Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-23 / 46. szám
1991. február 23., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 Hagyomány már a kaposvári Munkácsy Mihály Gimnáziumban, hogy az iskola névadójának születésnapján színes kulturális rendezvénnyel lépnek közönség elé a diákok. Az idei ünnep a száznegyvenhetedik évforduló volt, ez alkalomból rendezték a Munkácsy-estet, amelyen színvonalas bemutatkozásnak voltak tanúi. Az ízléses meghívót az intézmény tanárának, Svenda Istvánnak a grafikája formálta egyedivé. Az aulában a diákok munkáiból készült tárlatot nézhették meg az érdeklődők. Az iskola rajz- és ének-zene tagozatos osztályok indításával^ a megye zenei és képzőművészeti életének élénkítését is felvállalta; énekkara Dorogi István vezetésével az utóbbi időben rangot vívott ki magának; tanúsítják ezt a sorozatos rádiófelvételek és külföldi vendégszereplések is. Az estet Bárdos Tamás nyitotta meg. Kálnoky Lászlónak A magyar költészethez című versét Recsek Renáta tolmácsolta — kitűnően. Bogdán Szeverina, Kovács Szilvia, Matesz Kinga és Vezér Judit pedig reneszánsz magyar táncok előadásával szórakoztatta a népes közönséget. Hangulatos valcer, polka, pergő ritmusú csacsacsa és passo-doble jelentette a szalon- és a latinamerikai táncok bemutatóját. Ezt a Sóvidéki táncok előadása követte. Kardos Kálmánná vezetésével a kamarakórus madrigálokat énekelt, majd Arany János Vörös Rébék című balladáját szavalta el Bíró Ildikó. A Macskák című Webber- musical egyik részletét Guth Laura tolmácsolásában hallotta a közönség. A nehéznek látszó feladattal ügyesen birkózott meg — ezt a közönség tapsa is tanúsította. Ugyancsak nagy sikert aratott Gazdag József, Gőzsy Zoltán és Ittzés Balázs produkciója. József Attila megzenésített versét, a Betlehemi királyokat adták elő. Bárdos Lajos humorral átszőtt kórusművét szintén a kamarakórus előadásában hallotFotó: Gyertyás László tűk. A tiszta, csengő ének igazi élményt nyújtott a zeneszerető közönségnek., Kristóf Zoltán József Attila Óda című művét szavalta el, majd az est zárásaként Dorogi István vezényletével a Munkácsy Kórus énekelt, a tőle megszokott magas színvonalon. Barna Zsolt Színvonalas műsor Munkácsy-est Európai utakra! A VI. nevelésügyi kongresszus előkészületei A magyar iskolázás mintegy másfélszáz éves történetében öt alkalommal került sor az egész közoktatást áttekintő kongresszus megtartására. Az eddigi kongresszusok olyan eseményei voltak a közoktatásnak, amelyek progresszív terveikkel segítették a társadalom kulturális kibontakozását. Az első kongresszus az első egyetemes tanítói gyűlés elnevezéssel került be a magyar nevelés történetébe. Az 1848- ban megtartott gyűlés egyik határozata — sok más mellett — az érettségi magyarországi bevezetése volt. A második gyűlésre a millennium évében, 1896-ban került sor. Ez a kongresszus a fő hangsúlyt a nemzeti oktatás erőteljesebb kibontakoztatására helyezte. Az 1928-as a népiskolázás kiter- jesztésétXüzXe ki célul. Az 1948- as centenárium adta az alkalmat az újabb kongresszushoz; ezen az iskolaszervezet és az új művelődési anyag volt a leghangsúlyosabb téma. 1970- ben az ötödik kongresszuson társadalmi, gazdasági és tudományos követelmények megfogalmazása állt a középpontban. A VI. nevelésügyi kongresz- szus időszerűségét több tényező együttes — egymást erősítő — jelenléte indokolja. Közülük kiemelkedik a mindennapok gondjait tükröző működési bizonytalanság, másrészt most már igen erőteljesen jelentkezik a közoktatási rendszerváltás feszítő gondja. Mindezeket hatványozottan erősíti, hogy új értékek alapján kell szervezni a közoktatást. A VI. nevelésügyi kongresz- szus előkészületeinek jegyében Köpeczi Béla akadémikus tartott előadást. Az egykori miniszter a közoktatás nehézkességét a meglevőhöz való erős ragaszkodással indokolta. Itt az ellenérdeket az képezi, hogy a hatalom a régihez, a közoktatás egésze pedig a változáshoz ragaszkodott. E kétirányú ragaszkodás miatt a régi maradt a meghatározó s tolta maga előtt az egyre terebélyesedő problémákat. Az oly sokat hangoztatott, Európához való közeledéshez elsősorban szellemileg kell felkészülni — hangoztatta az előadó. Azok a kísérletek, amelyek az egész társadalmat célozták meg, Európa középső és keleti részében nem vezethettek eredményre, mert a politika diktálta a tempót, és ez nem volt tekintettel a társadalomban meglevő egyéb folyamatokra. Uj eszményeket kell tehát megfogalmazni, amelyek Európa egyik felében nem újak, mint ahogy nem hiányoztak az eddig hallgatásra kényszerített magyar pedagógiai gondolkodásból sem. A felvilágosodás és humanizmus európai klasszikus hagyományait követve: a szolidaritás, az egyenlőség é s a szabadság eszményei köré kell az új közoktatást szervezni. Szembeötlő, hogy ezen eszmények közül több is ismerősen cseng a közelmúltból, csakhogy ezen fogalmak társadalmi, gyakorlati megjelenése lényegesen eltért jelentése valóságos tartalmától. A közoktatásban az általános iskolából az egyetemig számos probléma vár megoldásra. Határozott reformra van szükség — olyanra, amely az egész közoktatást átfogja. Az új és modern tananyag meghatározásával és ennek az iskola- rendszer teljes struktúrájában való elhelyezésével, a tanárképzés újragondolásával kell mielőbb megteremteni azt a szellemi bázist, amely magyarsága mellett európai is. A reformok megvalósíthatóságát egy emberöltőnyi távolságból így látta Kiss Árpád kutató. Ma is tanulsággal szolgál, amit írt: „Nincs komoly reform, amely ne kívánna nagy anyagi és egyéb természetű tehervállalást, és nincsen reform, amelynek sikere ne függne az egész érdekelt társadalom megértő támogatásától.” Mayer György Kiállításra várva Különlegességük, értékük miatt csak fokozott biztonsági intézkedések közepette állítanak ki fegyvereket. így ritkán láthatja a nagyközönség a Somogy Megyei Múzeum gyűjteményét, amelyben különböző fegyverek és harci eszközök találhatók —a középkortól a II. világháborúig. Ezek közül mutatnak be néhányat felvételeink. Fotó: Kovács Tibor A nemzet sorsa emlékművekben II. A SZAJNA PARTJÁN BARTÓK Varga Imre 1956-ban végezte el a Képzőművészeti Főiskolát Pátzay Pál és Mikus Sándor növendékeként. Első önálló kiállítását 1967-ben rendezték, s két évvel később Munkácsy-díjat kapott. Az 1971-ben bemutatott tihanyi tárlata emlékezetes sikert aratott, és hamarosan Kossuth-díj- jal tüntették ki. Az antwerpeni múzeumban (szabadtéren) van a Prometheus és bent, az épületben a Professzor című szobra s még három-négy kisplasztikája. Norvégiában, Oslóban, a Nemzeti Múzeumban található a fej nélküli kitüntetéses katona (először ez is a tihanyi kiállításon szerepelt). Párizsán, a Szajna-parton a Bartók-emlék- mű. Ezenkívül Rómában a vatikáni kápolnában és még sok külföldi városban, múzeumban vannak munkái. Rengeteget dolgozik. — Én úgy gondolom, hogy a munka megtiszteltetés — mondta. — Nem jó dolog, ha az ember felfújja magát és válogat. Ezt tanultam tanáromtól, Pátzay Páltól. Pátzay nem végzett főiskolát, de amikor hazajött a háborúból (és még fogalma sem volt a világ művészetéről), lakásától nem messze, a Bajza utcában „volt egy palota”, ahová kilincseket kellett csinálni. Boldogan vállalta. Leöntötte bronzba, cizellálta, és az így szerzett pénzen Szőnyi Pista bácsival elment megnézni a Van Dyck múzeumot. Ezt kell csinálni! Ez a példa. Pátzay egyébként néhány cikket, tanulmányt is írt. Nevezetes írásában — akadémiai székfoglalójában — kijelentette bonyolultan és keményen, hogy „a művészet nem vérségi izzad- mány”; s ezt tette olyan időkben, amikor a zsidótörvény azt látszott igazolni, hogy a művészet valamiféle sajátos magyar paraszti ügy. Egy dologban utolérhetetlen volt az a korszak, amikor én főiskolás voltam... Abban, hogy olyan művészek éltek egymás mellett, mint az említetteken kívül Bernáth Aurél, Berényi Róbert, Barcsay Jenő és Egry József. Mi, főiskolások is úgy éltünk, dolgoztunk köztük, mintha felnőtt művészek lettünk volna. Egészében véve olyan művészeti közélet volt akkor Magyarországon, amely példa lehetne ma is 1947—48-tól körülbelül 1953- ig. Kétségtelen, a legkeményebb évek voltak ezek, de Medgyessy Ferenc akkor csinálta meg a legszebb szobrait, s egy másik óriás, Ferenczy Béni is. Azokban az években számomra megnyílt a világ. Akármilyenek voltak ezek az esztendők, nekem egy születő világ élményét nyújtották. Ez volt az ifjúság! Vénusz születésénél három elem volt jelen: a víz, ászéi és a nap. A siófoki szobor ezt a mitikus pillanatot jeleníti meg. A nap egy arany női alak, s egy bronzfekete az előbbi árnyéka, s a. két kecses alakot csillogó fémvitorla köti össze, a szél; a harmadik elem (a víz) pedig a maga valóságában folyik alatta, mellette. — Ilyen műveket mindig érdemes lesz csinálni — mondta. — Ha szebbé teszi óráinkat, akkor elérte célját. Ha csak annyi van benne, hogy kellemes rátekinteni, akkkor is. Siófokon két szobrom van: a Múló időésez.No,meg aművelődé- si házban látható a Kopernikusz című kisplasztikám. Rengeteg megbízást kapott. Úgy tetszik, fáradhatatlan. — Én nem akarok pihenni. Nagyon sokat dolgoztam életemben, és ezért hálás vagyok a sorsnak. A világon ma kevés az igény a nagyméretű szobrokra, következésképpen kevesebben kapnak ilyen munkára megbízást. Én szerencsésnek mondhatom magam: életemben egy nemzet sorsát kísérhettem emlékművekben. Ügy gondolom, az eddigi munkáim ha mást nem, egy bizonyos mentséget jelentenek az eltöltött évekre, és arra is, hogy nem törekedtem mindenáron formai megújításra. Nem bizonytalankodhat az ember ott, ahol már élesben megy a dolog. Lehet hülyéskedni a műterem sarkában, de csak addig, amíg azt nem mondják: feladat. A feladatot végtelenül komolyan kell vennie minden tisztességes művésznek. A feladatnál többet nem adhat senki. Mindig úgy gondoltam, hogy a legnagyobb fokú alázat az, ha valaki nem a saját személyét kívánja megvalósítani, hanem a feladattal próbál teljes mértékig azonosulni. Hajói értem a sorsomat, a munkáimat, én igen gyakran törekedtem erre. Szóval, egyáltalán nem bánom a sok megbízást. Persze egy idő után igény jelentkezik az emberben az újra- tájékozódásra. Ez egyfajta önkéntelen újraformálódása egy nyelvnek, ahogy az egyszerűen beszélt nyelv, a mindennapok prózája is verssé válik például Illyés Gyulánál. Nagyon szeretném, ha elmélyülten újragondolhatnék mindent, most már azzal a viszonylagos jó érzéssel, hogy elég sokat beszéltem. Szapudi András Csuhévilág, termény világ Országos terjesztésre tartotta érdemesnek az érdeklődés Szabó Gyuláné Csuhévilág, terményvilág című módszertani füzetét, amit a megyei könyvtár nyomdájában állítottak elő szép kivitelben a kaposvári Kilián városi művelődési központ megbízásából. Szabó Gyuláné nemrég mutatta be a megyei múzeumban csuhéból, különféle terményekből készített bábjait, gyerekjátékait. Ez az anyag jelent meg a füzetben. A szerző előszavában elmondja: a kötet nemcsak a természetes anyagok, terményjátékok ismeretéből és szereteté- ből jött létre. A gyerekek anyag- kultúráját, formavilágát is szeretné gazdagítani, ritmus- és színérzéküket, esztétikai érzékenységüket fejleszteni. És a természet megismerésére, szeretetére nevel. Erdőn, mezőn, vízparton, árokszélen, kukoricásban, kertekben mind a négy évszakban, de különösen ősszel gyűjthetünk terményeket. Szabó Gyuláné a kaposvári Pacsirta és a Feketerigó bábegyüttes tagjaival gyűjtötte össze azokat a terményeket, amelyekből az alkotások, játékok születtek. A természet az én ötletadó nagy tanítómesterem, és én, alázatos tanítvány örömmel munkálom meg szépséges kincseit — vallja a szerző, sokezer csuhé, terménybab játék megálmodója és készítője. Bevezeti az olvasót a népi gyerekjátékok világába is, hiszen terménybábjai akkor elevenednek meg, amikor kezünkbe vesszük őket. Böhm András versekkel egészítette ki Szabó Gyuláné játékleírásait. Egy gyökérpáva látványa indította el a költő képzeletét, s így jelenítette meg költeményében. Gyö- képáva páváskodik, (csupa ezüst farka;) boldog, ha gyerekszemek) álmélkodnak rajta. Az ezer példányban megjelent füzet bizonyára keresett lesz a szülők, óvónők, pedagógusok körében. H. B.
