a kábítószert Magyarországon is. A prostituáltak körében különösen nagy számban találhatók a kokainisták: ezt az életmódot másként, mint „eufórikus” állapot- , bán nehéz lett volna elviselni. Az alvilági nyelv „süteménynek” becézte. A Kábítószereket Ellenőrző Központi Szerv, a KEKSZ nevéből, annak kicsavarásával. Mértékegysége akkoriban, a 30-as években a „toll”, a „hülzni” vagy a „csomag”. A libatoll végét, amely olyan, mint egy kis cső, levágták és abba rejtették. Körülbelül két-három pengőt kértek az uraktól. Aszerint, hogy menynyire volt jólöltözött, mennyit néztek ki belőle. Nők már 2 pengőért, sőt 1 pengő 50 fillérért is megkaphatták: a kokaint áruló pesti kurvák és a körülöttük lebzselő, belőlük élő alvilág kisebb haszonnal is megelégedett, ha kebelbeli volt a vásárló. Akkoriban sokan töltötték maguk a cigaretájukat, olcsóbban jöttek ki, ha külön vették a papírhüvelyt és a dohányt. A „hülzni” úgy jött létre, hogy a szopókába tömték a „kokót”, a tetejébe vattát gyömöszöltek. Ez nagyobb adagot jelen-' tett, öt-hat pengőt kértek érte a „havi kétszáz pengő fixszel az ember könnyen viccel” években. Fél- és egy gramm között lehetett a mennyisége. Olyan papírkapszulákban, amelyekbe a patikusok a kombinált porokat és más, ugyancsak poralakú gyógyszereket adagolták, körülbelül egy grammnyi kokaint töltöttek és ugyancsak öt-hat pengőért árulták. A rendszeres, ismerős vevők rendesen megkapták a pénzükért az adagjukat. Az idegenekre, alkalmi vásárlókra azonban a „kokszo- sok” (így hívták az árusokat) gyakran hamisított, vagy erősen felhígított árut sóztak rá. A „kevert”-ben csupán mutatóban lehetett kokaint találni. Szódabikarbóna, szalicilpor, sőt igen gyakran csupán sima liszt, némi porcukorral meghintve, hogy ezüstösen csillogjon, színlelte a kábítószert. A kokainisták nagy többsége szippantotta a gyilkos, de mégis oly jó érzést adó port, mint a múltszázadbeliek a tubákot: a balkéz hüvelykés mutatóujja közé, a kis húspárnára szórták és felszippantották. Erős pálinkát ittak rá, hogy hatását növeljék. Az úri társaságbán is dívott: egész kokainista körök születtek magánlakásokon. A magánszanatóriumokban nem volt ritka az elvonókúrán levő gazdag szépasszony, aki unalmában szokott rá a kokainra és megpróbálta gyógyít- tatni magát. Halálozási statisztika ebből az időszakból nem áll rendelkezésre. A zömét adó prostituáltak ugyan nem sokáig éltek, de — ne feledjük, antibiotikumok még nem léteztek! — annyiféle, korai halállal, teljes leromlással járó betegség pusztította őket, hogy nehéz « Itt volna különválasztani a okain áldozatait. Leszámítva azt az évi egy-két esetet, amikor kokainista szándékosan túládagolt kokainnal lett öngyilkos. Ez mindig szenzációt jelentett. A legérdekesebb az a történet, amikor egy öngyilkos orvos utolsó percéig följegyzést írt: lejegyezte, mit érzett mámoros állapotban, mielőtt kiesett volna kezéből a ceruza. (Folytatjuk) Mérnökökre nincs szükség? Kaposváron bezárt a Bánki kihelyezett tagozata (Folytatás az 1. oldalról) A szakközépiskola pedagógusai, illetve meghívott előadók tartottak számukra foglalkozásokat. A mérnökjelölteket Budapestről, az anyaiskolából jött főiskolai tanárok vizsgáztatták. — Több oka van annak, hogy ekkora az érdektelenség — magyarázza az igazgató. — Manapság a munka, a család, a másodállás mellett egyre kevesebben engedhetik meg maguknak, hogy tanuljanak. A másik ok, hogy a munkahelyek, az üzemek sem kimondottan örülnek a továbbtanulni szándékozó dolgozóknak. Ahelyett, hogy segítenék őket, inkább gátolni, akadályozni igyekeznek. Nem azt mondom én, hogy biztassák, de legalább ne büntessék azt, aki tanulni akar. Sajnos, volt olyan gyerekünk, aki a diplomája mellé megkapta a munkakönyvét. Ilyen helyzetben nem csoda, hogy a műszaki pálya presztízse a mélypontra zuhant. Az sem növelte kimondottan az érdeklődést, hogy egy kezdő mérnök keresete sokhelyütt feleannyi, mint a szakmunkásé. A most végzettek legtöbbjének pedig már munkalehetősége sincs. Nem csoda hát, hogy egyre kevesebb embernek van kedve tovább tanulni. Ez a nagyfokú érdektelenség egyébként nem helyi sajátosság, sajnos az egész országban ez a jellemző. A főiskolánknak rajtunk kívül Győrben, Miskocon, Székesfehérváron volt tagozata, de ebből azonban már csak a miskolci működik ideig—óráig. A jövőben, a munka mellett tanulni szándékozók kénytelenek lesznek Pestre járni konzultációra. Mondanom sem kell, ez még- jobban visszaveti majd tanulási kedvüket. N. L. A könyvért Ha Mikes Kelemen lennék, úgy kezdeném a mondandóm: „Kedves Néném.” Ha tudnám, hogy e pár sorom célba ér, és hatni kezd, azt írnám: Kedves Bátyám... Csakhogy nem tudom a pontos címet „vagy címeket”, meg azt sem tudom, hogy kedves Bátyámat érdekli-e a téma. A Siketek Iskolájában vagyok nevelőtanár. Ha valahol, akkor nálunk van értéke minden elolvasott, kimondott szónak. Hetek, hónapok munkája egy-egy olyan kifejezés megtanítása, ami a hallókra automatikusan „ráragad”. Egy ilyen kis siket csoporttal kezdett könyvtárba járni 8 évvel ezelőtt az akkori tanítójuk. A gyerekek szerették a könyvtárost, megszerették a könyveket, szívesen jártak a foglalkozásokra. Szövegértésük, fogalmazási készségük sokat fejlődött, szókincsük számtalan új szóval gyarapodott. Bármelyik tantárgyat könnyebben tanulták, mint hasonló korú társaik. Az elmúlt 7 év során jómagam is sokszor elhoztam csoportjaimat a gyerekkönyvtárba. Sajnos, az iskolai időbeosztás miatt kevés alkalom jut könyvtárlátogatásra. Ha tehetném, én rendszeresen járatnám ide gyerekeinket. Talán ez az egyetlen hely a városban, ahol egyenrangúakként kezelik a siketet a hallóval, és szakembereket megszégyenítő hozzáértéssel tudnak velük bánni. Nevel a hely „szelleme” is: itt automatikusan köszönünk és vissza is köszönnek, itt csendben maradunk, mert érezzük, hogy úgy illik, itt rendben hagyjuk a polcot, nem úgy mint az osztályban. Ha csak ennyi a könyvtár és a dolgozók érdeme, akkor is köszönet, elismerés jár érte. Mindnyájan tudjuk, hogy munkájuk százféle, azt pedig jó lenne tudni, hogy hivatalos elismerésük is a megérdemelt, munkájuk értékével egyenlő színvonalú. Ezzel be is fejezhetném Kedves Bátyámhoz címzett szavaimat. Csakhogy véletlenül belehallgattam a rádió Gondolat-jel műsorába, és nem tudom lenyelni az ott elhangzottakat. Miről beszélgettek? Hát kultúránk jelenlegi állapotáról, könyvekről, színházról. Arról, hogy az állami mecenatúra összeomlott, a könyvkiadás sohanem látott válságban van. Arról, hogy az előző rendszer — bár tiltott jónéhány könyvet —, az állami költségvetésből mindig juttatott rendszeresen a kultúra támogatására. Most? Hacsak a Btk-t és az Alkotmányt nem sérti, semmit sem tiltanak, de pénz az nincs könyvekre. Megjegyezték: nyugaton a nyomtatott silányságok mellett azért vannak a klasszikusok is. Nálunk pedig, ha így haladunk, a nyomtatott szemét mellől eltűnik az érték, mert nincs rá pénz. Az ilyen kultúrpolitikára pedig nincs fogalom... Hát legalább a könyvtár maradjon meg értékőrzőnek, tiszta forrásnak, egy nyugodt szigetnek ebben az összegabalyodott, magára nem találó világban. Állam Bácsi, Önkormányzat Bácsi! Az átlag állampolgár pénze kevés. A sokat olvasóé még kevesebb. Az olvasónak olyan a könyvtár, mint a hívőnek a templom. A templomok rangja visszaadatott. A könyvtárakét miért veszik el?! Presszóknak, ételbároknak álcázott kocsmákkal tele a város, a butikok egymástól nem kapnak levegőt. A szemét eszi meg a virágos Kaposvárt. így is eljutunk valahova. De az nem Európa lesz. Ha nem segítenek, félő, hogy új köntösbe öltöznek Csokonai hajdani keserű szavai: „Az is bolond, aki könyvtárossá lesz Magyarországon.” Tapolczai Józsefné
