Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-23 / 46. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP 1991. február 23., szombat Halál a jeges szalma alatt Szabálytalanságok sorozata — Még létrájuk sem volt Meghalt egy ember. Ma is élhetne, ha... Falun mindennapos az olyan megbízás, amilyet Horváth László fogatos és mellette segítőként Bogdán Tibor ka­pott: a somogysámsoni Marót- völgye Tsz állattenyésztési ve­zetője elküldte őket alomszal­máért február 19-én Csákány­ba. Az első forduló után alapo­sabban megnézték a szalma­kazlat. Észrevették, hogy útban van a több négyzetméteres összefagyott fedőréteg, amely 50—70 centiméter vastag volt. Az első rakományhoz ugyanis részben alóla szedték ki a szal­mát. Villával nem boldogultak, így Bogdán Tibor — a társa szerint—ugrálni kezdett a szal­makazal tetején, hátha ketté­szakad a megfagyott fedőréteg. Minden egy szempillantás alatt történt. Horváth László csak azt látta, hogy társa lezu­han, együtt a kettétört, összefa­gyott szalmaréteggel, s az telje­sen maga alá temeti. Horváth László segítségért ment; hiire azonban visszatértek, Bogdán Tibor már megfulladt a több mázsás fagyott, jeges réteg alatt. Nagy Zoltán, a megyei mun­kavédelmi és munkaügyi fel­ügyelőség felügyelője elmond­ta: sorozatos szabálytalanság okozta a 45 éves csákányi la­kos halálát. — A helyszíni vizsgálat során megállapítottuk, hogy már a munka megkezdésekor sza­bálytalanul bontották a külső ré­teget; a fagyos, átrohadt réteget otthagyták, s csak a viszonylag száraz szalmát szedték ki a kazalból. Emiatt üreg alakult ki. Ez olyan veszélyforrás, amely indokolttá tette az összefagyott fedőréteg eltávolítását. Csak nem így! Ezt a legbiztonságo­sabban markológéppel lehet leszedni. Elképzelhető az is, hogy több személy együttmű­ködésével, segédeszközzel — például csáklyával — billentik le fentről a fedőréteget. Megjegy­zem, hogy a kazalbontáshoz szükséges segédeszközöket — támasztólétra, vágószerke­zet — sem biztosították a két férfinak. Kiket terhel felelősség? Bog­dán Tibor közvetlen irányítá­sáért Horváth László fogatost. Az állatenyésztési telep vezető­jét elsősorban azért, mert elmu­lasztotta az ellenőrzést. Nem volt tudomása a közvetlen ve­szélyhelyzetről, ugyanis nem nézte meg a helyszínt. Akkor megfelelő utasításokat tudott volna adni a szalmaszállítással megbízott két embernek a sza­bálytalan munka megelőzésé­re. Az ágazatvezető pedig csak a halálos baleset után tudta meg, hogy mi történt. A munkavédelmi felügyelő sajnálatosnak tartja, hogy a bal­eseti oktatáson nem nagyaráz- ták el a szalmakazal megbontá­sának szabályait, nem készült semmilyen szabályozás a tsz- ben, sőt a technológia leírása is csak kéziratos. Ez pedig így nem tekinthető hatályosnak. — Úgy ítéljük meg — mondta Nagy Zoltán —, hogy a két embernek hiányosak voltak a munkavédelmi ismeretei. En­nek ellenére fölismerték a ve­szélyt; mégis kockáztatták a testi épségüket az összefagyott réteg általuk választott eltávolí­tás! módjával. Érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a géppel rakott, préselt-bálázott szalmakazlat mindig felülről le­felé, lépcsőzetesen szabad csak megbontani. S a már emlí­tett segédeszközöket is hasz­nálni kell. Nem ritka a baleset a szalma­kazlakon. Mostanában azon­ban nem fordult elő ilyen tragé­dia. Éppen ezért figyelmeztető mindaz, ami a csákányi férfi halálát okozta. Lajos Géza Szolgáltatás - nálunk vágasson, hogy ne kockáztasson! A KAPOSHUS KFT. világszínvonalú export üzemében szigorú higiéniai feltételek betartása és állatorvosi vizsgálatok mellett magánszemélyek és vállalkozók részére seriés-bérvágás szolgáltatást indít. Az élősertés február 26-tól minden kedden 7 és 9 óra között a kft. élőállatszállásán, napi áron megvásárolható. Az áru a kiválasztástól számított két órán belül, vagy igény szerint 24 órás hűtőtárolás után átvehető. Bővebb információval munkanapokon de. 9—12 óráig a 16-824-es telefonon szolgálunk. Cím: KAPOSHÚS KFT., Kaposvár, Pécsi u. 67—69., 7401 (7128) Építkezés mínusz húsz fokban Januárban kezdték meg a megyei kórház szülészeti osztályának rekonstrukcióját. A munkát a Közületépítö és Kereskedelmi Kft. végzi gene­rálkivitelezőként, s a tervek szerint egy év alatt befejezi. Fotó: Király Béla AMIT AZ ADÓRÓL TUDNI KELL Vállalkozók ványa nélkül A vállalkozási nyereségadó hatálya alá nem tartozó egyéni vállalkozók 1990. évi adóbevallásával kapcsolatos tudnivalókról dr. Zakariás Zsuzsa adott tájékoztatást — Milyen bevallási kötele­zettségük van a vállalkozási nyereségadó hatálya alá nem tartozó egyéni vállalkozók­nak? — A vállalkozási nyereség­adó hatálya alá be nem jelent­kezett egyéni vállalkozók — az előző évhez hasonlóan — saját személyi jövedelmüket és an­nak adóját az 53. sz. nyomtat­ványon, a közreműködőktől (alkalmazottaktól, segítő csa­ládtagoktól, alkalmi munkavál­lalótól stb.) levont személyi jö­vedelemadót, illetve adóelőle­gét, az általános forgalmi adót, a fogyasztási adót és az igény­be vett fogyasztói árkiegészí­tést a 7. sz. nyomtatványon vall­ják be. Mindkét bevallás benyújtásá­nak határideje február 28-a. A bevallási egységcsomagot az Adófelügyelőség postán elküld­te valamennyi általa nyilvántar­tott egyéni vállalkozó részére. Az egységcsomagban levő 10. sz. bevallásnyomtatványt csak akkor kell kitölteni, ha a vállalko­zó alkalmazottja személyi jöve- delemadó-különbözetét feb­ruár 28-át követően számolja el. Benyújtásának határideje április 20-a. Ez megegyezik a különbözet pénzügyi rendezé­sének végső időpontjával. — Változtak az adózás sza­bályai? — A 7. sz. adóbevallás tartal­mában nincs változás, de bő­vült a vállalkozás gazdasági összefüggéseire épülő tájékoz­tató adatok köre. A vállalkozó személyi jövedelemadójának számításánál új típusú jövede­lemcsökkentő kedvezményt vezettek be tavaly. Ez a beruhá­zásokat ösztönzi. A lényege: az állóeszköz vásárlására vagy létesítésére fordított beruházá­si költség levonható az összjö­vedelemből, az összjövedelem 30 százalékáig. Vagyis a jöve­delem e része után a személyi jövedelemadót nem kell megfi­zetni. Nem vehető igénybe a kedvezmény épület, építmény, illetve olyan állóeszközök ese­tében, amelyeknek költségel­számolására a vállalkozó a gyorsított értékcsökkenési le­írást választotta. A kedvezményként levont jövedelemrész után akkor ke­letkezik adókötelezettség, ha a vállalkozás megszűnik, az ál­lóeszközt értékesítik vagy a vál­lalkozó a nyereségadózás ha­tálya alá kíván bejelentkezni. Ha az adókötelezettség ezek szerint 1992. december 31-ig bekövetkezik, az adóbevallást önrevízióval módosítani kell. Későbbi adókötelezettség ese­tén a kedvezményként levont összeget a kötelezettség kelet­kezésének évében kell jövede­lemként bevallani. Természetesen a vállalkozó­kat is megilleti — mint minden magánszemélyt — a vásárolt értékpapír után igénybe vehető beruházási kedvezmény. A kedvezményre jogosító ál­lóeszközöket és értékpapírokat a kitöltési tájékoztatóban talál­ható „C” táblázaton tételesen fel kell sorolni, és bevallás mel­lékleteként az adóhatósághoz beküldeni. Gondot okoz az, hogy a nyomtatványban nem sorolják fel a jövedelemcsökkentő ked­vezmények között a szakmun­kástanuló, illetve az alkalmazott foglalkoztatása alapján — meg­határozott feltételek mellett — igénybe vehető kedvezményt. Ez a kedvezmény az érintett vállalkozókat az 1990. évre is megilleti. Egyéni vállalkozásból származó jövedelemként — az 53. sz. bevallás 5. sorában — ezekkel a kedvezményekkel csökkentett jövedelmet kell fel­tüntetni. — Az egységcsomag nem tartalmazza a vállalkozói jö­vedelem kiszámításának módját. Milyen segítséget kapnak ehhez a vállalkozók? — Az érdekképviseleti szer­vek folyóiratai, az „ADÓ” Újság, illetve az Adó és Ellenőrzési Értesítő erről megfelelő tájé­koztatást adtak. Aki a felsorolt újságokhoz nem jutott hozzá, annak az Adófelügyelőség ka­posvári és vidéki ügyfélszolgá­lati irodái, kirendeltségei kére­lemre rendelkezésére bocsát­ják az útmutatót. Az érdekkép­viseletek által szervezett tájé­koztató fórumokon is megfelelő információhoz juthatnak a vál­lalkozók. — Milyen gyakorlati taná­csot lehet adni a múlt év ta­pasztalatai alapján azoknak, akik most állítják össze adó­bevallásukat? — Fordítsanak nagyobb fi­gyelmet a 7. sz. bevallás tájé­koztató adatainak pontos kitöl­tésére. Nagyon fontos, hogy a 7. sz. bevallásban az adóösz- szegeket ezer forintban (tehát nem ezer forintra kerekítve!) tüntessék föl. Ellenkező eset­ben a számítógépi feldolgozás irreális adóelőírást eredmé­nyezhet. Felhívom az egyéni vállalkozók figyelmét arra, hogy a közlekedési költség elszámo­lásánál figyelembe vehető nor­matívák 1990. október 26-tól megváltoztak. A bevallás elké­szítése előtt célszerű felülvizs­gálni a költségelszámolás he­lyességét. r — — — — — — — “ — — — “ — “■i A,,Marcali és Vidéke Általános Fogyasztási I I és Értékesítő Szövetkezet I I 11. sz. felvásárló- \ | 87 i 5 Gadány” | szövegű bélyegzője elveszett. Használata február 18-tól érvénytelen, j (109687) I Nagy lapra ébredünk Siófok Város Önkormányzati Képvisető-testülete február 28-án délután 14 órakor ülést tart Az ülés helye: a polgármesteri hivatal tanácskozója. Napirend: Az 1990. évi zárszámadás megtárgyalása, az 1991. évi pénzügyi terv megállapítása. Az ún. bolhapiac további sorsának rendezése. A helyi adókról szóló önkormányzati rendelet szabályozási elvei. Az ülés nyilvános. (149595)

Next

/
Oldalképek
Tartalom