Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-07 / 56. szám

MAI Gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy NAGY ISTVÁN nyugalmazott hv. százados hosszan tartó betegség után, 64 éves korában elhunyt. Temetése március 11-én 14.30 órakor lesz a kaposvári Nyugati temetőben. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, OZV. RÁDICS GYULÁNÉ volt segesdi majd kaposmérői lakos életének 69. éveben, sú­lyos betegségben elhunyt. Teme­lése március 12-én 11 órakor lesz a kaposmérői temetőben. Gyászolják fiai, menyei és unokái * * * Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal/akik ismerték és szerették, hogy ROHRIG IMRÉNÉ Kiss Teréz február 11-én, hosszú szenve­dés után örökre itthagyott ben­nünket. Felejthetetlen, drága ha­lottunk földi maradványait már­cius 12-én 12.30 órakor helyez­zük örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család Megrendültén tudatjuk, hogy RYSAWY VALERIA központunk nyugdíjas gyógysze­része elhunyt. Temetése március 11 -én 15.30 órakor lesz a kapos­vári Nyugati temetőben. Emlékét kegyelettel megőrizzük. Somogy Megyei Gyógyszertári Központ vezetősége és dolgozói Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. LUCZ MIKLÓSNE Borka Ilona életének 76. évében elhunyt. Temetése március 8-án 14.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik MESTER JÁNOSNÉ Szabó Aranka szeretett halottunkat utolsó útjára kísérték, fájdalmunkban osztoz­tak. A gyászoló család * * * Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, szoms­zédoknak, ismerősöknek, akik szeretett édesanyánk, ÖZV. ÉZSIÁS JÓZSEFNÉ temetésén részt vettek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, barátok­nak, ismerősöknek, akik felejthe­tetlen halottunk, PUNGOR JÁNOS temetésén részt vettek, virágaik­kal fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a roko­noknak, barátoknak, ismerősök­nek, a volt munkatársaknak, akik felejthetetlen halottunk, SZEKERES ENDRE nyugáll. honvéd alezredes temetésén részt vettek, koszo­rúikkal, virágaikkal részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család * * * Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak, akik sze­retett halottunk, HEGEDŰS JÁNOS temetésén részt vettek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik szeretett halot­tunk, BIZVURM VENDEL temetésén részt vettek, virágaik­kal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család EXPRESSZ ZAMÁRDIBAN vízközeiben, Des- sewfy u. 82. alatti társasüdülőben másfél szobás üdülő eladó. Érdeklődni: 06(74)15-755 telefonon, 15 óra után. (162281) TŰZIFA eladó méteres darabokban. 150 Ft/q szállítással Kaposvárra. Vidéki szállítás esetén plusz fuvarköltséget számítunk fel. Trans Coop Kft., Kapos­vár, Honvéd u. 28. Telefon: 10-893. (7581) ELTARTÁSI szerződést kötnénk in­gatlanért idős nénivel, aki hozzánk köl­tözne. Szeretetben élő családi házas ott­honunkba, és a nénit családtagnak tekin­tenénk. Ajánlatokat a 481467. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (481467) FAJTISZTA ír szetter kutyát találtam. Jogos tulajdonosa átveheti: Sajtos, Ka­posvár, Búzavirág u. 4. (9213/F) INGATLAN FONYÓDLIGETEN a Szemere u. 8. sz. alatti, tetőtér-beépítéses. kb. 80 m2- es nyaraló berendezéssel együtt eladó. Érdeklődni a (82)18-012-es telefonon, az esti órákban vagy szombat—vasárnap egész nap. (91 /S) KAPOSVÁRI, két és fél szobás, tele­fonos, tehermentes lakást magas OTP- vel három és fél szobásra cserélnék. Tol- di-lakótelep előnyben. Telefon: (82)10-281 (este). (7546) KAPOSVÁR, Béke utcai, 59 m2-es lakás eladó vagy értékkülönbözettel Fájdalommal tudatjuk, hogy DANILOV MIHALYNÉ Majláth Julianna február 24-én váratlanul elhunyt. Szeretett férje, DANILOV MIHÁLY február 28-án, hosszú szenve­dés után távozott el tőlünk. A ka­posvári Nyugati temetőben ve­szünk tőlük utolsó búcsút, már­cius 11-én 13.30-kor. Gyászolja őket leányuk, fiuk, tetvéreik, unokáik és dédunoká­juk kétszobásra cserélhető. Telefon: 10- 843.(7511) KAPOSFÜREDI szőlőhegyen a dese- dai oldalon 920 m2 szőlő hétvégi épülettel eladó. Háncs Csaba, Kaposfüred, Ka- posfüredi u. 121. (7481) KAPOSVÁRON kétszobás, 52 m2-es, erkélyes, egyedi gázfűtéses lakás tég­laépületben eladó. Irányár: 1 560 000 Ft, Hegyi u. 1/A mgfszt. 3. (7498) NAGYATÁDON a Lőcsei u. 32. alatt két család részére .is kialakítható családi ház 600 n-öles telekkel, termő málnás­sal, gyümölcsössel eladó. Érdeklődni hétvégén. (7499) ELADÓ a töröcskei út mellett 440 m2- es kert termő gyümölcsfákkal, 20 m2-es, pincés épülettel. Érdeklődni Kaposvár, telefon: 20-666. (7487) SÜRGŐSEN, áron alul eladó ötszo­bás családi ház. Kaposfüred, Alkotmány u. 29. (7485) SIÓFOKÓN a Foki-hegyen 3,5 szo­bás öröklakás eladó. Érdeklődni lehet egész nap, Koch Róbert u. 10/B, Dr. Ifjú Zoltán. Telefon: 13-368. (138714) NAGYBERÉNYBEN a Packa-hegy- ben szőlő eladó. Területe: 1926 m2, tégla­présház, téglapince tartozik a területhez. Érdeklődni: Csizmadia Gézáné, Nagybe- rény, Lenin u. 19. (138716) KAPOSVÁR legszebb helyén eladó egy 90 m2-es, igényes kivitelű lakás táro­lóval, garázzsal. Azonnal beköltözhető! Ár: 3 millió Ft. Telefon: (82) 12-720, 12-633. (7453) HÁRÖM + 2 félszobás családi ház eladó 1 900 000 Ft-ért. Kaposvár, Gárdo­nyi G. u. 44. Érdeklődni 17 óra után. (7479) FONYÓD-BÉLATELEPEN ikernya­ralófele eladó vagy harkányira cserélhe­tő. Érdeklődni Pécs, Hattyú u. 21., 17 óra után. Telefon: 35-198. (7472) KAPOSVÁRON Kinizsi-ltp. 16. V/3. kétszobás, erkélyes, 55 m2-es lakás el­adó. Érdeklődni 17 óra után. (7469) ELCSERÉLNÉM egyszobás, kapos­vári, belvárosi, telefonos, gázos, tégla­épületben lévő tanácsi lakásomat ha­sonló belvárosi, kétszobásra. Érdeklődni a (82)21 -867-es telefonon. (7468) GAZDÁLKODÁSRA kiválóan alkal­mas ház eladó. Szabadi, Petőfi u. 69. (7466) VÁLLALATOK, kft.-k, magánszemé­lyek, figyelem! Csokonyavisontán 85 m2- es nyaraló kedvező áron és feltételekkel eladó. Érdeklődni: Molnár József, Zom­ba, Alkotmány u. 7? (162280) A SZENNAI szőlőhegyen 200 négy­szögöles zártkert eladó. Érdeklődni 17 óra után, Kaposvár, Füredi u. 22.4. em. 2. (481452) INGATLANCSERE: elcserélném Kaposvár környéki, kisebb, kertes pa­rasztházamat egy kaposvári, tanácsi, belvárosi, 10 évesnél idősebb főbérleti lakásért értékegyeztetéssel. Ajánlatokat a 481459. számra a kaposvári hirdetőbe kérek. (481459) BALATONFENYVES ALSÓN iker­nyaraló fele eladó. Érdeklődni: Keszt­hely, Csokonai u. 13. (481473) JÁRMŰ 126-os Polski (garanciális), ugyanitt egyéves Dacia extrákkal felszerelve és egy zárt ARO kifogástalan állapotban eladó. Érdeklődni a (84)13-361-es és a 13-664-es telefonon. (138779) GARANCIÁLIS kis Polski eladó. Ér­deklődni a (84)12-332-es telefonon, este 17 órától. (138725)' HÁROM és fél éves, platós ARO el­adó. Kisebb teherautót beszámítok. Háncs Csaba, Kaposfüred, Kaposfüredi u. 121.(7482) 100-as Skoda üzemképesen, lejárt műszakival, 20 000 Ft-ért eladó. Kapos­vár, Hegyi u. 1/A mgfszt. 3. (7498) FELÚJÍTOTT IFA W50, rövid platós, 6 tonnás pótkocsival eladó. Műszaki vizsga novemberig. Ára 400 000 Ft. Ér­deklődni (82)21 -509 telefonon. (7489) IFA billenős szerelvény, gyári, új mo­torral, új gumikkal, olcsón eladó. Érdek­lődni: Nyári József, 8651 Balatonszaba- di, Rákóczi u. 95. (138719) 50-es, esetleg 80-as MTZ-t vennék, műszaki állapot- és ármegjelöléssel. Somogyaszaló, Kossuth u. 97. (7648) UE 28-as traktor felújított motorral el­adó. Kaposvár, Micsurin u. 23. (7475) ELADÓ kétéves, 1300-as Samara. Rázsits Vince, Mesztegnyő, Vörösmarty u. 120. (7473/a) TRABANT, műszaki nélkül, olcsón eladó, alkatrészenként is. Érdeklődni le­het Bártfai Imre, Som'ogybabod, Kossuth L. u. 79/B. (7474) GH-s Polski Fiat 126-os megkímélt ál­lapotban eladó. Kaposvár, Szigetvári u. 105., Miklai. Telefon: 15-817. (7467) 1500 cm3-es Boxer-motoros, 9 sze­mélyes, Volkswagen mikrobusz eladó. Érdeklődni: munkanapokon 16 óra után, munkaszüneti napokon: egész nap. Geszti László, Kaposvár, 48-as ifjúság útja 51. (481506) ÁLLÁS j VENDÉGLÁTÓS üzlettársat keresek ottlakással, üzletvezetéssel, német- nyelv-tudással, 5 évre. Telefon: (84)60-441. (7500) Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindenkivel, akik ismer­ték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédapánk, nászunk, CSEH GYULA nyugdíjas úthengergépész, kaposfüredi lakos szerető szíve életének 86. évében, türelemmel viselt szenvedés után, március 2- án megszűnt dobogni. Temetése március 11-én 11 órakor lesz a kaposfüredi temetőben. A gyászoló család GYAKORLOTT varrónőket, szakkép­zett minőségellenőrt felveszünk varro­dánkba, egyműszakos munkára. Telje­sítménybérezés. Jelentkezés: Balaton- szentgyörgy, Battyánpuszta, Vörsi u. 1., Simon Istvánné üzemvezető. (138257) KŐMŰVEST, festőt felveszek. Szé­kely, Kaposvár, Kisfaludy u. 41/A. (481475) NOSZTALGIA VENDÉGLŐ felvesz: szakácsot, kézilányt, pincért, Boglárlelle, Honvéd u. 39. Telefon: (84)50-079. (481470) EGYÉB NÉGYSZEMÉLYES rekamié eladó. Kaposvár, 48-as ifjúság u. 38.1. Iph. fszt. 2., 17 órától, Gadácsi. (481528) MINDEN tevékenységre alkalmas üzlet eladó vagy kiadó. Ugyanitt 1991. évi ARO-kiutalás eladó. Érdeklődni a (84)51-221-es telefonon. (138726) NAGYON szép, berendezett lakókoc­si fekvőhelyekkel, főzési lehetőséggel, étkezővel — büfékocsinak is átalakítható — eladó. Megtekinthető Nagybajom, Fő u. 94. (7484) LAKÁST adnék gondozásomért rendszerető, megbízható, magányos nőnek, aki örökösöm lehetne. Nyugdíjas, magányos férfi vagyok. Leveleket „Or­feusz 7496" jeligére a kaposvári kiadóba. (7496) ELADÓ egy 4x4-es teher dízel Tudor, 1992 áprilisig érvényes műszakival, 200 000 forintért. Érdeklődni: Balatonen- dréd, Bem u. 9. (138715) 80-as MTZ és egy szárzúzó orkán el­adó. Ugyanott 400 n-öles zártkert, a falu­hoz közel eladó. Érdeklődni: Siófok-Kiliti, Csalogány u. 5., Bekk László. (138717) 3,5 tonnás, légfékes, billenős pótkocsi eladó. Hohl László, Balatonendréd, Kos­suth u. 28. (138718/a) 285-ös Husquarna kitűnő állapotban eladó. Hohl László, Balatonendréd, Kos­suth u. 28. (138718) AMATI dobfelszerelés és „F”-tuba eladó. Érdeklődni: 16 óra után, Bőszénfa, Dózsa Gy. u. 3. (7642) EMELETES ágy, bontott nyílászárók eladók. Kaposvár, Szigetvári u. 139. (7644) HOHNER programozható szintetizá­toreladó. Telefon: (82)10-594. (7650) 4 szálas interlock varrógép eladó. Marcali, Dózsa Gy. u. 9., Fellai. (7454) ELADÓ karácsonyfa-csemete 15 centiméterestől, 4 Ft-ért. Rázsits Géza, Mesztegnyő, Vörösmarty u. 120. (7473) BONTOTT KCR2000-es, 1 tengelyes pótkocsi eladó. Gálosfa, Dózsa út 15. (7471) 10 db 10x10-es betonoszlop eladó. Érdeklődni a helyszínen, Kaposvár, Ke- celhegyi u. 12. (7457) MÁSFÉL éves Orion színes-tv eladó. Érdeklődni lehet 16 óra után, Gál Károly, Kaposvár, Kunffy u. 16. (7460) GARÁZS eladó Kaposváron a belvá­rosban, szerelőaknával és ipari árammal ellátva. Érdeklődni lehet este 7—8 óra között a 19-770-es telefonon. (7459) ÁLLAT MALACOK eladók. Kaposvár, Nyáru. 75. (7497) ELADÓ: egy 7 éves, fekete, törzs­könyvezett, M. félvér anyakanca, kettő bekocsizott, 2 éves, heréit csikó, egy 1 éves méncsikó. Érdeklődni: Somogy- sárd, Marx K. u. 3., Légrádi. (7647) ELLÉS előtt álló anyakoca és négy süldő eladó. Kaposvár, Kaposrét sor 4. (7646) NAPOSCSIBE, sárga, Tetra-H fajta, marekbetegség ellen oltással védve — 500 db-on felül, megyén belül házhoz szállítással, 20 Ft/db egységáron. Meg­rendelhető: Kovács Kálmán, Baté, tele­fon: 76-397. (7477) ALBÉRLET SOMOGYVÁRON kétszobás ház 3400 n-öles telekkel, gazdasági épüle­tekkel, hosszabb időre, olcsón kiadó. Érdeklődni Balatonboglár, Kikötő sétány 5.,este 18óra után. (7717) MŰHELYNEK vagy lakásnak közpon­ti fütéses, üres szoba, konyha kiadó. Ér­deklődni: Kaposvár, Szent I. u. 68. (7452) GYERMEKEMMEL megfizethető al­bérletet keresek a Balaton-parton. Címe­ket a 7465. számra a kiadóba kérek. (7465) DOLGOZÓKAT ALKALMAZNAK A Kaposvári Villamossági Gyár fel­vételre keres 1 fő fiatal villamosmér­nököt, elektronikai fejlesztőmunkára. Számítástechnikai ismeretekkel ren­delkezők előnyben részesülnek a fel­vételnél. Jelentkezni lehet a gyár elek­tronikai fejlesztési osztályvezetőjé­nél, Kaposvár, Mező I. u. (109782) X % í Mély fájdalommal tudatjuk, hogy hosszan tartó, türelemmel viselt, súlyos, gyógyíthatatlan be­tegségben, 63 éves korában el­hunyt ; KONDOR GYULA Kaposvár, Mező I. u. 38. sz. alatti lakos. Temetése március 8-án, pénteken 12.30 órakor a kaposvá­ri Keleti temetőben. . Gyászolják felesége, fia, lánya, menye, veje, unokái: Bianca és Adrienn, valamint a rokonság t Minden külön értesítés helyett mély fájdalommal tudatjuk, hogy KOVÁCS LAJOSNÉ volt ordacsehi lakos, 85 éves korában, türelemmel viselt, sú­lyos betegségben elhunyt. Te­metése március 9-én, szomba­ton 11 órakor lesz az ordacsehi temetőben. Előtte 10 órakor gyászmrsét tartunk. A gyászoló család r — — — — — — — —*tí l Vállaljuk l méhkaptárak készítését, javítását kis és nagy tételben, Kaposvár 17-050 vagy Jákó, Kossuth u. 81. (7449) | Olcsón extrát Kaposváron a szakszervezeti székházban működő svájci divatsarokból. Megérkeztek a legújabb áruink. Várjuk tisztelt Vásárlóinkat! Nyitva tartás hétfőtől péntekig 9—17.30, szombaton 9.-—12 óráig. (7444) Építkezők, figyelem! Megnyílt Szántód-révnél a Móricz Zsigmond u. 95. sz. alatt az Építkezők Bolt­ja. Víz- és fűtésszerelési anyagok, cső, fitting, PVC-cső, csaptelep stb., sóder, homok, cement, mész stb. Telefon: (84)31-139 (138599) Azonnali munkakez­déssel hideg-, meleg- burkolást, ács-, kőmű­ves-, festőmunkák ki­vitelezését vállalom. 10%-os árkedvezmény! Hideg István építési vállalkozó, Szentlászló, Petőfi u. 15. (7518) Kereskedelmi, idegenforgal­mi és ingatlanforgalmi kft. alkalmazottakat keres: — üzletkötői — kereske­delmi vezetői — pénzügyi vezetői — bolti eladói feladatok ellátására. Feltétel: szakmai megfelelőség. Idegennyelv-tudással, gépkocsival, számítás- technikai ismeretekkel rendelkezők előnyben. Cím: Univest Kft. 8623 Balatonföldvár, Felszabadulás u. 12. Telefon: (84)40-241 (871 át MŰSOR Csiky Gergely Színház 19 órakor: VALAHOL OROSZORSZÁGBAN. Komor István-bérlet. Kaposvár, Szivárvány du. 5 és 7: ELIT KOMMÁNDÓ (mb, am). Apolló du. f6és f8: ÉLVE VAGY HALVA (mb,am). Barcs 7: GHOST (mb, am). Nagyatád du. 5 és f8: NAGYMENŐK (mb, am, 18). TELEVÍZIÓ Budapest 1 7.53: Műsorismertetés. 8.00: Mened­zser Magazin. 9.05: „Walt Disney bemu­tatja”. 16.53: Műsorismertetés. 16.55: Pannon krónika. 17.20: Kuckó. 18.05: Hármas csatorna. 19.05: Esti mese. 19.30: Híradó. 20.05: Szomszédok. 20.40: Hannay. 21.35: Tisztelgés Lajta Béla emlékének. 21.55: A lekötözött lég­gömb. Bolgár film. 23.25: Híradó 3.23.40: BBC-híradó. Budapest 2 17.00: Képújság. 17.15: Tv2. 17.40: Sípercek. 17.45: Egy perc tere. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek. 19.00: Manika, aki túl későn született. Francia film. 20.42: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. 21.30: Adó-tanács-adó. 22.30: Black Sabbath. NSZK zenés film. 23.00: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.30: Országok és embe­rek. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Érvek. 12.15: Idősek klubja. 13.00: Hírek. 13.10: Rólunk van szó. 13.40: Speciális tudniva­lók. 14.20: Varázslatos Jeannie. 14.45: Az angyal visszatér. 15.30: János álmai. 16.00: Rajzfilm. 16.20: Alexander, a gó­lya. 16.30: Szupernagyi. 17.05: Te és én. 18.00: Rólunk van szó. 18.30: Falcon Crest. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Biztos, ami biztos. 21.20: Az ő idejében. 22.15: Csúcspont. 23.45: Hírek. 23.50: Áz asszony és az elátkozott. Osztrák Tv 2 16.05: Művészlexikon. 16.15: Sport. 17.15: Természetfilm. 18.00: Jog az élet­hez. 18.30: Wurlitzer. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Belföldi tudósítások. 21.00: Szállodák. 21.55: Újdonságok a moziban. 22.00: Híradó. 22.25: Klub-2. Jugoszláv Tv 1 9.50: Tévénaptár. 10.00: Nyelvlecke. 10.30: Az életre kelt ceruza. 11.00: Hírek. 12.35: Folytassa... 13.00: A színek vilá­ga. 14.35: Népfőiskola. 16.35: Hírek. 18.20: Vetélkedő számokkal, betűkkel. 18.45: Dokumentum. 19.30: Tévénapló. 20.00: Panoráma. 21.50: Vidáman, tréfá­san. 22.05: Tévénapló 3.22.30: Éjszakai ráadás. 0.35: Hírek. Jugoszláv Tv 2 18.15: Műsorismertetés. 19.30: Tévé­napló. 20.00: Zenebutik. 21.30: Tévékiál­lítás. 21.45: Szerencsés jó estét. 23.30: Álom, álom... 23.40: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hang­szemle. 8.20: Szonda. 9.05: Napközben. Eurosport 11.30: Eurobic. 12.00: Motorcsónak­verseny. 13.00: Szánkó-vb. 13.30: Golf. 15.30: Kézilabda. 16.30: Motorsport. 17.00: Síösszefoglalók. 18.00: Motor­sporthírek. 18.30: Lovaglás. 19.30: Euro- sport-hírek. 20.00: Röplabda-EB. 21.00: Tenisz. 22.30: Labdarúgás. 24.00: Golf. I. 00: Eurosport-hírek. Super Channel 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Film. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: Mozifilm. 0.15: Nemzetközi hírek. 0.30: Kék éj. 1.30: Időlánc. PRO 7 6.20: Szerelem, hazugság... 7.05: Rascal, a mosómedve. 7.30: Flipper. 7.55: Ház az Eaton téren. 8.40: A nagy völgy. 9.30: A végén minden kiderül. 10.20: Család minden mennyiségben. 10.45: Harry csodálatos büntetése. II. 20: „Colt” a biztonság kedvéért. 12.05: Az első bűn. 13.35: A nagy völgy. 14.35: Rascal, a mosómedve. 15.00: Charlie Brown. 15.35: Flipper. 16.00: Waltonék. 16.55: Család minden mennyi­ségben. 17.20: Prosit, Helmut! 17.45: Hírek. 18.00: Petrocelli. 18.55: Charlie Brown. 19.20: „Colt” a biztonság ked­véért. 20.15: Bobby gróf kalandjai. 22.00: Az erőszak utcája. 0.25: Hírek. 0.35: „Álarcosbál”. 1.25: Az Ördög-sziget női Szerződéses üzemeltetésre, 300 fő étkeztetésére alkalmas üzemi konyhát teljes felszereltséggel kiadjuk. Jelentkezni a Bárdibükki Állami Gazdaság köz­pontjában, Sándor István vezérigazgató-helyettes- nét lehet. (149431) 11.05: Tipp. 11.10: Citeraszó. 11.25: A Szabó család. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Válaszolunk hallga­tóinknak. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Újraolvasva. 14.15: Népzene min­denkinek. 15.05: Megmentett hangszala­gok. 16.00: Délutáni krónika. 16.15: Kí­váncsiskodó. 16.45: Labirintus. 17.05: Riportműsor. 17.30: Életem meséje. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallot­tuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: Túry Ferenc citerán játszik. 20.05: Ameri­kai magyarok és az Óhaza. 20.35: Szendrey-Karper Lászlóra emlékezünk. 21.05: Zenélő városaink. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Korkóstoló. 23.05: Dvorák: VI. szimfónia. 23.50: Weber: A bűvös vadász. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reg­geli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben: a Bergendy Sza­lonzenekar és Csuka Mónika. 9.03: Úti­kalauz üdülőknek. 9.08: Halász Judit énekel. 9.35: Europódium. 10.15: Édes anyanyelvűnk. 10.20: Operaslágerek. 10.50: Peres, poros iratok. 11.00: Hírek. 11.03: A mi korunkban. 11.25: Slágerfil­mek — filmslágerek. 12.00: Nótaparádé. 13.00: Hírek. 13.03: Nosztalgiahullám. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Lelátó. 14.30: Tangótörténet. 15.00: Hírek. 15.05: Kapcsoljuk a stúdiót. 15.20: Magnóról magnóra. 16.00: Játék tizezerforintért. 17.00: Hírek. 17.50:A-B/ CD. 18.10: Gordiusz. 19.03: Ahogy mi zenélünk. 19.30: Popregiszter. 20.00: Garázs. 20.30: Rózsaszínű Cadillac — Kabalababa új lemeze. 21.03: Daráló. 21.33: A Stúdió 11 hangversenye. 22.05: Rádiókabaré Kft. 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Rockpanoráma. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Bajaz- zók. 9.50: Kyung Wha Chung ráadásszá­mokat hegedül. 10.32: Zsebrádiószín­ház. 10.50: A St. Martin-in-the-fields Kamarazenekar játszik. 12.00: Hírek. 12.05: Schubert kamarazenéjéből. 13.00: Hallgassuk újra! 14.00: Gluck: A kínai lányok. 15.00: Corelli: tizenkét con­certo grosso Op. 6. 16.05: Magyar ze­neszerzők. 16.42: Leontyne Price ope­raáriákat énekel. 17.19: Victor de Sabata hangversenyfelvételeiből. 18.00: V mate- rinskom jaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hí­rek. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: A Thesaurus Musicus kamarakórus Gal- lus-motettákat énekel. 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. 20.40: Gyerekek között. 21.30: Szimfonikus táncok. 21.59: Napjaink zenéje. 23.12: G. A. úr X-ben. 24.00: Hírek. 0.10—2.00: Éjszakai dzsesszklub. PÉCSI RÁDIÓ 5.55-8.00: Hajnaltól reggelig a Dél- Dunántúlon. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek. 15.05: A Pécsi Stúdió háromnyelvű szolgáltató- és kereskedelmi műsora. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyel­vű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05—19.25: Német nyel­vű nemzetiségi műsor. foglyai. 2.50: Fejvadászok. 3.15: Lie­schen Müller. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1 -gyei! 8.35: Szomszédok. 9.05: Közkórház. 9.50: Teleüzlet. 10.10: Bingo. 10.35: Csak fér­fiakat ne! 12.20: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.00: Szomszédok. 14.25: Közkórház. 15.10: Szelleműzök. 15.35:, Teleüzlet. 15.50: Füstölgő coltok. 16.45: A rendőrnő. 17.45: Műsorismertetés. 17.50: Mr. Belvedere. 18.15: Bongó. 18.45: Híradó. 19.15: Szerencsekerék. 20.00: Csodák. 21.00: Asmaragd román­ca. 22.50: Hírek. 23.05: Kegyetlen bosz- szúálló. 0.35: Műsorismertetés. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Né­metország! 8.35: Telebutik. 9.15: Most mindenki alszik. 9.40: A hegyek törvé­nye. 11.00: Rizikó. 11.30: Telebutik. 12.00: Forró nyeremény. 12.35: M ügyosztály. 13.00: Dirty Dancing. 13.20: Kalifornia klán. 14.05: A Springfield-szto- ri. 14.55: A vad Rózsa. 15.38: Nettó. 15.50: Buck James. 16.40: Rizikó. 17.10: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: A hatmillió dolláros férfi. 18.45: Híradó. 19.15: Jump Street 21. 20.15: Csibészek a padban. 21.55: Hírek. 22.05: Dirndlivadászok. 23.40: Bosszú­vágyul. 1.05: Jump Street 21.1 .50: Aero­bic. Kaposvár és Siófok belvá­rosában és a Balaton-par­ton társasház építésére al­kalmas, kis- és nagyméretű ingatlanokat vásárolok készpénzért. Telefon: (82)11-533 munka­időben, (82)16-323 este. (7281) Vízvezeték-, központifűtés-, gázvezeték-szerelő szak­munkásokat keresek felvételre. Mátés Tibor, Kaposvár, Erdősor u. 21. Érdeklődni 19 óra után. (7408/a) MŰHOLDPROGRAMOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom