Somogyi Hírlap, 1991. január (2. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-02 / 1. szám

4 SOMOGYI HÍRLAP 1991. január 2., szerda „Karcsúsított" szilveszter A béke sarokháza — A jugoszlávok helyett magyarok ették a sarma- hot — Újévi köszöntő sok pezsgővel — Hajnali nótaszó A kaposvári tizenévesek és a valamivel „korosabbak” a sportcsarnokot választották, a szeptember óta nyitva tartó S-diszkó programját tartották a legvonzóbbnak szilveszter éjszakáján. A félhomályban, a viliódzó fényektől meg-megvilágítva több százan táncoltak már tíz óra után. — Éjfél után várható majd a fiatalok többsége — mondta a siófoki Puskovitz Imre, adisz­comb, sertésszelet májmusz- szal, sajtreszelékkel töltve, göngyölve vegyeskörettel, savanyúval, végül egy sarok­ház. Éjfélre minden vendég választhat a virsli és a töltött káposzta közül. — Nagyon jó volt a vacsora, a hangulat azonban ilyenkor még közepes... Majd később! — magyarázta a népművelő Hegedűs Tibor, mielőtt el­mentek táncolni. — Itt sok olyan család van, szláv csoport ízlésének meg­felelő stílusban muzsikált. A különteremben a Rákóczi öregfiúk búcsúztatták az óévet. Stadler József, az egyik szervező szívesen mondta el, hogy tizenöt éve együtt szerveznek programo­kat. — Nemcsak szilveszterkor vagyunk együtt, hanem együtt sportolunk egykor fo­cisták... így 1990-ben Kapos­vár két testvérvárosában, kó rendezője. — Egy buda­pesti diszkós, Horváth Attila szolgáltatja a zenét. A szom­batonként! diszkókon neves vendégeket is meghívunk. Most értékes tombolatárgya­kat sorsolunk: két egyszemé­lyes velencei utat, élő malaco't és kisebb ajándékokat. Két lány szusszan egyet az előtérben. Amikor megkér­deztem tőlük, miért a diszkót választották, az alacsony fe­keteruhás így felelt: — Ez szuper... Miért sava- nypdnánk egy vendéglőben?! Évek óta kedvelt helye a szilveszterezőknek a Béke söröző. Ajó koszt, a családias hangulat vonzza ide az embe­reket. — Milyen a mostani szil­veszter? —Ugyanolyan, mint a tava­lyi. Én féltem az ideitől,"hogy nem telik meg a söröző, de há­romszáz jegyet is el tudtunk volna adni — kezdte Somogy- vári János üzletvezető. — Mi a menü? — Aperitiv, töltött csirke­amelyik már visszatérő ven­dég — jegyezte meg egy kö­zépkorú úr. * A Park étteremben panasz­kodtak. — Nálunk mindig vannak ju­goszláv vendégek szilvesz­terkor — mondta Kisiván Ist­ván üzletvezető. Szeretjük őket, mert emelik a hangula­tot, a magyaroké akkor ilyen, ha belelendülnek. Kétféle szervezésben vártunk jugo­szlávokat, az egyik csoport megérkezett, sajnos, a másik —éppen a nagyobb—nem. S akkor mondták le, amikor már a magyar vendégek megszer­vezése lehetetlen volt. — Most nem sikerült úgy a szilveszter, mint tavaly? — Az idén telt házat vártunk a 150 vendéggel, s nem hir­dettük meg a programot, mint tavaly. A jugoszlávok miatt éj­féli menüként sarmahot ké­szítettek. Ez a töltött káposz­tához hasonlít, de malacapró­lék, füstölt kolbász, sonka van benne. S a zenekar is a tam- burással elsősorban a jugo­Glindében, Schióban is jár­tunk, s nagyon jól éreztük magunkat. Szinte mindenki megcso­dálta a nyolc-tíz kiló körüli, szép, barna sült malacot. So­kan remélték, hogy ők nyerik meg a tombolán. — Szeretik az emberek, mert a helyszínen el lehet fo­gyasztani. Ezért ragaszko­dunk ehhez a hagyomány­hoz. — Mit vár a vendéglátós 1991-től? — Régen már december elején nem lehetett helyet kapni az éttermekbe... — mondta Kisiván István — Az emberek anyagi helyzete azonban elsősorban a hét­köznapi forgalmon érződik, így. lesz 1991-ben is. Szerin­tem az embereknek keve­sebbjut, ha jut erre! Csak egy szűk réteg tudja megfizetni az árakat. Tvisztelő párok bizonyítot­ták a fegyveres erők klubjá­nak éttermében, hogy szere­tik az emberek a nosztalgiát. — A társaim elmentek, én azonban olyan jól érzem ma­gam, hogy itt maradtam — dicsekedett egy zömök fiatal­ember. Tizenöt év óta most először rendeztek újra bált a szak- szervezeti székházban. Pap János művelődésiház-igaz- gató most zenekari tag minő­ségében is hozzájárult a jó hangulathoz. — Három társaság tölti itt a szilvesztert, köztük a népitán­cosaink, aztán az egyedül élő értelmiségiek. Most éppen a tévét nézik. Többségében hölgyek ültek az asztalok körül, amelyeken almába állított égő gyertya volt a dísz. Egy részük Dustin Hoffman - Aranyoskám című filmjét nézte, mások a svéd­asztalról falatoztak. — Épp most hagytuk abba, akkorát csárdásoztunk — mondta dr. Szabó Árpád- né. — Ez nagyon jó társaság — tette hozzá dr. Hegedűs Gyu­la. — Nézze meg, ami ott látha­tó a svédasztalon, azt mind a klubtagok készítették a szendvicstől a süteményig — így Szabóné. Háromnegyed tizenkettőt mutatott az óra, amikor a Ka­pos étteremben a zenekar éppen egy olasz számot ját­szott az itáliai vendégek kéré­sére. A pincérek hatalmas tál­cákat egyensúlyozva pezsgőt vittek az asztalokhoz. A zenekar mellett egy kö­Fotó: Jakab Judit zépkorú úr állt, s a taktust verte. — Nézze, akármilyen lesz is az új év, azért jó az emberek kedve! Harangozó József, a Kapos üzletigazgatója is panaszko­dott amiatt, hogy a várt jugo­szláv csoportjuk nem érkezett meg. — Most kétszáz vendégünk van, tavaly háromszázöt­ven volt. Ha százzal többen lennének, biztos, hogy még jobb volna a hangulat. Nyitot­tunk azonban egy pezsgő­bárt, oda mindenkit meghí­vunk a kint felállított reklá­munkkal. Éjfélkor leoltották a villanyo­kat, a Himnuszt együtt éne­kelték a vendégek, majd a zenekar egyik tagja elkiáltot­ta: — BÚÉK mindenkinek! Kintről trombiták rikoltása hangzott fel. Megindult az álarcos, éneklő fiatalok nép- vándorlása egyik házibuliról a másikra. Két óra tájban egy spicces férfi azt kornyikálta: „A pénzemet én máma mind elmulatom...” És ez bizony nem vicc. Ki tudja, hogy mennyibe kerül majd az idei szilveszter? Lajos Géza Végvári esküszik, hogy nem áruíó A decemberben megjelent könyvek egyike — a debrece­ni Alföldi Nyomdából került ki — A Cég árulója címet kapta, s rövid idő alatt elkapkodták. A két szerző — Havas Henrik új­ságíró és a Duna-gate főszereplője, Végvári József (ma már nyugdíjas rendőrőr­nagy) — a korábbi Bm. Állam- biztonsági Szolgálat Belső El­hárítás lll/lll. csoportfőnöksé­gének tevékenységéről igyeke­zett lerántani a leplet. A „lehall­gatási botrány” néven is emle­getett ténykedésről, a belső el­hárítás viselt dolgairól a sajtó sok mindent közzétett már. A Cég árulója című kiadvány 206 oldalán eddig nem ismert vagy csak sejtett dolgok is napvilágra kerültek. Az ügy újra a bíróság, most már a Legfelsőbb Bíróság elé került. Pontosabban: január 8- án Végvári József áll majd a bí­rák elé, s akkor— remélhetőleg — végleg tisztázódik, miként kell megítélni azt a „bűncselek­ményt”, amely 1990. január 5- én történt. A különös emberként emle­getett Végvári Józsefet sokan zaklatott embernek tartják, főleg titokzatos eltűnése után. „Gyógykezelésre van szüksé­ge” — hallottuk. S valóban, e sorok írója — még a múlt évben — a Sopron melletti Balfon talál­kozott vele. Egy olyan gyógyin­tézetben, ahol a reumatikus bántalmakat, ízületi betegsége­ket kezelik. A balti szanatórium­ban sikerült interjút készíteni a Somogy Hírlap olvasói számára a 47 éves, nyugdíjas rendőr­tiszttel. — Hogy van ma Végvári Jó­zsef nyugdíjas? — Havi 11 200 forint nyug­díjam ellenére viszonylag jól. Meg kell mondanom, hogy az utóbbi csaknem egy esztendő a nálam talán egészségesebb ember szervezetét, idegzetét is kikezdte volna. Az utóbbival kapcsolatban nem tagadom, hogy a normálisnál sokszor türelmetlenebb voltam, de so­kadszor is kijelentem: nem va­gyok bolond. A balti kezelés, úgy érzem, használ; a most következő tárgyaláson nem le­szek olyan rozoga állapotban, mint legutoljára. Várom a felfris­sített per végleges lezárását. — Mi a véleménye ezzel kapcsolatban? — Az újságolvasóknak ez ma már lerágott csont; talán túl sokat is írtak róla a lapok. Első védőm, dr. Dörnbach Alajos tömören így jellemez­te a tényállást: cselekményem ugyan érdeksértő volt, de olyan bűncselekmény, amely egy nagyobb érdek védelmét szol­gálta. Ez az álláspontot kép­viseli most új védőm, dr. Róth Miklós ügyvéd is. Én emelt fővel, tiszta lelkiismerettel ál­lok majd a Legfelsőbb Bíróság bírái, a nemzet, a kollégák és a családom elé. Úgy érzem ma is: amit elkövettem, az nem bűn, nem öncélú tett volt. Mindent hazánk jövőbeni sorsa érdekében cselekedtem; azért, hogy a demokratikus Magyarország, talpra állítását segítsem elő. Hiszem, hogy a végső bírói ítélet is ezt tükrözi majd. — Korábban nemegyszer hangoztatta, hogy fél és félti a családját... Ma is? — Ismerem a „szakmát”, és sok más körülményt is. Nem a nagyvilágba beszéltem, ami­kor jeleztem, hogy követnek... A nekem küldött, mocskoló­dó levelek miatt sem lehet­tem nyugodt. Egyik „jóakaróm” szemétládának titulált; egy másik megígérte, hogy eltesz­nek láb alól... Joggal aggód­tam. „ — így, múlt időben? — Azt hiszem, igen. Szeren­csére ma sokan kiállnak mellet­tem. Talán elég, ha Orbán Vik­tor képviselő vagy Demszky Gábor budapesti főpolgár­mester nevét említem. A pártok közül a Fidesz meg az SZDSZ is mellettem áll. Nemcsak szó­ban... Akár büszke is lehetnék, hogy egyre több barát vesz kö­rül. — A balfi szanatóriumban Végvári József szinte népszerű ember. Hogy érzi ezt Ön ? — Nem törekszem népszerű­ségre. Több példa is késztet, hogy ezt tegyem. Itt van például Hofi Géza esete, aki nemrég még „a mennyben járt”. Ma már, nem is csak egészségi állapota miatt, másként áll a népszerűségi mutatója. Vagy a politikus Pozsgay Imre pél­dája. Ő persze nem szorul rá, hogy sajnáljam, mégis fájla­lom, hogy eltűnőben van a nim­busza annak az embernek, aki először merte kimondani, hogy 56-ban nem ellenforradalom volt hazánkban, hanem népföl­kelés. Én természetesen MSZMP-tag voltam. Ma nem vagyok párttag, de ha Pozsgay pártot alapít, belépek abba a pártba. — Ha a rendszerváltás még mindig váratna magára, hogyan cselekedne? Ismét vállalná a,, Cég" árulását? — A válaszom egyetlen szó: igen. Ehhez legfeljebb annyit kívánok hozzátenni, hogy a mai ésszel eset­leg egyet s mást másként ten­nék... Kovács Sándor Újévi utca­kép Ismét elbúcsúztattunk egy évet. Ki-ki vérmérsékle­te szerint, és ez meg is lát­szott tegnap délelőtt a ka­posvári sétálóutcában. Tö­rött üvegcserepek csikorgá­sa vegyült a szétszórt kon­fettiken megcsúszók halk szitkai közé. Az éjszakai mámor feledtette az üveg­betétek 15 forintos 1 árát. Szerencsére kirakatüveg nem törött, pedig mögötte az áru elgondolkodtató. 155 ezerért női bunda! Ez az éves létminimumnak alig két és félszerese. Nem cso­dálom, hogy repült a pezs­gősüveg. Férfi, gojzervar- rott félcipő, alig hatezerért. Még jó, hogy lehet kapni. Kis táskával, szakadozott er­nyővel a feje felett, anyóka siet a kórház felé. Táskájá­ban a szeretve féltett hozzá­tartozónak egy kortynyi üdí­tő, de a jó szó, a féltő aggo­dalom mindennél többet ér. Nem is látja a 360 forintra taksált férfi manikűrkészle­tet: fejében más számok sorjáznak. Idős házaspár tart hazafe­lé, a délelőtti nagymiséről óvatosan kerülgeti a leg­utóbbi, utolsónak alig ne­vezhető, tivornya nyomait. Az utazási iroda kirakatá­ban már csak a célállomá­sok neve van feltüntetve. Miért irritálják a nincstelene­ket holmi ötszámjegyű, szá­mukra elérhetetlen árakkal. Kopott szőrű utca kutyája lohol a fal mellett. Az elmúlt éjszaka szagorgiájából he­tekig álmodik. A dáridózók által feldöntött kukák tartal­mában egyre kevesebb a kenyér és ételhulladék. Nemigen maradt guberálni- való. A trombiták elnémultak. Az új évet nem köszönti lel­kes harsogás. Pihen a vá­ros. Pihen az ország. Mint csata előtt a küzdő felek. Mert csatára kényszerülünk már mától. A túlélés csatájá­ra. Ennek nyomait viszont nem moshatja el könnyedén a téli, szemerkélő eső. Mészáros Tamás A gyors tűzjelzés életet menthet! A Marcali Tűzoltó­parancsnokság távbeszélő­hívószámai megváltoztak. Az új hívószámok: (85)10-838 és (85)10-511 A tűzjelzés hívószáma: 05 (109161)

Next

/
Oldalképek
Tartalom