Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-28 / 50. szám
1991. február 28., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 KÖNYVESPOLC Omló falak Simán Mária kisregénye Tíz év óta kísérem figyelemmel a szerző pályáját, így időtávlatból állíthatom, küzdelmet folytatott azért, hogy eljusson írói útjának első mérföldkövéhez — az önálló kötethez. Szinte autodidakta módon, illetve olykor némi segítséggel tanulta meg mindazt, amit írásművészeten értünk. A mondatok formálását csakúgy, mint a műfaji követelményeket. Napilapok publikációi, pályázati díjak jelezték, hogy eredménnyel haladt előre. De fél évtized eltelt, hogy irodalmi folyóiratok szerkesztőségének ajtaján kopogtatott verseivel és elbeszéléseivel. Biztatást kapott, s aztán ott is bekövetkezett a nagy áttörés. A folyóratokban, illetve a Csokonai asztaltársaság kisan- tológiájában (1989) közölt elbeszélései már mutatták, hogy Simán Mária oly történeteket írt le, amelyek erkölcsi tanulságokat hordoztak, és kifejezetten nevelői célzatúak voltak. Realista eszközökkel dolgozott, hiszen az olvasó azonnal észrevette, hogy a Balaton melletti tájon játszódik a cselekmény, s olyan szereplőkkel, akikkel nap nap után találkozhatunk. A realista tendenciától az Omlófalakdmü kisregényében sem távolodott el. Szándéka volt ugyan az erőteljesebb írói átformálás, de itt is vannak azonosítható valóságelemek. Ilyenek mindjárt a Balaton-parti kisváros vagy az iskolák világa (a szerző évekig iskolaigazgató volt). A műfaj (a kisregény) követelménye többek között a gördülő cselekmény, a tipikus hősök (szereplők) megrajzolása, jellemfejlődésük és belső világuk ábrázolása, s lehetőség szerint néhány ív terjedelemben. Művében Simán Mária ezek közül a cselekményességre helyezte a hangsúlyt. Hőseit új és újabb fordulatok buktatóin vezette át. Mélységek és magasságok, tragédiák és nyugvópontok váltakozását kell elviselniük, illetve megtalálni közöttük a helyes utat. Az előzőekből következik, hogy a szerzőt a lélekrajz kevésbé foglalkoztatta. Ezt azért is föl kell rónunk, hogy egyes nézetek szerint a ma emberéből a pszichikuma a legfontosabb. A két hős sorsa, akikre írói mondandóját építette, inkább csak lenyomata a külső cselekvéseknek. Benső énjükről, annak rezdüléseiről kevesebbet tudunk meg. A két szereplő, pontosabban az egy emőerpáréletútja párhuzamos szerkesztést igényelt. A feladattal sikerrel birkózott meg Simán Mária, elkerülve az ismétlés buktatóit. Segítette ebben, hogy a cselekményt szinte lineárisan vitte el a zárópontig. Némi determinizmussal mondja, hogy Vica és János közös gyermekkorból kibomló sorsvonalának az életút felén túl össze kellett fonódni. Ezzel a legkevesebbet tette — mondhatnék némi malíciával. Ám mielőtt megjegyzéseket tennénk, olvassuk el figyelmesen a kisregényt! A mű ugyanis falakat dönt le a sorsok összefonódásának megírásával. Hiszen Horváth János cigány származású bányász és dr. Szabados Éva orvosnő életútja kereszteződik. Az Omló falak ennek ellenére nem irányregény. Korunk vergődő emberei közül kettőnek a megrajzolását vállalta. Nem közvetlen társadalmi cél, hanem a minden határon áttörő humanizmus érdekében. Üzenete így legalábbis kettős. Kisregényét meg sem írhatta volna Simán Mária az erős belső hit nélkül, hogy az ember közelébe kerülhet a boldogságnak. Oda is jut, akkor is, ha közben fájdalmas és mély sebeket kap... Dicséret illeti a keszthelyi Castellum kiadót, hogy elsőként Simán Mária kisregényét jelentette meg. A kis kiadó vállalta a felelősséget és kockázatát annak, amit az írói indítás jelent. Simán Mária alkotóereje a biztosíték arra, hogy az út folytatódik. Laczkó András Mozgáskorlátozottak támogatása Egy rendelet rövid ismertetése mindig okot adhat a félreértésre. Több mozgáskorlátozott s reklamált a szerkesztőség- oen a legutóbbi kaposvári közgyűlésen elfogadott rendelet miatt, amely a megemelt kama- ozású lakás- és építési célú hi- elek törlesztési támogatását szabályozza. A kizáró föltételek között olvasták, ha valakinek a tulajdonban, illetve a vele együtt élő ;saládtag tulajdonában tíz évtél fiatalabb bármilyen típusú jépkocsi van, az nem jogosult a ámogatásra. Ez őket nagyon trzékenyen érinti, hiszen a lycomat vagy az egyéb gép- ocsi nekik létszükséglet. Dr. Hegedűs Lajos, a Moz- láskorlátozottak Somogy Melyei Egyesületénekelnöke szerint mintegy háromszáz mozgáskorlátozottnak van gépkocsija Kaposváron, ők azok, akik benzinhozzájárulást kapnak. Természetesen közülük nem mindenki szorul rá a támogatásra. A gépkocsi azonban nélkülözhetetlen a mozgásukhoz, így nem lenne jó, ha ez kizáró ok lenne az ő esetükben. Dr. Szili Mária, a kaposvári polgármesteri hivatal egészségügyi irodájának csoportvezetője megnyugtatta a panaszosokat, hogy a mozgáskorlátozottak esetében nem kizáró ok a gépkocsi, akár az igénylőé, akár a vele közös háztartásban élő családtagé. Egész biztos, hogy eloszlatja a további félreértéseket a rendelet nyilvánosságra hozása. L.G. Az ötös diák tízese „Az ének megszépíti az életet. Az éneklők — másokét.” Kodály Zoltán gondolatait idézem Cziff Ágnes lakásán, aki a kaposvári II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola ének-zene tanára, a kicsipyek kórusának karnagya. A zeneiskolában szolfézst tanít, a Somogy Megyei Művelődési Központ zeneóvodájában pedig az alapokat oktatja játékosan. Énekel a Vikár-vegyes karban, a Szent Imre templom énekkarában és gitáregyüttesében. Szépérzékre vall a lakás is a kaposvári Szent Imre utca egyik sarki épületének tetőterében. Azon a helyen, ahol valamikor a szülői ház állt. A nagy becsben tartott intarziás bútorok, faragott csillárok iparművész édesapja emlékét idézik. A gazdag népművészeti kollekció azonban már saját gyűjtésből származik. A dolgozószoba talán legszebb darabja egy piros bu- zsáki rátétes garnitúra, sok éven át készült. A ház asszonya ma is szívesen veszi kézbe a varró- vagy a kötőtűt, hogy a legújabb motívumot vászonra álmodja vagy megkösse magának a divatos pulóvert. A fiatal tanárnőnek marad erre ideje, és ilyenkor, kellemes muzsika mellett jólesik a múltidézés. — Édesapám faszobrász volt, és anyámmal együtt a háziipari szövetkezetbe dolgoztak be. Zenetanár nem volt a családunkban, nagybátyám, Fleinig Alajos a belvárosi nagytemplomban orgonáit és az ottani énekkart dirigálta. Testvérem pedig — aki most Münchenben él — ,,B”-kategóriás táncdal- énekes volt a 70-es években. Ma is nosztalgiával gondolok gyermekkorom nyaraira, amelyeket szinte mindig a Merényi családdal együtt töltöttünk. Hozzánk csapódtak Karvalyék is, s a fonyódi mólón énekkel múlattuk az estéket. Népdalokat, kánonokat daloltunk. A tóparti romantikát nehéz elfelejteni... Tanári diplomáját Pécsen szerezte és a kutasi általános iskolából 1973-ban került a kaposvári Rákócziba. Fölvetette, hogy itt, a városszéli iskolában jó volna megszervezni a zenei tagozatot, hiszen a Tóth Lajos iskolán kívül nem volt más lehetőség a városban. Jakab Lászlóné, akkori igazgatóm és Henkey Zol- tánvezető megyei szakfelügyelő is szorgalmazta ezt. 1975 őszén kerültek padba az első zenetagozatos fecskék. Közülük sokan maradtak zeneközeiben, s végzik a főiskolát. A sokszögletű nappali egyik sarkában áll a pianinó. Felette Kodály-, Liszt-, Beethowén-, Haydn-plakettek. A látogató azt gondolná, ők a kedvencek. A ház asszonya azonban a komoly- és a könnyűzenét egyaránt kedveli; mindent szívesen hallgat, csak csendben szóljon a muzsika. Fotó: Lang Róbert Cziff Ágnes gyerekek százait tanította meg az éneklés örömére. Diákjai rendszeres szereplői a Karácsonyi Muzsikának, sokszoros aranyokleveles énekkara „Az év kórusa” címet is megkapta már. A köztudatban elég nyakas és szigorú tanár Cziff Ágnes. — Azt a bélyeget is rámsütötték, hogy önző vagyok. Ezért fogtam össze a szülőkkel, hogy a kis iskola udvarát virággal, fákkal beültessük, hogy jobban érezzék magukat tanítványaink. Hogy szigorú vagyok-e? Az osztályozásban bizonyára. Az órákon a gyerekekkel értékeltetem a produkciót, ők még ná- lamnál is érzékenyebben reagálnak egy-egy hibára. Arra azonban büszke lehetek, hogy az az ötös tanuló, aki másik zenetagozatos iskolába megy, biztos, hogy tízest kapott. Régi vágya a somogyi megyeszékhelyen egy olyan oktatási intézmény, amelyben a mozgáskultúra, a képzőművészet a zene, az irodalom és az idegennyelv ötvöződne az óvodáskortól egészen a felsőfokig. Lörincz Sándor r56-os visszaemlékezések Készül a forradalom somogyi krónikája Néhány eredeti '56-os dokumentummal, több másolattal gyarapodott a megyei levéltár gyűjteménye. Dr. Szántó László levéltáros arról is beszámolt, hogy magnószalagra került néhány korabeli szereplő visz- szaemlékezése. A tervek között szerepel, hogy a levéltár több közismert személytől — így Kunszabó Ferenc írótól, a Svájcban élő Poldesz Alberttól, az 1956-os nemzeti tanács elnökhelyettesétől — írásos visz- szaemlékezést kér. Ennek a gyűjtésnek az a célja, hogy minél előbb összeálljon az ötvenhatos somogyi események krónikája. Továbbra is várják dokumentumok felajánlását, a személyes visszaemlékezéseket. Örömmel vennék például, ha az 1956. október 19-én a kaposvári nagymoziban megtartott Somogyi összegezés elnevezésű vitaest ezer résztvevője közül is jelentkeznének néhá- nyan, s elmondanák az akkori élményeiket a nagy hatású fórumról. HA MAJD ELSZÁLL A SŰRŰ FÜST Amidőn Szaddám Húszéin lerohanta Kuvaitot, az első fölháborodás nyomán, amely ezt a durva agressziót szinte teljesen egybecsengve fogadta, én még — Isten bocsássa meg! — kicsit örültem is. Oly reményem támadt ugyanis, hogy végre egy bűvös kör fölszakadt. A két világtábor hagyományos szembenállása úgyis oldódott már — főként mert a keleti fél egysége megszűnt. Ám az iraki önkénnyel szembeni—ekkor még szóbeli—föl- sorakozás biztatott igazán először azzal, hogy a továbbiakban nem érvényesül sem Washingtonban, sem pedig Moszkvában, hogy: „A te ellenséged az én barátom, a te barátod az én ellenségem. "Ami eleve lehetetlenné tette minden komolyabb, tartósabb rendezés esélyét bárhol a világon. Utóbb.. szidhattam magamat naivságomért. Mert az Öböl-válság mégis Öböl-háborúvá fajult. A világ eddig még soha nem látott, egységes föllépése sem késztette arra Szaddám Huszeint, hogy a kompromisszumnak akár a látszatát is keresse. Miközben a kezdeti, majdnem egységes álláspont Bagdad ellen nem csupán a palesztin ügy által befolyásolt arab térségben lazult föl. Hanem fokozatosan bizonytalanabbá vált a szovjet magatartás egyértelműsége is. Tudjuk vagy sejtjük persze, hogy ennek mi a háttere. Sevarnadze külügyminiszter drámai távozása, a katonák és közülük is a héják ismételt előtérbe kerülése jelzi azt az erőteret, amelyben az egyértelmű szovjet magatartást Gorbacsov nem tudta biztosítani—ámbár alighanem szerette volna. Amikor Kuvait térségében föltűntek korunk — a csernobili baleset mellett — alighanem legnagyobb ökológiai katasztrófájának első, égig szálló füstfel legei és gigantikus tengeri olajfoltjai, már a „ minden rosszban van valami jó” elve alapján sem lehetett okunk a leghalványabb vigaszra sem. Mert hiába igaz, hogy annyi rokon természetű, ám kisebb környezeti kártétel után, ami ma Kuvait földjén és partjainál történik, az új szintre emeli az ember ökológiai fenyegetettségének mértéke mellett e fenyegetettségnek a tudatosulását is. Hiába, hogy sok millióan, akik eddig meg sem hallották vagy elhárították az ökológusok, a környezetvédők, a zöldek mind nyomatékosabb figyelmeztetéseit, most végre érzékelni kezdik a Földet, az egész emberiséget érintő veszélyek súlyát. Alighanem mindez kevés. Az a rövidlátás, amellyel annak idején az Irán ellen támadt Szaddám Húszéin támogatása nem szűnt meg, sem keletről, sem nyugatról — amíg csak Kuvaitra nem támadt... Az a rövidlátás, amely annyi tankhajó-katasztrófa után sem engedi, hogy a világ végre valóban komolyan vegye: a tenger sem végtelen, annak tűrőképessége, önregenerálódása határához érkezett... Az a rövidlátás, amellyel a nemzetállamok szerte a világon, szuverenitásuk hamis vértezetében, konokul űznek emberiségellenes,,nemzeti”politikát... Ez uralja alapjában véve még ma is az uralkodó elitek gondolkodását és a közgondolkodást is. Ha majd az Öböl-háború után elszáll — talán: csak évek múlva majd! — a sűrű füst, a nyomában: mi marad? Lázár István
