Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-01 / 151. szám
1991. július 1., hétfő SOMOGYI HÍRLAP 3 A bencés apátság alapításának 900. évfordulójára emlékeztek Somogyvár a folyamatosság jelképe _ * Göncz Árpád: A felelősségünk lényegesen megnőtt, mert magunk határozunk sorsunkról Tizenkilenc elnök kétnapos tanácskozása Lengyeltótiban Szolgálatra készülnek a megyei önkormányzatok (Folytatás az 1. oldalról) A Szent Lászlót ábrázoló mellszobrot egyházi pompával vitték a Kupavár-hegyre, s a bencés apátság feltárt romjai között felállított oltár elé helyezték. Ott voltak az ünnepségen a 19 megye közgyűléseinek elnökei. Göncz Árpád köztársasági elnök — aki dr. Gyenesei Istvánnal, a megyei közgyűlés elnökével és dr. Szendi József veszprémi megyéspüspökkel érkezett —, köszöntőjében mondta: — Ez a hely az idő és a történelem folyamatosságának jelképe lehet. Ezen a hegyen valamikor Koppány vára állt, utána itt épült fel 1091-ben Szent László kezdeményezésére a bencés apátság. Talán bizonyos mértékig a koppány nemzetségből származó Szent László jóvátételeként amiért őse Koppányt a haladás útjából eltávolította. Szent László a maga korában a legkorszerűbb királyeszményt képviselte, testesítette meg, az apátság, ha ma fogalmaznám, azt mondanám, Budapest prioritásának jelképe volt. A bencés rend tudást hozott, mezőgazdaági tudást Magyarországra. Jelszavával, óra ett labora az elmélkedés és a munka kettőségét testesítette meg. Elindította Magyarországot azon az úton, amelyet ma is mindmáig követ Európa útján. Nem volt áldozatok nélkül való erre az útra lépni, és talán ezt érezte Szent László is, és ennek a megszüntetett vagy nagy részben kitörölt múltnak áldozott azzal, hogy éppen itt tette ezt a döntő gesztust és hozta létre átlépve mindent, a kor legkorszerűbb rendjének apátságát. Ez a hely mindenféleképpen az idő egységének, a meghaladásnak és a továbblépésnek a jelképe lehet. Jelképezi azt is, hogy sem meghaladni, sem tovább lépni Isten segítsége nélkül nem lehet és nem szabad. Azt az erőt, amit Szent László szinte személyében képvisel, az isteni eredetű királyság eszméjét, amit utóbb a néphatalom eszméje váltott fel, az ország szolgálatába kell állítani. Ezt tette Szent László is. Ma ismét határnapon állunk, hiszen június 30-a van, amikor visszanyertük formailag is a függetlenségünket: el kell gondolkodnunk azon, mi az, amit a múltunkból őrizni kell, mi az, amin túl kell haladnunk és merre kell tovább lépni. Ez a mai nap azt bizonyítja most, amikor éppen az új csöppet sem fájdalommentes vajúdási idejét éljük, hogy kikerülni az előbbrelépést nem lehet, és az előbbrelépés felelősséget jelent. Számunkra ez a mai nap a hétköznapi gondjainkban bizonyára nem jelent törést. Holnap ugyanannyiba fog kerülni minden, vagy talán még többe; az életünk, a hétköznapjaink aligha változnak meg, de megváltozik az a tudatunk, hogy a jövő áll előttünk és a jövőért dolgozunk és a jövőt próbáljuk felépíteni. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez nem lesz könnyű feladat, de tisztában kell lennünk azzal is, hogy a felelősségünk lényegesen megnőtt, mert magunk határozunk a magunk sorsáról. Kiszabadultunk egy kalitkából, rajtunk múlik, hogy milyen magasra szárnyalunk, milyen messzire repülünk vagy lehullunk az első ág alatt. Legyen ez a mai nap az idő folyamtosságának, a múlt és jövő kapcsolatának a jelképe, ez a gyönyörű emlékhely, amely felsorakozik és odacsatlakozik Pusztaszerhez, a mo (Gyertyás László felvételei) hácsi emlékhelyhez harmadiknak. Ahhoz a történelmi vereség emlékhelyhez, ahonnan föl tudtunk támadni. Meggyőződésem, hogy magasra fogunk szárnyalni és messzire fogunk repülni ha kiszabadultunk innét, és meggyőződésem, hogy ehhez Isten erejét is igénybe kell vennünk, mert a magunk ereje ehhez nem elég. Legyen ez a mai nap a kiszakadás, a folyamtosság, a múlt tiszteletének, megbecsülésének és a jövő reális végiggondolásának napja. Ezt szeretném kívánni mindannyiunknak, és ehhez kérjük ma Isten segítségét. Dr. Szendi József veszprémi megyéspüspök azt hangsúlyozta, hogy a keresztény Európához tartozásunk biztosította s biztosítja ma is fönnmaradásunkat, boldogulásunkat. A püspöki mise végén Szent László felszentelt síremlékénél koszorút helyezett el Göncz Árpád köztársasági elnök. A veszprémi püspök koszorúját dr. Szendi József, a somogy- vári önkormányzatét dr. Gye- nis Sándor polgármester, a megyei közgyűlését dr. Gyenesei István elnök és dr. Kovács Miklós, a közgyűlés tagja helyezte el.Somogyváron a Kupavár-hegy történelmi emlékhely. A bencés apátság alapításának 900. évfordulóján zarándokhely is lett. (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Gyenesei István, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke: — Magunk keressük meg azt a szerepkört, amelyet ma a megye számára nem írnak elő törvények: a dolgunkat tennünk kell. A megye — és ez alatt az önkormányzatot értem — nem feltétlenül a központi hatalom közvetítője, sokkal inkább ennek az ellenkezője: sajátos érdekei vannak, amit képviselnie kell. A mi megítélésünk szerint ez törvényszerű, és a települési önkormányzatok szerint is szükség van erre a megyére. A sok ok közül csupán egyet említek: a központi és a helyi igazgatás között levő távolságot ez teszi emberléptékűvé. Ez nem hatáskör kérdése: egyértelműen a feladat megkeresését, megtalálását jelenti. Intézményeket kell fenntartani, működtetni. Vállalkozni kell a saját vagyonúnkkal. Bízunk abban, hogy a megyei önkormányzat nem maradhat vagyon nélkül, hiszen vagyon nélkül nem lehet vállalkozni, tevékenységet végezni. Úgy gondolom azonban, hogy a vagyon meghagyás megteremtése mellett a költségvetés gondoskodó szerepét is meg kell tartani. Sokasodnak a települési ön- kormányzatokra háruló feladatok, napról napra nő a maguk- rahagyatottságuk. Ha a megye nem vállal olyan szolgáltató funkciót, ami könnyít ezen a helyzeten, akkor nehézzé válik az önkormányzati rendszer működése. Kőtörő Miklós, a Bács-Kis- kun Megyei Közgyűlés elnöke, a megyei önkormányzatok szövetségének elnöke: — A megyei közgyűlésekben sok a szakember, a polgármester. így a közgyűlések általában egészségesen működnek. A 19 megye olyan munkatársakkal rendelkezik, hogy vállalhatjuk: a szakmát értően, szakmailag elfogadható munkát tudunk végezni. Arra törekszünk, hogy elsősorban a törvényelőkészítésben, a kapcsolatépítésben és -tartásban segítsünk, lépjünk előre. Ez a törekvésünk fő iránya. Ezért találkozunk viszonylag rendszeresen. Az alföldi megyék havonta rendszeresen külön is összejönnénk. Elsősorban egységes szakmai álláspontot akarunk kialakítani. Tanulni akarunk egymástól azért, hogy képviselni tudjunk települési, megyei érdeket, főleg a törvényelőkészítés során. Göncz Árpád köztársasági elnök: — Nem vagyok közigazgatási szakember, ne vegyék készpénznek amit mondok, de amióta ebben a munkakörben dolgozom, azóta egyre jobban hiszem és meg vagyok róla győződve, hogy átmeneti időben a legfontosabb jogintézmény a joghézag. Valamikor jogászként végeztem, sok gyakorlatom nincsen, de arról meg vagyok győződve, hogy az igazi jogalkotás az, amelyik létrejött konszenzust szentesít. Ha ezt teszi, akkor konstatál egy fennálló állapotot, vagy próbálja követni az életet, legfeljebb kiigazítja azt. Ha meg- előzi-a létrejött körülményeket, akkor merevít is. Átmeneti időben vagyunk: és talán a leghi- básabbak azok a törvényeink, amelyek valamilyen elméleti elképzelés nyomán próbálják az életet rendezni, még mielőtt az élet megtalálta volna a medret saját magának. Benyomásom az, hogy a hiányos jogalkotás következtében meglehetősen nagyok a megyei önkormányzatok lehetőségei abban, hogy a régi uralmi megyét egy szolgáló megyével váltsák fel. Ha valamire ebben a szerepkörben támaszkodni lehet, az a megye lakossága. Amikor beléptem ebbe a terembe, azt gondoltam, hogy itt az ország: a lakosság, a válságövezetek, az ipari tájak, a régiók. Olyan eleven politikai erő jött létre, amely pártsemleges, ezzel szemben közigazgatás-központú és pragmatikus. Van egy eleven szervezet, amely tízmillió ember érdekét képviseli és fölfele hat. Hatni csak akkor tud, ha azon a talajon áll és arra támaszkodik, amelyiknek az adminisztrációját végzi, amelyiket közigazgatással szolgál. A szolgálat tehát létfeltétele a megyének' Elhangzott a beszélgetésen: a köztársasági elnöki megbízottakkal való kapcsolatukhoz legendák szövődnek a megyei önkormányzatoknak. Nem jó az, hogy a köztársasági megbízotti intézmény utólag minősít, és nem vállal szerepet a segítségnyújtásban. Ebből következik, hogy a helyi önkormányzatok segítése kizárólag a megyei önkormányzatra hárul, amit jó szívvel vállalnak, de cserébe azt kérik, hogy ennek megfelelően kezelje őket a politika, a kormányzat, a parlament. Ha ez megtörténik, akkor létrejön az új megye imageja. Ehhez azonban még hiányoznak feltételek. A kapcsolatok más összefüggésben is szóba kerültek: a kialakuló úgynevezett dekon- centrált szervezetek egy csomó feladatot elvesznek a megyéktől, s vele együtt egy sor információt is. A megyeházak egy része ma már kicsi, mert bár a megyei közgyűlés apparátusának a létszáma töredéke a korábbi megyei tanács létszámának, az új hivatalok jó ütemben gyarapítják az íróasztalok számát. Dr. Pálfi Dénes, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke szerint: „volt egy megyei tanács, amit örömünkre eltöröltek, de úgy jártunk, mint aki krumplit ültet: egyet ültet el és nyolc lesz belőle.” Félő, hogy a szolgáló megye éppen az információ hiánya miatt nem tudja ellátni feladatát. Igaz, az információhiány ma országos jelenség, a megyei önkormányzatokat azonban különösen sújtja, hiszen döntést előkészíteni, segíteni kell, nem pedig dönteni. A döntés joga ma — az esetek többségébnen — a települést és a parlamentet illeti meg. Mitől függ az önkormányzatok önállósága? A feleletet a résztvevők így adták meg: a vagyoni önállóságtól. Az iskola, a kórház azonban nem gazdálkodásra alkalmas ön- kormányzati vagyon: arra csak költeni kell. Legfeljebb — szűk körben — a lakásvagyonnal lehet gazdálkodni. A tapasztalat ma az, hogy az önkormányzati törvény biztosította jogosítványokat újabb törvények nyirbálják: nem biztos, hogy tudatosan, de tendenciaszerűen. Ez a résztvevők szerint egy etatista államberendezkedés jegye. Most kellene azt eldönteni, hogy merre haladjunk tovább. Ezek a gondok indokolják egy találkozó megszervezését a minisztériumok és a közgyűlési elnökök között. Felvetődött egy másik kérdéskör is: a mind jelentősebbé váló nemzetközi kapcsolatokban ki képviselje a megyét. Volt rá példa, hogy a testvérmegyei kapcsolatok létesítésekor a köztársasági elnöki megbízott azt firtatta: joga van-e a megyei önkokrmány- zatnak képviselni a megyét. Pedig az Álpok-Adria Munka- közösség és a Pentagonáló mellé új kapcsolatok alakulnak: Kárpátok-Tisza néven Ukrajnával, Lengyelország és Szlovákia több területével épülnek a magyar megyék kapcsolatai, s itt Lengyeltótiban bejelentett friss hír, hogy öt romániai megyével is felvették a kapcsolatot a Kárpátok-Tisza együttműködés keretében. Ilyen körülmények között feltenni azt a kérdést, hogy ki engedélyezze a kapcsolatépítést, a régi rendszerben általánosnak számító gondolkodásra vall a résztvevők egybehangzó véleménye szerint. Pedig hát a „népi diplomácia" rangja mind magasabb. Hatalmat vagy feladatot akarnak a megyei önkormányzatok? A feleletet így adták meg: a fontosabb a feladat és ez szolgálatot jelent. A megyei önkormányzatok arra vállalkoznak, hogy a megyék választott szolgálói legyenek. K. I. Göncz Árpád mondta a Somogyi Hírlapnak Minden napunk történelem A Kupavár-hegyről nézve igézőén szép a táj. Távolban látszanak a balatoni hegyek, a közelben tó csillog. Göncz Árpád az ünnepség végén körbejárta a Kupavár-hegyi romokat, és gyönyörködött a tájban. Múlt és jelen. Itt kérdeztem a Magyar Köztársaság elnökét: —A sors hozta úgy, hogy Somogybán mindig a történelem nyomában járt Göncz Árpád. Egy esztendeje Nagy Imre emléktáblájának koszorúzásán, most Szent László kriályra emlékezve. Mit jelent Önnek a történelem? —^Nem hiszem, hogy el lehetne választani a történelmet az életünktől. Tetszik, nem tetszik, valami módon történelmi szerepet játszom magam is. Ennek következtében még ha nem akarnám, akkor is kénytelen lennék átélni a történelmet. Benne élünk az idő folyamatában: minden pillanatunkat meghatározza a múlt és a szándékunk, amire a jövő irányul. — Azt gondolom, hogy ezekre az évekre, amelyeket ma élünk, ráillik a jelző: történelmi. — Feltétlenül, mégpedig nehéz történelmi. De hát minden napunk és minden óra történelem. — Ön szerint mi teszi nehézzé? — Mindenekelőtt az, hogy össze kell szedni az erőnket. Nagy változás idejét éljük. Ez az időszak nagyon hasonlít ahhoz, amit még Szent László idejében éltek meg, amikor megvoltak már az alapintézmények, megvolt már a politika alapiránya, de még meg kellett szilárdítani. — Történelmi tény az is, hogy a magyar nép amikor nehéz időket élt, össze tudta szedni az erejét. Ön hisz abban, hogy most is így lesz? — Ha nagyon körülnéz, akkor látja, hogy már most összeszedtük. — Köszönöm a véleményét. Kercza Imre