Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-28 / 50. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKOLDAL 1991. február 28., csütörtök Egyszer volt, hol nem volt, volt egy hatalmas ország. Az ország királyának egy gyönyörű, szép leánya. A nagy király még az országnál is jobban szerette leánykáját, de az alattvalók is rajongtak érte. Amikor a királylányka született, egy tündér jelent meg a bölcsőjénél. Tündöklő aranyszelencét hozott magával, letette a gyermek mellé a bölcsőbe. Azt mondta, hogy abba a szelencébe kell gyűjteni a királyleány könnyeit, amelyeket életében el fog sírni. De egy könnynek sem szabad elvesznie, mert az nagy szerencsétlenséget hoz reá. Nosza, vigyáztak is a királykisasz- szony könnyeire. Igaz, nagyon ritkán sírt; ha sírt, egyetlenegy szivárványszínű könnycseppecske gördült ki szeméből. A magánál hordott aranyszelencébe a ragyogó könnycseppet belehullajtotta. A szelencében csodák csodájára igazgyönggyé váltak a könnyek. El is nevezték érte Gyöngyikének. Magas hegy oldalán állt a királyi vár, abban lakott Gyöngyike. Egyszer a kis királyleány nagyon unatkozott, és egy óvatlan pillanatban kiszökött a palota kapuján. Mesz- sze előtte egy sziklás, magas hegycsúcs állott, ez csábította a legjobban. Ruhájába rejtette kis aranyszelencéjét és nekiindult a hegymászásnak. Valami csodálatosat, mesebelit képzelt el a hegytetőn. Melegen sütött a nap, amikor elindult, de beesteledett és még mindig nem ért fel a csúcsra. Immár a hold világított neki, s alig tudott már vánszorogni. Csak könnyszelencéjére vigyázott, hogy el ne veszítse. Még egy utolsó erőfeszítés és Gyöngyike ájultan esett el a célnál. A hideg szél és az éhség térítette magához. Az ezüstös hold világánál körülnézett. Nem messze onnan, ahol volt, egy piciny kunyhó állott, fákkal körülvéve. A kunyhó ablakai sötétek voltak, hiszen éjszaka volt. Mégis elindult, hogy bekopogtasson. Kisvártatva gyertyával a kezében kilépett valaki az ajtón. — Hát te, szép királykisasszony, hogy jöttél ide, ahol a madár sem jár? Nem tudod, hogy én vagyok a szomorú szemű asszony, akit senki sem szeret és akit a rossz emberek üldöztek ide? — Nagyon megéheztem és elfáradtam, megköszönném, ha ennem és innom adnál. Ha senki sem szeret, én szeretni foglak téged! Megfogta a kezét a jó asszony és szeretettel bevezette a kunyhójába. Az egyszerű, tiszta kis szobácskábán megvendégelte, friss vizet is hozott neki, s mert álmos volt, le is fektette. Gyöngyike már hosszú idő óta lakott a hegytetőn, és segített mindenben a szomorú szemű asszonynak. Nem is kívánkozott haza. Ezalatt otthon mindenütt keresték, de senkinek sem jutott eszébe, hogy nem messze a palotától, a hegytetőn lehet. Egyszer Gyöngyike elhatározta, hogy hazamegy, mert nagyon hiányzott az édesapja. A szomorú szemű bepakolt neki enni, innivalót és fájdalmasan búcsút vett tőle. Gyöngyike gondolkodott, hogy ő mit is adhatna cserébe a sok jóságért, hiszen neki nincs semmije. Ekkor eszébe jutottak a könnyei. Hiszen azok mind szép igazgyöngyök, abból adhatna egyet. Hirtelen elfelejtette a jó tündér jóslatát, csak a hála és szeretet jutott eszébe. A szelencéből a legszebb, csodálatosan ragyogó könnycseppet az asszonynak adta. Még egyszer lelkére kötötte Gyöngyikének, hogy vigyázzon magára és útjára engedte. Lefele menet elfáradt és egy magasba nyúló sziklára telepedett le. Ekkor szörnyű robajjal megnyílt a föld és hatalmas víztömeg tört elő. Csak az a szikla állt ki a vízből, amelyen ült. A jó asszony kicsi háza, az apia hatalmas országa mind víz alá került. Gyöngyikének eszébe jutott a tündér jövendölése és nagyon elszomorodott. Elővette az aranyszelencét és minden megmaradt könnyét a tengerbe szórta. Azok lemerültek a tengerfenékre. A messziről odakerült kagylók magukba fogadták a királyleány könnyeit és az emberek még ma is halásszák az igazgyöngyöket. Egy kagyló magába foglalja, gyöngyhalászok kihalásszák, és senki sem sejti, hogy azok egy boldogtalan királylány könnyei. Először az oviban — Képzeld, apa, amikor ti elmentetek, találtam kis fazekakat, és főztem kávét az Andi néninek. Jól megkevertem a kis tűzhelyen, és raktam bele cukrot is. Aztán játszottam a sorompóval és a fakockákkal, és rendet raktam a szekrényben. Ettünk tízórait is. Amikor öltözködtünk, akkor Zsuzsi néni — tudod, ö a dadus —, mondta, hogy elég nehezen jön fól a lá- bomra a benti cipőm. Az udvaron sok minden van. Én a kőhajóhoz mentem először és kormányoztam. Egy kicsit fázott a kezem, mert nem volt rajtam kesztyű, s nem ültem le a kinti ülőkékre, mert ilyen hidegben megfáznék. Mondtam a többieknek is, hogy csak akkor szabad beülni a hajóba ha meleg lesz. Ebédre valamilyen levest kaptunk, de azt nem ettem meg, mert nem ízlett; a diós tésztából viszont kétszer is kértem. Képzeld, olyan aranyos kis ágyakon alszunk! Pizsamát húztunk, de én nem aludtam el addig, amíg az Andi néni nem adott egy puszit. Tudod, ti is mindig szoktatok nekem adni • puszit, ha lefekszem... Amíg anya nem jött értem, Judit óvó nénivel játszottunk. Volt uzsonna is, de én azt nem ettem meg, mert nem voltam éhes. Holnap is megyek, akkor majd a többi játékkal játszom. Mindegyiket ki kell próbálni. És az óvó nénik megígérték azt is, hogy megkeresik nekem a porszívót. Tudod, én ki tudok porszívózni, mert már óvodás nagyfiú vagyok. Érted, apa? (Lőrincz) Örökös kedvenc a Donald kacsa Párbeszéd a polcon Egyszer, amikor nem voltam otthon, a Bibliám megszólította az egyik könyvemet. — Te, hogy is hívnak téged? — Lábuk nyomát elmosta a víz. — Mi a véleményed Eszterről? — Örülök, hogy tetszettem neki. Egyik este egy kicsit túlzottan titok- zatoskodott. Kiküldte húgát a szobából, hogy az még véletlenül se pillanthasson belém. Akkor lettem a titka... — S mi benned az a mélységes mély titok, amiről még Judit sem tudhat? — Azt nem árulhatom el. Veled hogyan bánik? — Mármint Eszter? — Igen. — Azt vettem észre, megnyugszik, ha engem lapozgat. Mostanában inkább egy másik könyvet olvas. Állítólag az a könyv engem, vagyis egy kis részemet magyarázza el az olvasónak. — Boldog vagy, mert — ha más könyvön át is — foglalkozik veled? — Hát persze! Úgy vettem észre, érdekli az a könyv. — Akkor jó. Közelgett az éjjel. Könyveim elbúcsúztak egymástól; — Jó éjt! — Aludj jól! Egy mesekönyv is odaszólt: — Szép álmokat, rózsás csókokat...! Testvérem asztaláról a liliom bó- lintással köszönt el a nappaltól. A könyveim ebben á hónapban még nem beszélgettek. Sitkéi Eszter 5. osztályos tanuló TORNATEREM AZ ÓVODÁBAN! Kevés óvoda büszkélkedhet egyelőre tornateremmel, így aztán ahol van, igazán nagyon megbecsülik az ott dolgozó óvónők, kisgyermekek. Az egész napi nevelő-oktató munkában a terem szinte sosem üres. A sok esztétikus eszköz, az óvodáskorúaknak megfelelően mind-mind rendelkezésre áll. Az óvónők leleményességén, hozzáállásán múlik, hogy milyen eszközön ügyeskednek a gyerekek, fejlődik bátorságuk, egész mozgáskultúrájuk. A kedvencek közé tartozik a bordásfal. Ide felügyelet nélkül ugyan nem mehetnek, de a biztonsági szabályok megtartása mellett — gondolok itt a szivacsok elhelyezésére és a helyes fogások begyakorlására — igazán örömmel gyakorolják a függeszkedést, mászást. Fontos ez azért is, mert a mai gyermekeket egy kicsit mindentől féltik. A fára mászás például tilos. Pedig régen ugyancsak nem volt ritka egy hatéves gyermek a cseresznyefán. Az aggódás, a gyakorlás hiánya okozza aztán a legnagyobb problémát. A kisgyermek kíváncsi, egy-egy óvatlan pillanatban, ha teheti, megpróbálkozik a „felmászással”. Természetesen ösztön ez, amit ha lehetséges, ki kell elégíteni. Aztán majd a jártasság, a gyakorlás lesz az, ami megóvja a gyermekeket a későbbi bajtól. Javaslatunkra több szülő otthonra is vásárolt gyermekének gyűrűt, és a hullahop karika is szinte minden családban megtalálható. Nálunk, Kaposváron, a Rét utcai óvodában gyakran látunk az ajtóban kukucskáló szülőket, akik boldogan veszik tudomásul, hogy gyermekeik ebben a gyönyörű tornatermi paradiFotó: Lang Róbert csomban egészségesen mozognak, fejlődnek. Ha pedig itt a jó idő, a tornaeszközök kikerülnek az udvarra, a Gérswald mászókákkal együtt, hogy magukhoz csábítsák a kicsinyeinket. Szeretnénk, ha belőlük nagyon egészséges felnőttek válnának. Báli Györgyné óvónő EMLEKEZETPROBA Takarjátok le az alsó képet. Nézzétek meg figyelmesen a három fekete lámpát és jegyezzétek meg a formákat. Most a felső képet takarjátok le. Aztán színezzétek ki emlékezetből azt a hármat, amely szerintetek megegyezik a letakart lámpákkal. Ha kettőt sikerül azonosítani, gratulálunk! zzr\ tvoil
