Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-02 / 28. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. február 2., szombat Iraki hadoszlop Tájékoztató a kormányülésről A pápa- látogatás ára lépte át a határt (Folytatás az 1. oldalról) Az amerikai védelmi minisztérium nem volt hajlandó sem cáfolni, sem megerősíteni ezeket a híreket. A megszállt Kuvaitból támadást indító iraki páncélos oszlop átlépte a szaúdi határt — jelentette pénteki híradásában az izraeli rádió. A bagdadi rádió pénteki jelentése szerint az ellenség (a szövetségesek) légiereje 77 bevetésben támadta Irakot péntekre virradóan, s az iraki légvédelem hármat lelőtt a támadó gépek közül. A francia légierő Mirage és Jaguar típusú vadászbombázói pénteken támadást intéztek az iraki hadsereg elitalakulata, a köztársasági gárda gépesített egységei és parancsnoki állásai ellen — jelentette be közleményében a francia védelmi minisztérium. A frontjelentések arra mutatnak, hogy George Bush amerikai elnöknek talán a vártnál hamarabb kell bejelentenie a háború valószínűleg legnehezebb döntését, a szárazföldi hadműveletek megindítását. Igaz, amerikai zsidószervezetek vezetői, akiket délután fogadott az elnök, arról számoltak be a sajtónak, hogy Bush változatlanul nem látja időszerűnek a földi háborút, egyelőre a légitámadások folytatódnak. A katonai vezetők arról beszéltek, hogy az óriási méretű, igen hatékony és minimális veszteségekkel járó légibombázásokat még legalább két hétig szeretnék folytatni. A frontjelentések azonban arra utalnak, hogy Washington — az iraki taktika következtében — kénytelen a tervezettnél hamarabb is vállalni a nagy veszteségekkel fenyegető földi harcokat. Szaddám taktikája Az irakiak harcra provokálják a koalíció szemben álló erőit. Az amerikai katonai szakértők szerint Szaddám taktikája érthető: a súlyos bombázások alatt szenvedő csapatai harci kedvét csak így próbálhatja visszaadni. A szaúd-arábiai Hafdzsi város körüli harcok tapasztalatai nem túl biztatóak. Mint kitűnt, az iraki földerítőegységeknek sikerült meglepetésszerűen bejutniuk a határtól 20 km-re fekvő, elhagyott városba, s az óriási túlerőben levő erőkkel szemben másfél napig tartották. A frontjelentések szerint — nem meglepően — alig sikerült ösz- szehangolni a helyszínen levő amerikai, valamint szaúdi és katari csapatok tevékenységét. Újabb próbálkozások Bár a Hafdzsi térségében végrehajtott csatában az iraki erők vereséget szenvedtek, Szaddám Húszéin csapatai még képesek jelentős hadműveletek, köztük támadó hadműveletek végrehajtására. Ezt Maurice Schmitt tábornok, a francia vezérkar főnöke jelentette ki. A tábornok jelenleg szemleúton van a Szaúd-Ará- biában állomásozó francia erőknél és tárgyalt a koalíciós erők főparancsnokával. Schwarzkopf amerikai tábornokkal is. A francia katonai szakértők szerint egyébként a támadással, és várható további akciókkal az iraki hadvezetés ki akarja kényszeríteni, hogy a koalíció szárazföldi erőit előbb vessék be, mint azt eredetileg tervezték — akkor, amikor az iraki védelem még ütőképes, a folyamatos légitámadások ellenére is. Teller Ede nyilatkozata Iraknak majdnem biztos, hogy nincsen atomfegyvere — jelentette ki Budapesten Teller Ede. A nemzetközi hírű atomtudós néhány újságíró kérdéseire válaszolt Gellért szállóbeli lakosztályában. Az Öböl-háború kapcsán kifejtette: ha Izrael meg tudja őrizni önmérsékletét, s nem hagyja magát berángatni a háborúba, akkor esélyt teremt arra, hogy konszolidálja — háború utáni — együttélését szomszédaival. Ki kellene használni — mondta — azt az alkalmat, amikor az arab államok még egységesen elítélik Szaddám Húszéin politikáját, s amikor a PFSZ — Irak melletti állásfoglalásával — elkülönítette magát az arab országok többségétől. Uj szabályozás a közétkeztetésben A kormány csütörtöki ülésén a többi között foglalkozott a tejtermelők tiltakozó akciójával, döntött az 50 millió márkás német szénsegély felhasználásáról, a bányászokat megillető társadalombiztosítási kedvezményekről, valamint a korábbi rendszerhez kötődő társadalmi szervezetek vagyonelszámoltatásával kapcsolatos intézkedésről. A kormány csütörtöki ülésén foglalkozott a szociális intézmények, iskolák közétkeztetésének térítési díjaival, s módosította az erre vonatkozó különféle szintű rendeleteket. Hatályon kívül helyezte az intézmények kötelező étkeztetési normáit, s ezek helyett új szemléletű, liberalizált szabályozást léptetett életbe. Az új szabályozás csak az egészséges táplálkozáshoz szükséges élelmiszer-mennyiségeket rögzíti — közölte a kormány ülésén elhangzottakat ismertetve László Balázs szóvivő szokásos pénteki sajtókonferenciáján. Az önkormányzatok és a költségvetési szervek által fenntartott, közétkeztetést nyújtó intézmények esetében ezentúl az élelmezés nyersanyagköltségét a fenntartó szervek önállóan határozhajták meg. Az ön- kormányzatok egyébként széles körű támogatást adhatnak a rászorulóknak a térítési díjhoz; ez különösen a nagycsaládosokat, egyedülálló idős embereket érinti. A kormány több tárca előterjesztéseként tájékoztatót hallgatott meg az úgynevezett német szénsegélyről és annak felhasználásáról is. A pénzügy- miniszter pedig előterjesztette az egzisztencia-hitellel kapcsolatos kormányrendelet-tervezetet. Az újságírók érdeklődtek arról, hogy szóba került-e a kormány ülésén valamilyen formában az állítólagos magyar fegyverexporttal kapcsolatos jugoszláviai botrány. Az ügy legfri- sebb fejleménye: a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének vezetői kérik a magyar kormányt és parlamentet, rendeljen el vizsgálatot a botránnyal kapcsolatban, s a tényeket a jugoszláviai magyarság érdekében is minél korábban tárja a nyilvánosság elé. A kormányhoz azonban egyelőre semmilyen jugoszláviai szervtől nem érkezett ilyen megkeresés. VÍZBETÖRÉS A METRÓBA Megbénított Budapest belvárosának forgalmát tegnap az a csőtörés, amely az Astoria Szállónál történt. A 80 centiméteres vezetékből kiömlő víz elárasztotta a metró alagútját is; több szerelvényből úgy kellett kimenteni a bentrekedt utasokat. A víz házakat mosott alá, elhallgattatta a telefonokat. A BKV 250 busz gyors beállításával segítette a lezárt metrószakasz forgalmát; mára további buszokat küldenek ide, a metró pótlására. A földalatti járatot ugyanis teljesen ki kell szárítani a forgalom biztonsága miatt. Jelenleg még iszaptenger van odalent. Egyre nő az az összeg, amit II. János Pál pápa lengyelországi látogatásának előkészítői igényelnek az államtól. A látogatás útvonalán fekvő városok, megyék, valamint az érintett országos intézmények eddig 1,6 billió zloty támogatásra jelentették be igényüket; ez már 500 milliárd zlotyval több, mint a „minisztertanács tartaléka” név alatt valószínűleg erre a célra elkülönített költségvetési tétel. Románia különleges meghívott Az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének irodája pénteken tartott kibővített ülésén úgy döntött, hogy megadja a különleges meghívotti státuszt a román parlament küldöttségének a testületben. így már csak Albánia az egyetlen, a hajdani egypártrendszerű országok közül, amelyik még semmilyen formában nem kapcsolódott be a Tanács munkájába. Albán menekültek Jugoszlávia 236 albán menekültet toloncolt vissza hazájába — jelentette a Tanjug jugoszláv hírügynökség. A beszámoló szerint a menekülteket átadták az albán hatóságoknak. Borisz Jelcin 60 éves Borisz Jelcin köszöntésével kezdődött az oroszországi föderáció parlamentjének tegnapi ülése. Jelcin mára a demokratikus reformok híveinek jelképévé vált, különösen azután, hogy Mihail Gorbacsov sok szovjet állampolgár véleménye szerint egyre inkább a konzervatív erők irányába visszakozik. HIRDETMÉNY Kaposvár Megyei Jogú Város Közgyűlése értesíti a lakosságot, hogy a Kaposvár városi, a Somogy megyei és a Munkaügyi Bíróságra a köztársasági elnök határozata alapján február 26. és március 17. között NÉPI ÜLNÖKÖK VÁLASZTÁSÁRA KERÜL SOR Jelöltet állíthatnak a bíróság illetékességi területén állandó lakóhellyel és választójoggal rendelkező magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok képviselő-testüle- tei, társadalmi szervezetek—kivéve a pártokat—, az alap- és középfokú oktatási intézmények. Jelölt lehet az a büntetlen előéletű, 24. életévét betöltött magyar állampolgár, akinek választójoga van. A népi ülnökké jelöléshez csatolni kell az azt elfogadó nyilatkozatot. A jelöléshez és az annak elfogadásához szükséges nyomtatványok, valamint a népi ülnökök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató a Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálati irodájában (Kaposvár, Kossuth tér 1.) rendelkezésre állnak. A jelölést 1991. február 20-ig lehet eljuttatni az ügy- félszolgálti irodába. Kaposvár, 1991. január 30. Szabados Péter sk. polgármester Antall József válaszol Tamás Gáspár Miklósnak Hétfőn kezdődik a vita a kárpótlásról Hétfőn megkezdi az Ország- gyűlés az első félév rendes ülésszakát. Szabad György házelnök tegnapi sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kivételesen nagy jelentőségű kárpótlási törvényjavaslat vitájára hét órát fordíthatnak a képviselők hétfőn és kedden. Folytatódik a vita az ország- gyűlési képviselők választásáról, a foglalkoztatás elősegítéséről. A T. Ház megtárgyalja az egyes nyugdíjak felülvizsgálatával, illetve az egyes nyugdíjkiegészítések megszüntetésével foglalkozó törvényjavaslatot. Eddig 13 interpellációt nyújtottak be a képviselők: 8 kérdésre várnak választ. (MTI) Közös járőrök Moszkvában Életbe lépett Mihail Gorba- csovnak az az elnöki rendelete, amely megerősítette a szövetségi belügy- és védelmi miniszter közös parancsát. A parancs értelmében február 1-jétől a nagyvárosokban országszerte együtt járőröznek a rendőrök és a katonák. A hatálybalépés előtt Grúzia és Moldva parlamentje is úgy határozott: érvénytelennek tekinti az elnöki rendeletet. Tbilisziben a belügyminisztériumot arra utasította a parlament, hogy ne engedje a nemzeti rendőrség tagjainak a szovjet hadsereg katonáival való közös járőrözést. ESIK A DOLLÁR „INOG” AZ OLAJ Az európai tőzsdéken pénteken jelentősen esett a dollár árfolyama annak az amerikai hírnek a bejelentése után, hogy az év első hónapjában nőtt a munkanélküliség az Egyesült Államokban. A londoni tőzsdén a pénteki 1,48 márkás nyitóárfolyam helyett délután 1,4735 márkáért kínálták a dollárt. Emelkedett viszont az arany ára: 367,75 dollárt kellett fizetni egy unciájáért. Elbizonytalanodtak viszont az olaj árát illetően. Pénteken márciusi szállításra az előző napinál 20 centtel többért, hordónként 20,35 dollárért árulták Brent olajat. Figyelem! Német nyelvvizsgával rendelkező munkatársat azonnali belépéssel felveszünk TURBÉK TOURS Utazási Iroda Szigetvár, Horváth Márk tér 5. Telefon: (70)12-632 (109495) f, ................................ Értesítjük T. Ügyfeleinket, hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel a tüzelő- utalványok február 7-én a TÜZÉP Vállalat központjában (Pécs, Rákóczi u. 17. II. em. 226. helyiség) pótlólag még megvásárolhatók! (109490) vs ------------p VJ ■'‘"'Vf.;