Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)

1991-07-19 / 169. szám (168. szám)

4 SOMOGYI HÍRLAP 1991. július 19., péntek Piaci szemlélet és új szolgáltatások Halászok és horgászok a Balatonon A nyári időszakban a Mo- hosz-szal kötött megállapodás szabályozza a balatoni halá­szati tevékenységet. A halá­szok a déli partot, illetve a nádszegélyt 300 méterre, az északi partot pedig 100 mé­terre közelíthetik meg. Keszt­hely környékén 200 méteres a védett parti sáv. Húsz kikötő környékén 500 méteres su­garú körben szintén nem lehet halászni. A tilalmi időben pe­dig a halászhajók sem futhat­nak ki a vízre. — A halgazdaság halászati és horgászati tevékenységet folytat a Balatonon — mondta Heiling Jenő, a Balatoni Hal­gazdaság kerületvezetője. — Az említett sávon horgásztat, a középvizeken pedig halász­tat. — A halgazdaság gyako­rolja az állam halászati jogát a Balatonon — így Rácz Zoltán, a halgazdaság igazgatója. — S ezt a Mohosszal történt megállapodás alapján kell vé­gezni. Mivel a halgazdaság adja ki a területi horgászen­gedélyeket a Balatonra, ezért az ebből befolyt összeg meg­határozott részét újratelepí­tésre kell fordítani. 220 tonna kétnyaras pontyot, 50 ezer egynyaras és másfél millió da­rab előnevelt süllőt, 250 ezer busát, 100 ezer balint kell, il­letve 4 millió angolnát lehet te­lepíteni évente. Ezek a kötele­zettségek. Ebből adódik, hogy a gazdaság halastavaiban az ivadéknevelés nagyobb ará­nyú, mint más halgazdasá­gokban. — Az idén mintha békülé- kenyebb hangulat lenne a halgazdaság és a horgászok között... — Május 21-től a szezon­ban nem halászunk húzóháló­val a Balatonon. Eresztőhálót használunk, s ezzel a mód­szerrel csak a nagyobb hala­kat lehet megfogni. A háló­szemek szembősége 80 és 150 miliméter. — Mekkora halak férnek ki a hálószemen? — A nyolcvanas háló áten­gedi a háromkilósnál kisebb, a százas pedig a 4-5 kilós hala­kat. Tehát pontyból a 4 kilós, a süllőből és harcsából 5 kilós, busából pedig 7 kilós az így ki­fogható legkisebb méret. A ha­lászok este mennek ki, és haj­nalban jönnek be a vízről. — Új szolgáltatásokkal is je­lentkezett az idén a halgazda­ság... — Átalakítunk egy halász­hajót, amelyen 20 horgász fér el és az őszi idényben ezt horgásztatásra használjuk. A Balaton partján három tavon, a Siófok melletti újhelyi, a szárszó és szemes közötti és fonyódi tavon lehet horgászni. Tavanként eltérő összetételű Ez ám az angolna. a halállomány, de pontyok, harcsák, csukák várják a hor­gászokat. Horgászni napkelté­től napnyugtáig lehet. A napi­jegy ára belföldinek 250 forint, külföldieknek 500. Méret- és súlykorlátozás nincs. De azt a mennyiséget, amit el akar vinni a horgász, azt napi áron kell kifizetni. Ez is a horgászlehetőségek bővítését szolgálja, s egyben halértékesítési tevékenység. Volt olyan horgász, aki hetven kiló halat fogott egy nap, s kifi­zette az árát. Ujhelyen van egy fiatalember, aki viszont minden halat visszadob, mindaddig amíg hétkilós pon­tyot nem fog — csak azért, mert az édesapja 6,5 kilós pontyrekordját akarja meg- dönteni. Lengyel János A pápa pécsi szentmiséjére Kétszázezer zarándokot várnak Közlekedési tervek a mecsekalji városban — Lezárják az 58-as utat is (Folytatás az 1. oldalról) A zarándokok legnagyobb tömege keletről, északkeletről (Tolna megyéből, a kalocsai egyházmegyéből és Mohács térségéből), illetve a Jugoszlá­viában érkezők miatt délről várható. A mise helyszínét, illetve parkolóit négy útvonalon lehet megközelíteni; ezeket az ér­kezés iránya eleve meghatá­rozza. Északról és keletről a 6-os, az 57-es és a Kaposvár­ról a 66-os úton érkezők tere- lőútja a mohácsi úti csomó­ponton a régi 57-es úton a ko- zármislenyi csomópontig, majd az Újpetre-Siklós közötti úton Pécsudvardig vezet, s onnan tovább a legnagyobb személygépkocsi-parkolóba. Az ebből az irányból érkező autóbuszok 17-én hajnalig még áthaladhatnak Pécsen a 6-os úton, a Rózsa Ferenc ut­cai felüljárón át az 58-as útra. Ezután azonban már azok is csak a terelőutat használhat­ják. Az 58-as út a tranzitforga­lom elől le lesz zárva: a tere­lőút Harkánytól a 6-os útig Di- ósviszolón, Görcsönyön, Pel- lérden át vezet. Pécs felől az 58-as utat a Kanizsai Dorottya utcai csomóponttól lezárják: ezen csak a megkülönböztető jelzésű járművek és a Pannon Volán zarándokokat szállító autóbuszai haladhatnak. A bi­zottság döntése értelmében a taxik nem számítanak megkü­lönböztetett jelzésű jármüvek­nek. Szigetvár térségéből, il­letve a 67-es útról érkező személygépkocsik Pellérdtől az új összekötőúton Kökénye­sen, Péterpusztán át jutnak a parkolóba, az autóbuszok vi­szont Szabadszentkirályon, Baksán, Görcsönyön át a déli parkolóba. A Pécsről induló személygépkocsikat is pel- lérd-kökényi terelőútra irányít­ják. Útmutatóul egyébként a kresznek megfelelő sárga táb­lák szolgálnak majd: ezeken rajta lesz a pápai címer pajzsa is. Alternatív forgalomelterelés azonban bárhol, bármikor várható. A közlekedési rend­őrök szerte a megyében ellen­őrző-áteresztő pontokon szűrik meg a forgalmat és mozgó ellenőrző pontokat lé­tesítenek Pécs legforgalma­sabb útjain, illetőleg forgalom- irányító csoportokat a legfon­tosabb útkereszteződések­ben, már 16-án 13 órától. A pápai szentmiséhez kapcso­lódó forgalmi változásokról később részletes tájékoztatást hoznak nyilvánosságra. A MÁV különvonatot is indít 17-én Pécsre Dombóvárról, Nagykanizsáról és Budapest­ről. A Pannon Volán várha­tóan 45-50 ezer utast szállít Pécs belvárosából a repülő­térhez. D. I. A Pepsié a Wedel csokoládégyár A PepsiCo Inc amerikai élelmiszeripari óriásvállalat nyerte el a Wedel lengyel cso­koládégyár privatizációjára ki­írt nemzetközi pályázatot - je­lentették be Varsóban. Az amerikai konszern 25 millió dollárért 40 százalékos része­sedést vásárolhat a Wedel- ben. A befektetett tőke össze­gét tekintve ez ideig ez a legje­lentősebb külföldi beruházás Lengyelországban. A pályázatot azért a Pep­siCo Inc nyerte el, mert azt ígérte, hogy további 56 millió dollárt fektet be a csokoládé- gyár korszerűsítésébe és bő­vítésébe. A csokoládégyár alaptőkéjének fennmaradó 60 százalékát egyenlő arányban osztják szét a nagyközönség, a cég 3 ezer dolgozója, vala­mint a lengyel állam között. A Wedel már a II. világháború előtt is nemzetközileg ismert volt. Márkanevét '.ezután is megtartja. A BÍRÓKÉ A SZÓ A volt Cattani-csoport Sajtótájékoztatón jelentette be Bodrácska János rendőr ezredes, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese, hogy az utóbbi időszak két legemlékezetesebb bűnügyében — a porschés gyilkos, illetve az esztergomi maffia lekap- csolásában — befejeződött a rendőrségi vizsgálat, az aktá­kat átadták az ügyekben illetékes bíróságoknak. Biztonsági öv a hátsó ülésre is Szigorúbb követelmények a forgalomba helyezéskor Július elsejével életbelépett néhány, a gépjárművek üze­meltetésével kapcsolatos új műszaki feltétel, amelyet a forgalomba helyezéskor kér­nek számon az üzembentar­tóktól. Ezekről tájékoztatta a Somogyi Hírlapot Kalmár László, a megyei közlekedési felügyelet vezetője. Elmondta: a típusbizonyít­vánnyal rendelkező személy- gépkocsikba — ha van ben­nük a gyár által kialakított rög­zítőhely —, kötelező a hátsó üléseken is a biztonsági öv beszerelése. Ugyancsak a nagyobb biztonságot szolgálja az előírás, miszerint úgy kell a gépjármüvek fényszóróit be­kötni, hogy a távfény kapcsoló esetleges meghibásodása se okozhassa a tompított fény megszűnését. Ezután csak olyan autóbu­szok kaphatnak a forgalomba helyezéshez engedélyt, ame­lyeknek kipufogó gázát függő­legesen, fölfelé vezetik. Az 1976. december 31 -e előtt forgalomba helyezett gépjárműveket a Magyar Szabvány előírásainak megfe­lelő (motorkerékpároknál A, személygépkocsiknál B, te­hergépkocsiknál C kategóri­ájú) egészségügyi fölszere­léssel kell ellátni. A menet­rendszerűen közlekedő autó­buszokat és a kommunális járműveket kötelező felsze­relni oldalra kinyúló kiegészítő tükörrel, amelynek segítségé­vel jól láthatók a jármű mellet és mögött tartózkodó gyalo­gosok. Szigorították a légfék­kel rendelkező tehergépjár­művek fékvizsgálatát. Ezeknél kötelező a fékrendszer komp­lex felülvizsgálatát biztosító úgynevezett kivezérelt nyo­máscsatlakozást fölszerelni. A motorkerékpárok, se­gédmotorkerékpárok csak olyan fényszóróval és fény­jelző berendezéssel közle­kedhetnek, amelyek rendel­keznek a gyár által garantált és a közlekedési főfelügyelet által is jóváhagyott minőségi jellel. Ez a rendelkezés nem­csak az újonnan forgalomba helyezett motorkerékpárokra, segédmotorkerékpárokra vo­natkozik. A közlekedési fel­ügyelet vezetője hangsú­lyozta, hogy évről évre növek­szik azoknak a rendelkezé­seknek a száma, amelyek a gépjárművek műszaki állapo­tát a korszerű biztonsági és környezetvédelmi követelmé­nyekhez igazítják. Az eddigi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy sokan nem tesznek eleget az előírások­nak. Noha bizonyos türelmi időt adnak a feltételek megte­remtéséhez, ez nem jelenti azt, hogy a mulasztók kibúj­hatnak a következmények alól. A megyei közlekedési fel­ügyelet növeli kapacitását, el­lenőrzési rendszerét, amelybe a számítógépeket is bevonja. Ez lehetővé teszi, hogy kiszűr­jék a biztonsági előírásokkal nem törődő gépjáművezető- ket, sőt megvonják a műkö­dési engedélyt azoktól a javí­tóműhelyektől, vállalkozások­tól, amelyeknek munkája gyakran hagy kívánnivalót maga után. Sz. N. A sajtótájékoztatón megtud­tuk: Reischl Gábor ügyében mintegy 20 rendbeli bűncse­lekményt sikerült a tettesre bi­zonyítani, köztük a sokáig is­meretlen elkövető számlájára írt gépkocsirablást is, amely­nek szenvedő alanya egy váci fiatalasszony volt. Reischl se­gített kicserélni a defektes Audi kerekét, majd amikor a hálás tulajdonos felajánlotta, hogy hazaviszi a fiatalembert, az fegyvert szegezett kisgye­rekére és így kényszerítette az asszonyt a kocsi átadá­sára. A Porsche-ügyben a nem­zetközi rendőri összefogás segített: a szökésben levő tet­tes nyomába eredt a brüsszeli hatóság. Még két érdekes momentum: a korábban bün­tetlen előéletű gyilkost a fan­tomkép alapján egy III. kerületi nyomozó azonosította; s a nyoma veszett gyilkost — aka­ratlanul is — a nagymama árulta el, unokája ugyanis tele­fonon megnyugtatta az ag­gódó nagyit, hogy él és egészséges odakint. Az esztergomi maffia-ügy legtöbb részletét már ismeri az ország. Azt azonban eddig nem tudhattuk, hogy az eset után a BRFK speciális kom­mandót szervezett a mind gyakoribbá váló zsarolások felszámolására. A rendőri berkekben' csak Cattani-cso- portként emlegetett alakulat­nak 62 tagja volt. 24 esetben 138 elkövetőt tettek lakat alá, 240 rendbeli bűncselekményt derítettek föl. Különleges ki­képzést, a feladatohoz illő fel­szerelést kaptak az alakulat tagjai, akik nemegyszer kri­mibe illő megoldásokat alkal­mazva tették ártalmatlanná a legkegyetlenebb módszerek­től sem idegenkedő „védelmi szervezeteket”. — Szerencsére egyetlen esetben sem folyt vér — mondta a FEB kérdésére Illés Gyula rendőr őrnagy, a cso­port parancsnoka. De hozzá­tette: minden esetben készek lettek volna a legvégsőkig is elmenni, ha védenceik hely­zete megkövetei. — Mi lesz a csoport követ­kező akciója? — A Cattani-csoportot fel­oszlatták. A feladatkört az ORFK egyik speciális egy­sége kapta meg, amely a kábí­tószerek és a nemzetközi szervezett bűnözés ellen ve­szi föl a harcot. Illés őrnagy ugyan megkönnyebbült, hi­szen hosszú hónapokig éjt nappallá téve dolgoztak, a csoport feloszlatásának szük­ségességét azonban sokan megkérdőjelezik. A mai „fertő­zött” világban a fővárosnak is szüksége lenne egy össze­szokott, jól felszerelt, önmaga árnyékától meg nem ijedő zsarucsapatra. Somfai Péter HÉTVÉGI ÜGYELET Orvosi ügyelet Kaposvár, Ezredév u. 13. Tel.:11-005. Kaposvár, So- mogyaszaló, Zimány és társközsé­geik gyermekorvosi és fogorvosi ügyelete is. Városkörnyéki hétvégi körzeti orvosi ügyelet: Kaposvár, 48-as ifjúság útja 72. Tel.: 14-024. Mernye (rendelő). Tel.: 1. Nagyba­jom (eü. közp.). Tel : 35. Kadarkút, Fő u. 5/a, tel.: 19. Tab (egészség­ház), Kossuth u. 60. Tel.: 20-620. Mosdós (tüdőgyógyintézet). Siófok (rendelőintézet), Semmelweis u. 1. Tel.: 10-150. Fogorvos: 7-13-ig. Ba- latonföldvár (rend.). Tel.: 40-113. Ba­latonszárszó (rend ). Tel.: 40-276. Boglárlelle (rendelő), Vikár Béla u. 4. Tel.: 51-419! Fogorvosi ügyelet: ugyanott. Fonyód (rendelő). Tel.: 60-050. Marcali, Széchenyi u. 17. Tel.: 54. Fogászat a kórházban: 8­12- ig. Lengyeltóti (kórház). Tel.: 44. Nagyatád (körzeti rendelő), Koch u. 3. Tel.: 11-854. Csurgó (rend.), Bak- say u. 7. Tel.: 27, 30. Igái (rendelő). Tel.: 72-053. Andócs (rendelő). Tel.: 72-053. Barcs (rend.), Bajcsy-Zsi- linszky u. 72. Tel.: 178. Fogászat: 8-12-ig. Gyógyszertárak Kaposvár, Kossuth tér 4. Tel.: 11- 222, nyitva 8-tól 20 óráig, szom­baton, vasárnap 8-tól 14 óráig. Nyit­vatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Kaposvár, szolgáltatóház, tel.: 13- 440, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-14 óráig. Boglárlelle, Dózsa Gy. u. 2. Tel.: 50-640, nyitva 8-20-ig, szombaton 8-13 óráig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Boglár­lelle, Móra F. u. 2. Tel.: 51-295, nyitva 8-19 óráig, szombaton 8-13-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat.Balatonföldvár, Petőfi u. 2. Tel.: 40-091, nyitva 8-20-ig, szomba­ton 8-14-ig. Balatonmária, Vilma u. 5. Tel.: Tel.: 76-051, nyitva hétfőtől csütörtökig 8-12,30-ig, pénteken 8-12-ig, szombaton 8-14-ig. Páratlan héten hétvégi ügyelet. Balatonszár­szó, Fő u. 60. Tel.: 40-425, nyitva 8-20 óráig, szombaton 8-14-ig. Nyit­vatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Balatonszentgyörgy, Berzsenyi u. 110. Tel.: 77-015, nyitva hétfőtől csü­törtökig 7.30-16 óráig, pénteken 7.30- 13.30-ig, szombaton 8-14-ig. Páros héten hétvégi ügyelet. Barcs, Lenin u. 21-23. Tel.: 56, nyitva 8- 20-ig, szombaton 8-14 óráig.Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Csurgó, Csokonai u. 3. Tel.: 17, nyitva 7.30-19.30 óráig, szombaton 7.30- 13.30-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Fonyód, Szent István u. 24. Tel.: 61-322, nyitva 8- 20-ig, szombaton 8-14 óráig. Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Marcali, Rákóczi u. 12. Tel.: 45, nyitva 7.30-19.30 óráig, szombaton és vasárnap 7.30-13.30-ig. Nyitva­tartási időn túl ügyeleti szolgálat. Nagyatád, Korányi u. 4. Tel.: 11­004, nyitva 8-20 óráig, szombaton és vasárnap 8-14-ig.Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Siófok, Fő u. 202. Tel.: 10-041. Nyitva 8-20 óráig, szombaton, vasárnap 8-14 óráig.Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Aranykígyó gyógyszertár, Siófok, Semmelweis u.1. Tel.: 12- 510. Nyitva egész évben 7.30­19.30- ig, szombat-vasárnap, mun­kaszüneti napokon 7.30-13.30-ig. A nyitvatartási időn túl a gyógyszertár ügyeleti szolgálatot lát el. Zamárdi, Kossuth u. 9. Tel.: 31-033, nyitva hétfőtől péntekig 8-19 óráig, szom­baton 8-13-ig. Nyitvatartási időn túl ügyeleti szolgálat. Tab: Kossuth u. 65. Tel: 20-042. Nyitva 8-20 óráig, szombaton 8-14 óráig. Állatorvosi ügyelet Barcsi kerület:dr. Sipos Imre, Cso- konyavisonta (tel.: 41); dr. Nagy Jó­zsef, Lakócsa (tel.: 30). Kaposvári kerület:t3-án. dr. Ko­vács József, Nagybajom (tel.: 54); dr. Szabó Lajos, Ecseny; dr. Balázs Péter, Ráksi (tel.: 72-343); dr.Szeke- res Gyula, Kaposvár, Pázmány P. u. 36/a,(tel.:12-698); dr. Papp Mária, Somogyjád (tel.: 27); dr. Kertay Nándor, Nagyberki (tel.:77-145). Marcali kerület. dr.Savanyó Jó­zsef, Böhönye,(tel.: 70); dr. Geszti János, Somogyvár (tel.: 35); dr. Szij- jártó Ferenc, Somogysámson (tel.: 4). Nagyatádi kerület dr. Janzsó Jó­zsef, Nagyatád, Dózsa u. 11. (tel.:12-853); dr. Erőss József, Lábod (tel.:23); dr.Kondor János, Iharosbe- rény (tel.:i6); Siófoki kerület dr. Mekis Gábor, Siófok,Koch R.u.21/c. (tel.:13-815); dr.Gergye János, Ga- más (tel.:4); dr. Farkas Lajos, Kánya (tel.:20-284) Az ügyelet július 20-án reggel 8 órától július 22-én 8 óráig tart. A ka­posvári állakórház 20-án, szombaton 10 órától 12 órági lesz nyitva.

Next

/
Oldalképek
Tartalom