Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-05 / 30. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP Elférő vélemények o kárpótlásról Antall József:,,Irakba nem jutott a fegyverekből”- Az SZDSZ, az FKgP új tervezettel állt elő — A Fidesz a jóvátételt szorgalmazza Sikeres szemmütét Sütő András visszanyeri látását Sikeres műtétet hajtottak végre Sütő András jobb szemén pénteken Kölnben a szemészeti klinikán. A műtétet végző professzor szerint Sütő András az operáció nyomán jobb szemén nyolcvan százalékban visszanyeri majd látását. Az erdélyi írót tavaly tavasz- szal Marosvásárhelyen érte a tartós egészségkárosodást okozó inzultus: bordái törtek el s bal szemének világát teljesen elvesztette. Ezt követően jobb szemén szürkehályog keletkezett, látási képessége 25 százalékra csökkent. A sikeres kölni operáció következtében az író negyven centiméteres távolságra tisztán fog látni, 5-6 méterre viszonylag jól, távolabbra pedig szemüveg segítségével. Kötelező beváltás Rossz hír a Bulgáriába készülő magyar turistáknak: február 1-jétől a balkáni ország kötelező valutabeváltást írt elő a beutazók és az átutazók számára egyaránt. A KGST-tagországok közötti konvertibilis elszámolás bevezetésének indokával ezentúl fejenként napi 15 dollárt kell beváltaniuk a Bulgáriában tartózkodóknak, az átutazóknak pedig fejenként egyszeri 10 dollárt kell átváltaniuk levára. (Folytatás az 1. oldalról) Történelmi jelentőségűnek minősítette a kárpótlásról szóló törvényjavaslatot Balsai István igazságügy-miniszter. Fontosnak ítélte meg, hogy a gazdaság stabil tulajdonviszonyok alapján álljon, ahol az állam garantálja a magántulajdon sérthetetlenségét. Ehhez azonban elégtételt kell nyújtani azoknak, akiket a múlt rendszerben igazságtalanság ért. Tökéletes kárpótlást 40—50 év elteltével azonban nem lehet nyújtani, így mindenképpen kompromisszumos és részleges megoldásra kellett törekedni. Az elvett vagyont tehát nem lehet eredeti formájában visszaadni, ezért adnak kárpótlási jegyet. A törvényjavaslat korlátozza a kárpótlást időben és mennyiségben, valamint bizonyos fokig a jogosultak körét is. A miniszter megígérte: tavasszal olyan általános, átfogó állami kárfelelősségi törvényt terjeszt az Országgyűlés elé, amely tisztességes koncepcióval és szigorú szabályaival egyszer s mindenkorra kizárja annak a veszélyét, hogy az állam által okozott károk megítélésénél igazságtalanságok forduljanak elő. Ezután a frakcióvezetők, a frakciók vezérszónokai fejtették ki véleményüket. Kónya Imre (MDF) leszögezte, hogy az ország helyzete most csak a részleges kártalanítást teszi lehetővé. Ugyanakkor a kormánypárt azt is leszögezi: a beterjesztett javaslathoz képest bővíteni kell azoknak a körét, akik vagyonjegyüket földre válthatják. Soós Károly Attila (SZDSZ) a törvénytervezetet az MDF és a kisgazdák szűk kompromisszumának nevezte. Szerinte alapvetően módosítani kell. Személyenként legalább 20 ezer forint értékű vagyonjegyet lehetne kiosztani és felhasználni a privatizációban. Torgyán József (FKgP) kijelentette, hogy a jogellenesen elvett vagyontárgyakat kell visszaadni. Szerinte a törvénytervezet a parasztságra nézve diszkriminatív. Ugyanakkor kimaradnak a svábok, a zsidók és a politikai perek áldozatai. Azt kérte a T. Házból, hogy ne fogadják el a törvénytervezetet, hanem a kisgazdák módosító szövegtervezét támogassák. Nyers Rezső (MSZP) szerint külön kellene kezelni azokat a volt földtulajdonosokat, akik még élnek. Az ő esetükben rendkívül gyorsan kellene dönteni, az örökösök ügyét pedig egy másodikfordulóban kellene rendezni. Orbán Viktor frakció- vezető (Fidesz) kifejtette, hogy a fiatal demokraták elutasítják a kárpótlás gondolatát. Erre az országnak egyszerűen nincs fedezete, hiszen ennek az ösz- szege azonos az egy évben kifizetett jövedelemadó felével. A Fidesz csak jóvátételt tart lehetségesnek, ezért a törvénytervezetet elutasítja. Füzessy Tibor, a KDNP frakcióvezetője megerősítette: a reprivatizációra csak a föld esetében kerülhet sor. A kárpótlási törvényjavaslat vitáját ma folytatja az Ország- gyűlés. A képviselők az esti órákban úgy döntöttek, hogy az időközi választások rendje változatlan marad. Ezzel elvetették több SZDSZ-es képviselő indítványát az országgyűlési választásokról szóló törvény módosításáról. A T. Ház tegnap este fél nyolckor elfogadta a Magyar Vöröskereszt költségvetési támogatásának rendezéséről szóló országgyűlési határozati javaslatot. Rakétatámadás, pusztító ágyútűz (Folytatás az 1. oldalról) kapnak vezetékes vizet. Mind súlyosabb az élelmiszer- és üzemanyaghiány, egy-egy gépkocsi harminc liter benzint kap 15 napra. A nap folyamán francia Jaguar és Mirage F—1 repülőgépek iraki tüzérségi állásokat és a Köztársasági Gárda egységeit bombázták. Az amerikai haditengerészet tüzérsége szaúd-arábiai területről zúdított ágyútüzet egy délnyugat-kuvaiti olajmezőn létesített iraki radarállomásra és ottani gyalogsági egységekre. Az irakiak a támadásra rakétákkal válaszoltak, de a rakétaállást ezt követően két amerikai vadászbombázó megsemmisítette. Először lépett harcba tegnap az amerikai hadiflotta Missouri nevű csatahajója: ágyúival a Kuvait déli részén lévő, megerősített iraki állásokat lőtte. A Missouri 406 milliméteres ágyúi jelenleg a legnagyobb, hadihajón elhelyezett lövegek, és utoljára a koreai háború idején használták őket harci körülmények között. Az iraki hadsereg egyik szóvivőjének a bagdadi rádióban ismertetett közlése szerint a szövetséges légierők hétfőn hajnalban és a reggeli órákban hetvenhét berepülést hajtottak végre szaúd-arábiai és török- országi támaszpontokról. A jelentés szerint az iraki légvédelem kilenc szövetséges gépet lelőtt, ezek közül egy Szíriában, egy pedig az Öbölben zuhant le. Irak szerint ezzel 273-ra emelkedett a lelőtt szövetséges gépek és cirkálórakéták száma. A koalíciós erők ezzel szemben 30 gép elvesztését ismerik el. — A szövetséges repülők és hadihajók önmagukban nem tudják kiűzni Irakot Kuvaitból, ezért a szárazföldi háború immár elkerülhetetlen. Ám mivel a szövetségesek most már megszerezték az uralmat mind a levegőben, mind a vízen, nem kell sietniük a támadással — állapították meg a brit háborús kabinet tegnapi ülésének résztvevői. Közölték, hogy a brit légierő gépei is megkezdik nappali bevetéseiket; eddig a brit gépek csak éjszaka repültek. A francia vezérkari főnök szerint Iraknak még legalább ötszáz harci repülőgépe van bevetésre alkalmas állapotban. Maurice Schmitt tábornok közölte, hogy hitelt érdemlő adatok szerint a koalíció légi ereje eddig csak mintegy hatvan iraki harci repülőgépet tudott megsemmisíteni. Elmondta azt is: úgy tudja, hogy Bagdad körülbelül nyolcvan gépet menekített Iránba. — Mivel Irak légiereje meghaladta a hatszáz repülőgépet, körülbelül 450— 500 gépe maradhatott a különböző föld alatti tárolókban. A koalíciónak számolnia kell azzal, hogy adott esetben Bagdad ezeket bevetheti a harcokban —jelezte. A francia tábornok igen óvatosnak bizonyult az olyan becsléseket illetően, hogy milyen eredményt értek el a koalíció eddigi légitámadásai .az iraki szárazföldi erők elleni akcióikkal. Szerinte csupán az iraki kapacitás mintegy tíz százalékát sikerült megsemmisíteni: 400—500 harckocsit és 350— 400 löveget. Közölte, hogy a koalíció légiereje 27 gépet vesztett. Az iraki emberveszteségekről szólva Maurice Schmitt tábornok harmincöt halottat és mintegy 400 foglyot említett (a foglyok között tudomása szerint huszonöt tiszt van). 1991. február 5., kedd Alkotmányellenes a rendelet AZ ALKOTMÁNYBÍRÓSÁG HATÁROZATA (Folytatás az 1. oldalról) Az Alkotmánybírósághoz az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Országos Szövetsége fordult, indítványában azt állítva, hogy a Minisztertanács a kifogásolt rendelettel mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést valósított meg, mert nem teljesítette a Munkatörvénykönyvben meghatározott jogalkotói feladatát, nem szabályozta a leltárhiányért való felelősséget. Ugyanakkor az érdekképviselet—a törvény i előírás ellenére — nem kapott lehetőséget az ügyben véleménye kifejtésére. A Minisztertanács intézkedésével lényegében szabályozatlanná váltak a leltárhiányért való felelősség kérdései, mert az érintett munkáltatóknak — a kormány meggyőződése ellenére — nincs lehetősége ezek szabályozására, épp a Minisztertanácsra vonatkozó törvényi felhatalmazás miatt. Az indítványozó szerint az új jogi helyzetben sérelmet szenvedtek a tulajdon egyenjogúsága, egyenlő védelme és ^közvetve a versenysemlegesség alkotmányos elvei. Az Alkotmánybíróság szerint a Minisztertanács azáltal, hogy a megnevezett jogszabályokat úgy helyezte hatályon kívül, hogy a probléma pozitív szabályozását mellőzte, alkotmányellenesen — de nem mulasztásban megnyilvánulva — túllépte a Munkatörvénykönyv felhatalmazását, amely kizárólag a pozitív szabályok megállapítására terjed ki. Nem illeti meg tehát a szabályozás szükségességét tagadó norma kibocsátásához való jog. A szóban- forgó rendelet alkotmányellenes azért is, mert az érdekképviseleti szerv ténylegesen nem nyilváníthatott véleményt a jogszabálytervezetről — mondta ki a testület. Az Alkotmánybíróság határozatával — annak közzététele napjával, azaz január 29-ével — helyreállította az eredeti állapotot, vagyis ismét hatályba léptette a kereskedelmi, a raktári és a közforgalmi dolgozók leltárhiányáért való felelősségről szóló MT és SZEM-rendele- teket. „Lelépési díj” Kelet-Németországért Felsrófolt követelések A Szovjetunió a korábbi megállapodáshoz képest jelentősen megemelt összeget követel a bonni kormánytól a Németországban állomásozó katonáinak kivonása fejében -— írta tegnapi számában bonni forrásokra hivatkozva a Berliner Zeitung. A két kormány képviselői novemberben abban állapodtak meg, hogy az 1994 végéig befejeződő szovjet kivonulás fejében, illetve a hazatérő katonák lakáshelyzetét javítandó, a német vezetés 13,5 milliárd márkát fizet Moszkvának. A ki- szivárgott hír szerint a kivonás módozatairól folyó tárgyalásokon a szovjet fél újabb kétszámjegyű millárdos összeggel akarja tetézni az ősszel kialkudott summát. Az ár felsrófolását föltehetően a német területek feladását mereven ellenző ortodox katonai körök szorgalmazzák, amelyek 100 milliárd márkáig terjedő „lelépési díjat” akarnak kicsikarni Bonntól — írja a Berliner Zeitung. A tárgyalásokon szovjet részről értésre adták: ha nem sikerül magasabb összegben megállapodni, a 370 000 szovjet katona kivonása jelentősen késhet. A téma várhatóan jelentős helyet foglal el Gerhard Stoltenberg védelmi miniszternek és Matvej Burlakov hadseregtábornoknak, a szovjet nyugati hadseregcsoport főparancsnokának közelgő találkozóján. A szovjet haderők főparancsnoka holnap tesz bemutatkozó látogatást a német miniszternél. ‘Kellemes kíkftpcsolódásá t rövid időre is készséggel biztosítjuk, a kétcsillagos SZIGETVÁR. Ságvári Endre u. 4. Telefon: (70)10-150 és (70)12-150 Szobaár: 500 Ft (109495/aj Somogyjád Község Önkormányzata szerződéses üzemeltetésre meghirdeti 1991. március 1-jétől VÁGÓHÍDJÁT és HÚSBOLTJÁT Érdeklődni és a pályázatot benyújtani 1991. február 15-ig lehet. Versenytárgyalás időpontja 1991. február 19., 16 óra. Cím: polgármester, 7443 SOMOGYJÁD (109468) r I I I I I I I I I Kereskedelmi tevékenységet folytató kft. gyakorlattal, üzleti kapcsolatokkal, személygépkocsival rendelkező ÜZLETKÖTŐT keres a megye területére, azonnali belépéssel. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk! Jelentkezés: Produktmarkt Kft., 4013 DEBRECEN, Pf. 28. Telefon: 06(52)32-489 (5746) I I I I I I I I I TIT- fordítószolgálat: a leggyorsabban megtérülő beruházás a gyors és pontos szakfordítás. —15 éves hagyomány — expressz teljesítés — megbízhatóság — hitelesség — titokvédelem TIT. Kaposvár. Dózsa Gy. u. 18., tel.:20-621 TIT. Nagyatád. Széchenyi tér 16., tel.: 12-109 (109457) r--------------------------------“i Számítástechnikában jártas, gépkocsival rendelkező munkatársat keresünk. Rövid szakmai önéletrajzot I kérünk, jelentkezést a I kiadóba kérjük i \ (109492) I I_________________________I Rendkívüli árengedmény viszonteladóknak is, bőr-szőrme, divatáru, lábbelikészlet-kiáru- sítás, téli-nyári áru a beszerzési ár alatt SIÓFOKON az Elegant ruházati boltban, Szabadság tér 2. sz. alatt. (138237) értesíti a tisztelt Vásárlókat, hogy a Persil nyeremény- akció 3. nyilvános sorsolása 1991. február 8-án lesz a Philips Márka- szervizben, Budapesten a IX. kerület, Kinizsi u. 30—36. sz. alatt. A nyertesek névsora 1991. február 12-én a Népszabadság, a Mai Nap és a Kurír című újságokban jelenik meg. (112008)