Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-20 / 170. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — OKTATÁS 1991. július 20., szombat eláthatatlan, új tudományos lehetőségek Tandíj 1992 szeptemberétől Hogyan tovább, felsőoktatás? (Folytatás az 1. oldalról) A Semmelweis egyetem érsebészeti intézetének radiológiai, diagnosztikai szakemberei, élükön Szlávy László professzorral, képezték ki magas színvonalon a tomográfköz- pont személyzetét. A kaposvári létesítmény híre rövidesen szétfutott a világban, s elkészülte után két hónappal a Harvard Orvostudományi Egyetem Radiológiai Intézetének vezetői is ellátogattak ide, hogy személyesen győződjenek meg a létesítmény adta lehetőségekről, valamint egy esetleges együttműködésről tárgyaljanak. Horn Péter, a Pannon Egyetem rektora mondta: — Valójában az amerikaiakkal folytatott konzultációk, valamint az itt járt nemzetközi szaktekintélyekkel való megbeszélések ösztönöztek arra, hogy nemzetközi összefogással fejlesszük tovább ezt a központot, egészítsük ki egy újabb csúcstechnikai eszköz- rendszerrel, a mágneses rezi- onancián alapuló tomográfiái, valamint az ehhez kapcsolható különleges lehetőségeket teremtő berendezésekkel. — „Köznyelvre” lefordítva mit jelent ez a világviszonylatban csúcstechnikának számító létesítmény? — A lényege az, hogy az élő állatokban folyó átalakulások és változások szinte molekuláris pontossággal nyomon követhetők anélkül, hogy az állat sérülne. Az állatnemesítésben beláthatatlan lehetőségeket rejt ez magában, például a hús- és a zsírminőség javításában, a testösszetétel módosításában, a tenyészki- választásban stb. A hagyományok alapján úgy láttak hozzá a tomográf- központ továbbfejlesztéséhez, hogy az természetesen a humángyógyászatot, az egészségügy céljait is szolgálhassa. Egy kibontakozó, új törvény- szerűséget ismertek fel: az állattenyésztésben, -nemesítésben egyre inkább attól függenek az eredmények, hogy más tudományok, elsősorban az orvostudomány élenjáró művelői, miként kapcsolódnak a munkához.A nemzetközi tudományos központot létrehozó három intézet valójában így talált egymásra. A háromnegyed év óta folyamatban levő fejlesztés — amelyet természetesen megtekintettek az ünnepi esemény részvevői — ezeknek az elveknek az alapján történik Kaposváron. Személyesen jelen van a létesítmény megvalósításánál Jolesz Ferenc, a Harvard Egyetem vendégprofesszora, és természetesen a Siemens AG is, nemcsak technikával, hanem anyagiakkal is bekapcsolódva a munkába. A központ a tervek szerint a negyedik negyedévben készül el, és januártól az új együttműködésben egyrészről szív- és érrendszeri megbetegedések kutatása folyik itt, részben modellállatokon, részben humánorvosi területen. A tegnapi ünnepi eseményen megkérdeztük B.Leo- nard Holman professzort: — Professzor úr, mi késztette Önöket arra, hogy kapcsolódjanak ehhez a tudományos központhoz, és mit várnak az együttműködéstől? — A fiziológiai kutatásokhoz az itteni komputer tomográf kiváló alapot ad, a folyamatban levő fejlesztések pedig új távlatokat nyitnak a keringési megbetegedésekkel kapcsolatos kutatások végzéséhez. E téren igen nagy feladataink vannak még, és ez a tudományos központ, ez az együttműködés rendkívüli előnyöket hozhat mind a magyar, mind az amerikai kutatóknak. Dr.Surján László miniszter így értékelte az eseményt: — A tény számomra nagy öröm! Óriási belső energiával, minden központi akarat és irányítás nélkül jött létre ez a példa nélküli együttműködés. Manapság sokan mondogatják, hogy Magyarországon nincs tere, megfelelő lehetősége a tudományos munkának. Hát tessék! Jöjjenek el ide, nézzék meg! — Horn Péter miben látja ennek a tudományos központnak a jelentőségét? — A humán- és az állattudományokkal foglalkozók együttműködése ma még beláthatatlan, új lehetőségeket nyit a fejlődés előtt. A kü- lön-külön rendelkezésre álló ismeretek egyre inkább tudományközi megközelítésben hasznosíthatók. A kutatásokhoz szükséges nagyon drága, új eszközök célszerű és észerű kihasználása is megkívánja a két nagy tudomány- terület együttműködését. Hogy ez a központ éppen itt, Kaposváron jött létre annak „csupán” az a magyarázata, hogy itt alakult ki olyan feltétel- rendszer, amelyhez hasonló a világ egyetlen intézetében sincs, és így eleve vonzza a világ legkvalifikáltabb szakembereit. A komputer tomográf épületén, a bejárat mellett tegnaptól ott van a Harvard Egyetem emblémája is. Vörös Márta Az első magyar Universitas alapító okiratát június 22-én írták alá Debrecenben az Agrártudományi Egyetem, a Kossuth Lajos Tudományegyetem, az Orvostudományi Egyetem, a Református Teológiai Akadémia és az MTA Atommagkutató Intézetének vezetői. A példaértékű egyetemi központ alapítás már része annak a feladatsornak, amely az egyetemek, főiskolák korszerűsítését, a hálózat fejlesztését szolgálja. A felső- oktatás modernizációjának kidolgozásában, megvalósításában részt vesz Bakos István, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium felsőoktatási és kutatási főosztályának vezetője. Széttagolt intézmények — Milyen gondokkal küszködik ma a felsőoktatás? — Egyetemeink történetét vizsgálva megállapítható, hogy a felsőoktatás alapintézménye nálunk évszázadokon át az Európában meghonosodott, párizsi eredetű, négykarú (jog- tudományi, bölcsészettudományi, orvostudományi és teológiai kar) egyetem volt. 1948 után szovjet mintára ezeket a több karú, univerzális jellegű intézményeket Budapesten, Debrecenben, Pécsett és Szegeden is szétszedték, az oktatás és a kutatás munkafolyamatait szétválasztották, így az egyetemeket „felsőfokú iskolákká" fokozták le. Elvették a tudományos minősítés és kutatás jogát és azt a magyar gyakorlattól idegen módon az akadémiára, illetve a TMB-re (Tudományos Minősítő Bizottság) bízták. Ezzel a tudományos akadémia is Janus-arcú szervezet lett, mert egyrészt kutatóintézmény-fenntartó és -működtető főhatósággá szervezték át, másrészt az eredeti célnak megfelelően a „magyar tudósok független köztestületeként” is működött. A magyar felsőoktatásban jelenleg 60 állami és 16 egyházi tanintézet működik, ahol 17 ezer 300 oktató tanít és 103 ezer 500 hallgató tanul. A széttagoltságra jellemző, hogy több tucat, az anyaintézettől Jó másfél évtizede különösen népes korosztályok születtek. Magyarországon akkoriban, a hetvenes évek közepén csaknem ötven százalékkal több gyerek látta meg a napvilágot, mint mostanában. Ma már tudjuk, amit akkor is tudhattunk volna, hogy merőben elhibázott volt az úgynevezett Ratkó-korszak éppen akkor szülővé felnőtt korosztályát minden módon gyerekvállalásra biztatni. A tapasztalat azt mutatja, hogy akkor ugyan két-három évig valóban igen sok gyerek született, ám utána ismét zuhanásszerűen csökkent az újszülöttek száma. Vagyis az emberek hosszabb távon nemigen hagyják magukat eltéríteni valódi gyermekvállalási szándékaiktól, mélyen és határozottan tudják, hogy hány gyereket akarnak, és miért pont annyit. A hetvenes évek közepén oly nagy eredménynek kikiáltott népes nemzedék időközben felnőtt, és napjainkra az általános iskolát befejezve középiskolába került — vagy távol eső, kislétszámú, kihelyezett tagozat működik, így valójában több mint 120 intézményből áll a hálózat, amelyet hat minisztérium irányít. íme néhány furcsaság: a miskolci egyetemnek főiskolai kara van Dunaújvárosban, míg a Bánki Donát nevét viselő főiskolának Miskolcon van tagozata, az Ybl Miklós Építőipari Főiskolának „területi egysége” működik Debrecenben, a Kandónak Székesfehérvárott, a Pénzügyi és Számviteli Főiskolának Zalaegerszegen és Salgótarjánban van kihelyezett tagozata. Az elmúlt ötven évben csak két szakegyetem létesült hazánkban: Veszprémben a nehézvegyipari, Miskolcon a nehézipari. Universitasok több térségben — A Debreceni Universitas milyen változást jelent a jelenlegi helyzetben? — Néhány éven belül kialakulhat egy 'modernizált tudományegyetem, amely egyértelműen az európai rendszerhez illeszkedve maga fogja meghatározni, hogy az új, születőben lévő felsőoktatási törvény alapján milyen tíjdom- ányágakban, milyen szakém- bereket képez, milyen tudományos munkát vállal. Az új Unviersitas a kelet-magyarországi térség legnagyobb szellemi és tudományos műhelye lesz. Ebben az országrészben pillanatnyilag nincs jogász- és közgazdászképzés, hiány van idegenforgalmi és környezet- védő szakemberekben. E tények alapján az új tudományos és felsőoktatási központ eldönti: új szakokat nyit, vagy azt javasolja, hogy a szakemberképzés gondját más régióban, esetleg külföldi egyetemen oldják meg. A debrecenihez hasonló universitas körvonalai bontakoznak ki Pécsett és Szegeden, ahol adottak a hagyományok. Budapesten a műszaki, a kertészeti, a közgazdasági egyetem és az Államigazgatási Főiskola kötött együttműködési megállapodást. Miskolcon a bölcsészeti karral nem került. Ez utóbbiak tragikusan sokan vannak, és a magyar gazdaság és közoktatás mai mély válságát látva, sorsuk csaknem kilátástalan. Egy nemrégiben közzétett szociológiai vizsgálat szerint ezeknek a korosztályoknak mintegy egyharmada csupán általános iskolai végzettséget, vagy még azt sem szerzett. Az alacsony iskolai végzettség és hátrányos családi helyzet összefüggései már régóta ismertek. Ez a vizsgálat feltárta, hogy a most 14-17 évesek különösen nagy hátránnyal indulnak, mivel a szakképzési lehetőségek is országszerte egyre szűkülnek. A tönkre- menő nagy- és középvállalatok tömegesen mondják fel az évtizedeken át működtetett tanműhelyeket, egyre kevesebb cég fogad szakközépiskolásokat, szakmunkástanulókat. De még az is kérdéses, hogy szükség lesz-e egyáltalán a szerencsés végzettekre. Szakmák tucatjai kerülnek válságba, és ma senki se tudja, hogy — még ha lesz való bővítés lehetőségét mérlegelik, és az elképzelések szerint Észak-Dunántúlon is szerveződik majd egy vagy két universitas. Elsősorban Veszprémben, illetve Győr-Mosonmagyaróvár- Szombathely térségében. Hangsúlyozom, hogy a valódi universitas nem az intézmények erőszakolt összevonásával jön létre, hanem önkéntes elhatározással. Normatív támogatás — Lesz-e elegendő pénz a felsőoktatás reformjára? — A magyar felsőoktatás finanszírozása a számszerű növekedés ellenére az elmúlt negyven évben arányaiban alig változott. Részesedése a költségvetésből 0,7-0,9 százalék között mozgott. Az új, úgynevezett normatív alapú támogatási rendszerben az állami segítés három pénzalapon történik majd. A képzési alap az oktatást szolgálja, és a hallgatói létszám, illetve a szakirányú képzés költségei alapján áll össze. A kutatási alappályázati rendszerben programokat, kutatási feladatokat finanszíroznak. A létesítményi alap az intézmények közgyűjteményeinek, sportlétesítményeinek, gyakorlóhelyeinek a költségeihez járul hozzá. A fejlesztési alap - negyedik segítőként - az intézmények beruházásait támogatja. Á finanszírozás egyéb elemei közé tartozik a hallgatói ösztöndíj és szociális támogatás mellett bevezetendő tandíj, amelynek összegét, mértékét, differenciálását az intézmények maguk állapítják meg. — Mikortól kezdve kell tandíjat fizetni? — Úgy tervezzük, hogy az 1992-es költségvetési évben már a normatív alapú finanszírozási rendszer lép működésbe, tehát az 1992 szeptemberében kezdődő tanévtől kell majd tandíjat fizetni. Szeretném hangsúlyozni, hogy amíg a bérek, fizetések ilyen alacsony szinten mozognak, az egy évre, illetve két félévre befizetendő tandíj összege álkomoly növekedés is —, hány hagyományos szakképzésű pályakezdő kényszerül majd egészen új szakmát tanulni. De hol, milyen szakmát és főleg kinek a költségére? Azok, akik még az általánost sem végezték el, vagy legfeljebb addig jutottak el egy-másfél évvel tanulmányaik befejezése után jórészt munkanélküliek, vagy legjobb esetben alkalmi, segédmunkát, takarítást végeznek. Évjáratonként 30-40 ezer fiatalról van szó, akik a legnagyobb létbizonytalanságban állnak a felnőttiét kapujában. A szakértők szerint ez az évente tízezrekkel duzzadó tömeg állami beavatkozás nélkül képtelen lesz a helyzetén javítani. Akik befejezték az általános iskolát, azoknak is jelentős része annyira gyatra ismeretekkel rendelkezik, hogy alig-alig lennének képesek a középfokú oktatásban résztvenni. De ez amúgy is csak elméleti lehetőség, hiszen a mostani oktatási struktúrában erre alig van esélyük. tálában nem haladhatja meg az egy hónapi minimálbér összegét. Az alkalmasságról — Változik-e a felvételi rendszer? — A Világbank szakértőinek elemzése szerint felsőoktatásunk mintegy két-három évtizeddel marad el az egyesülő európai országok felsőoktatásától, s gyökeres megújhodás nélkül ez a lemaradás csak fokozódik. Nálunk a 18-22 éves korosztály tíz százaléka tanulhat tovább a felsőoktatásban. Nyugaton ez az arány 20, illetve 30 százalékos, így hazánkban az ezer lakosra jutó hallgatói létszám még fele akkora sincs mint Nyugaton. Felsőoktatás-politikánknak néhány év alatt jelentős mértékben, mintegy 50-60 százalékkal növelnie kell a hallgatói létszámot, ugyanakkor gondoskodni kell a képzés színvonalának emelkedéséről is. A minőségileg jobb oktatás bázisai a most ismertetett több karú, több fokozatú képzést és kutatást végző universitások lesznek. Az eddigi felvételi rendszeren — az együttes érettségi és felvételi vizsga rendjén — változtatni kell, mert eddig a felvételi a kizárólagos szűrés szerepét töltötte be. Hazánkban az egyetemre, főiskolára felvetteknek mindössze 20 százaléka morzsolódott le, tehát 80 százalékuk végzett, oklevelet kapott. Nyugaton a felvetteknek csak a 30-35 százaléka. Olyan adatok is vannak, hogy az első évfolyamon a hallgatók 50 százaléka nem jut tovább. Ebből világosan kiderül: nem az érettségi felvételi vizsgán, hanem az oktatási folyamatban dől el, hogy ki alkalmas egyetemi, főiskolai tanulásra. Terveink szerint 1992 szeptemberétől kezdődően fokozatosan az érettségi lesz a belépő az egyetemre, főiskolára, ugyanakkor az adott intézmény maga dönt az esetleges alkalmassági vizsga megtartásáról, követelményeiről, módjáról — mondotta befejezésül Bakos István főosztályvezető. Kiss György Mihály Az általános iskolai hatékonyságát kellene tehát mindenképpen azonnal javítani, hogy a tömegesen újratermelődő fél — sőt teljes analfabetizmust belátható időn belül vissza lehessen szorítani. Azonnali intézkedéseket kíván a gyenge tudással rendelkezők szakképzésének megszervezése is. És természetesen mielőbb életet kellene lehelni az egész szakképzési rendszerbe, amely az oktatásügy szegénysége és a gazdasági válság következtében már-már összeomlással fenyeget. Hogy mikor mi a legsürgősebb, azon lehet vitatkozni. Ám az biztos, hogy a magyar gazdaság talpraállása elképzelhetetlen megfelelő szak- képzettségű munkavállalók nélkül. A tömeges ifjúsági munkanélküliség pedig — ami ma már nem csupán veszély, hanem egyre inkább tény, — biztos nagyobb anyagi teher, mint amibe a képzés gyors javítása kerülne. P. É. ISKOLÁBÓL AZ UTCÁRA A szakképzetlen tizenévesek sorsa
