Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-09 / 159. szám (158. szám)

Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk mindazok­kal, akik ismerték és szerették, hogy VOLNER JÓZSEF rövid szenvedés után 62 éves korá­ban elhunyt. Temetése július 11-én 15 órakor lesz a szőlőskislaki teme­tőben. A gyászoló család Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZECSŐDI FERENC temetése a Nyugati temetőben jú­lius 11 -én 15.30 órakor lesz. Gyermekei: Irén és Tibor * * * Fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett rokonunk, ZSALAKOVICS ERZSÉBET (volt Lonka-hegyi lakos) elhunyt. Temetése július 12-én 15.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak és ismerősök­nek, akik férjem, édesapánk, nagy­apánk HORTOBÁGYI FERENC temetésén részt vettek, virágaikkal és gyásztávirataikkal igyekeztek fájdalmunkat enyhíteni. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk köszö­netét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, a kórházélelmezés dolgozóinak és konyhafőnökének, akik felejthetet­len halottunk, ÖZV. VATULIK JÓZSEFNÉ volttoponári lakos hamvasztás utá­ni búcsúztatásán részt vettek, ko­szorúikkal, részvétnyilvánításuk­kal, táviratukkal mély fájdalmunk­ban osztoztak. A gyászoló család EXPRESSZ RINYAUJNÉP községben fürdőszo­bás kis ház nagy gazdasági épülettel el­adó, esetleg OTP átvállalással. Érdek­lődni: Rinyaujnép, Gábor A. 32 (141241) CSURGÓN szoba-konyhás ház pin­cével, istállóval, gazdálkodásra alkalmas nagy telekkel eladó. Érdeklődni: Csurgó, Hunyadi u. 16. sz. alatt. (141155) MEGKÍMÉLT, 7 éves, 1300-as Lada 38 000 km-el eladó. Tel: 82/10-636. (1610) 318 I. BMW első kézből, újszerű álla­potban sürgősen eladó. Érdeklődni: Nagykanizsa, Miklósfa u. 2/B, du. 5 óra után, (141242) TÖLGYFA padló és oszlopok minden méretben, MTZ 80-as és 50-es összke- rék-meghajtásúZetor eladó. Buzsák, Ba­laton u. 49. (141165) INGATLAN ELADÓ Barcson a Bajcsy-Zsilinszky u. 45/2. sz. alatt nagy családi ház üzlettel. 3 szoba, garázs, műhely, szőlő, gyü­mölcsös. Ugyanott egy originál Stingl zongora eladó. (141263) VONYARCVASHEGYEN beépíthető telek eladó. Makói ingatlancsere érdekel. Érdeklődni a 65/12-267-es telefonon este..(141247) HÉVÍZEN négyszobás családi ház garázzsal, gázfűtéssel, minden elfogad­ható árért eladó. Hévíz, Madách u. 1. (141256) SIÓFOK központjában közel két szo­ba összkomfortos + két nyá,ri szobás családi ház sürgősen eladó. Érdeklődni egész nap 8-tól 24 óráig a 06/84/10-265- ös telefonon. Huszár János, Siófok, Pe­tőfi sétány3. (141254) A Balatontól 10 km-re, Somogytúron 400 n-öles házhely 20 m2-es tégla épület­tel eladó. Víz, villany van. Hétvégi ház­nak, kisebb gazdálkodásra alkalmas. Érdeklődni a helyszínen egész nap: Sompgytúr, Dózsa Gy. u. 11. (141261) HÁROMSZOBÁS, központi fűtéses, szuterénos családi ház eladó vagy má­sodik emeletig kétszobásra cserélhető. Ivánfa-hegyen szőlő, présház szobával, verandával, pincével, felszereléssel el­adó. Kaposvár, Pécsi utca 97/b, telefon: 21-258.(1624) 185 n-öles építési telek eladó. Gáz, telefon az utcában. Kaposvár, Kaposrét- sor89. (1622) TÖBBGENERÁCIÓS, igényes kiala­kítású gázfűtéses családi házak Kapos­váron Brassó, Beszédes József, Tüske­vári, Hámán Kató, Szent László utcákban eladók. Érdeklődni: 82/16-015. (1634/b) KÉTSZOBÁS, konyhás családi ház eladó nagy telekkel. Érdeklődni 16 óra után: Kaposvár,Kunffy u. 16. (1635) LENGYELTÓTIBAN új típusú gáz­központi fűtéses, kertes, garázsos csalá­di ház eladó. Cím: Lengyeltóti, Kórház köz 5/B. (141161) MARCALIBAN a Katona József u. 20. sz. alatti háromszobás, összkomfortos, gázfűtéses családi ház 186 n-öl telken garázzsal eladó. Továbbá eladó a mar­cali szőlőhegyen 417 n-öles zártkert, 2/3 részben gyümölcsös és szőlő, 27 m2-es új hétvégi épülettel. Érdeklődni 17 óra után a lakáscímen. (141109) SIÓFOKTÓL 17 km-re Nagyberény- ben 130 m2-es hatszobás, félkész ház eladó vagy elcserélhető. Telefon: 06/84/ 13-669.(141096) BARCS, Darányi u. 29. sz. alatti csalá­di ház eladó. (1393) GAZDÁLKODÁSRA alkalmas 980 n-öles építési telek eladó. Víz, gáz beve­zetve. Mezőcsokonya, Föu. 29. (1268) SZÖLŐSGYÖRÖKI Rekeszben 900 n-öles zártkerti szántó és 220 V-os ház­táji fejögép eladó. Érdeklődni: Szőlős­? iyörök, József Attila u. 1 /A. Tömöri Attila. 141088) BALATONFENYVES alsón (Úttörő u. 153.) 300 n-öles közművesített telek gyü­mölcsössel, 28 m-es faházzal eladó. Irányár 1,8 millió forint. Érdeklődni a helyszínen. (7599) LAKÁS? Telek? Családi ház? Bármit keres, kínál, érdeklődjön az INFOBANK­nál! Kaposvár, 11-705 (városi könyvtár­ban). (1323). NAGYATÁDON az Aradi u. 23. sz. alatt összkomfortos, telefonos, gázfűté­ses családi ház, melynek melléképülete üzletté, irodává vagy rendelővé átalakít­ható, sürgősen eladó. Érdeklődni lehet napközben a 83-11-283 telefonon. (140968). ELADÓ Boglárlellén a Széchenyi u. 12. sz. alatt 85 n-öles telken lévő egyszo- ba-konyhás ház garázzsal. Érdeklődni: Boglárlelle, Latinca S. u. 21. (141090) MODERN, összkomfortos, szép két­szobás, erkélyes lakás kedvezménye­sen eladó. Megtekinthető délutánonként: Kaposvár, Petőfi u.21. Ill.em. 12. (1358) TABON a Szabadság u. 32. számú két szoba összkomfortos ház + melléképüle­tek, 400 n-öles telekkel eladó. Érdeklőd­ni: Tab, Zrínyi u. 3„ Paska Antal. (141091) HÁRÓMSZOBÁS családi ház eladó Balatonszéplak, Május 1. u. 21. sz. alatt. Érdeklődni hétvégeken. (141119/a) KAPOSVÁRI Pázmány P. u. 9. sz. alatti 75 m2-es alapterületű, összkomfor­tos, gázos családi ház 497 m2 telekkel beköltözhetően eladó. Kft.-nek, kisipa­rosnak, irodának, üzletnek alkalmas. Mellékhelyiségek, mühelygarázsok van­nak, teherkocsi-bejárat is. Érdeklődni ugyanott 8 órától 18 óráig. (1496) ALSÓ-BÉLATELEPEN a Magyar Bá­lint u. 107/1. sz. alatt 100 n-öles telken lévő kétszobás, komfortos nyaraló eladó. Érdeklődni a helyszínen. (141221) FONYÓDLIGETI 100 n-öles építési telek eladó, a Török Ignác u. 23. sz. alatt. Érdeklődni: Alsó-Bélatelep, Magyar Bá­lint u. 107/1. (141222) KAPOSVÁR belvárosi, háromszobás fél ház szuterénnal, kettő garázzsal igé­nyesnek eladó. Telefon: 11-894. (1405/ a) 2,5 szobás lakás eladó. Kaposvár. Búzavirág u. 37. földszint 5. Érdeklődni egész nap. (482827) JÁRMŰ ELLOPTÁK platós UAZ tehergépko­csimat. Fülkéje sárga, platója zöld, rendszáma ACG 095. A nyomravezetőt tízezer forint jutalomban részesítem. Ér­tesítést a Kaposvári Mentőállomásra vá­rom. (1000), PANORÁMÁS Barkas eladó egyben vagy alkatrészként. Felújított motor, új­szerű váltó. Csere érdekel. Jakab Jó­zsef, Siófok, Zalka Máté u. 44. (141248) PC-s, 126-os P. Fiat 1992-ig érvényes műszakival olcsón eladó. Érdeklődni: Boglárlelle, Münnich u. 21. (141258) ELADÓ Somogytúron a Dózsa Gy. u. 11. sz. alatt egy Csepel D. 450. 01. típu­sú tehergépkocsi friss műszakival, jó ál­lapotban, 110 000 forintért, vagy sze­mélygépkocsira cserélhető. Feltétel: ebben az értékben, legalább féléves műszakija és jó állapotban legyen. Ér­deklődni a helyszínen egész nap. (141260) PLATÓS UAZ eladó. Balatonendréd, Kossuth u. 28., Hohl. (141201) ELADÓ egy terepes IFA műszakira felkészítve, 1 MTZ 50-es hozzávaló 600- as és 700:as szalagfűrész egyben vagy külön is. Érdeklődni egész nap Kovács László, Lengyeltóti, Kaposvári u. 10. 0377) .. AKAR On nyugati autót külföldön vá­sárolni? Segítünk ebben is és kedvezmé­nyes vámoltatásban. Telefon: Budapest 166-4311. (7546) KJ HUNGÁRIA GÉPJÁRMŰ fíFELELŐSSÉGBIZTOSÍTÁS JÓ állapotú. 4 éves és egy 6 éves pla­tós ZSUK reális áron eladó. Csurgó, Pol- dini.u. 8. Telefon: 165. (1408) ÖTTONNÁS IFA.tehergépkocsi eladó éves fuvarszerződéssel. Továbbá lejárt műszakival 5 tonnás pótkocsi olcsón. Ajánlatokat az 1403. számra a kaposvári kiadóba. (1403) Kl-s Dacia lejárt műszakival eladó. Zamárdi, Föu. 101. (141133) NÉGYÜTEMŰ Trabant eladó. Érdek­lődni: Marcali, Nefelejcs u. 12. Telefon: 12-513.(140834) 2107-es Lada, kék színű, 12 hónapos, garázsban tartott eladó. Érdeklődni: hét­köznap 17 óra után. Dr. Huszár, Kapos­vár, Hársfa u. 10. (482715) UE—28-as csőrlővel, pótkocsival, sok alkatrésszel traktor eladó. Kadarkút, Kossuth L. u. 14. (482823) ÁLLÁS ZENÉSZT balatoni üzletembe (bárba) felveszek. Telefon: 85/51-738. (1556) EGYÉB VÁSÁROLOK! Mindenféle antik és stílbútort, nagyméretű többalakos fest­ményeket, 12 és 24 személyes ezüst evőeszközöket, órákat, szobrokat, min­den régiséget veszek. Hívjon! D. Ferenc, Kaposvár, Berzsenyi u. 39. 7400. Tele­fon: 82/16-449. (1398) ELADÓ 2000 db B. 30-as új tégla 18 Ft/db. Továbbá megosztva is 2600 db (260 m2) osztrák sötétszürke 40x44-es, rombusz alakú pala 25 Ft/db áron. Érdek­lődni: Látrány, Rákóczi u. 1., Szili Ferenc. (141259) JÓ állapotban lévő menyasszonyi ruha olcsón eladó kb. 165 cm magas, karcsú alakra. Érdeklődni mindennap 17 óra után Kaposvár, Martinovics u. 20. alatt. (1632) 250-es ÉTZ extrákkal felszerelve el­adó. Érdeklődni: Farkas, Nagykanizsa, Kisberki u.21.1/3.(141160) BONTOTT anyag eladó. Minden mé­retű faanyag, nagyméretű tégla, cserép­parketta. Gálosfa, Kistótvárosi telepen. (1619) VÁRPALOTAI brikett megrendelhető a régi áron, 50 mázsás tételekben. Leve­leket: Várpalota Pf. 132 címre. (301614) NINCS állása? Többletjövedelmet akar? Hívjon fel a 85/14-305-ös telefo­non. (141103) 1200-as és 2000-es keltetőgép eladó Balatonújlak, Kossuth u. 67. Telefon: 85/ 76-104.(1397) ÉPÍTKEZŐK figyelmébe! ISOLITH te­tőtéri hőszigetelőt közvetlenül a gyártó­tól! Termelői áron. Engedménnyel vásá­roljon! Szállítással megrendelhető. Tel.: 06/80/57-021,57-068. (301553) REDŐNY, reluxa garanciával válto­zatlan áron. Dr. Ficzkóné, Balatonfeny- ves, telefon: 85-61-582. (1034) FÜRDŐKÁD, mosogató, zuhanytálca újrazománcozása a helyszínen. Közüle- teknek is. Bármilyen színben, garanciá­val. Telefon: 84/12-256, egész nap. Sti- bló János, Orosháza, Csíkos u. 10. (140795) NADRÁGAKCIÓ! 30% árengedmény­nyel kapható zöld gyakorlóöltöny 1590 Ft, zöld gyakorlónadrág 790 Ft, kertész munkásnadrág 790 Ft. Utánvétellel is szállítok. Derékbőséget kérek centimé­terben. Kereskedőknek kedvezmény. Pápa, Vajda-ltp. 39. Pf. 126. (472483) SIÓFÓKI nyelvstúdió angol és német nyelvből egy hónapos intenzív nyelvtan- folyamot indít július 15-től augusztus 9-ig. Diákoknak nagy kedvezmény. Telefon: 84/13-063.(140907) RÉGI olajfestményeket, egyéb régisé­geket veszek, nyugati árat fizetek. Dö­mötör Lászlóné, Dombóvár, Szabadság u. 3. Telefon: 74/65-097. (301602) EGÉSZSÉGVÉDŐ masszázsszalon nyílt július 1-jén Balatonlellén a Rákóczi u. 124. sz. alatt. (Talpmasszázs, aku- prensszúra, orgonsugárzás, bioener­gia). Eredményes gyógyulás. (141087) 14 db bontott fagerenda 24x28x4 m méretű, 6000 Ft/nr eladó. Érdeklődni hétvégeken: Balatonszéplak, Május 1. u. 21,(141119) HENGEREKEN úszó napozóstég 8x4 méteres felülettel, 300 000 forintért eladó. Budapest 1122 Motor u. 29. Soós, tele­fon: 156-5124. (7661) LAKÓKOCSI reális áron, üresen el­adó. Kaposvár, Damjanich u. 69. (1507) BARKAS (üveges) eladó. Kaposvár, Bem u. 38. Tel.: 15-763. (1462) MATEMATIKÁBÓL, fizikából javító- vizsgára felkészítést vállalok. Kaposvár, Beloiannisz (Somssich) u. 3. sz. (482839) TÍZ méhcsalád NB kaptárban vagy kaptár nélkül eladó. Érdeklődni: Balaton- lelle, Petőfi u. 34., Nánai. (141257) HÁROMÉVES vemhes nehéz kanca, elsőborjas tehenek borjaikkal eladók vagy személygépkocsira cserélhetők. Érdeklődni Magyar Lukács, Öreglak, Kis u. 22. (141164) PARTNER SZABADIDŐPARTNER, házasság­közvetítés, élettárs. Kérje tájékoztatón­kat. KAPCSOLAT, Szombathely, Pf. 283. (113405) CHARLES BR0NS0N * CHUCK N0RRIS • ARNOLD SCHWARZENEGGER • TONY CURTIS • MÁJUSI AKCIÓNK NAGY SIKER VOLT, VEVŐINK ÖRÜLTEK, EZÉRT JÚLIUS 8-TÓL MINDEN KAZETTA ÁRA ISMÉT 2000,­+ áfa A LEGJOBB ÉS A LEGOLCSÓBB! AVlCO NÉLKÜL NINCS ^^KÖLCSÖNZÖ! FONTOS! VEVŐINKET, BARÁTAINKAT AZ ÚJ IRODAHÁZUNKBAN VÁRJUK, A RÓZSADOMBON. BP. II., TÖRÖKVÉSZ ÚT 30/A. TEL.: 115-4035 ÚJ ÁR, ÚJ HELY, ÚJ TELEFON Adunk: prospektust, kazettaborítót, posztert, pólót, táskát, reklámanyagokat. A VICö FILMJEI AZ ÖN KEDVENC FILMJEI! > JEAN-CLAUDE VAN DAMME • BRIGITTE NIELSEN • DUSTIN HOFFMAN • TIMOTHY DALT0N MAI MŰSOR Kaposvár, Szivárvány du. 5: TINI BOSZORKÁNY (mb., am.), 7: ZÖLD KÁRTYA (mb., am.). Apollo du. f6 és f8: TÁNCŐRÜLET (am.). Cserénfa, autósmozi 9.3t): ÉBREDÉSEK (mb., am.). Bares 8: GO TRABI, GO (mb., ném). Marcali 7: EGY ELKÉNYEZ­TETETT GYERMEK UTAZÁSA (mb., fr.). TELEVÍZIÓ Budapest 1 5.45: Jó reggelt, Magyarország! 5.50: Falutévé. 6.00: A Reggel. 8.30: Bébi és társai. 8.55: Nulladik típusú találkozások. 9.35: Telelottó. 9.40: Képújság. 16.20: Szlovák nyelvű nemzetiségi magazin. 16.45: Képúj­ság. 16.50: Marc és Sophie. 17.15: Az utódok reménysége. 17.30: Szószóló. 18.00: Műsorismertetés. 18.05: Pénz­világ. 18.15: Gyereksarok. 18.45: IS. 19.15: Mini klip-mix. 19.30: Híradó. 20.00: Telesport. 20.15: Bűvészpará­dé. 20.45: Akik a híreket csinálják. 21.35: Vállalkozót keresünk. 22.35: Öregfiúk legifjabb nézetei. 23.25: Késő esti híradó. 23.30: BBC-híradó. Budapest 2 6.00—9.00: Napkelte. 10.00— 13.00: Parlamenti napló. 14.00: Parla­menti napló. 16.30: Ötről hatra. 17.30: Kérdezz! Felelek. 17.45: Gyerekek­nek. 18.15: Telesport. 18.40: Esti egyenleg. 19.00: Levélhullás. 20.10: Kameraszínház. 20.30: Lámpák mö­gött. 21.15: A tudomány határain. 21.50: Van öt perce? 22.00: Híradó. 22.35: Napzárta előtt... 23.00: Az isz­lám kardja. Osztrák Tv 1 9.30: Iskolatévé. 10.00: Rólunk van szó. 10.30: Szerelem és dzsessz. 12.05: Sport. 13.10: Farkasember. 14.35: Állatok paradicsoma. 15.00: Közvetítés egérrel. 15.24: Pinocchio. 15.50: Kis emberek — nagy emberek. 16.10: Liliputi látogató. 16.35: Mint a kéz hat ujja. 17.10: Wurlitzer. 18.05: Rólunk van szó. 18.30: Repülő orvo­sok. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: A kígyók élete. 21.15: Magán­háború. 22.50: Veszélyes találkozás. 0.25: Chicago, 1930. Osztrák Tv 2 14.45: La Conga. 16.40: Sárga fo­lyó. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Joga szerelemhez. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.15: Made in Austria. 21.07: Külföldi tudósítások. 22.00: Híradó. 22.30: Klub 2. KOSSUTH RADIO 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hang­szemle. 8.20: Válogatott perceink. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05: Nap­közben. 11.05: Tipp. 11.10: Orszá­gok, tájak népzenéje. 11.32: A jobbik élet. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világ­újság. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Emberi hang. 14.35: Dzsessz- melódiák. 15.05: Tudom csodálni vá­rosaidat. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Kié a mikrofon? 17.05: Biorit­mus. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.39: Farkas Ferenc: Partita all’ ungaresca. 19.50: Hajszálgyökerek. 20.05: Grieg: e-moll szonáta. 21.50: Gibbons: Ne légy bús, szép nap. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Népdalkórusok, hangszerkettősök. 23.05: Szimfoni­kus táncok. 23.35: Régi híres éneke­sek műsorából. 24.00: Hírek. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.05: Testőrségen. 8.35: A csudálatos Mary. 9.03: Társalgó. 10.00: Operett­kedvelőknek. 11.03: Helykereső. 11.20: Apró-cseprő. 11.40: Morricone: Volt egyszer egy vadnyugat. 12.00: Asztali muzsika. 13.03: Pophullám. 14.00: Iránytű. 14.30: Nagy nevette- tők. 15.05: Csúcsforgalom. 17.00: RádióMa. 17.50: A-B/CD. 18.10: Hely­kereső. 19.03: Táncházi muzsika. 19.30: Popregiszter. 20.00: A véges végtelen. 20.30: „Nézzetek rám, itt vagyok". 21.03: Szép kis naplemente. 21.25: Nótakedvelőknek. 22.20: Mű­fordítva. 23.03: Sporthíradó. 23.10: A magyar rock archívuma. 24.00: To­ronyzene. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Ró­meó és Júlia. 9.50: Olasz muzsika. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Bicskás, sárgacsont. 10.53: Népszerű orosz dallamok fúvószene­kari előadásban. 11.08: Schubert: Az ikertestvérek. 12.05: Richard Strauss: Alpesi szimfónia. 13.00: Hallgassak újra! 13.46: így láttam Bartókot. 14.05: Éneklő ifjúság. 14.15: Nagy siker volt! 15.40: Giulietta Simionato operaáriá­kat énekel. 16.05: III. Budapesti Nem­zetközi Kórusverseny. 16.39: Zeneka­ri muzsika. 17.25: Francia kamara­muzsika korabeli hangszereken. 18.00: V materinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Fernando Corena operafelvé­teleiből. 19.45: Világhírű előadómű­vészek szonátafelvételeiből. 20.40: Társadalom és iskola. 21.00: Fribour- gi Fesztivál, 1990.22.29: Edita Grube- rova énekel. 22.58: Durkó Zsolt mű­veiből. 23.40: A Nemzetközi Rádió­egyetem műsorából. 24.00: Hírek. 0.10: Évszázadok muzsikájából. MŰHOLDPROGRAMOK Super Channel 9.00: Rajzfilmek. 10.00: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Rajz­filmek. 16.00: Egyveleg. 17.00: Élővi- deoshow. 19.00: Egyveleg. 20.00: Je­ruzsálem. 20.30: Dokumentumfilm. 21.00: Sport. 22.20: A bosszú völgye. 0.20: Hírek. PRO 7 6.15: Buffalo Bill. 6.40: Én már nagylány vagyok. 7.05: Richmond Hill. 7.50: Az űr. 8.35: Rajzfilm-show. 9.25: Fiú a másik bolygóról. 10.15: A szamuráj bosszúja. 11.20: Az űr. 12.05: Doogie Howser. 12.30: Harry csodálatos büntetése. 12.55: A bű­vész. 13.45: Sötét csillag. 16.00: A majmok bolygója. 17.05: Doogie How­ser. 17.45: Én, a kém. 18.35: Rajzfilm- show. 20.15: Üldözöttek. 22.25: Élet­erő. 0.10: Kobra, Ön folytassa! 1.10: Allonsanfan. 3.00: T. H. E. Cat. 3.25: Katonanő a szemlén. SAT1 6.00: Jó reggelt, a SAT1-gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Havasi gyopár. 12.05: Szerencsekerék. 12.45: Tele- börze. 13.35: Bingo. 14.00: Police Academy. 14.25: Közkórház. 15.10: Szomszédok. 15.35: Teleüzlet. 15.50: Bonanza. 17.50: Megbabonázva. 18.15: Bingo. 18.45: Híradó. 20.00: Mancuso, FBI. 21.00: Billy Mitchell haditörvényszéke. 22.45: Hírek. 23.00: Tévétükör. 23.30: Roy Beán bíró élete és kora. 1.15: Mancuso, FBI. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.20: Már megint te. 9.45: Az állatorvos. 11.00: Telebutik. 11.25: Murphy atya. 12.10: Wells Fargo meséi. 13.10: Hammer. 13.35: Kalifornia klán. 14.25: A Springfield-sztori. 15.10: Senki más, csak te! 15.55: CHIP’s. 16.45: Rizikó. 17.10: Forró nyere­mény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hétmillió dolláros asszony. 18.45: Hír­adó. 19.25: Knight Rider. 20.15: B. L. Stryker. 22.00: Robbanékony. 22.50: Újságírók. 23.50: Magánélet. 1.20: Knight Rider. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett fiam és édesapánk, FALL KÁROLY életének 44. évében váratla­nul elhunyt. Temetése július 12-én, pénteken du. 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család

Next

/
Oldalképek
Tartalom