Somogyi Hírlap, 1991. február (2. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-16 / 40. szám

2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. február 16., szombat Új alapokra helyezték a hármas együttműködést Képünk a plenáris tárgyaláson készült (Folytatás az 1. oldalról) Évente két alkalommal pedig külügyminiszteri vagy külügy­miniszter-helyettesi szintű talál­kozót rendeznének. Emellett munkabizottságokat hoznak létre az egyes együttműködési kérdéscsoportok részletes ki­dolgozására. Antall József ja­vasolta azt is: alakítsanak meg egyfajta nagyköveti fórumot is. A korábbi integrációs szerve­zetek sorsát áttekintve elsőként a Varsói Szerződés került terí­tékre. Teljes volt az egyetértés abban, hogy a következő buda­pesti ülésen mondják ki a kato­nai szervezet megszűnését. A résztvevők külön figyelmet szenteltek a KGST ügyének. Felvetődött annak igénye, hogy az érintett országok szakmi­niszterei még a februári ülés előtt tartsanak egy gyors egyez­tetést. A plenáris eszmecsere után Göncz Árpád köztársasági el­nök találkozott Václav Havellel és Lech Walesával a Parla­mentben. A találkozón jelen volt Antall József és Jeszenszky Géza, s ott voltak a lengyel és a csehszlovák államfő kíséreté­nek magas rangú tagjai. Göncz Árpád kifejezte abbeli meggyő­ződését, hogy a regionális együttműködés erősítése a nemzetiségi kérdés rendezését is ösztönzi. Az eszmecsere után a vendé­gek és a vendéglátók Visegrád- ra utaztak az együttműködési dokumentumok ünnepélyes aláírásának helyszínére. A vi­segrádi Mátyás Múzeumban korhű jelmezekbe öltözött zász­lótartók, lovas és páncélos vité­zek fogadták a vendégeket, s az egykori királyi palota egyik res­taurált altermébe vezették őket. A történelmi levegőt árasztó fa­lak között látta el kézjegyével az együttműködési nyilatkozatot Antall József, Václav Havel és Lech Walesa. Ugyancsak az Anjou-lobogókkal, címerekkel díszített teremben írták alá az együttműködés alapgondola­tait megfogalmazó ünnepélyes nyilatkozatot. E dokumentumot Göncz Árpád, Václav Havel és Lech Walesa után a kormány­fők is megerősítették aláírásuk­kal. HÚSZÉIN KIVONUL? (Folytatás az 1. oldalról) A Kuvaitból történő kivonu­lást Irak össze akarja kapcsolni Izrael távozásával Palesztiná­ból és a megszállt arab terüle­tekről. Az iraki közlemény első hiva­talos amerikai visszhangja tar­tózkodó volt. Az amerikai kor­mány részéről korábban már többször leszögezték: Iraknak minden feltétel nélkül ki kell vonulnia Kuvaitból, eleget téve az ENSZ határozatainak. Geor­ge Bush elnök ugyanakkor nyi­latkozataiban jelezte: a kivonu­lás után Washington hajlandó tárgyalni a közel-keleti kér­dések átfogó rendezéséről. E vonatkozásban Washington két hete ment el a legmesszebb, amikor jelezte: az amerikai kor­mány Moszkvával együttmű­ködve hajlandó keresni a ren­dezés lehetőségeit. (Számos amerikai törvényhozó, nemkü­lönben az izraeli kormány tilta­kozott e tervek ellen.) A bagdadi bejelentés új feje­zetet nyit az Öböl-válság törté­netében. Ez fontos kezdemé­nyezés — jelentette ki tegnap a szovjet külügyminiszter. Alek- szandr Besszmertnih iráni kol­légájával folytatott tárgyalása előtt nyilatkozott így. Tárik Aziz iraki külügyminiszter ugyanis vasárnap érkezik Moszkvába. Pályázat Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet pénzügyi vezetői munkakör betöltésére Pályázati feltétel: — közgazdaság-tudományi egyetemi végzettség. Népjóléti ügyek vezetője munkakör betöltésére (egészségügy, szociálpolitika). Pályázati feltétel: orvostudományi egyetemi végzettség. Ezzel egy időben a polgármesteri hivatal az alábbi álláshelyeket hirdeti meg: — beruházási és kommunálisiroda-vezetői (egyetemi vagy főiskolai végzettség) — vállalkozásiiroda-vezetői (egyetemi vagy főiskolai végzettség) — kulturális- és sportiroda-vezetői (egyetemi vagy főiskolai végzettség) — titkársági irodavezetői (jogtudományi egyetemi végzettség) — sajtó- és nemzetközi ügyek referense (főiskolai vagy egyetemi végzettség, és legalább egy idegen nyelv ismerete). Pályázni valamennyi állásra részletes, a szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajzzal lehet. A pályázatokhoz, kérjük, mellékelje a szakirányú végzettséget igazoló okmányt. Pályázati határidő: 1991. február 28. Bérezés: a hatályos jogszabályok alapján, megegyezés szerint. A pályázatot a jegyzőhöz kell benyújtani, aki a pályázattal kapcsolatosan felvilágosítással is szolgál. Cím: Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Kaposvár, Kossuth tér 1. Tel.: 18-133 (109641) Tájékoztatjuk, hogy a Providencia Biztosító Rt. megnyitotta Somogy megyei kirendeltségét az alábbi szolgáltatásokkal: — életbiztosítás (inflációkövetéssel) — casco biztosítás (kölcsönautó-szolgáltatással) — kereskedelmi és ipari vállalkozások általános vagyonbiztosítása — felelősségbiztosítás — nagyvállalatok és üzemek egyedi biztosítása — építés- és szerelésbiztosítás — gépbiztosítások —számítógép-biztosítás (adathordozók megsemmisülésére is) Címünk: 7400 Kaposvár, Kossuth L. u. 6. Tel.: 10-766 (7087) A nagyatádi műszaki bolt kínálatából! Már 20% előleg befizetésével is megvásárolhatja az alábbi cikkeket: — színes televíziók — mikrohullámú sütők — automata mosógépek — hűtőszekrények — fagyasztóládák — videokészülékek Nagyatád, Széchenyi tér 11. Telefon: (83)11-605 (109638) Pályázati felhívás rendőrkapitányi munkakörök betöltésére A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője pályázatot hirdet: a kaposvári rendőrkapitányi (szolgálati hely: Kaposvár, Szent Imre u. 12. 7400) a barcsi rendőrkapitányi (szolgálati hely: Barcs, Lenin u. 4. 7570) a marcali rendőrkapitányi (szolgálati hely: Marcali, Mártírok u. 17. 8700) a nagyatádi rendőrkapitányi (szolgálati hely: Nagyatád, Zrínyi u. 7. 7500) és a siófoki rendőrkapitányi (szolgálati hely: Siófok, Sió u. 12—20. 8600) munkakör betöltésére A rendőrkapitány főbb feladatai: A rendőr-főkapitányság vezetőjének közvetlen alá­rendeltségében vezeti a rendőrkapitányságot, és irá­nyítja az illetékességi területén működő rendőri egy­ségeket. A jogszabályban előírt keretek között részt vesz a közbiztonság, a belső rend védelmében, együttműködik az állami, társadalmi szervekkel és az önkormányzatokkal. Gondoskodik a megelőzési, bűnüldözési, közbiztonsági és rendészeti munka javí­tását célzó intézkedések megtételéről illetve végre­hajtásáról. A munkakör betöltésének alapvető feltételei: — büntetlen előélet — 25—54 éves kor (a benyújtási határidő lejártakor kell fennállnia) — egyetem állam- és jogtudományi karán szerzett diploma vagy rendőrtiszti főiskolán szerzett képesítés — legalább 5 éves büntetőjogi vagy rendőri gyakorlat — egészségügyi alkalmasság. A pályázat tartalmazza: — a pályázó nevét, személyi adatait, részletes — a szakmai tevékenységét is magába foglaló — ön­életrajzát, az iskolai végzettségét tanúsító okiratok másolatát, jelenlegi munkahelyét, fizetését (ezen adatokat külön, zárt borítékban kell elhelyezni) — az adott terület közbiztonságának javítására vonatkozó szakmai elképzeléseit tartalmazó pályamunkát (legföljebb 10 gépelt oldal terjede­lemben, külön, zárt borítékban, jeligével ellátva) — a beosztás betöltésével kapcsolatos feltételeit. Az illetékes rendőrkapitányság a terület közbiztonsági helyzetéről valamint a szerv személyi és tárgyi feltételrend­szeréről — az állami és szolgálati titokra vonatkozó szabá­lyok megtartásával—igény esetén kizárólag adatokat tartal­mazó, írásos tájékoztatót ad. Illetmény: megegyezés szerint. A pályázatot 1991. március 20-ig kell beküldeni, az alábbi címre: Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság személyzeti osztálya 7400 Kaposvár, Szent Imre u. 14/B A pályázatokat 1991. május 15-ig bizottságok bírálják el. A bizottságok tagjai: az Országos Rendőr-főkapitányság, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság, a szolgálati beosz­tással érintett szerv személyi állományának valamint az ön- kormányzatoknak a delegáltja, továbbá a szakma felkért szak- tekintélye. A munkakörbe — az önkormányzatok egyetértésének kikéré­sét követően— legkésőbb 1991. július 1-jei hatállyal nevezik ki; megbízatása 5 évre szól. A döntésről a pályázók levélben kapnak tájékoztatást. A munkavégzéssel kapcsolatos egyéb kérdéseket alapvetően a fegyveres erők és fegyveres testületek hivatásos állományá­nak szolgálati viszonyáról szóló 1971. évi 10. tvr., a pályázati rendszerrel kapcsolatos kérdéseket az e tvr.-t módosító 1990. évi LXXXII. tvr. valamint a rendőr-főkapitányi és rendőrkapitá­nyi beosztások betöltésének a pályázati rendjéről szóló 27/ 1990. (XI. 21.) BM-rendelet tartalmazza. A pályázatokat bizal­masan kezeljük. A pályázatokkal kapcsolatban Gadányi István, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság személyzeti osztályának megbízott vezetője (Kaposvár, Szentlmreu. 14/B) ad felvi­lágosítást, a 12-161 -es városi vagy a 21 -86-os belügyi tele­A Somogy Megyei Sütő- és Édesipari Vállalat 5 ÉVES BÉRLETI ÜZEMELÉSRE kiadja a Nagyatád, Kossuth u. 1. sz. alatti, 51 m2-es üzlethelyiséget. Érdeklődni lehet: Sütév, Kaposvár, Dombóvári út 3. Horváth István kereskedelmi vezetőnél. Telefon: 19-580 (109635)

Next

/
Oldalképek
Tartalom