Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-08 / 57. szám

1991. március 8., péntek SOMOGYI HÍRLAP 3 Az adós kényszerhelyzetben előkeríti a pénzt A Kögáz csapot zár Akinek már hideg vízre sem telik — Ötmillió forint a kaposvári lakbérhátralék Amikor megküldik a felszólí­tást, hogy egyhetes várakozás után elzárják a gázcsapot, elő­kerül a pénz, és fizetik a tarto­zást. Az üzemigazgató arra számít, hogy a márciusi fizeté­sek után több lakás gázóráját kell majd leszerelni. Tóth József, a DRV műszaki vezetője arról számolt be, hocjy egyre több család nem fizet viz- díjat. A vízmű azonban nem tudja elzárni a csapot, mert a víz kötelező szolgáltatás. így ma­rad a hosszú bírósági pereske­dés. A Dédász sincs könnyű hely­zetben. Bíróné Lenkei Ágota csoportvezető mondta, hogy az áramszolgáltató tavalyi kintle­vősége, mellyel az ipari fo­gyasztók tartoznak, 302 millió forint volt. A kisfogyasztók ja­nuári tartozása pedig szaz- neayvenezer forint. Egyre több helyen kénytelenek róvidebb- hosszabb időre kikapcsolni a villanyt. A legnehezebb helyzetbe kétségtelenül az IKV került: je­lentősen megnőtt a lakbért nem fizetők száma. Januári adatuk szerint ötmillió forint a hátralék. Ez az összeg decemberben még „csupán” négymillió forint volt. A vízdíjtartozások pedig a duplájára emelkedtek és há­rommillió forintot tesznek ki. Széki Tibor házkezelési igazga­tó szerint a tartozások várha­tóan tovább növekednek, ám ez ellen sem tudnak mit tenni, hisz az adósok nagy része halmo­zottan hátrányos helyzetű, sok- gyermekes család. Több mint nyolc éve nem tettek ki senkit a lakásból lakbérhátralék miatt. Ha azonban a tartozások to­vább növekednek, akkor a kényszerköltözések megkez­dődnek. Ez a népszerűtlen fel­adat azonban már az új tulajdo­nosra, az önkormányzatra vár. Papp László FOLYTATÓDNAK A SZAKMAI VITÁK „Igen” az autópálya megépítésére (Folytatás az 1. oldalról) Ä déli autópálya előkészíté­sének összehangolója, Szabó Tibor ismertette az elképzelé­seket, s megindokolta az egyes nyomvonalváltozatok kialakítá­sát. Külön kiemelte, hogy ez az út a világ mai műszaki színvo­nalán valósulna meg. Szerinte az nem baj, hogy a természet- védők ellenzik, a korrekt kritiká­ra szükség van. Sajnos, a múlt heti sajtótájékoztatójukon sok valótlan adat is elhangzott. Somogy az elsők között csatla­kozott az útépítéshez. A me­gye, Kaposvár, Marcali több mint ötmillió forinttal szállt be az előkészítésbe. Kovács Béla, a megyei önkormányzati hivatal főosztályvezetője is azt hang­súlyozta, hogy környezet- és emberbarát-létesítményről van szó. A szakemberek alaposan megvitatták a megismert elkép­zeléseket, mégpedig úgy, hogy a környezet védelmére is felhív­ták a figyelmet. Egyetértés ala­kult ki a legcélszerűbb nyomvo­nalvezetésről is. Ez a 77 kilomé­teres somogyi szakasz sok embernek adna munkát — nemcsak az építéskor, hanem utána is. Kedvezne a gazda­ságnak, az idegenforgalomnak, a gyógyturizmusnak. Kapos­várnak minden esélye megvan, hocjy bekapcsolódjon a meg­építésbe, sót majd az útfenntar­tásába is. Azt nem tagadták, hogy az útépítés „elvinne” bizo­nyos termőföldet, a többi azon­ban értékesebb lenne a ter­mény gyorsabb és olcsóbb szállítása miatt. Szóba került, hogy a többi autópályáról elte- relódne a forgalom egy része, s emiatt kevesebbet kellene for­dítani a fejlesztésükre. A részt­vevők kiálltak a déli autópálya megépítése mellett. Hamaro­san meghívják más szakmák— így a természetvédők, a mező­gazdászok — képviselőit is szakmai vitára. i n Nem jelenthet nyugalmat a 73 milliós nyereség SZÁMOK ÉS TÉNYEK — KÖZGYŰLÉS A NAGYATÁDI TSZKER RT.-NÉL Tegnap ismét megnyitotta kapuit a mintegy tizenhárommillió forintos költséggel felújított kaposvári Zselic Áruház. Nagy volt az érdeklődés a vásárlók körében: már a megnyitás utáni percekben több százan fölke­resték Fotó: Király J. Béla Vészkiáltás a kormányhoz Az önkormányzatok szövetségi tárgyalásokat kezdeményeznek A települések ellehetetlenülését példák soka­ságával alátámasztó helyzetjelentésnek s egy­ben vészkiáltásának is beillett az a sajtótájékoz­tató, amelyet tegnap Kecskeméten tartottak az önkormányzati érdekképviseleti szervezetek képviselői. Több mint ezer polgármester felhatal­mazása alapján öttagú tárgyalódelegációt hoztak létre a kormánnyal való érdemi kapcsolatfelvétel céljából. A delegáció tagjai adatokkal érzékeltették, hogy az önkormányzatok működőképessége veszélyben van. Az önkormányzatok számára kulcsfontosságú törvények — a vagyoni, feladat- és hatásköri, közszolgálati kérdések — kidolgo­zásának halogatásával, illetve egy sor már meg­született döntéssel a kormány úgy politizál, mint­ha meg akarná fojtani az önkormányzatokat. Az önkormányzatokra háruló feladatok ellátásához összességében — az inflációtól eltekintve, a ta­valyi árszinten számolva — 21 milliárd forint hi­ányzik. A gondok megoldása elképzelhetetlen a helyi adók kivetésével, mert a lakosságot tovább terhelni már nem lehet. A négy önálló önkormányzati érdekképviseleti szövetség az előrelépés lehetőségét abban látja, ha a kormány együttműködő partnernek tekinti az önkormányzatokat, s a kormány kész a párbe­szédre. Tiszta profilú a Kapos Volán tabi leányvállalata Öt év alatt három átszervezés Madarász László: „Most kiderül, hogy ki okozta a veszteséget' Hetvenhárommillió forint nyereség manapság dicséretre méltó; a kereskedőház forgal­ma megközelítette a négymil- liárd forintot. Ez egymilliárddal több, mint az előző évi, s 29 százalékkal haladja meg a ter­vezettet. A számok szépek, mögöttük azonban meglehető­sen sok a kétség. A Nagyatádi Tszker Rt. tegnapi közgyűlésén egyebek között erről is beszá­moltak. Az egyéves részvénytársa­ság felkészült a várható pénz­ügyi változásokra; még olcsón szerzett be készleteket jármű­vekből és szerszámgépekből. Ezek eladása azonban egyre nehezebb. Beruházásra hova­tovább senkinek sincsen pén­ze, s a rubelelszámolás meg­szűnésével jelentősen nőttek az árak. Újabb termékeket csak akkor tud vásárolni, ha hitelhez is jut a részvénytársaság. En­nek a kamata azonban magas. Egyedül az Országos Kereske­delmi és Hitelbank — a rész­vénytársaság tagja — ajánl 35 százalékos kamatot. Az rt. csak tavaly 25 millió forintot fizetett ki kamatköltségként. A közgyűlésen Frank Gyula elnök-igazgató elmondta; ki­védhetetlen a költségnöveke­dés. Nincs pénzük a gazdálko­dó szerveknek; mindenki min­Tabon 1986 szeptemberé­ben adták át az akkor még léte­ző Volán Tröszt, a Kapos Volán és a helyi tanács közös beruhá­zásában majdnem 16 millió fo­rintért megépült autóbusz-állo­mást. Ezzel egy időben megvál­tozott a szervezeti felállás: a korábbi kirendeltséget a na­gyobb felelősséggel és önálló­sággal járó főnökségi „rang” váltotta föl, és már mint a siófoki üzemegység főnöksége műkö­dött. Fő feladata—az országos teherfuvarozási tevékenység mellett—Tabon és agglomerá­ciós körzetében a személyszál­lítás. A személyszállítás és te­herfuvarozás kiszolgálására pedig műszaki szakszolgálatot működtettek. A Volán-főnöksé­gen több mint nyolcvanan kap­denkinek tartozik, és sorba áll­nak a bankoknál. A KGST ösz- szeomlása után egyre bizony­talanabbá vált a keleti piac, és Nyugat felé sem tudtunk nyitni. Növekszik a csődbe jutott cé­gek száma. A Tszker országos közös vállalatát annak idején a termelőszövetkezetek hozták létre, hogy saját dolgaikat ren­dezhessék. S felhalmozódott hétszázmillió forint veszteség; ezt pedig valamikor ki kell fizet­ni. Mondani sem kell, hogy ez a részvényesekre vár, akiknek ráadásul még 63 millió forinttal tartoznak az egykori országos központtól. A Nagyatádi Tszker Rt. en­nek ellenére szeretne tovább működni a tagok érdekében. De most már óvatosabbak: csak 45 millió forint nyereséget tervez­nek. Indokaik: tovább nőnek a banki hitelek kamatai, a hitelke­retek beszűkülnek, a MÁV szál­lítási díjai 80 százalékkal nőt­tek, a távközlés díja 45 százalé­kos többletet jelent, a postai kül­demények ugyancsak drágul­nak. Az üzemanyagok és az energiahordozók is többe kerül­nek. Megszűnt a kereskedőházi adókedvezmény, a kereskedel­mi kamatok 120 százalékkal emelkedtek. S nemcsak Nagy­atádon... N. J. tak munkát, s a létszám felét a tehergépkocsi-vezetők tették ki... Három és fél'-év elteltével ismét szervezeti átalakítás következett. Madarász László, a Kapos Volán tabi leányválla­latának igazgatója: — A vállalati gazdálkodás önállóságának a növelése érdekében a Kapos Volán vezetése tavaly úgy dön­tött, hogy az üzemegységeket, főnökségeket önálló leányvál­lalatokká és kft.-ké alakítja át. A tabi főnökségből is leányvállalat lett. A piaci körülmények szűkü­lése következtében a teherfu­varozásban már a leányválla­lattá alakulás után hamarosan működési problémák adódtak. — Vállalatunk vezetői java­solták a teherforgalomban dol­gozóknak, hogy egyéni vagy társas vállalkozásba vegyék ki a tehergépjárműveket, rakodó­gépeket, vagy pedig más mó­don próbálják ezeket az eszkö­zöket hasznosítani. A dolgozók azonban nem merték vállalni ezt. Kérték a vállalat vezetését, hogy kapjanak még egy lehető­séget. A múlt év vége felé azonban már látszott, hogy ígéretüket nem tudják megtartani. így a vállalati központ úgy döntött, hogy a leányvállalatot átszerve­zi. — Mit jelentett ez? — A teherfuvarozási tevé­kenység 1990. december 31- gyel a leányvállalatnál meg­szűnt, a műszaki szakszolgá­latnál dolgozókból pedig egy műszaki kft.-t hoztak létre. A TEFU-részleg felszámolásával 6 tehergépkocsi-vezető mun­kaviszonyát kellett megszüntet­ni, két dolgozót pedig a vállala­ton belül sikerült elhelyeznünk. A leányvállalat létszáma köz­ben folyamatosan csökkent. — Hányán vannak most? — Jelenleg 24 személyt fog­lalkoztatunk: ebből 14 autó­busz-vezető, egy forgalmi szol­gálattevő, ketten pedig az admi­nisztrációban dolgoznak. A töb­biek egyéb tevékenységet foly­tatnak... Mi most kizárólag me­netrend szerinti, illetve különjá­rati autóbusz-közlekedéssel foglalkozunk mint tiszta profilú vállalat. Most majd kiderül, hogy a veszteségek a TEFU- ágazatnál, a műszakiaknál ke­letkeztek-e vagy a személyfor­galomban... A Kapos Volán területén a központtól bérelt műhelycsar­nokban dolgozik a leányválla­latból az év elején kivált Tabi Műszaki Kft. Tevesz Imre az ügyvezető igazgatója. — Kényszerhelyzetben vol­tunk — mondta. — Vagy meg­alakítjuk a kft.-t és néhány dol­gozónknak munkát adunk, vagy többen is az utcára kerülnek, így az előbbi mellett döntöttünk. A korlátolt felelősségű társaság a tabi leányvállalat többségi részesedésével, a vállalati köz­pont, illetve hat dolgozó részvé­telével 500 ezer forint törzstő­kével jött létre. Fő feladatunk az autóbusz-állomás műszaki ki­szolgálása, a buszok karban­tartása és javítása. A tabi leányvállalatnál bíznak abban, hogy talpon maradnak. Krutek József Véleménycserének szánták a helyi ügyekben Párt­találkozó Kaposváron A Szabad Demokraták Szövetségének kaposvári szervezete tegnap késő dél­utánra találkozóra hívta a par­lamenti pártok kaposvári szervezeteinek képviselőit. A meghívásnak a hat pártból négy nem tett eleget: távol maradt az MDF és a Keresz­ténydemokrata Néppárt kép­viselője. A kisgazdapárt kép­viselője pedig másfél órával a meghívóban jelzett időpont után — nagy „elnézést ké- rek”-kel — érkezett meg. Csapó Tamás, az SZDSZ képviselője elmondta, nem örül annak, hogy a meghirde­tett időpontban csak a három ellenzéki párt ült össze, mert lesznek, akik azt fogják állíta­ni, hogy a parlament után itt, helyben is összefogtak az el­lenzékiek. Tudomásul kell venni, hogy az emberek nagy többsége belefáradt a politi­zálásba, mindennapi gond­jaik megoldásának kényszere foglalkoztatja őket. — Azért hívtuk össze ezt a tanácskozást — mondta —, hogy véleményt cseréljünk a legfontosabbnak ítélt városi kérdésekről. Azt szeretnénk, ha a helyi politizálás kerülne a munka középpontjába. Az MSZP képviselője is megerősítette: szó sincs a parlament helyi modellezésé­ről. Nem kívánják az önkor­mányzat szerepét sem átven­ni. Az MSZP-t azonban érdek­li a többi kaposvári párt véle­ménye, álláspontja, ezért szükségesnek tartja a hat- (il­letve több-) párti fórum műkö­dését. A Fidesz egyik képviselője azt is megkérdezte, hogy a hatpárti konzultációs tanács tagjai egymás véleményét akarják-e megismerni vagy saját nézeteik nyilvánosságra hozását tartják fontosnak. A résztvevők végül is meg­egyeztek abban, hogy indo­kolt esetben bármelyik párt kezdeményezheti a konzultá­ciós tanács összehívását, amelynek állandó tagja a hat parlamenti párt kaposvári szervezetének képviselője, de meghívottként bármely hi­vatalosan bejegyzett szerve­zetjelen lehet. A Fidesz javas­latára megegyeztek abban is, hogy a megtárgyalandó témát ezentúl az a fél terjeszti elő, amelyik a meghívót is kézbe­síti. (Lengyel)

Next

/
Oldalképek
Tartalom