Somogyi Hírlap, 1991. április (2. évfolyam, 76-99. szám)
1991-04-13 / 86. szám
,8 SOMOGYI HÍRLAP —KULTÚRA 1991. április 13., szombat Szerzetesrendek Magyarországon A szerviták és a szaléziak TORZÓ Hét előkelő firenzei nemes 1234-ben elhatározta, hogy új életet, önsanyargató remeteéletet kezd élni olyan szerzet keretében, amelynek első és legfőbb célja Szűz Mária dicsérete. E célból a Firenze melletti Monta Senarión kolostort alapítottak. Firenze püspöke a Szent Szűz fájdalmának emlékére fekete szerzetesi ruhába öltöztette, és Szent Ágoston Regulájának megtartására kötelezte őket. Regulájukat később Benitius Szent Fülöp rendfőnök öntötte végső formába. A szerviták rendjét XI. Benedek pápa 1304-ben ünnepélyes megerősítéssel hagyta jóvá (Ordo Servorum Mariae, röviden O. S. M., azaz Szűz Mária szolgái). 1310-ben a rendtagok száma csaknem elérte a tízezer főt. Lelkipásztorkodással, igehirdetéssel, prédikálással foglalkoztak s foglalkoznak ma is. Magyar földre 1649-ben érkeztek, mégpedig a Sopron vármegyei — ma Ausztriához, Burgenlandhoz tartozó — Lo- rettomba, ahol az itáliai Loreto Szűz Mária kegyszobrának másolata állt egy kápolnában. 1651-ben Nádasdy Ferenc gróf a Szeplőtelen fogantatásnak szentelt templomot és kolostort kezdett itt építtetni a szerviták részére, amelynek belső udvarára helyezték át az eredeti kápolnát. Lorettom csakhamar keresett búcsújáróhellyé vált. A rend fokozatosan gyarapodva, 1689-ben Pesten és Egerben alapított új kolostort. II. József, mint haszontalant, megszüntette a lorettomi rendházat, a másik kettőt azonban nem bántotta. A szerviták újabb házakat is létesítettek. 1928-tól ők gondozták a máriaremetei kegy helyet, 1938-tól Makkosmáriát, 1940-től fiúinternátust vezettek Makón, lelkipásztorkodtak a csatkai Szentkúton, 1947-től pedig Törökszentmiklóson. 1950-ben a magyar állam őket is feloszlatta. A szerviták női szerzetét a Congregatio Sororum Serva- rum Mariae-t (Szűz Mária Szolgálóleányait) 1332-ben Falconieri Szent Julianna alapította. A pápai jóváhagyást 1424-ben nyerték el. Magyar- országon 1922-től 1950-ig tevékenykedtek. Rákosszentmi- hályonelemi iskolát és interná- tust, Feldebrőn óvodát és elemi iskolát, Budapesten és Kő szegen óvodát és napköziotthont, Kondoroson és Győrött elemi iskolát és óvodát tartottak fönn A szerviták címere- mint a többi szerzet, 1950-ig. Giovanni Don Bosco torinói házába fogadott egy kőmíve- sinast, akit egyre több ágról- szakadt fiú követett. Don Bos- cónak hamarosan segítőtársai is akadtak, s így jött létre 1859-ben Szalézi Szent Ferenc Társasága (szaléziánu- sok, Societas S. Francisci Sa- lesii, röviden S. S.) Tajgai a világi papok reverendáját viselő papok és laikustestvérek. Alapszabályukat IX. Pius pápa 1874-ben hagyta jóvá. A rend fő célja a modern kor társadalmi bajainak orvoslása az ifjúság helyes nevelésével és a krisztusi szeretet sokoldalú gyakorlásával. Don Bosco nevelési módszere a megelőzés. Hazánkban 1900 óta működnek. Ekkor hívta be őket Redics Ferencné Szombathelyre, ahol csakhamar fiúnevelő intézetet létesítettek. 1902-ben gróf Károlyi István Rákospalotára hívott szalézia- kat, ahol megalapították a híressé vált Szalézi Nyomdát és a Clarisseum fiúnevelő intézetet. Ez a nyomda olcsó és színvonalas kiadványok ezreivel szolgálta a fiatalok lelki életét. A szalézi diákokat és öregdiákokat az itt nyomott Szalézi Értesítő tartotta egyben. Csernoch János hercegprímás 1913-ban Péliföldszent- keresztre telepített szalézia- kat. A korszerű, a legszegényebbekkel és legelhagyatot- tabbakkal foglalkozó szerzetre égetően nagy szükség volt hazánkban. Ezért terjedt gyorsan (1919: Nyergesújfalu, gimnázium; 1920: Óbuda, árvaház; 1925: Esztergomtábor, rendi tanulmányi ház, fiúnevelő, ipariskola; 1927: Újpest és Viseg- rád, fiúnevelő otthonok; 1932: Gyula, középiskolai interná- tus.) A magyar rendtartomány 1929-ben önállósult. 1950. évi feloszlatásakor 250 tagot számlált. A szaléziak női rendjét Segítő Szűz Mária Leányai Kongregációjának hívták. 1872-ben alapította Mazzarello Mária. Napjainkban egyike a legnagyobb lélekszámú szerzetes közösségnek: 150 helyen több mint tízenhétezer szalézi nővér dolgozik a lelkek megmentésén. Magyarországon 1937-től 1950-ig munkálkodtak (Ólad, Mándok, Tény és Budapest). 1990-ben megkezdték hazai újjászervezésüket. Dr. Csonkaréti Károly I lonka néni csütörtökön reggel nyolc órakor lépett be történelmem hősei közé. Határozott csöngetés jelezte érkezését, mint kiderült, okkal. Az ajtónyitáskor egy katonatiszt kért bebocsátást, hajói láttam, századosi csillagokat viselt, s tagadhatatlan ijedelmet árasztott a házgyári lakás szűk előszobájában. „Ne tessék haragudni, a mama nem jön többé. Egy másik házában elesett, eltört a medencecsontja. Azt hiszem, le kell mondanunk végleg a munkájáról. ” Sorsközösségünk kifejezője volt az utolsó mondat többes szám első személye. Ilonka néni ezideig a csütörtök reggeli diszkrét csengetést követően vette föl a munkát nálunk, azazhogy a porszívót, a porrongyokat, a tisztítószereket. Gyógycipőt viselt, de ezzel együtt is nehezen hordta het- venvalahány évét. Nyilván ehhez mérte meglepően kevés órabérét is. Reggelire, és ebédre tartott még igényt. Mi a szerdai háza után következtünk, de volt pénteki is. Még a reggeli kávéhoz sem ült le, nem adott alkalmat, hogy az időjárás közhelyein túllépve, sorsának valamely szálát fölfejtve becserkészhessen: miért vállal ennyit?! A százados kijelentése, miszerint le kell mondanunk a munkájáról, a legjobb, ha azt mondom, nyomjelzővolt Ilonka néni elszántságához: tanár fia lakást épít, katonatiszt veje nála lakik. A történet befe- jezetlensége, vagy inkább epizód jellege mindazonáltal fölidézte bennem a múlt néhány elfeledettnek vélt mozaikdarabját, amelyek mindegyike önmagában is hordoz néhány mintát, a kép azonban a töredékekből lesz teljes. xxx Életünk első főbérleti lakásában, a birtok gondozására, ugyancsak heti egyszeri megjelenésre, megállapodást köDivatban vannak a hatvanas évek. Az öltözködésben, a hajviseletben, a slágerekben, de még a művészetekben is. Mégis kicsi a valószínűsége, hogy a Magyar Nemzeti Galéria pusztán divatból rendezte volna meg nagyszabású, a hatvanas évek magyar művészetét áttekintő kiállítását. Nemcsak képzőművészeti kiállítással állt elő a galéria, hanem a korszak egészét felidéző bemutatóval, a hatvanas évek teljes körű dokumentálásával is. Összegyűjtötték az évtized eseménykrónikáját, a történések vizuális — fotó-dokumentumait, a szóbeli visszaemlékezéseket, a hivatalos és a nem hivatalos művészeti élet tényeit — elsősorban a további kutatások céljából. Mindezekből a dokumentumokból terjedelmes katalógust állítottak össze, amely a legkülönfélébb szempontok alapján dolgozza fel a korszak gazdasági, politikai, tudománytörténeti, művészeti jelenségeit. A feltárás izgalmához vagy akár a katalógushoz képest a Rejtett dimenziók című kiáll ítás tüttünk M. nénivel. Úgy emlékszem, a déli órákban érkezett, pontosabban azután, hogy a tejboltot már bezárta, ahol vezető és eladó volt egyszemély- ben. Ott ötkor kezdte a munkát, így tehát tökéletesen fáradtan jelentkezett itt. Mintha hálás is lett volna, hogy érkezés után csak beszélnie kell, bemutatkozó mondataiból ugyanis árulkodóan jött elő a dél-alföldi „ö”. Hogyan őrizte meg? És miért? Kinek a kedvéért jött a fővárosba? Rendcsinálás helyett a történeteit hallgattam, több ülésben is. A sajátos asszonysorsot. Hogy jómódú hagymáscsaládból származott. Erdei Ferenc iskolatársa volt, s akkor tett érettségit, amikor ez lányok számára úgyszólván az elérhetetlent jelentette a vidéki kisvárosban. A történetet pontos vészámok hitelesítették. Utána már csak jelzésszerű tények következtek: elvették a földet, kuláknak nyilvánították, kitelepítették. Az életet újra kellett kezdeni. És most már a gyerekek is újrakezdenék, ha volna hogyan és miből... xxx Emlészem V. esetérre is. A szerkesztőségben, ahol akkor dolgoztam, éjszakára vállalt takarítást. Egyszer valaki sokáig bent maradt és másnap azt mondta: „Lollobrigida takarítja a szobákat.” Megvártam tehát, amíg este tízkor bejött a „Lollobrigida”, azazhogy egy nyúlánk, szép barna hölgy. Zavarba ejtő volt a helyzet: ha napközben találkozunk, bármiről kérdezhetett volna, kérdezhettem volna, ha a dialógus beakár szerénynek is tűnhet — véli az egyik rendező, Beke László, aki Horváth Györggyel, Dévényi Istvánnal és Nagy Ildikóval közösen vállalkozott e fontos kultúrtörténeti esemény létrehozására. Kétszáz műtárgy — festmények, szobrok, grafikák —, a korszak főművei úgy kerültek egymás mellé, hogy a sorrendiségből új összefüggések mutatkoznak. Például Kondor Béla repülőmodelljei és Megyeri Barna függesztett szobrai között nehéz nem észrevenni a rejtett összefüggést. A válogatás művekre, a ma is maradandónak ítélt jó művekre koncentrál! És nem zár ki egy művészt sem, az akkori kultúrpolitikai elismertség okán, de ugyanígy nem lehet oka a jelenlétnek pusztán az akkori ellenzékiség, háttérbe szorítottság. A hatvanas években már életművel rendelkező művészek — Kassák Lajos, Anna Margit, Korniss Dezső, Martyn Ferenc — néhány képével indul a kiállítás. Hogy aztán a Maurer Dóra: Pompeji park leülik az érdekszférákba, hiszen az ifjúsági lapnak az a dolga, hogy az ő életükkel foglalkozzon. Ez a lány azonban nem illett a képbe. V. ugyanis műegyetemet végzett, mérnökként dolgozott az egyik fővárosi tervezőintézetben, persze, csak nappal. Este tízkor megjelent a szerkesztőségben és éjjel kettőig kitakarította a szobákat. Akkor hazament krőzusi albérletébe. Az óra fél hétkor ébresztette. Minderről kissé fakó hangon beszélt, de lehet, hogy csak én hallottam ki ezt a tónust a szokatlan életvitelből. Ez a hang csakugyan nem simult a pályakezdők hivatalos buzdításaihoz és nem egyezett a lakásépítési tervek kápráztató számaival. V. azonban senkit sem korholt e kilátástalan esti programokért. Az élet leegyszerűsödött a számára: a jövő csak így hozhat változást az életében, hiszen segítséget senkitől sem várhat. xxx Nem volna teljes ez a magam festette történelmi tabló J. esete nélkül. Amikor először jelent meg platinaszőkén és kifogástalan öltözékben, hogy aztán szakértő szemmel mérje föl a lakást, nem feledkezve meg arról sem, hogy könnyen moz- díthatók-e a bútorok, s azt, hogy mikor nem tartózkodunk otthon. Úgy tűnt, a bibliai angyal szállt le a másfél szoba összkomfort könyvekkel és gyerekholmikkal zsúfolt térségébe. És természetesen otthagyta átható parfűmillatát a szorongással együtt: vajon hetvenes-nyolcvanas években kialakult értékrend szerinti vezető művészek, Schaár Erzsébet, Vilt Tibor, Kondor Béla, Ország Lili, Deim Pál alkotásai tűnjenek fel. És hogy megjelenjenek az új értékelés szerinti új generáció legjobbjainak — Jo- vanovics Györgynek, Bálint Endrének egyáltalán nem szokványos művei. Tetten érhető a kiállításon az európai művészet folyamatainak és eredményeinek kora nem lenne méltóbb hozzá, ha inkább egy várkastély balda- chinos ágyának rendben tartását intézné? J. pontosabb volt mint az ablakunk közelében elzörgő éjszakai gyors, menetrendszerűen jött és ment. Levelezőfüzetet nyitottunk, ebben kaptuk az utasításokat arra nézve, s hogy milyen tisztítószereket vegyünk. Vagy ha ez nem történne meg, rábízzuk-e a vásárlást? J. tehát az árnyékunk volt, előtte nem lehetett titok; általa az elveszettnek vélt ruhadarab is előkerült. A füzetben egyszer a szokásosnál is hosszabb volt a szöveg. Tételes felsorolása következett azoknak a szereknek, amelyek a tavaszi nagy- atakarításhoz kellenek, nem feledkezve meg a súrolókeféről és sohasem hallott padlóápoló kencékről. Mindezt gondosan becsomagolva kéri leadni B. gyár portáján, a nevére. B. gyár eltéveszthetetlenül nagy. A csomag odaszállítása tehát akadályba nem ütközött, fölmerült azonban, hogy esetleg elkeveri a kitóduló munkástömeg. A portás előzékenyen ajánlotta, hogy csakugyan jobb lenne, ha magam vinném föl a főosztályvezetőnőnek... A jelzett napon nem mentem dolgozni. J. szenvtelen arccal beszélt. Hosszan, mint aki készült a monológra, vagy talán csak újra ismétli, amit magában oly sokszor felmondott már. Állami gondozott volt, az ingoványból emelkedett ki és fel. Lakása nincs, férje nincs. De ha az előbbi lenne, talán az utóbbi is sikeredne. Vagy egy gyereket örökbe lehetne fogadni. Dehát kitől várjon segítséget az, aki bajos életével egyedül áll a világban? J. a következő alkalommal nem jött és nem is telefonált. Mostmártudom, hogy Ilonka néni története is márványtorzó marad. Dilettáns és kegyetlenül farag a kor, amelyben élünk. Berczeller Rudolf: Ember és gép beli magyarországi integrálása is. Jelentős vállalkozás a Nemzeti Galériáé, mert ilyen érdekes nagyszabású dokumentáló, elemző kiállítást — leszámítva a székesfehérvári múzeum korszakértékelő húszéves kiállításfolyamát—kortárs művészetről nem rendeztek még hazánkban. K. M. A hatvanas évek
