Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-25 / 120. szám
8 SOMOGYI HÍRLAP — KULTÚRA Kelet és Nyugat között 6. A Kondorrejtély nyomában Sem életében, sem 1972- ben bekövetkezett halála óta nem sikerült megfejteni a Kondor rejtélyt. Öntörvényű pályájának felmérésével, munkásságának a magyar művészetben történő elhelyezésével adós még az utókor. Pedig könyvek, tanulmányok százai foglalkoznak vele, és időszaki egyéni meg gyűjteményes kiállítások során szembesülhetett műveivel rendre a közönség. Most egy újabb tárlattal tiszteleg előtte a hazai művészeti közélet. Abból az apropóból, hogy a művész most lenne hatvanéves. A Petőfi Irodalmi Múzeumban június 2-ig látogatható a Kondor Béla művei című kiállítás. Az pedig, hogy az irodalmi múzeum vállalkozott a bemutató megrendezésére, azért is indokolt, mert e múzeum tulajdonában igen sok Kondor-rajz van, a hagyaték egyharmada. Illusztrációk irodalmi művekhez: Shakespeare Hamletjéhez, Tolsztoj Ivan II- jics halálához, Thomas Mann A varázshegyéhez, Madách Az ember tragédiájához, Ramuz, Diderot, Babits, Blake, Petőfi, József Attila és mások verseihez, prózájához. Kiállítottak rajzokat, amelyek mindezideig csak könyvillusztrációként voltak közismertek, és olyan illusztrációkat, amelyeknek elveszett, elkallódott az eredetije. Kondor Béla nemcsak a vonalak, a színek, a szerkezetek, hanem a szavak mestere is. „Nem volt elég neki — írta versei elé Nagy László, a költő-barát —, hogy csodát művel a vásznon, s a grafika minden fajtájában. Egyetemes tehetsége nem hagyta békén... Sok, még ismeretlen művet hagyott maga után. Köztük a csokorra köthető mappában verseket és egyéb írásokat.” Két önálló verseskötete jelent meg. Boldogságtöredék című rajzos Babits: Óda a szépséghez (variáció) rán, harmóniumon. Épített hangszert, és mindenféle szerkezeteket, repülőgépvázakat, amelyek mind-mind megjelentek rajzain, vásznain is. Kétszázötven Kondor rajz, litográfia, rézkarc, akvarell, illusztráció idézi a főművek nélkül is teljességet érzékeltető kiállításon a Kondor életművet. Napóleonhoz (részlet) versgyűjteménye még életében látott napvilágot, a Jelet hagyni című kötet csak korai halála után. De írt művészportrékat, feltűnést keltő pamfleteket, művészi szinten fotózott, halála előtt fotókiállításra készült. Játszott orgonán, zongo1991. május 25., szombat A TIT múltjából A Társulat és Kossuth Könyvek telnének meg azoknak a ragyogó elméknek a nevével, akik a Társulat tagjai voltak. De a hosszú lista mindenképpen a legnagyobb magyar Széchenyi, és Kossuth nevével kellene, hogy kezdődjön. Széchenyi 1847-ben, Kossuth 1876-ban lépett be a szervezetbe. Nemigen akadt az elmúlt évszázadban az ország meghatározó személyiségei között olyan, aki ne tartotta volna kötelességének a Társulat támogatását, ha kapcsolatban állt a természettudományokkal. A turini remetének, Kossuth Lajosnak kapcsolata a Társulattal természetszerűleg következett be. Politikai küzdelmei után, a súlyos csalódások után, melyek közben érték, ő is ott keresett menedéket, ahol már annyian leltek vigasztalást: a természetben. „Viszontagságos életem sok kerserves csapásai folytán — írja a társulathoz intézett levelében — oly vigasztalás után epedve, mely nem függ az emberek ingadozásaitól, eszembe jutottak Chateaubriand szavai: heureux ceux qui aiment la natúré, il' s la trouve- ront, et ne trouveront qu' eile, aux jours de l'adversité. ” Megkísértettem, ha van-e igazság e mondatban. És kerestem a természet csodás hyilatkozvá- nyainak tanulmányozásában, a végtelenség világaitól a lá- bomalatti porszemig. Nagyon keveset tudok. De e kevéssel is többet találtam, mint amennyit keresék. Csak vigasztalást kerestem, de lelki kincset is találtam, melynek becsével semmi sem mérkőzhetik. És amióta ezt fellelém, életemet nem érzem többé oly örömtelen, ridegnek, mint a minővé azt emberek tévéké. ” Kossuth nagy jelentőséget tulajdonít Magyarország akkori reménytelen állapotában a hazai tudományos törekvéseknek. „Meglehet— írja Hermen A Társulat első pecsétje 1844-ből Ottóhoz — én igen feketén látok, de azon benyomás alatt állok, hogy ezen törekvés sikere csaknem az utolsó reményfonal, amely még jövendővel kecsegtet...” A levelet Hermán Ottó 1876. júniusi választmányi ülésen olvasta fel. Elhatározták, hogy Kossuthnak megküldik a Társulatnak valamennyi eddigi kiadványát. Col- legno al Baracconeből mond köszönetét: „Önök — írja — szívesek voltak tudomást venni azon nagyrabecsülésemről, mellyel nagyérdemű Társulatuk működése felől nyilatkozni alkalmam volt... hálátlanság volna tőlem mint magyartól Önök nemes működése felől másként, mint a legőszintébb nagyrabecsüléssel nyilatkozik...” Kérte a Társulatot, hogy 100 forintot vegyék fel örökítő tagjai sorába, ha arra nem ítélik méltatlannak, s a viszonyt politikai tekintetből a Társulatra nincs okuk hátrányosnak tartani. Horváth László Árpád Kisebbségek múltja és jövője i------------------------------------ I T abu téma volt I Május 10-én és 11 -én Budapesten tanácskozott — első alkalommal Közép-Európa keleti felén — az európai kisebbségeket tömörítő nemzetközi szervezet, a FUEV. Magyarországon keveset tudnak erről a szervezetről, mint ahogy hosszú évtizedeken át a nemzetiségek, kisebbségek kérdése is a tabu-témák közé tartozott. A hatvanas évek végéig nem létezőnek számított maga a tény is, különösen akkor, ha a szomszédos országokban élő magyar kisebbségekről akart volna valaki beszélni. A kommunista gondolkodás lényegéhez tartozott az egy- neműsítés szándéka; a különbözés, a másság eleve gyanút keltett, még ha csupán az anyanyelv különbözése volt is az alapja. A nemzetközi jogi és politikai fölfogás a második világháború befejezése után általában az integráció és az egységes nemzetállam gondolatát vette kiindulópontnak. Némiképpen az angolszász és a francia nemzetfogalomnak megfelelően, vagyis ha valaki más etnikumhoz tartozik, és más nyelven beszél, örüljön, ha minél gyorsabban asszimilálódhat, „fölolvadhat” — például az amerikai melting port -(olvasztó tégely) -bán. A bolsevik politikai rendszer a maga cinizmusával úgymond az osztályharc érdekeinek rendelte alá a kisebbségi kérdést; ami jelenthetett egyszer némi engedményt (például autonóm területet), de járhatott súlyos jogsértéssel (kitelepítések, anyanyelvi oktatás fölszámolása), általában a napi politika követelményeinek megfelelően. Az utóbbi két évtizedben szerte Európában fölerősödött a különböző etnikumok, kisebbségek önállósodási törekvése. Az "etnikai reneszánszaként emlegetett jelenség következtében alig ismert népcsoportok tűntek föl a nemzetközi politikai közvélemény előtt, egyre határozottabban követelvén a sajátosságok megőrzését biztosító kollektív kisebbségi jogokat. Bizonyára nem véletlen, hogy-a meglehetősen tarka népességű Közép-Európában láttak napvilágot a múlt században a modern állam és a nemzetiségek viszonyát tárgyaló első fontos elemzések, például a mi Eötvös Józsefünk vagy a lengyel-osztrák Ludwig Gumplowicz munkái. Nemzetközi viszonylatban is úttörő kezdeményezés volt a magyar szabadságharc egyik utolsó törvényhozói aktusa, a nemzetiségi törvénytervezet, majd a Kiegyezés után az 1868-as nemzetiségi törvény. Akkor is, ha a hazai nem-magyarok jelentős része már területi különállást is kívánt, és ha 1875 után egyre inkább eltávolodott a nemzetiségi politika a törvény betűjétől. Egyszerűsítve azt lehet mondani, hogy a múlt századi nemzetállam eszméje és gyakorlata nem volt képes elfogadható megoldást találni Közép-Európában arra, hogy több nyelvhez és kultúrához tartozó népcsoportok élnek együtt a különböző országokban. A durva diszkrimináció és a finom beolvasztás járt ugyan „eredményekkel”, de végső következményként csak a feszültségeket növelte szomszédok, többségek és kisebbségek között. A nemzetközi szervezetek dokumentumai általában nejm a nemzetiség, hanem a kisebbség kifejezést használják, így beszélnek nyelvi, etnikai, vallási és nemzeti kisebbségekről. Helyesebb ennél a szóhasználatnál maradni, mivel a 20. században a nemzetiség terminust a kommunizmus manipulációra használta, azt hangsúlyozandó, hogy a nemzetiség elsősorban a többséghez (nemzet) tartozik. Közép-Európában a nemzeti és etnikai kisebbségek minden típusával találkozhatunk. Vannak közöttük olyan népcsoportok, amelyek abszolút és relatív számban is hazájuk jelentős részét alkotják. Léteznek többnyelvű városok, valószínűtlenül bonyolult etnikai összetételű tájak (Bosznia, Erdély), nagy területen szétszórtan élő nemzeti kisebbségek (az ukránok Lengyelországban, a szlovákok Magyarországon), határ menti kisebbségek és az ország belsejében lakók. A nemzeti kisebbségek „anyanemzete” (nem biztos, hogy a legjobjo kifejezés) rendszerint egy szomszédos országban él. Kultúra és anyanyelvtekinte- tében egy nemzetnek tekinthetjük a Szlovákiában, továbbá a Magyarországon és a szerbiai Vajdaságban élő szlovákokat, ugyanúgy a Kárpát-medencében a különböző országokban élő magyarokat. Térségünk országai közül Lengyelországban és Magyar- országon viszonylag a legkisebb a nemzeti és etnikai kisebbségek létszáma és aránya. Szlovákia, Jugoszlávia (főként Szerbia, Bosznia-Hercegovina és Horvátország), Románia jelentős területei "klasszikus" közép-európai kisebbségi vidékek. Országuk határain kívül él a magyarok, a szlovákok, a horvátok, a lengyelek tekintélyes hányada. Különleges eset a szerbeké, akik azt sérelmezik (és ez a mai konfliktusok egyik forrása), hogy a tulajdonképpeni Szerbián kívül — főleg Boszniában és Horvátországban maradt etnikumuk mintegy negyed része. (Más kérdés, hogy kevésbé aggasztja őket a Szerbiában lakó kisebbségek, az albánok, magyarok, szlovákok, bunye- vácok stb. sorsa.) A kisebbségek helyzetének rendeződése — nem végleges megoldása, mert az lehetetlen! — elképzelhetetlen demokratikus viszonyok nélkül. A türelem, a másság elismerése hozzátartozik a modern jogállam, a politikai demokrácia lényegéhez. A nemzetközi figyelem is egyre növekszik a kisebbségi kérdés iránt. Erre nagy szükség van, hiszen az európai jogi normák érvényesítése, egy kisebbségi charta kialakítása nagy segítséget jelenthet Közép-Európa kisebbségeinek. Illúziónk nem lehet afelől, hogy a hagyományos nacionalizmusok újjáéledése még sok feszültséget fog okozni, és megtörténik, hogy a kisebbségek húzzák a rövidebbet. Nem lesz egyértelmű folyamat, de ez lehet csak a megoldás, ha együtt jutunk el arra a fölismerésre, hogy nincs külön magyar szlovák, román, szerb, horvát vagy lengyel megoldás. Európa a sokszínűség, a másféleségek elismerését jelenti. Kiss Gy. Csaba
