Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-25 / 21. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1991. január 25., péntek Arab egységről háború idején II. A Próféta intelme Igazán „eredményes” a szent háború akkor volt, amikor muzulmánok harcoltak muzulmánok ellen. Az elsőre éppen a mai konfliktus színhelyén, Bászrától délre, a jelenlegi iraki—kuvaiti határ közelében, al- Khoreiba helységnél került sor 656. december 9-én: az ún. tevék csatájában a Próféta veje, ^//csapatai ütköztek meg a Próféta legkedvesebb felesége, Aisa csapataival a Próféta azon határozott tilalma ellenére, hogy igazhívők nem harcolhatnak igazhívők ellen. Két évvel később, 658-ban kezdődött az iszlám vallására máig hatással lévő, korabeli megítélés szerint is hatalmas, 70—70 ezer fős erőkkel vívott küzdelem az utolsó „igaz úton járó” kalifa, Ali és az első omajjád kalifa, Moávija között. A csatában már-már győztes Ali békebírókra akarta bízni a döntést, elkerülendő a még nagyobb veszteségeket, amire 12 ezren elhagyták (háridzsiták): akik nem kevesebbet követeltek, mint azt, hogy a kalifái tisztségbe az arra legalkalmasabb személyt a nép választhassa (sőt: le is válthassa, ha időközben méltatlannak bizonyulna). Ali, megfeledkezve fő ellenségéről, Moavijáról, ellenük fordult és valamennyit felkoncoltatta. A háridzsita hívők egy terrorista csapatot készítettek fel a Kufá- ban székelő kalifa, valamint a szíriai és az egyiptomi helytartó ugyanazon pillanatban történő megölésére. Csak a kúfai mérgezett tőr döfése okozott halált, a damaszkuszi és a fusztáti le- szúrtakat kigyógyították. így 661-ben két kalifa (Moávija és Ali idősebb fia, Haszán) uralkodott a birodalom felett. Még ugyanez évben Haszán lemondásra kényszerült, és a győztes Moávija és családja uralkodásának elkövetkező hét évtizede lesz az iszlámizált arabok történetének az az egyetlen időszaka, amikor a birodalom felett egyetlen központi hatalom uralkodott és ténylegesen létezett az arab egység (661-750 között). Ez az egység (pontosabban: megteremtésének pillanata) azután — mutatis mutandis — a legnagyobb szakadáshoz vezetett az iszlám történetében: Moávija kalifa fia, Jazíd és a meggyilkolt kalifa, Ali kisebbik fia, a Próféta unokája, Húszéin közötti összeütközés az utóbbi halálával végződött, s a család pártja, a sia szerint Húszéin kalifa és 200 fős kíséretének ker- balai lemészárlása nemcsak az iszlám történetének leggyászosabb napja (s 680. október 10-e nemcsak a síizmus születésnapja), hanem az Omajjád dinasztia, ezzel az arab egység bukásának kezdete is. Ugyanis a mintegy fél évezreden át (750—1250) létezett Abbászida Kalifátus különböző, gyakran egymással ellenséges birodalmak, államok konglomerátuma volt. Ezt követően különböző hódítók csak egy- egy kisebb vagy nagyobb területét uralták az arabok lakta térségnek, és a legutolsó külső elnyomó, a gyarmatosítók alól felszabadulva az arab világ független, önálló, igen gyakran egymással is rivális államokra esett szét. S miután egységes arab nemzetről, azonos célokkal rendelkező arab uralkodó osztályról, azonos érdekű arab burzsoáziáról nem beszélhetünk, ennek következtében egységes arab nacionalizmus, következésképpen politika — nem létezik. Még az iszlám sem kötheti össze e különböző érdekeket, hiszen az sem egységes: síita és szunnita (az utóbbin belül még az egyaránt puritán vahabita és szenusszi irányzatok között is kibékíthetetlenek az ellentétek). De tudnunk kell, hogy az iszlám nemcsak vallás, hanem kultúra, civilizáció, az „igazhi- tűek” mindennapi életmódja, azaz szellemi értékek, politikai nézetek, jogi normák és mindenekelőtt természetesen vallási hittételek összessége, s az ún. öt fő pillére mellett létezik még egy hatodik, a dzsihád, aminek jelentése nem szent háború, még csak nem is háború; azt jelenti: harc, küzdelem: egyéni és kollektív erőfeszítés az ember haladásáért, a társadalmi igazságosságért. De ez a harc nem fegyveres, nem katonai. Az iszlámban nemcsak nincs szó „szent háborúról”, hanem csak „az isten útján teendő erőfeszítésekről”. És Szaddám Húszéin elfelejti a Próféta egyik legfontosabb figyelmeztetését: „Harcoljatok Allah ügyéért... de ne kezdjétek ti a harcot; Allah nem szereti az elsőként támadókat”. A harmadik rakétatámadásig lett volna ideje Szaddám Huszeinnek a Próféta egy másik figyelmeztetésén is elgondolkodnia, különösen, hogy minden múló nappal közelebD van a vég: „Aki keresztény vagy zsidó emberen igazságtalanságot követ el, az ellen én magam kelek ki vádlóképp a feltámadás napján.” Benke József ■( o 1 ps JT T. A csodafegyver Boros Béla rajza * - '----------------------------------------------------------------------------------S-------C siky Gergely Színház, Kaposvár 1991. február havi műsor 1., péntek 19.00: Valahol Oroszországban Csiky-bérlet BEMUTATÓ 2., szombat 19.00: Valahol Oroszországban Somlay-bérlet 6., szerda 14.30: Micimackó VII. sz.-bérlet 19.00: Az élet álom Bajor-bérlet 19.30: Karneválvégi éjszaka Stúdióelőadás 7., csütörtök 19.00: Valahol Oroszországban Csokonai-bérlet 8., péntek 19.00: Valahol Oroszországban Munkácsy-bérlet 9., szombat 19.00: Csárdás Odry-bérlet 10., vasárnap 19.00: Csárdás Bérletszünet 13., szerda 19.00: Valahol Oroszországban Petőfi-bérlet 14., csütörtök 19.00: Valahol Oroszországban Táncsics-bérlet 15., péntek 19.00: Valahol Oroszországban Noszlopy-bérlet 16., szombat 19.00: Csárdás Uray-bérlet 17., vasárnap 15.00: Rejtő-kabaré Bérletszünet 19.00: Rejtő-kabaré Bérletszünet 20., szerda 14.30: Micimackó Vili. sz.-bérlet 19.00: Csárdás Hevesi-bérlet 21., csütörtök 14.30: Micimackó IX. sz.-bérlet 19.00: Csárdás Madách-bérlet 22., péntek 19.00: Valahol Oroszországban Kiss Mányi-bérlet 23., szombat 19.00: Valahol Oroszországban Blaháné-bérlet 24., vasárnap 15.00:3:1 a szerelem javára Bérletszünet 25., hétfő 14.30: Micimackó X. sz.-bérlet 19.00: Rejtő-kabaré Bérletszünet 27., szerda 14.30: Micimackó XI. sz.-bérlet 19.00: Az élet álom Erkel-bérlet 19.30: Karneválvégi éjszaka Stúdióelőadás 28., csütörtök 19.00: Az élet álom Komor-bérlet Jegyek válthatók a Jegyirodában, Kaposvár, Május 1. u. 8. (109417) Nem fogadják el az 50-est és a 100-ast Szovjet „pénzreform ” Öbölharcok (Folytatás az 1. oldalról) A TV5 francia adó műsorszünetében a Radio France International világszolgálatát továbbítja saját műhold-frekvenciáján. A francia tévé műsorát az európai kontinens környékén 40 országban fogják. Csütörtökön első ízben vetettek be francia repülőgépeket iraki célpontok ellen. A francia erők parancsnoksága által közzétett jelentés szerint a Jaguárok a nemzeti gárda állásai ellen intéztek támadást iraki területen. Korábban a francia kormány azt hangoztatta, hogy katonai erői csak Kuvaitban kerülnek felhasználásra, Francois Mitterrand elnök azonban vasárnapi televíziós nyilatkozatában már közölte, hogy szükség esetén iraki területre is behatolhatnak. Fegyveres örök az Észt parlament előtt Fegyveres őröket rendelt ki csütörtökön Olev Laanja: Észt belügyminiszter a köztársasági parlament védelmére. Azzal indokolta ezt, hogy a héten két pokolgépes merénylet volt Tallinnban, és számos beváltatlan merénylet-fenyegetés érkezett az Észt parlament címére, csupán szerdán tizenhárom. Arra nem tért ki indoklásában, hogy milyen erők fenyegetik a helyi törvényhozókat. A boltok, éttermek és bárok már este fél tízkor sem fogadták el a fizetőeszközként az 50 és 100 rubeles bankjegyeket. Az esetek többségében a személyzet arra hivatkozott, hogy „nem tudnak visszaadni”. A Novosztyi munkatársai körülnéztek a pályaudvarokon is, ahol megtudták, hogy szinte nyomban az elnöki rendelet kihirdetése után a pénztárak nem adtak ki menetjegyet nagy címletű pénzért — helyhiányra hivatkozva. Akik postai átutalás révén próbáltak megszabadulni érvénytelenné váló fizetőeszközeiktől, ugyancsak sokhelyütt eredménytelenül kísérleteztek, mert a postai alkalmazottak nyomtatványhiányra hivatkozva nem fogadták el az 50 és 100 rubeles bankjegyeket. Az elnöki rendelet egyébként a bankokat is váratlanul érte. Anatolij Deszjatnyicsenko, az OSZSZK Állami Bankjának első elnökhelyettese elmondta a Novosztyi munkatársának, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel megváltozott munkarend szerint dolgoznak és megpróbálnak segíteni a vállalatoknak és intézményeknek, hogy határidőig rendezhessék átutalásaikat. A jugoszláviai Horvátországban teljes harckészültségbe helyezték csütörtökön a szövetségi hadsereget és a helyi karhatalmi erőket, s fennáll a veszélye a két fegyveres testület'között összecsapásnak. Martin Spegelj horvát védelmi miniszter a köztársasági kormány válMárciustól élelmiszeri egyek A „pénzreform” bejelentését követően újabb kellemetlen meglepetéssel szolgált a nézőknek a televízió esti hírműsora. Jurij Luzskov moszkvai vb- elnök bemutatta azokat a színes papírlapokat, amelyekre a márciustól érvényes élelmiszerjegyeket nyomtatják. Ezekben a napokban a moszkvai boltok ugyanolyan üresek, mint az ország bármely más városában, a moszkvaiak azonban egy speciális „névjegy” felmutatása mellett mégis hozzá tudtak jutni bizonyos élelmiszerekhez, a cukor és a dohányáru kivételével, mert ezeket már régen jegyre adják. Az élelmiszerjegyek bevezetését hosszas vita előzte meg, míg végül a városi tanács a jegyek mellett döntött. Márciustól a fővárosi lakosok így juthatnak húshoz, vajhoz, felvágotthoz, darafélékhez, vodkához és borhoz. A jegyre vásárolható élelmiszerek mennyiségét havonta fogják megállapítani. A megállapított kvótán felüli igényeiket a vásárlók a szabadáras boltokban, magasabb árért elégíthetik ki. ságülésén kijelentette, hogy élénk katonai mozgásokat, köztük harckocsifelvonulást figyeltek meg Zágráb külterületén. Franjo Tudjman horvát elnök egyik személyi tanácsadója az AP amerikai hírügynökségnek nyilatkozva, kritikusnak minősítette a horvátországi helyzetet. Jugoszláv belviszály Az Európai Parlament határozata (Folytatás az 1. oldalról) Tavaly az amerikai kormánynak kezdeményező szerepe volt a Szovjetunió és a nemzetközi pénzügyi intézmények közelítésében, de ez nyilvánvalóan megszűnt, hiszen a balti fejlemények miatt jelentősen len,űlt a két kormány viszonya. Uiabb segély indult Vilniusba. A Népjóléti Minisztérium, a Magyar Vöröskereszt és a Veszprém megye adományát, összesen 2,5 tonna gyógyszert, illetve gyógyászati segédeszközt — az előző akció útvonalán — Varsón keresztül kívánják eljuttatni Litvániába^ segélyt az igényeknek megfelelően állították össze. A Magyar Vöröskereszt köszönettel fogad — Litvániának felirattal — felajánlást; a csekkszámlaszám: MNB 235-90171-8147. (MTI) Vilnius: önkéntesek érkeznek a litván parlamenthez, amelyet vasbeton elemekkel vettek körül a szovjet hadsereg esetleges támadása ellen VENTURI KFT. 0 13 mm-es olasz vízórát kínál 1799 Ft-ért. Megvásárolható: Kaposvár, Berzsenyi u. 12. ^ _____________(149586)^ „ ELVESZETT a kaposfői Kossuth Mgtsz 29. sz. bélyegzője. Használata 1991. január 14-től érvénytelen!" (149579) — — — — — — — — — T A Kaposvári Ruhagyár j pályázatot ! hirdet ! a Kaposvár, Fő u. 45. sz. alatti irodaház hasznosítására, bérbe adására I. szint 310 m2: alkalmas üzleti, banki tevékenység ellátására. jl—II—III. emelet 360-360 m2: irodák, pince 200 m2: tárolásra alkalmas. az épület 3 fővonalas telefonközponttal, központi fűtéssel rendelkezik. Az irodaépület központi fekvése alkalmassá teheti, .kereskedel- I mi centrum” kialakítását. Az épület 1991. április 1-jétől hasznosítható. Pályázatokat a Kaposvári Ruhagyár titkárságára lehet eljuttatni, i Az épülettel kapcsolatban információkat Schmidt József osztályvezető ad. Tel.: (82)13-044 | A beküldési határidő: 1991. febr. 28. (109375) I — — — — — — — — — _ — —