Somogyi Hírlap, 1991. július (2. évfolyam, 151-177. szám)
1991-07-02 / 152. szám
1991. július 2., kedd SOMOGYI HÍRLAP 3 A lelleiek éhség- sztrájkja a válásért Kétszer volt formai okok miatt törvényességi kifogás Zsúfolt Kaposvárott az önkormányzati program (Folytatás az 1. oldalról.) — Szeretnénk végre pontot tenni a hét hónapja húzódó kiválási ügyre — kiabálta túl a hangzavart Gróf László, a baráti kör vezetőségi tagja. — Érvényt akarunk szerezni a nép akaratának, annak, amit a tavaly decemberi népszavazáson kinyilvánított. Az említett népszavazás eredményét azóta is vitatják a szembenállók. Mi is történ tulajdonképpen? Balatonlelle 362 szavazásra jogosult polgárának 54 százaléka járult az urnákhoz, s 84 százalékuk a kiválás mellett foglalt állást. Ám a városi önkormányzat által megállapított eredményességi szintet ez nem ütötte meg! A városatyák úgy döntöttek — és ehhez joguk volt —, hogy a szavazást akkor tekintik eredményesnek, ha a jogosultak 50! százaléka plusz egy fő igennel szavaz. A népszavazáson csak 44,5 százalék volt ez az arány. — Muszáj volt ilyen magasra tenni a mércét? — Ezt a képviselőtestület határozta meg — mondta dr. Kovács Miklós polgármester. — Nekem csak egy szavazatom van közöttük, és úgy döntöttünk hogy ez a helyes arány. Tulajdonképpen így is 1800 ember eldönthette volna egy 13 ezres város sorsát. Egyébként, mivel ilyen szoros lett a végeredmény, élve a jogommal a képviselőtestület elé terjesztettem azt a javaslatot, hogy az eredménytelenség ellenére terjesszük fel a kérelmet a Belügyminisztériumba, illetve a köztársasági elnök elé. A testület ezt 11:9 arányban leszavazta. így aztán sokáig nem történt semmi, csak az indulatok sűrűsödtek a kiválást támogatókban. Követelésükre májusban ismét a képviselők elé került a javaslat, és akkor már csak négyen szavaztak ellene, vagyis a fölterjesztés megtörtént. Mi hát a baj? — Nézze meg ezt a kísérőlevelet! — mutat Gróf Lászlóné felháborodottan egy nyomtatványt. — Itt azt írja a mi polgármesterünk, hogy mivel a szükséges feladatokat a bizottság nem végezte el, a kérelem elbírálásra nem alkalmas, el kellene utasítani! Vagyis fölterjesztette, de közben azt is megírta, hogy ne támogassák! Hát ennyit a segítségről! — Közben pedig kifosztják a falunkat! — kiáltott közbe Kiss Ernő. — Eladják a telkeket Lel- lén és a pénzből Boglárt fejlesztik! Hasonló közbekiáltások tarkították a megbeszéléseket is a polgármester és a tüntetők között. Végül az ütemes „kiválást, kiválást” kiáltásokra a város első embere visszament a szobájába. Ezután az előcsarnokban a baráti kör tagjai és a képviselők próbálták egymást meggyőzni, ám mivel mindenki csak a saját igazát volt hajlandó hajtogatni és a másikat csak ritkán hallgatta meg, nem születhetett megegyezés. Maradt a már bejelentett éhségsztrájk. Húsz elszánt leilei vackolta be magát a városháza aulájába matracokkal és kempingágy- gyal felszerelkezve, és 9 óra 25 perckor megkezdődött az éhezés. — Fölkészült egy hosszabb koplalásra is? — Igen — mondta Krenkó Ferenc. — Bár remélem, hogy mielőbb születik megoldás. Végül is mi csak annyit kérünk, hogy a polgármester újból terjessze fel a minisztériumba a kiválási kérelmet, úgy, hogy támogatja az elképzeléseinket. Székely Gyula személyében nezetközivé vált a tiltakozás, ő ugyanis svájci állampolgár. — De magyar vagyok és ba- latonlellei! Itt születtem és nőttem fel, s csak 1956-ban kerültem el Svájcba. De jól emlékszem, milyen szép és virágzó falu volt, és azt kellett látnom az utóbbi tizenegynéhány évben, hogy megállt a fejlődés. Most csak a tüntetés miatt jöttem haza, mert mint azt a plakátomon látja: a hazámat már visz- szakaptam, most a falumat is akarom! Varga Ottó — A kaposvári önkormányzat megalakulása óta 18 rendeletet alkotott és kétszer annyi határozatot hozott, mint a jogelőd tanácstestület és az akkori végrehajtó bizottság együttvéve egy év alatt — mondta dr. Szili Mária, a kaposvári polgármesteri hivatal testületi referense. — Ehhez szükségképpen sok napirendet kellett megtárgyalni. Ilyen zsúfolt program esetén bizony előfordulhat, hogy az előterjesztések tartalmaznak hibákat. Eddig két ízben kellett törvényességi kifogás miatt újra átgyúrni jogszabályt. Mindkét esetben formális hibát követett el a testület. Nevezetesen nem érvényesített olyan szavazati arányt, mint amelyet a szervezeti és működési szabályzat előírt az adott esetre, illetve egy másik kérdésben nem kérte ki a jogi bizottság véleményét. Sajnos, folyamatosan elkövetünk egy hibát. A nagy leterheltség miatt a testületi ülések jegyzőkönyveit nem tudtuk időben elkészíteni. Ennek most igyekszünk eleget tenni. Július végére valamennyi jegyzőkönyvet megküldjük a köztársasági megbízotti hivaA világhírű Sharp cég termékei között válogathatunk tegnap óta Kaposaváron, a Berzsenyi utcában, ahol megnyitotta üzletét a Fészek Áruház és a High-Tech Center. Takács István cégvezető érdeklődésünkre elmondta, hogy január -óta foglalkoznak a Sharp iroda- technikai berendezéseinek forgalmazásával. Elsősorban fénymásolókat, számológépeket, menedzser kalkulátorokat árultak. Most szórakoztató elektronikával bővült a választék. Videók, televíziók, rádió-magnók és hifi-tornyok között válogathatunk. A Sharp-centrum rendkívül rövid szállítási határidővel vállalja a legújabb termékek eladását. Máris elkelt kettő például a Sharp 7950 S jelű videotalnak. Ez nemcsak törvényben megszabott kötelességünk, hanem megkönnyíti a munkánkat is. — Az önkormányzatokat még mindig több fontos törvény hiánya sújtja. Az eddigi tapasztalatok szerint mely parlamenti törvények meghozatala lenne a legsürgetőbb? — A legfontosabb talán a vagyontörvény, amely nap nap után gondot okoz. Egyes döntéseknél főleg a vállalkozásba 'adott ingatlanok esetében azért nem tudjuk beindítani a vállalkozásokat, mert nincs erre vonatkozó törvény. Most talán húsz olyan ingatlan van, amely az önkormányzat tulajdona. A többi esetében pedig bizonytalan a jogi helyzet. Ezért az önkormányzat még előzetes fölmérést sem tud készíteni arra vonatkozóan, hogy milyen vagyonnal számolhat. Á másik a hatásköri törvény, amelyet ugyan elfogadott az országgyűlés, de még nem került a jogalkalmazók kezébe. Ugyanis ennek függvénye, hogy mikorra készülnek el az önkormányzat munkabizottságainak hatáskörére vonatkozó SZMSZ mellékletek, illetve azok a mellékletek, amekamerából. Ennek az az érdekessége, hogy tizenkétszeres zum optikája van, s a keresője színes képet mutat. Újdonság a digitális tv. Nemcsak a programozó rendszere, hanem az egész készülék digitális elven működik. Az amerikai norma szerint fölvett kazettákat szinlyek a közgyűlés hatáskörét szabályozzák. Ettől kezdve lehet tehermentesíteni a közgyűlést, hiszen akkor a bizottságok több kérdést megtárgyalhatnak majd. Egyértelműbb lesz az is, hogy kinek mi a feladata. — A megyei jogú város közgyűlése többek között arról is híres, hogy még akkor is éjsza- kábanyúlóan ülésezik, amikor reggel kilenckor kezdődik a tanácskozás. Ez a leterhelés nem fokozza az elkövethető hibák lehetőségét? — Sajnos valóban fokozza a „hibák” esélyét. Hiszen ilyen gyorsított menetben szükségképpen kevesebb idő jut egy-egy anyag előkészítésére. Tehát arra sincs idő, hogy előzetesen törvényességi szempontból is megvizsgáljuk az előterjesztést. Á tervek szerint ősztől a közgyűlés csak havonta ülésezik. így több idő áll majd rendelkezésre az anyagok előkészítésére. S ez mindenképpen indokolt, hiszen az őszi ülésszakon a helyi adók bevezetésével kapcsolatos rendeleteket kell megalkotni. Ehhez járul még az intézmények átszervezésével összefüggő feladatok meghatározása is. Lengyel János tén megjelentethetjük rajta. A Sharp-center ígérete szerint szeptemberben vagy októberben megnyílik a szerviz, ahova a garanciális javításokon kívül minden elromlott berendezést beadhatunk. A cégvezető érdkességként megjegyezte: a múlt félévben Alapítvány a munkanélküliekért Alapítványt hozott létre 11 munkavállalói érdekképviselet és vállalat Fejér megyében, a térség foglalkoztatási gondjainak enyhítésére. Támogatják a munkahelyteremtő beruházásokat, átfogó tanfolyamokat, csoportos foglalkoztatásokat, a rászorulókat egy alkalommal a minimálbér háromszorosáig terjedő segélyben részesítik. Kőolajipari konferencia Kőolajipari konferencia kezdődött 11 termelő és 14 fogyasztó ország részvételével tegnap Párizsban. A tanácskozás célja, hogy a termelők és a fogyasztók megvizsgálják a kőolajellátás és az olajárak kérdését. Alapítás előtt a Lombard-ház A Közraktározási Vállalat négy másik hazai céggel közösen rövidesen aláírja az Első Magyarországi Lombard-ház Rt. megalapításáról szóló szerződést. Az rt. kedvező kamatozású, úgynevezett Lom- bard-hitel felvételét teszi lehetővé olyan vállalatoknak, amelyek jelentős exportárú-ala- pokkal rendelkeznek és nagy készletlekötésekkel működnek. eladott Sharp-termékek közül eddig még egyetlen egyet sem hoztak vissza hozzájuk meghibásodás miatt. A Sharp-center a tökéletes minőséget akarja garantálni. N. J. Garantált minőség — Ősztől szerviz várja a vevőket Sharp-centrum a megyeszékhelyen (Fotó: Kovács Tibor) EGY ÚJ VILÁGBANKI PROGRAM KEZDETÉN SZAKÉRTŐK SOMOGYBÁN Nagyobb választékot, minél olcsóbban „Ostrom alatt” a malacexportőrök Jó néhány ezerrel megcsappant ugyan a túlsúlyos sertések száma Bács-Kiskun- ban, ám a válság még nem ért véget. Még mindig több százan szaladgálnak felvásárlótól felvásárlóig. A jószágaikkal eredményesen vagy még mindig eredménytelenül házaló gazdák azonban nemcsak hízóiktól, de a jövő vágnivalóitól is gyorsan szabadulni kívánnak. Ezt igazolja, hogy a héten szinte ostrom alatt tartották a Bács-Hun Kereskedelmi Gmk-t, amely egy olasz piacot találva meghirdette a 25-35 kilogrammos malacok felvásárlását. Az azonnali készpénzfizetéssel járó ajánlat hírére azonban a megye legtávolabbi részéből is telefonáltak vagy siettek a jelentkezők. A már felvásárolta- kon túl egy-két nap alatt az 1200-on felül további négyezer malacot ajánlottak fel a gazdák, a kilónként 75 forintért. (Folytatás az 1. oldalról.) — Mindenekelőtt utazásuk céljáról érdeklődöm. —Mi ketten egy Washingtonból jött világbanki csoportnak vagyunk a tagjai.Hatan érkeztünk és ugyanebben az időben az ország más vidékein hasonló tanulmányokat, vizsgálódásokat folytatnak társaink — mondta Richard D. Abbott. — Egy program előkészítésén dolgozunk, melynek az a célja, hogy elősegítsük a magyarországi élelmiszerelosztó láncolat, a hálózat fejlesztését. Elgondolásunk szerint a Világbank a Magyar Nemzeti Banknak nyújt hitelt, ami aztán a kereskedelmi bankokon keresztül a magánbefektetőkhöz, a magánberuházókhoz kerül. Gondolunk például olyan tipikus beruházásra, mint raktárak vagy hütőtároló építése, a kiskereskedelmi üzlethálózat bővítése, de a programhoz hozzátartozik az áruszállítás is a raktáraktól a kiskereskedelmi boltokig. Ennek a világbanki programnak jelenleg a kezdeti fázisában vagyunk, most látogatjuk sorra a különböző nagy- és kiskereskedelmi vállalatokat üzleteket, a Füszérteket. Ezek sorában úgy látjuk az egyik legfontosabb a Balaton Fűszért. —Ez az egyetlen somogyi program, vagy jártak másutt is? — Igen.Meglátogattukahús- ipari vállalatot és a Nagyatádi Konzervgyárat is. Ugyanis a világbanki programnak résztvevői lehetnek az élelmiszerfeldolgozók is. Ám a végső, az alapvető cél, hogy hozzájáruljunk a magyarországi élelmiszerelosztás privatizációjához. — Ha ez nem sért üzleti titkot: egy ilyen látogatás során mire ügyelnek, mit vizsgálnak, mit néznek meg? — A legfontosabb szempontunk annak felderítése, hogy milyen lehetőségei vannak a külföldi tőke bevonásának, vegyesvállalatok alapításának. Ázt kutatjuk, hogy miként modernizálhatjuk a magyarországi elosztóhálózatot külföldi befektetéssel. Ez természetesen annak érdekében történik, hogy az élelmiszer minél nagyobb választékban álljon rendelkezésre, a belföldi piacon is, az export számára is a lehető legalacsonyabb áron. — A döntésben mennyiben játszik szerepet az, hogy az adott kereskedelmi szervezet, raktár, vagy élelmiszerfeldolgozó ez ideig milyen eredménnyel funkcionált? — Áz összképnek feltétlenül fontos része ez — mondta a francia szakértő. — Mivel ez ideig én csak budapesti élelmi- szeripari vállalatokkal, üzletekkel ismerkedtem, részletesebb, átfogóbb tapasztalataim még nincsenek. Ám az tény, hogy Budapest néhány üzlete nagy hatást tett rám, és ez az imént látott film a Balaton Fű- szértről, nyilvánvalóvá teszi e- lőttem, hogy az elosztási rendszerek egy része már meglehetősen magas szintet ért el Magyarországon. Most a film alatt arra gondoltam, hogy a fő figyelmet a szupermarketek hálózatának kiépítésére kellene fordítani. Mi elsősorban az Ipari és Kereskedelmi Minisztériummal állunk kapcsolatban, velük működünk együtt. Úgy tudom, hogy a kormánynak az a politikája—amivel mi egyet is értünk —, hogy lehetővé tegyék a versenyt a külföldről szabadon behozott termékekekkel. Sok vállalat ezzel az import-lehetőséggel már él is. — Az önök feladata ennek a programnak az előkészítése. A Világbank gyakorlatában ezután az út után mi következik? — Egy világbanki program előkészítése általában három látogatással jár. Az első látogatásnak — ami már megtörtént — az volt a célja, hogy a koncepciót kialakítsuk. Most a második látogatás során a részletekbe megyünk arra nézve, hogy kik lehetnek ennek a kölcsönnek a kedvezményezettjei, mik a feltételek, milyen beruházásokhoz kellene anyagi segítség. Várhatóan ősszel lesz a következő látogatás, amelyik még precízebb, pontosabb és részletesebb lesz, és reméljük, hogy ezek után, a jövő év elején magát a köl- csönmegállapodást is meg tudjuk tárgyalni a magyar kormánnyal. — Gondolom, nem a véletlen „játéka", hogy a Balaton Fű- szértnél találkoztunk. — Érdekeltek vagyunk a programban — mondta Dévényi Zoltán. — Mi is pályázatot nyújtottunk be egy szupermarket építésére. A világbanki konzultánsoknak nemcsak filmen mutatkozunk be, megtekintették a raktárházat, az Oázis és a Fortuna szupermarketet. Bízom abban, hogy vállalatunk tevékenysége és felszereltsége megnyeri a tetszésüket, és támogatnak majd. — Kívánom, így legyen! Köszönöm a beszélgetést! Vörös Márta