Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-25 / 120. szám
1991. május 25., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 Országos Színházi Találkozó Dosztojevszkij, színinövendékekkel Intézménysorsok Kaposváron Politikai A félidejéhez érkezett a tizedik Országos Színházi Találkozó, amikor a Veszprémi Petőfi Színház Dosztojevszkij Bűn és bűnhődés című regényének színpadi változatát mutatta be a társulat a Kaposvári Csiky Gergely Színház színpadán. Az ötödik napon is épp oly lelkes publikum várta a bemutatót, mint a legelső alkalommal. A csütörtök esti Dosztjevszkij bemutató sajátos dramaturgiára épült. Kapás Dezső rendező a színinövendékei számára úgy alakította, formálta az előadást, hogy abból maguk a szereplők is minél többet tanuljanak. A Ljubimov és Karjakin féle színpadi változat ismeretében a rendező — Görög Imre és G. Beke Margit fordítását fölhasználva — olyan szöveget formált, amiben nemcsak a dosztojevszkiji hősökkel ismerkedhetünk meg, hanem Kapás véleményével is a színházról, az életről. Szinte pedagógiai célzattal domborítja ki Dosztojevszkij filozófiáját a kollektív boldogságról, az ember élniakarásá- ról, a jogról, a bűnről, sőt a bűnhöz való jogról. Az előadás leg- fűtöttebb pillanatait teremtik meg ezek a morális kérdések, azok a vívódások, amelyek Dosztojevszkij előtt és után is foglalkoztatta az emberiséget. A veszprémi bemutató tehát a fiatalokra épül, azokra a főiskolásokra, akik életkoruknál fogva is fogékonyak és érdeklődőek alapvető morális kérdések iránt, de művészi pályára készülve is föltétlenül találkozniuk kell velük. Kapás Dezső legfőbb érdeme éppen ebben rejlik, Dosztojevszkijjel szinte együtt mondja ki, hogyan és miért érdemes élni. Dosztojevszkij méltán népszerű regénye, akárcsak annak színpadi változata, több, mint egy bűnügyi história. Az alaptéma, mint egy zenemű esetében, különféle variánsokban szólal meg. Ez a zenei építkezés a legjellemzőbb Kapás rendezésére. Az előadás, amellett, hogy fiatalos is, s jól érzi magát az idősebb pályatárs is. Alföldi Róbert főiskolás Raszkolnyi- kov alakítása magán viseli azt a fiatalos hevületet is, ami majdani további tapasztalatokkal gazdagodhat. Demjén Gyöngyvér az Anya szerepében nyújtott érett alakítást, Tóth Auguszta főiskolás, Bor- biczki Ferenc, Murányi Tünde főiskolás, Dobos Ildikó, Dörner György, Andorai Péter és még sokan mások érezték át szerepük szerinti és színészi feladatukat, nagyon összekovácso- lódott a játékban. Horányi Barna Alföldi Róbert és Murányi Tünde jelenete. (Fotó: Lang Róbert) Morfiummámorban Nehezen csapódtak össze a tenyerek csütörtökön éjjel A húszmilliomodik év kaposvári előadásán. Ez az erőtlen taps a pécsi Nemzeti Színház művészeinek sikerét fémjelezte. Sáros/' István drámai víziója láttán ugyanis vajmi kevés erőnk maradt. A darab végén magunkba roskadva ültünk; nehezen szabadulva a kapott színházi élménytől. A húszmilliomodik év egyaránt sokkolt nézőt és szereplőt. Vándorfi László stúdiójátékának atmoszférája mindvégig székhez tapasztotta közönségét. Torokszorító perceivel Csáth Géza, vagyis dr. Brenner József szűkreszabott életének szomorú-szánalmas képeit idézte. Aki hiába volt remek novellista, zeneesztéta, kritikus és orvos; hiába hegedült, rajzolt és festett tehetségesen már kiskorában — a morfium- szomj eszét, testét szörnyű kalodába zárta. Önpusztító élete csak így válhatott elviselhetőbbé. A gyermekkor, anyja korai, hihetetlen halála, konok apjának alakja — csakúgy, mint az ütcanők nyújtotta sekély kéj —, /issza-visszatér a szenvedéssel teli órákban. A kényszer- képzetek eltérő intenzitással kopogtatnak; testi-lelki gyöt- •elmet hurcolva magukkal. És közben ketyeg a képzeletbeli /ekker, éveket évekre halmozva jut el az utolsóig, a iús2milliomodikhoz. Ez a visszafordíthatatlan fo- yamat tudatos játék a halállal. Ezt igazolja a fel-felcsendülő Ments meg, Uram minket az Fazekas István a darabban. örök haláltól”dallamai is. A főszereplő Fazekas István — akit A tetovált rózsa sofőrjeként is megismerhettünk két nappal korábban — idegtépő alakításával a lélek legmélyebb régióiba hatolt. Csáth bonyolult egyéniségének árnyalatait hihetetlen erővel tárta fel, minden idegrángásával bizonyítva — mint ahogy Kosztolányi is —, Csáth Géza orvos, pszichiáter, aki tudja, hogy lelki életünkben nincsenek csodák és véletlenek, a lelkünk történései éppen olyan végzetesek, minta szívünk, a vesénk, a májunk működése és a haragunk, az ambíciónk idegreakcióit szabályos görbéken lehet levetíteni a fehér lepedőre... Dezső, Csáth öccse — Bánky Gábor —, Kosztolányi, vagyis Dide — Nádházy Péter — és Olga, a feleség — Illés Györgyi — apró jelenetek néhány szavas mondataival, beszélgetéstorzóival formálmál- ják meg jellemüket. A mindig másutt, hol Horgas Péter bordó tülljei mögött fölsejlő, hol hús-vér emberként megjelenő szereplők a beteg állapotával párhuzamosan alakítják a látványt, a látomássorozatot. A dinamikus, Rossa László zenéjével „fűszerezett” drámai képek csak a megváltást jelentő napon ernyednek el, örök feketeségbe oldódva. Ez a feketeség adott megrázó „fényt” A húszmilliomodik évnek, a pécsiek játékának. Lőrincz Sándor Tordy Géza a zsűriben EMLÉKIDÉZŐ A PETŐFI-SZOBORNÁL Kaposvár örök élmény Rövid sétára hívtuk Tordy Gézát Kaposváron. A Pe- tőfi-szobornál álltunk meg. Arra voltunk kíváncsiak, milyen emlékeket idéz föl benne a tér. — 1956. október 26-án álltam itt ezelőtt. A mai Sétálóutcában bandukoltam, amikor Sallós Gábor és Miszlai István, a Csiky Gergely színház rendezői megszólítottak, elmondanék-e egy hazafias verset a Petőfi-szobornál. Csurka Lászlót, a felkért színészt ugyanis nem találták sehol. Választhattam a Nemzeti dal, vagy a Szózat között, én Vörösmarty költeményét mondtam. Lehettek olyan háromezren a téren, valamennyien levették a sapkájukat és úgy hallgatták a Szózatot. Az 1956-57-es színházi évadban Kaposváron Tordy Géza segédszínész. A forradalom idején szárnyai alá veszi Zách János, a Kaposvári Csiky Gergely Színház igazgatója. — Németh Antal rendezésében Tóth Bélával és Komlós Istvánnal együtt játszhattam Vörösmarty Csongor és Tündéjében, majd egy epizódszerepet bízott rám a Néma leventében, az évad kiemelkedő darabja A mi kis városunk volt, amiben már jelentős feladatot kaptam. Innen, ' Kaposvárról indult az életem. Nehezem jutottéi idáig is. Építőipari technikumot végeztem, a színipályára Zách János bizalmából kerültem. Kaposvárról egy év után Szegedre szerződtem, majd a budapesti Vígszínház lett a végleges otthonom. — A színész Tordy Géza gyakran jár civilben színházba? — A szorgalmasabb színházba járók közétartozom. Kötelességemnek tartom, hogy megismerjem, hol tart a mai magyar színjátszás, megismerjem a kollégáimat. Erről (Fotó: Csobod Péter) sajnos sok színész és rendező kollégám megfeledkezik. — Tordy Géza színművész rendezőként is igyekszik kamatoztatni tehetségét. Meg nem élt álmok teljesülhetnek ily módon? — Abban hiszek, hogy van színházi ember, aki rendez, vagy éppen játszik. Nem tudom a kettőt különválasztani. Nem hiszek a rendező nélküli színházban, de az is igaz, hogy egy rossz rendező tönkretehet egy színházat. — A színházak, legalábbis Magyarországon, az elmúlt évtizedekben rendezőkozpon- túvá váltak. Mi erről a véleménye? —A korábbi rendszerrel született ez a hierarchia. Én a kaposvári színház minden jelentősebb előadását láttam Budapesten. Húsz év óta a Csiky Gergely színház a magyar színházi élet jelentős műhelyévé vált. Erre oda kellett figyelni. (Horányi) örvényben a színház (Folytatás az 1. oldalról) A Kupa-bizottságnak adatokra van szüksége, ők ugyanis ezen a bázis alapon akarják a következő évi költségvetést kidolgozni. Félő volt, hogy pont miattunk, a kaposvári színház miatt nem lesz eléggé döntésképes, másrészt pont mi kerülünk rossz helyzetbe. Nekem ki kellett kényszerítenem, hogy legyen valami a városban. Ennek első lépéseként a megyei közgyűlés elnökéhez fordultunk, hogy ha másként nem, akkor ideiglenesen, a fönntartóink szolgáltassanak adatokat a kaposvári színház várható költségvetéséről. Ezt az elnök meg is tette. Ezek az adatok azonosak azzal, amelyeket mi helyesnek tartunk, s amit mi beterjesztettünk a városi közgyűlés elé is. Ezek után fordultam a város vezetőihez, hogy döntésre kell vinni a színház ügyét. Azt hiszem, magyarázatot kell fűznöm ahhoz, hogy miért nincs eldöntve a színház ügye. Ennek az az oka, hogy a városi közgyűlés vezetői - nem deríthető ki pontosan, hogy kicsoda — az önkormányzati választás után rögtön azzal az igénnyel léptek föl, hogy a színház kerüljön át a város kezelésébe. Én első pillanattól kezdve azt képviseltem, — tudván, hogy a színház mekkora teher, — hogy kettős fenntartás jöjjön létre. A város azonban — legalábbis a vezetők egy része, —teljes mértékben át akarta vállalni a színházat. Nagynehezen kiderült, hogy ez nem fog menni. Miután nem ez az egyetlen intézmény, ami körül vita van a megye és város között, létrehoztak egy csomagtervet s abba becso- magoltákaszínházat... Ez nem volt valami logikus elgondolás. Mindenki látta: az intézmények egy részében a központi normatíva olyan magas, hogy támogatás feleslege vagy más intézményeknél — és a színház is ilyen — hiányok vannak. A számítás az, hogy ahol több a normatíva, onnan átrakják oda, ahol kevesebb így jött létre a híres csomagterv. Nyugtalanít, hogy azt mondják: egy visszavont szavazattal a színház ügye győzött a városi közgyűlésen, s én nyugodt lehetek. S nem nagyon értik, hogy mi a gondom, pedig több is van. Az egyik: ez a színház rendkívüli helyzetben dolgozik ebben a városban. Csak akkor képzelhető el, hogy tovább működjön, ha nagyon biztos a háttere és nagyon jelentős a polgárok akarata amellett, hogy ilyen színház legyen. Ha ez nem áll fönn, akkor nekünk ezt nem szabad csinálni. A visszavont egy szavazat — bárki beláthatja — igencsak kevéssé szolgálja azt az érzetemet, hogy itt biztos háttere van a színháznak. A másik ami izgat, a módszer az önkormányzati ülésen. Az alpolgármester vezetésével kezdő politikusok egy csapata viseli a fő felelősséget azért, hogy ez a helyzet létrejött. A motívumaik nyugtalanítanak. Ez egy naív elgondolás. Sem a nagyságrendje, sem a minősége, sem a gazdasági helyzete és érzékenysége nem engedi meg, hogy a tartalmától függetlenül kezeljék a színházat aszerint, hogy ez egy lap egy zsugában... Ha így van, akkor ezeknek az embereknek a körültekintésével, politikai érzékével nagyon komoly problémák vannak. És most ki tudtam kényszeríteni a döntést az előbb említett okok miatt, mert a közgyűlés csekély többsége megértett. Ebben a helyzetben nem volt más döntés, mint az, hogy a város fölvállalja a színházat, és ezzel a színház támogatásának kétharmadát. Szita Károly ki akart tolni Gye- nesei Istvánnal a megyei közgyűlés elnökével. Vissza akarta dobni a labdát a megyei önkormányzatnak, mert a megyei önkormányzat azt mondta, legyen a városé a színház, és ők adják a költségek egyharmadát. Szita Károly el akarta érni, hogy a város dobja ki a színházat. Miután a megyei önkormányzatnak már elfogadott a költségvetése, komoly zavart okozott volna, ha vissza kellett volna venni a színházat. Ezt a zavart akarta a Szita Károly és egyáltalán nem érdekelte, hogy mi lesz a színházzal. Olyan érzései voltak, ha rajtuk marad a színház, akkor a városi önkormányzatból balekot csináltak. — Nekem az volt a kívánságom, hogy megnyugtatóan rendeződjék aszínház háttere. Most valami történt, de a rendezésnek ez a módja egyáltalán nem megnyugtató. Az, hogy a színház mennyi pénzt fog a jövőben elkölteni, az már eldőlt, hiszen alá vannak írva a jövő évi szerződések, kész a műsorterv, két produkció már készül. Túl vagyunk pénzügyileg az éves költségvetés felén. Itt korrekcióra nincs mód. A pénz a költségvetés készítés szabályai szerint fog odakerülni, ahova kerül. Hozzátartozik a közgyűlés hangulatához: az egyik ön- kormányzati képviselő, amikor az elnök szavazásra szólította föl, kifutott a teremből, és soha többet nem találták, mert nem akart szavazni. Ilyen mókásat még nem láttam életemben. Térjünk vissza fontosabb dolgokra. Amikor létrejött a patthelyzet, akik ezt előidézték, akkor ők voltak a legjobban megijedve. Ez nagyon jól látszott. A taktikázás után megjelent a döntés felelőssége. Akkor valaki utólag—talán nem is szabályosan — megváltoztatta a szavazatát, aminek a jogosságát senki nem vitatta, mert azok, akik a színház ellen szavaztak, maguk is féltek ettől a döntéstől. Mi van akkor, ha nem azok vagyunk, akik vagyunk? Olyan cinizmussal, érzéketlenséggel és durvasággal kezeltek bennünket, amit lehetetlennek tartok. Arra gondolok: mi van, ha olyan emberekről, s intézményekről van szó, akiknek nincs ekkora tekintélyük, nincs lehetőségük ekkora nyilvánosságra? Mit kell itt tenni, hogy a polgárok lássák, hogy mit csinál az önkormányzatuk? Ez az, ami már az elején érdekes! Ez egy stílus, egy viselkedési forma, amit már az elején meg kell mutatni, hogy hogyan megy és kimutatni róla, hogy ez megengedhetetlen. Természetesen szeretném a . munkát folytatni, de lehet, hogy kénytelen leszek beismerni, hogy itt ez nem megy.
