Somogyi Hírlap, 1991. március (2. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-28 / 73. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. március 28., csütörtök APEH-vizsgálat a Hungáriánál Benzinár és biztosítás A Pénzügyminisztérium azt javasolja, hogy április 15-től az eddigi 1,20 forintról 6 forintra növekedjen a benzinárba be­épített kötelező biztosítás díja, vagyis 4 forint 80 fillérrel emel­kedjen a benzin ára. Klemen- csics Márta, a PM osztályveze­tő-helyettese elmondta: a ter­vek szerint június 30-a után vi­szont kikerül a benzinárból a biztosítási díj, mert július 1-jétől lép életbe a szerződéses rend­szerű kötelező biztosítás. Mind­erről kormányelőterjesztés ké­szült. A készülő rendelet azon­ban nem tartalmazza majd az éves szerződési díjakat. Ezt a különböző érdekképviseleti szervek bevonásával az Állami Biztosítási Felügyelet határoz­za majd meg. A Pénzügyminisztérium egyébként túlzottnak tartja a biztosítók kalkulációját az éves szerződési díjra, ezért a tárca felkérésére az APEH jelenleg vizsgálatot folytat a Hungária Biztosítónál. A hatóság a köte­lező biztosítás címén 199Ö-ben kifizetett összegek jogosultsá­gát ellenőrzi. Tiltakoznak a taxisok Rosszallással olvastuk a hírt, miszerint már csak kormány- döntésre vár, hogy 4,80 forinttal ismét megemeljék a benzin árát — mondotta Horváth Pál, a Fuvarozók Országos Demokra­tikus Szövetségének (FO- DESZ) elnöke. Kifejtette: a taxi­sok nem tudják elfogadni, hogy a biztosítási díjat a benzin árába ily módon építsék be. Sérelme­zik azt is, hogy a döntés előké­szítésébe ismételten nem von­ták be az érdekelteket, neveze­tesen a FODESZ-t. Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) ugyan­csak elfogadhatatlannak, tör­vénytelennek tartja a tervezett benzináremelést, s emiatt teg­nap az Alkotmánybírósághoz fordult. Szingapúr: Márc. 27-én hajnalban kommandóakció vetett véget a Sin- gapore Airlines eltérített repülőgépe kálváriájának. A négy pakisztáni géprabló életével fizetett, az utasok és a személyzet közül senki nem sérült meg (MTI telelotó) Keresettek a magyar kötvények Továbbra is keresettek a magyar kötvények külföldön. Ezt bizonyítja, hogy a Magyar Nemzeti Bank közelmúltban Németországban kibocsátott kötvénye teljes egészében el­kelt — tájékoztatott Hárshegyi Frigyes, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese. Az MNB kötvényének kibocsátását a német Commerzbank más bankokkal együtt szervezte, s az értékpapírokat a magánbe­fektetők már megvásárolták. A kibocsátásban összesen 25 bank vett részt, japán, amerikai, francia, belga és német pénzin­tézetek. Lényeges, hogy to­vábbra is megvan a bizalom az MNB értékpapírjai iránt, mivel a központi bank az idén mintegy egymilliárd dollár értékben kí­ván kötvényeket kibocsátani a világ jelentős magán pénzpia­cain. Várhatóan április végén vagy május elején Japánban hoz forgalomba az MNB sza­murájkötvényt, ennek azonban az a feltétele, hogy Magyaror­szág korábbi, megfelelő hitelké­pességi minősítését megújít­sák. Japánban az MNB öszesen 60 milliárd jen értékű kötvényt kíván kibocsátani, s Németor­szágban is újabb értékpapírok forgalomba hozatalára kerül sor. E két fontos piacon köt­vénykibocsátással a Magyar Nemzeti Bank összesen 7— 800 millió dollár hitel felvételét tervezi az idén. Mivel továbbra is viszonylag kedvező Magyar- ország megítélése, ezért lehe­tőség nyílik arra, hogy az MNB új piacokon is megjelenjen. A Magyar Nemzeti Bank ugyan­csak a második negyedévben Angliában, tervez kötvénykibo­csátást. Emellett elképzelhető, hogy Schilling, illetve ECU-köt- vényeket is forgalomba hoznak az év folyamán. Hárshegyi Fri­gyes szerint is töretlen a befek­tetők bizalma Magyarország iránt, látva a kormány követke­zetes gazdaságpolitikáját s el­tökéltségét a külföldi kötelezett­ségek mindenkori teljesítésére. Ám az országra igen veszélyes lehet, ha mindinkább hangot kapnak azok a vélemények, amelyek adósságkönnyítést, adósságátütemezést szorgal­maznak. Az ilyen jellegű kijelen­tések megnehezíthetik a Nem­zeti Bank képviselőinek külföldi tárgyalásait, és azt eredmé­nyezhetik, hogy az MNB a ko­rábbinál rosszabb feltételekkel, drágábban juthat csak hozzá a gazdaság normális működésé­hez szükséges külföldi forrá­sokhoz. IRÁNY IRÁN ORSZÁGOS AGRÁRÉRTELMISÉGI FÓRUM Versenyképes mezőgazdaságot! ANTALL JÓZSEF BESZÉDE A TANÁCSKOZÁSON — ÁLLÁSFOGLALÁS A MEGÚJULÁSÉRT A tulajdonviszonyok rende­zése, a földkérdés, az agrárre­form égető probléma, az egyik legnagyobb tehertétele az át­alakulásnak, a kormányzásnak — mondotta Antall József mi­niszterelnök, a Magyar Agrártu­dományi Egyesület szerdán megrendezett országos agrár­értelmiségi fórumán. A tanács­kozást Göncz Árpád köztár­sasági elnök levélben üdvözöl­te. A Pesti Vigadóban zajló esz­mecserén Antall József a tulaj­donreformmal kapcsolatos alapelvek tisztázásával kezdte előadását. — Ez a mezőgazda- sági szerkezet már nem ver­senyképes — mondta.—T udo- másul kell venni: valami ösz- szeomlott, megbukott a volt szocialista országokban, ami nem folytatható. A miniszterelnök ezután a kormányt ért vádakat cáfolta, azt, hogy az Európai Közösség­hez csatlakozás érdekében nem veszi figyelembe a magyar mezőgazdaság érdekeit. Ezzel szemben az az igazság — mondta —, hogy a kormányzat csak az európai, s a világpiacon versenyképes növénytermesz­tés, állattenyésztés, élelmiszer­A gyermekek érdekvédelmére A Magyar Gyermek- és Ifjú­ságvédelmi Kamara szerdán megalakította szakkollégiumát. A mintegy 800 kamarai tagot képviselő 56 meghívott 13 tagú testületet választott. A szakkol­légium célja: állásfoglalások­kal, koncepció kidolgozásával, a gyermek- és ifjúságvédelem megújhodását szolgáló jogsza­bályi tervezetek véleményezé­sével, és javaslatokkal segítse az önkormányzatok és a Népjó­léti Minisztérium munkáját. Kisebbségek a konszenzusért Jól halad a kisebbségi tör­vénytervezet előkészítése a Magyarországi Nemzeti és Et­nikai Kisebbségek Kerékaszta­lának tanácskozásain. Tegnap egyeztették a hazai bolgár, ci­gány, görög, horvát, német, román, szerb, szlovén, szlovák és zsidó szervezetek képviselői és jogi szakértői a kisebbségek önkormányzatainak és parla­menti képviseletének törvényi szabályozására vonatkozó ja­vaslataikat. Vagyonát értékeltetné? Ingat­lant venne, eladna? Kérésére házhoz megyünk! Hívjon a (82)21-283-as telefo­non, bármikor. (Üzenetrögzítő.) Ingatlanközvetítő, -értékesítő. (8373) r---------------------------------------------' B oglárlellei utazási iroda takarítónőket keres szezonális munkára Jelentkezni a 8638 Boglárlelle, Pf. 19 címen. L (112130) ^ ipar fenntartását tartja jogos­nak. A továbbiakban a kárpótlási törvénytervezetről szólva a mi­niszterelnök elmondta: ez kompromisszumok eredmé­nye, de megteremti a politikai, a jogi és tulajdonjogi stabilitás alapját. A kormány számít az agrárértelmiségre, mert hatá­suk meghatározó a falu népes­ségének egészét tekintve is. Az agrárértelmiség nagyban hoz­zájárulhat ahhoz, hogy a vál­ságjelenségekkel terhes idő­szakból kilábaljon az ország. Mi arra törekszünk — mon­dotta a miniszterelnök —, hogy Magyarország stabilitásának biztosítása és fenntartása érde­kében mindent elkövessünk, és együttesen törekedjünk arra — ahogy erre már a március 19-i rövid felszólalásban is rámuta­tott —, hogy kialakuljon egy fo­lyamatos párbeszéd. A miniszterelnök bevezetőjét követő felszólalásokban töb­ben foglalkoztak a nagyszámú agrárértelmiség bizonytalan helyzetével. Markovszky György, a Magyar Agrártudo­mányi Egyesület Veszprém megyei titkára például annak adott hangot — utalva az MDF /--------------------------------------------------­V ÍZISPORT­SZAKÜZLET Siófokon. Vitorlás-, szörf-, csónakalkatrészek. Vízi jármüvek bizományi értékesítése. Pomucz testvérek Kft. Siófok, Munkásőr u. 16. (Vitorlás kikötő) (139257) /---------------------------------------------------V F ő vállalkozó ÉPÍTŐ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT. 7400 Kaposvár, Kanizsai u. 56. II. emelet Telefon és Fax: (82) 17-043 fölvesz kőműves, ács, burkoló szakmun­kásokat Jelentkezés a fenti címen személyesen. Fizetés megegyezés szerint. (112122) v 7 országos választmányának fel­hívására is —, hogy igen sokan keltenek hangulatot a tsz-veze- tők ellen. A tanácskozás végül egy ál­lásfoglalás-tervezet ismerteté­sével zárult. Ebben az országos agrárértelmiség fórum résztve­vői többek között kifejezik: a magas színvonalú agrárterme­lés csak versenyképes agrár­kutatásra és innovációra ala­pozva valósítható meg, szüksé­ges az oktatás tartalmi megújí­tása is. A fórum résztvevői ki­emelkedő jelentőséget tulajdo­nítottak a szaktanácsadói tevé­kenység széles körű bevezeté­sének. A szakemberek a kitű­zött célok figyelembevételével több oldalról is aggasztónak tar­tották az agrárágazat jelenlegi helyzetét. Tisztában vannak az­zal, hogy a jelenségek egy ré­sze a piacgazdaságra való átté­rés következménye, viszont egy sor mulasztást, hibát az átgondolt agrárpolitikával, s az ennek megfelelő intézkedések­kel elkerülhettek volna. A ma­gyar agrárértelmiség kész segí­teni a versenyképes mezőgaz­daság megteremtését, az átala­kulást, és annak hatékony résztvevője kíván lenni. Háromezer autóbuszt szállít az Ikarus Háromezer Ikarus autóbusz exportjáról kötöttek szerződést az Ikarus és Mogürt vállalatok képviselői Teheránban az iráni belügyminisztérium városfej­lesztési és közigazgatási hiva­talával illetve a teheráni polgár- mesteri hivatallal. A kiszáll ítandó jármű vek érté­ke — pótalkatrészekkel együtt —290 millió USA-dollárt tesz ki. A szerződéskötést megelőzően az iráni megrendelők számos más külföldi gyártótól is kértek ajánlatokat és ezeket kiértékel­ve döntöttek az Ikarus mellett. A megállapodás alapján 2100 szóló és 900 csuklós jár­művet szállít az Ikarus, és eze­ket elsősorban a teheráni tö­megközlekedésben fogják majd használni. A szállításokat a szerződés szerint augusztus­ban kezdik, és a vevő igényei­nek megfelelően már az isko­laév kezdete előtt az autóbu­szok egy részét üzembe állítják. Ennek teljesítéséhez az Ikarus­nál a gyártás előkészítését, a szükséges alkatrészek illetve részegységek beszerzését meggyorsították, Iránban pedig megkezdődött a vevőszolgálati hálózat kialakítása illetve pótal­katrész-raktárak építése. A Magyarországon készült járműveket osztrák MAN-mo- torral és a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár által készített hi­dakkal, valamint egy részüket német automata Voith-váltók- kal szerelik fel. Az iráni megren­delő a szerződéses határidőket betartva első lépésben 90 millió dollár kifizetésére adott garan­ciát a magyar bankoknál. BauMixS rriKiiALi fis liter síit DtLMi rri^ Építkezők, vállalkozók, lakásfelújítók! A BauMix Kft. kereskedelmi egységei és asztalosüzeme kedvező áron kínálja termékeit. Ajánlatunk: Építőanyagok: — cement 392 Ft/q + áfa —- bitumenes szigetelőanyagok (Akvabit, Bonobit H, S, Bitugél, Bitulax) Fenyöfürészáruk: — deszka, palló, léc Épüietasztalos-ipari termékek: — ajtók, ablakok, beépített szekrények, falburkolatok Megvásárolható és megrendelhető:. Kaposvár, Kanizsai u. 56. (BÁZIS DÉV telephelyén) Telefon: 11 -428 vagy 16-435/77 mellék. Építési vegyi anyagok: — festékek, bevonatok — csempe- és tapétaragasztók — faanyag-kezelőszerek — önterülo aljzatkiegyenlítők Szerszámok: — olasz burkolószerszámok — osztrák, német kőművesszerszámok — ecsetek — végtelenített csiszolószalagok Burkolólapok: — brazil csempék és padlóburkoló lapok Híradástechnikai-cikkek: — tv-k, videorekorderek, rádiós magnók — mikrohullámú sütők — audio videokazetták Megrendelhetők, megvásárolhatók: BauMix Bolt, Kaposvár, Ezredév u. 12. Tel.: (82)17-170 ^ 1TrlrOTrlrr.—,. .ml.rftí1filmr||ia|TT., (112150)

Next

/
Oldalképek
Tartalom