Somogyi Hírlap, 1991. május (2. évfolyam, 100-125. szám)
1991-05-22 / 117. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1991. május 22., szerda Hogy jobb eséllyel induljanak... Állami gondozottak otthona Kaposváron Kitartásra nevelnek, az igaz szóban hisznek Végre egy intézmény, ahol igazán otthon érezhetik magukat az állami gondozottak: rácsok nélküli, szabadabb világ ez Kaposváron, a Nyár utcában. A szépen helyreállított és berendezett egykori kúria azt sejteti a látogatóval, hogy itt megteremtették a családias légkörű intézeti nevelés feltételeit, és az állami gondozottak maguk is vigyázzák, hogy ez így maradjon. Az ifjúsági otthont egyelőre 16 fiatal lakja. Többnyire 18 év körüliek, akik korábbi tanulmányaik és magatartásuk alapján kiérdemelték: ne ütött-kopott albérletekben kezdjék, munka és pénz nélkül, önálló életüket. Ők a szerencsés kiválasztottak, akik 24 éves korukig is itt maradhatnak. Persze ennek feltétele: a becsületes munkavégzés, a rendőrségi „balhék” elkerülése és a nevelői segítség elfogadása. A fél éve működő intézmény vezetője Vaski Ferenc, aki teológus és gyógypedagógus. — Az itt élő fiúk többsége megérti, hogy miért van itt. „Apróságokra" tanítjuk őket: például a fizetésükkel való gazdálkodásra, a hétköznapi praktikumokra, a társadalmi együttélés alapvető normáira. Elemi dolgok ezek, mégis nekik — többségük itt találkozik először ilyesféle dolgokkal — megkönnyíti későbbi életüket, és jobb eséllyel indulnak neki. A legfontosabb, hogy kitartásra neveljék a fiatalokat, hiszen az állami gondozottak sokaságából hiányzik ez. Meg arra is, hogy a szónak hitele legyen, hiszen a növendékek gondjai csak őszinte beszélgetésekben orvosolhatók. Vaski Ferenc szerint ennek első jelei már mutatkoznak: a fiúk rendesen dolgoznak, a Se- fag zselici erdészete és a kaposvári gamesz ad munkát. Az ifjúsági otthon pincéjében gombát is termesztenek. Olyan intézményt szeretnének, ahol nemcsak az állami gondozottak kapnak segítséget, hanem menedékhelye lenne a krízishelyzetbe kerülő fiataloknak is. Ebben támogatást jelent az is, hogy itt működik a nemzetközi és katolikus Kolping-mozgalom kaposvári szervezete, amely vállalta a deviáns gyerekek felkarolását. A Somogy Megyei GyermekFotó: Gyertyás László és Ifjúságvédő Intézet által tízmillió forintos költséggel épített Nyár utcai ifjúsági otthon törekvéseiben és szellemiségében a nyugat-európai szociális modellhez közelít. Hogy érzik magukat az itt lakó fiatalok? Otthon Orsós János, Orsós Péter, Furák Nagy László és Vasics János van, a többiek dolgoznak. A fiúk zárkózottak, nehezen beszélgetnek. Van, aki betöréses lopás, más a szülők halála, megint más rossz családi körülményei miatt került hajdanán intézetbe. Olyan okok ezek, amelyek a „civil" társadalom eleve megbélyegzi őket. Ez önmagában is nehezíti a felnőtté válást. Amióta itt vannak, azóta rendesen dolgoznak és nem volt „balhéjuk”. A szabadabb életet ugyan jobban élveznék, de tudják: nem lehet cél valamelyik átmeneti szálláson vegetálni. Az eddigi tapasztalatok bizonyítják azt is: a mamut intézményeket ezek az otthonok váltják majd fel, pénzt és tragikus sorsokat spórolva a társadalomnak. Varga Zsolt Illeszthető a hazai IBM számítógépcsaládokhoz Tulip a megoldás — Magyarország jó piaci lehetőség számunkra, hiszen gazdasági átalakulásukban, és a számítógépek alkalmazásában is megelőzik a többi keleteurópai országot — mondta Olef Kiewiet, a hollandiai Tulip cég képviselője Kaposváron, a Technika Házában a tegnapi megnyitón, melyen a Megoldás Rendszerház, Európa második legnagyobb számítógépgyártójának hazai forgalmazású termékeit mutatták be. A15 éve alapított cég a holland piac telítettsége miatt nyitott az európai közösség országai felé, s most elsőként hazánkban szeretné elterjeszteni számítógépcsaládját. Vecsera Raymund, a kaposvári számítástechnikai és kereskedelmi vállalkozás üzletvezetője megbízhatónak, pontosnak és inteligensnek mondta a bamutatott gépeket. Külön kiemelte a készülékek strapabíróságát, valamint azt a tényt, hogy hoszabb idejű használat esetén is lényegében csak karbantartást igényelnek. — Teljes körű a felhasználási lehetősége ezeknek a gépeknek, ahol eddig is használták az IBM típusokat, ám műszaki paramétereik miatt nem helyettesíthetik az UNIX rendszerű, nagyszámítógépeket— mondta az üzletvezető. Horváth László, a Megoldás Rendszerház ügyvezetője működés közben is bemutatta az IBM AT 286/16 -os számítógépet, egyiket fekete- fehér monitorral,a másikat színes képernyős készülékkel. Az alapszámítógép — hazai, keveredett viszonyainkat is figyelembe véve — egyaránt alkalmas mindkét méretű mágneslemez használatára. A 386/20- as géphez csatlakoztatott „Tulip ms Windows” rajz- és szövegszerkesztő rendszere mellett több irodaszervezési programmal, kalkulátortechnikával is rendelkezik. — Minden gépet eredeti MS - DOS leírással, valamint saját programbeírású mágneslemezekkel együtt árusítunk. A Tulip csak számítógépeket gyárt, a hozzájuk csatlakoztatható nyomtatók esetében a már jól bevált, japán termékeket ajánlja, mint például a Fujitsu — tájékoztatott Vecsera Raymund. Brutális rablás Somogyszilben Három megyében volt „próbaidős" A Kaposvári Városi Bíróság dr. Simon Margit tanácsa ítéletet hirdetett a somogyszili rablás tetteseinek bűnperében. A bűncselekmény a múlt év november 11-én este kezdődött. Együtt italozott Pápai Antal és Pápai János-, mindketten helybeliek. Miután kiürült az erszényük, Pápai Antalnak az az ötlete támadt: szerezzenek pénzt, akár erőszakkal is. Kisvártatva már mutatta is az utat az ugyancsak helybeli Hencz Jánosné háza felé. Akét büntetett előéletű férfival tartott két fiatalkorú: P. Teréz és P. József is. A kiszemelt házhoz érve hamar megegyeztek: a fiatalabbak kint maradtak és figyeltek, a két Pápai pedig a kerítésen átmászva behatolt a házba. Kitörték a bejárati ajtó üvegét, majd a résen át benyúlva elfordították a kulcsot a zárban. A csörömpölésre Henczné — aki akkor már ágyban volt — kijött. Pápaiék nekiestek. Az ütlegelések elől az asszony az ablakhoz menekült, hogy segítségért kiáltson, de utolérték, és újabb ökölcsapásokat mértek rá. Elöntötte a vér. Egyik támadója befogta a száját, a másik a házban kutatott, s közben azt kiabálta: „Ha nem adsz pénz, megdög- lesz...” A férfi olyan mélyen nyúlt az asszony torkába, hogy az majdnem megfulladt. Kétségbeesésében megharapta bántalmazója ujját, erre az dühében szinte letépte a száját. Amikor hajánál fogva felemelték, nem bírta tovább a kínzást: elárulta, hol van a retikülje. A két Pápai elvette a benne levő 1200 forintot; zsebre vágtak egy karórát, és távoztak. Odakint sajnálattal közölték P. Te- rézzel, hogy kevés a pénz. Erre Pápai Antal ismét bizonyította, rá mindig lehet számítani: „bedobta”, hogy az ugyancsak helybéli, egyedül élő Veiland Jánosnál lenne mit keresniük... Mivel az ajtót nem tudták kinyitni, kifeszítették az ablakkeretet, és úgy mentek be. Az álmából fölriadó házigazda igazán még körül sem nézhetett, máris nekiestek. Agyba-főbe verték, és tőle is pénz követeltek. Hiába mondta, hogy nem tartja otthon, nem hittek neki. Majd behívták P. Terézt, s ö „ha pénz nincs, más is jó lesz” jelszóval hozzálátott az értékek összegyűjtéséhez: rádiókat, órát, ruhaneműt vett magához... A módszer itt is az volt, mint az előző tetthelyen: egyikük ütötte, verte, mozdulatlanságra kényszerítette a vérbe borult embert, a többiek kutattak a lakásban. Aztán amikor úgy gondolták, minden fontosat összeszedtek és pénzre valóban nincs kilátás, leléptek. A tárgyaláson P. Teréz nem akart emlékezni, s megtagadta a vallomást. Kezdetben Pápai Antal is. Pápai János viszont beismerő vallomást tett. Ezután Pápai Antal is jobbnak látta, ha beszél. A bizonyítékok és a tanúvallomások egyértelműen a vádlottak bűnösségét bizonyították. A bíróság Pápai Antal elsőrendű vádlottat halmazati büntetésül nyolcévi fegyházra, a közügyektől tízévi eltiltásra, P. Teréz másodrendű vádlottat egyévi és hathónapi, a fiatalkorúak fogházában letöltendő büntetésre, a közügyektől háromévi eltiltásra, Pápai János harmadrendű vádlottat nyolcévi fegyházra, a közügyektől tízévi eltiltásra ítélte, az ügybe ugyancsak belekeveredett Pfeifer József negyedrendű vádlottat egyévi és öthónapi börtönre, a közügyektől négyévi eltiltásra. P. József ötödrendű vádlott büntetése hat hónap, a fiatalkorúak fogházában. Az utóbbinak a büntetését kétévi próbaidőre felfüggesztette. Pápai Antalnak azokért a bűn- cselekményekért is felelnie kell, amelyeknek következményeit a háromszori próbára bocsátással eddig elkerülte. Most derült ki ugyanis: azért részesülhetett ennyiszer kedvező elbánásban, mert előző bűncselekményeiért más-más megyében ítélték el, és a bíróságok nem tudtak a’ próbára bocsátásról. Szegedi Nándor ÁB Rt. ÉRTESÍTÉS ÁB Rt. Értesítjük tisztelt ügyfeleinket és leendő ügyfeleinket, hogy a kötelező gépjárm ű-felelősségbiztosítás szervezését 1991. május 15-től elindítottuk. A kötelező biztosítási szerződések megkötése céljából: 1. Erre alkalmas üzleti szervezetet hoztunk létre, amelynek tagjai — akiket igazolvánnyal láttunk el — személyesen keresik meg ügyfeleinket. 2. Ügyfélszolgálati rendszert vezettünk be, s így minden hálózati egységünknél — munkanapokon 7.30—19.30 h-ig, — szombaton és vasárnap 8—12 h-ig állunk a lakosság rendelkezésére. Minden kedves ügyfelünknek balesetmentes közlekedést kívánunk. Tisztelettel Állami Biztosító Rt. Dél- dunántúli Igazgatósága (112886) Mezőgazdasági gépbemutató és vásár! rendezésében — traktorok — fűnyíró traktorok IIMDE^ — fűnyírók egyszerű és fűgyűjtős kivitelben — láncfűrészek stb. A bemutató helye: TOPONÁR határában, a benzinkúttal szemben, az ATRON-COOP BT. telephelyén 1991. május 24—25—26-án, 9—15 óráig. A helyszínen prospektusok alapján egyéni megrendeléseket is felveszünk. Kedvező lízingelési lehetőség! (112914) Tour-Trade Kft. Utazási Iroda Jelentkezni 9-töl 12 óráig a (84)50-269-es telefonon, vagy Boglárlelle, Rákóczi u. 60. (112628) Siófok-fürdőtelepen, a Balatontól 5 percre, 156 n-öles, elvi épitési engedéllyel rendelkező telkek eladók <§1^ Érdcklrtdníf f Ruszthiné Lakatos Edit Telefon: (84)12*322 (84)12-159 I (112866) A Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat érettségizett fiatalokat keres ipari tanulónak — montőr és — kötészeti gépkezelő szakmákba. A tanulmányi képzés ideje: 2 év ill. 1 és fél év. Jelentkezni lehet: Somogy Megyei Nyomdaipari Vállalat, Kaposvár, Fő u. 101., a személyzeti vezetőnél, tel.: (82)11-966. (112926)