Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-30 / 99. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — KÖZELKÉPEK 1991. április 30., kedd Munkahelyek, sorsok Kettétört pályák A Videoton tabi gyáregységének szép múltja van: hetek óta tudjuk, hogy jövője nincs. Felszámolják. A hűvös északi szél havas esőt csap az arcomba a gyáregység bejáratánál. Az égen koromfekete felhők tornyosulnak. Az áprilisi nyár után szomorkás a hangulat a gyárkapun kívül is és a gyárkapun belül Isi Családok jövője, emberi sorsok váltak bizonytalanná a tabi Videotonban; a vállalat- csoport ugyanis lemondott róluk. Hogyan fogadták a gyáregység megszüntetéséről szóló hírt, milyen érzéssel dolgoznak ezután? Mit szólnak ahhoz, hogy néhány héten, hónapon belül megkapják a munkakönyvüket? Mit terveznek? Mihez kezdenek, milyen kiutat látnak? Hogyan vélekednek a jövőről, a saját lehetőségeikről? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ, a megye egyik kiemelt (volt) gyáregységében, a mé,g ott dolgozóktól. Adándról jár be a fekete szakállas fiatalember, Hohner István és a nyomtatottáram- kör-szerelő üzem bemérőjé- ben tevékenykedik. Nehezen indul a beszélgetés. Megértem: 1972. október 10-től foglalkoztatta a tabi Videoton, s most - úgy tűnik - nincs már szükség az egyik legnagyobb szakismerettel, gyakorlati tapasztalattal rendelkező műszerészre. —A Finommechanikai Vállalattól jöttem a Videotonhoz — emlékszik vissza a 19 évvel ezelőtti időre. — Két évig bérelt autóbusszal jártunk be Tabról Székesfehérvárra, majd az új csarnok elkészülése után, az üzem Somogy megyébe költözött. Hogy megszűnik a gyáregységünk, arról az újságból értesültem. Teljesen váratlanul ért. Nem gondoltam volna, hogy másfél év alatt összeroppan ez a mamut cég, amely hosszú időn át jól működött. Hogy tönkrementünk, az számomra most is hihetetlen!... Nagyon megszerettem ezt a munkahelyet, mert olyan munkát kaptam, amely megfelelt érdeklődési körömnek, felkészültségemnek. — Mihez kezd ezután?- Még nem tudom. Eddig még munkahely után sem néztem, mert bízom abban, hogy jobbra fordul a sorsunk. Még ma sem hiszem el, hogy vége, nincs tovább. Az elhelyezkedés nagyon nehéz. Tabon és környékén, de lakóhelyemen sincs munkahely. Munkanélküliként nem tudom elképzelni a jövőt. © Több mint 20 évet töltött el a Videotonnál — első munkahelyes, pályakezdőként — a Csóka házaspár. Mindketten 1969-ben létesítettek munka- viszonyt Székesfehérváron a Videoton Rádió- és Televízó- gyárban, majd a Számítás- technikai Gyár tabi gyáregységének létrehozásakor Tabra költöztek. Itt jelentős anyagi áldozatvállalással családi házat építettek; úgy gondolták, hogy a videoton hosszú távon biztosítja a megélhetést! Csóka István kezdetben műszerész, később minőségellenőr, majd 1975. május 1-től meo-csoportvezető. Felesége technikusként állt munkába. Később bekapcsolódott az akkor induló ferritmemória-gyártásba. 1974-ben művezetői kinevezést kapott, azt követően pedig a termelési osztály, majd az anyagellátási osztály csoportvezetője. Csóka István véleménye:- A gyáregység megszüntetése igen kellemetlenül érint bennünket, mert — bár az utóbbi években látszott, hogy gondok vannak —, erre azért nem gondoltunk. Bíztunk abban, hogy — ha lesz is leépítés — a gyáregység kapuját nem csukják be! Most azonban már reménytelen a helyzetünk. — Milyen érzésekkel jön az utolsó napokban dolgozni? — Elkeserítő a hangulatom... — Tizenhét évet húztunk le Tabon — kapcsolódik a beszélgetésbe a feleség. Itt telepedtünk le, erre a munkahelyre alapoztuk a jövőnket. A Videoton jó munkahely volt. Mindketten jól éreztük magunkat, biztosnak tűnő állásunk volt. Most mindketten munkanélküliek leszünk... — Helyzetünk teljesen kilátástalan — folytatja a férj - hiszen a szakmánkban, még a tágabb környezetben is reménytelen az elhelyezkedés. — Átképzés ? — Ugyan már! Mire? Nincs igény semmire! Lehetőségeink roppant nehezek: két iskolás korú gyerekkel elköltözni, új helyen letelepedni, új életet kezdeni— Azt hiszem, egyelőre mindketten munkanélküliek leszünk. Ha pedig rövid időn belül nem lesz előrelépés, akkor nemcsak a mi családunk megy tönkre, hanem az egész ország. Mi nem ezt akartuk! © Tömpe Károlyné 1973. április 25-től dolgozik a tabi gyáregység üzemgazdasági osztályán, önálló pénzügyi előadóként. A Tövál tabi telepének a felszámolása után — ahol két évig könyvelési csoportvezető volt—, került az akkor szerveződő gyáregységbe. — Egyszerűen ledöbbentő! Fáj, hogy megszűnik (megszűnt) az a munkahely, melyhez kötődtem, melyet nagyon megszerettem. — Tizennyolc évvel ezelőtt úgy jöttem ide - mondja szomorúan -, hogy stabil, megbízható vállalat a Videoton. Am mindez már csak a szép múlt. Az előző munkahelyemről sem jószántamból távoztam, most sem én lettem hűtlen. Egyszerűen kirúgtak bennünket... Pedig szerettem a munkát, az önálló feladatot, a munkatársakat, a jó munkafeltételeket, a munkakörülményeket. Ennyi idő után nagyon nehéz lesz változtatni. Akár hasonló munkahelyet találok, akár teljesen újat. De kérdés az, hogy találok-e? Nagyon nehéz megérteni azt, hogy vége. Én végig optimista voltam. Nem hittem el, hogy egy ilyen korszerű, modern gyáregységet be lehet zárni, az itt dolgozó kollektívát pedig szélnek ereszteni. Nagyon sajnálom, hogy most már új munkahelyet kell keresnem. Munkanélküliként ugyanis nem tudom elképzelni az életem. Vagy lehet, hogy a kényszer ezt hozza... Görög Csaba villamos üzemmérnök csaknem 10 évig élt az NDK-ban, és 1978-ban jött haza, s telepedett le Tabon. A Videoton gyáregysége biztosított megfelelő munkát és lakást családja számára. A műszaki osztály egykori technológusa később a szereléstechnológiai csoport vezetője lett. 1984. november 1-től műszaki osztályvezető. Felesége — aki finommechanikai üzemmérnök — szintén a gyáregység munkavállalója. Félhomály van a műszaki osztályon, sokan állásidőn vannak. Görög Csaba és néhány munkatársa azonban még a "talponmaradás" érdekében dolgozik. — Egy olyan szakembernek, aki azzal a céllal jött haza családjával Németországból hosszú tanulmány és munkavégzés után, hogy az élet végre stabil, megalapozott, azzal egy ilyen megrázkódtatást nagyon nehéz elhitetni. Ennek ellenére én és családom — valószínű — másképpen éljük át ezt, mint a többi dolgozó, mert az utolsó pillanatig bízom — s igazából még most sem hiszem el —, hogy ennek a gyáregységnek vége. Ennek a munkának, a fölhalmozódott szaktudásnak nem lehet véget vetni egy tollvonással! Kialakult egy olyan munkastílus Tabon, amit egyik napról a másikra nem lehet feladni. A Videoton olyan stabilnak látszott, hogy Tab térségében le is telepedtünk. Azt el tudom képzelni, hogy a tabi gyáregység kapcsolata, viszonya megszakad a Videotonnal, de még bízom abban, hogy egy "magot" meg lehet tartani.... Amit ebben a helyzetben tehetünk, az a következő: megpróbálunk partnereket keresni itthon és külföldön a túléléshez... Később pedig saját piac- szerzési lehetőséggel kifejleszteni — vállalkozási alapon — a jövő gyáregységét. Ehhez most kevés az idő, de nem adhatjuk föl. Mint a közösségért felelősséget vállaló gazdasági vezető eddig igazából nem foglalkoztam a magam és családom sorsával. A közeli napok eseménye azonban ledöbbentett! Még most rs a gyáregység érdekében dolgozom, de gondolva saját és a feleségem jövőjére, figyelmesebben nézem az újságok álláshirdetéseit. Nagyon fájna, ha itt kellene hagynom azt, amit eddig fölépítettem! Azt, hogy munkanélküliek leszünk, nem tudjuk elképzelni... © Mihalik József né 15 éve kötelezte el magát a Videoton- nak.Annak a cégnek, amely Tabon hosszú időn át biztos megélhetést nyújtott. A rendészeti csoport dolgo- zójaagyárkapuban naponta találkozott azokkal a munkatársakkal, akikkel együtt nemsokára a gyárkapunk kívülre kerül.- Hihetetlen! — mondja a portás, miközben könny csordul a szemébe. — Nem akarom elhinni, hogy nem kellünk már. Amikor meghallottam, hogy Tabnak vége, sírógörcsöt kaptam. Nagyon szomorú látvány naponta találkozni a megtört arcú, elkeseredett emberekkel. Félve jövök be: semmi jót nem lehet már remélni. Hogy mi lesz velem, azt nem tudom. Semmi elképzelésem sincs. Közel az ötvenhez mihez kezdjek, amikor a fiatalok is munkanélküliek? © A krónikás arra válalkozhat csak, hogy lejegyzi, amit éreznek az emberek, milyen az ipar szerkezetváltása Tabról nézve. A számok itt sorsokat jelentenek. Nem lehet tudni, itt a dombok ölén, hogy csak ez az egy megoldás volt? Krutek József Tánc és tisztesség Foto: Gyertyás László Melegítőben jön és szabadkozik, amiért késett. György- falvay Katalint a Lázár Kati rendezte Bíborszínű virág című gyermekdarab egyik próbája után kerestem meg. Az Erkel- és SZOT-díjas koreográfus, Érdemes művész, nem érti, hogy miért éppen őt kérdezem. Bíborszínű virág — Azt szeretném, ha mindenki elfelejtene! — mondja, s közben nagyot szív a cigarettájából. — Kijelentésének ellentmond kaposvári ittléte, hiszen ha el akarna bújni a világ elől, akkor nem vállalkozna újabb koreográfiákra. — Ezt is csak a színház kedvéért és barátaimért, a Lá- zár-Jordán-házaspárért teszem. Györgyfalvay Katalin koreográfiáit láthattuk már a Hegedűs a háztetőmben, a Valahol Oroszország-bán. Azt vallja, a koreográfia segíthet és ronthat is egy darabon; de meghatározó nem lehet. — Soha életemben nem gondoltam, hogy össze lehet keverni a folklórt egy másik folklóranyaggal. De ahol mese van, és mulatni kell, ahol a táncosok helyett színészek vannak, ott meg lehet tenni. Az orosz mozgások ugyanis technikailag elég nehezek, a köny- nyebbség kedvéért vittem beíe más elemeket. A Bíborszínű virágról mesél, amelynek története számtalan változatban előfordul Európában. Faggatózom a múltról, s ez a madártestű nő nemigen akar beszélni. Leginkább a Népszínház Táncegyüttesében eltöltött évtized, illetve az onnan való elűzése fáj neki: — Túlságosan fontos volt nekem, amit ott csináltam... És túlságosan drasztikusan ért véget az egész — sóhajt nagyot/ 1978-88 között a Népszínház Táncegyüttese volt számára a legfontosabb; nem is vállalt semmilyen más megbízatást. Szakmai presztízse nagy volt ugyan, mégis idő előtt küldték nyugdíjba. Táncos karrier — Már 20 éve sokaktól megkérdeztem: hol a határ áz opportunizmus és a kompromisz- szum között. Ezért néztek ferde szemmel rám. Hangulata egyre borongósabb. — Értelmiségi családból származom — mondja —, s a véletlennek köszönhetem, hogy koreográfus lettem. Szüleim ugyanis kitagadtak. Hogy ne legyek kurva vagy utcaseprő, népitáncosnak jelentkeztem, és 1951 -ben fel is vettek a Honvéd művészegyüttesbe. Farkas Mihály hadseregében táncoltam. 1956-ban mint fasisztát rúgott ki a parancsnokom. 15 esztendővel később ugyanaz az ember gratulált nekem; természetesen letagadva azt, hogy korábban mi már ismertük egymást... Ezután törzskönyvezett munkanélküli lettem, majd elvégeztem a tanárképzőt és Budapesten tanítottam zenei általános iskolákban. Rákosszentkirálytól Soroksárig; ott ahol kötelező volt a néptáncoktatás. Napidíjért lejártam Kecskemétre. Kodály Pünkösdölő gyerekek című művét tanítottam be, amelyet megnézett a tanár úr is. Azt mondták, tetszett neki. A Bihari, majd a Vasas Táncegyüttesbe került. Ez utóbbi társulatot 16 éven át vezette. 1975-ben Györgyfalvayt "hazaárulónak" kiáltották ki, mivel nem ragaszkodott foggal-körömmel az autentikus folklór színpadi megjelenítéséhez. Állítja: a téma nem szabhatja meg a művészi értéket. Csak népszórakoztatás? — Mit jelenthet a tánc a mai fiataloknak? Ugyanazt, avagy teljesen mást, mint évtizedekkel ezelőtt? — Sajnos, ma is fel lehet használni ugyanarra, mint amire 3o^to éve. A sátoros ünnepeken, a protokollfogadásokon mindig jelen voltak csoportjaink. A nép szórakoztatására használták az együtteseket. Pedig e műfaj pontosan ugyanazt tudja, mint bármelyik művészeti ág. Éppen ezért fontos, hogy ez a nemzedék is megismerje az autentikus folklór gyönyörű formáit. De a színpadon el lehet térni tőle, ha mást akarok kifejezni... Ha a műsor utolsó számaként szatmári táncokat lát a közönség, rögtön elkezd tapsolni. No nem azért, mert a azonosul a táncosokkal, hanem azért, mert temperamentumával, hangulatával hat rá a színpadon oly sokszor kipróbált revűfogás. Ez ugyanolyan, mint amikor 16 lány egyszerre dobja föl a lábát... Nagyszerű dolog egy tánc- együttes tagjának lenni. Olyan érzés, mint amikor az ember kórusban énekel. Közösen ismer meg valamit. Halálra izzadjuk magunkat, és boldogok vagyunk... S most lelkes. — Mit tart élete legnagyobb eredményének? — Több száz táncosnak meg tudtam tanítani, hogy ne üljön föl a zongora tetejére. A táncosok ugyanis szeretnek rátelepedni a színpad szélére tolt hangszerre, mert jó ülés van rajta, és messze el lehet látni. Terveiről így beszél: — Rengeteg elképzelésem volt, van, de lebeszéltem magamat róluk. Minek tervezzek én bármit is, ha felesleges, ha nincs rá szükség? A felebarátom Azokat a felkéréseket teljesítem, amely során segíthetek. Ilyenek voltak a mostani próbák is, amikor olyan embereket tanítottam, akiknek nem kenyerük a tánc, de csellel, gánccsal, sértéssel rá tudom venni őket, hogy megcsinálják. Haza azzal a tudattal mehetek, hogytisztességgel megdolgoztam azért a pénzért, amit itt kapok. — Ha otthon van, mivel telnek napjai? — Szeretek olvasni, és sokat vagyok együtt barátaimmal. Én a barátságot komolyan gondolom. Éppen ezért van csak néhány belőlük. Egyszer találkoztam egykori barátommal, aki valamivel ártott nekem. Amikor a dolgot tisztázandó beszélgetés közben megkérdezte: „— Most akkor továbbra is a barátod vagyok?" Én azt válaszoltam: „— No azért az nem. ” „ — Hát akkor mi?” „—A felebarátom!”— mondtam. Lőrincz Sándor
