Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-10 / 194. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. december 10., hétfő A nemzeti fórum nyilatkozata szerint Felelősség terheli a kormányt... (Folytatás az 1. oldalról) A tanácskozáson elhangzott véleményeket összegezve a nyilatkozat szerkesztői úgy ítélték meg: felelősség terheli a köztársasági elnököt is, mert nincs any- nyi erkölcsi ereje, hogy feloszlassa a a parlamentet és a kormányt; Antall József helyett más személyt bízzon meg a kormányalakítással. A nyilatkozatban rögzítették azt az igényt, hogy ügyvezető, nemzeti kormányt állítsanak fel, majd 1991 első felében írják ki a valóban szabad magyar választásokat. A nemzeti fórum nyilatkozatában a magyar nép tudomására hozta az „amerikai magyarság nemzeti erőinek” üzenetét: „kifizetik az ország hiteltartozását, azonnal talpra állítják hazánk nemzetgazdaságát, ha nemzeti érdekeket képviselő, nemzeti kormány alakul”. A Magyarok Nemzeti Szövetsége rendezvényén részt vevők felkérték az MDF, az SZDSZ, a Fidesz, az FKgP és a KDNP országos szervezeteit, hogy ,,a magyar nemzeti sorskérdések azonnali és radikális megoldása érdekében tegyék félre a pártoskodást, egységesen csatlakozzanak a Magyarok Nemzeti Szövetségéhez". A nyilatkozatot eljuttatják a kormányhoz, Göncz Árpádhoz, az Országgyűléshez és az Európai Parlamenthez is. (MTI) Fidesz-kongresszus HÁTTÉRBE SZORULT A BELSŐ ELLENZÉK Választmányi beszámoló vitával (Folytatása 1. oldalról) Ehhez társul, hogy a választmány — mivel a „nagypolitika” áttolódott a parlament színterére — nem tudott önálló politikai i- rányvonalat kialakítani, s így vitatott esetekben nem is sikerült a frakciót ellenpontozni vagy befolyásolni. Azt viszont sikerként könyvelhette el a választmány munkáját értékelő Lippai Pál, hogy megteremitek az intéz" ményes politizálás feltételei. Ezzel — mint az szavaiból érezhető volt — végérvényesen lezárult a Fidesz életében a „mozgalmi jellegű politizálás” időszaka. Kosa Lajos országgyűlési képviselő — már a parlamenti frakció tevékenységéről beszámolva — viszont azt emelte ki: a politikai irányvonalattekintve nincs stratégiai eltérés a parlamenti csoport és a Fidesz vezető testületéi között. Flangsúlyozta ugyanakkor: a Fidesz önkormányzati választási sikereiben nagy szerepe volt a parlamenti frakció tevékenységének, ezt a közvélemény nagy része rokonszenvvel figyeli. A kongresszust megnyitó Kövér Lászlóhoz hasonlóan Kosa Lajos is azon az állásponton volt, hogy az utóbbi hónapok történései nyomán leértékelődött a demokratikus intézmények — így a parlament— tekintélye, hitele. A Fidesz vezető testületéinek számvetése után — a szűkre szabott idő miatt mindössze egy óra hosszat — a küldöttek fejthették ki véleményüket az országos tanács, a választmány és a frakció munkájáról. Itt már felszínre kerültek azok az ellentétek és nézetkülönbségek is, amelyek elsősorhgp"* szervezet megosztottsága kapcsán — az utóbbi hónapokban a Fidesz berkeiben is megjelentek. Nem volt váratlan fordulat tehát, hogy Ungár Klára országgyűlési képviselő azt indítványozta: mindazok, akiknek céljuk a konfliktusok végsőkig történő kiélezése — s itt elsősorban a magukat bázisdemokratáknak nevezők csoportjára utalt —, ne jelöltessék magukat a választmányba. Végül a vasárnap délutáni választás eredménye arról tanúskodott, hogy csupán egyetlen vezető posztot sikerült megszerezniük a „belső ellenzék” képviselőinek. A 13 fős választmányba jelöltek közül a legtöbb szavazatot Fodor Gábor, Orbán Viktor, Tirts Tamás és Németh Zsolt kapták, ők valamennyien a Fidesz parlamenti frakciójának is tagjai. (MTI) Ne szalassza el a lehetőséget, most engedményes áron kínálunk korszerű konyhafelszerelési cikkeket! 10—30%-kol olcsóbban vásárolhat robotgépeket, mixereket, grillsütőket, elektromos habverőt és kést, mikrohullámú sütőket valamint Espresso kávéfőzőt! Olcsóbban kínálunk egyes Videoton és ITT típusú televíziókat, videokazettákat és videomagnókat, egytűágyas kézi kötőgépet, dobgitárt, keverőtárcsás mosógépet! L OTP-ügyintézés a boltban! ELEKTRIKA szaküzlet Kaposvár, Kossuth tér 5. J Sok igen, s mégsem elég Nem értek el eredményt az elszakadni akarók Újabb négy évig együtt marad Lelle és Boglár? (Folytatás az 1. oldalon) Abban a pillanatban, hogy a települések önállóan dönthettek jövőjükről fölmerült a szétválás gondolata. Balatonlelle lakosai 12 év sérelmeit sorolják. Olajos András 1973 óta lakik Lellén — korábban bogiári volt. — Az a véleményem — mondja —, hogy minden község intézze a saját ügyeit. Az egyesüléshez nem kérdeztek meg bennünket, s a beruházásoknál megéreztük a bogiári fölényt. Most végre eljött az idő: a miénk legyen a miénk... A Balatonlellei Baráti Kör nyílt levelet intézett a helybeliekhez: „A két település egyesülése nem hozott igazságos együttműködést. A központot Bogláron alakították ki. A leilei részt nemhogy fejlesztették, hanem visszafejlesztették. Tönkrement középületek, elhanyagolt utcák viselik a sikertelen házasság nyomát. A leilei képviselők nem képviselik a 2400 aláíró akaratát. — Ellene vannak a válásnak!! Miért? Kiket képviselnek? Ez a szavazás utolsó lehetőség, hogy Balatonlelle fennmaradjon! Állítsuk vissza az önállóságot, tisztességes elszámolással, barátsággal.” A váláshoz egyébként — az önkormányzat döntése értelSzocialdemokrata tanácskozás Az egység megteremtése a cél A szociáldemokrata mozgalom egységének megteremtését tűzte ki célul a Magyarországi Szociáldemokrata Párt „ellenzéki” alapszervezeteinek vasárnap, a Vasas Székházban befejeződött kétnapos centenáriumi kongresz- szusa. A tanácskozáson 11 tagú ügyvivői testületet választottak; ennek feladata — miként rövid távú cselekvési programjukban rögzítették alapszervezetek működési feltételeinek megteremtése. Atestület a mintegy 200 résztvevőtől arra is megbízást kapott, hogy 1991 áprilisára pártkongresszust hívjon össze, szociáldemokrata kerékasztal-tanácskozást készítsen elő azért, hogy a szociáldemokrata pártok és más szervezetek szociáldemokrata frakciói megkíséreljék erőik szervezeti egyesítését. A kongresszuson elvi nyilatkozatot fogadtak el. Ebben deklarálták: a Szociáldemokrata Párt eu- "Topai upusu, üäro&al! auakás; párt, amely a társadalmi igazságosság, a gazdasági hatékonyság, a jóléti állam megteremtése mellett száll síkra. Tüntetők a Kreml előtt Tüntetésen emlékeztek meg vasárnap Moszkva belvárosában az emberi jogok védelmének világnapjáról. A kezdetben három —, majd később ötezresre nőtt tömeg tüntetése a belváros egyik főutcáján, a nemrég Gorkij utcáról régi nevére visszakeresztelt Tverszkoj utcán kezdődött — a résztvevők onnan vonultak a Kreml tőszomszédságában lévő Manyezs térre. A felszólalók valamenynyi megemlékeztek Andrej Szaharov halálának első évfordulójáról. Külföldi segélyek Moszkvának Moszkvát nem fenyegeti közvetlenül éhínség, a városnak azonban — legalább tavaszig — igen nagy szüksége van a külföldi élelmiszer-szállítmányokra. Erről beszélt szombati sajtótájékoztatóján Szergej Sztankevics, a moszkvai városi tanács elnökhelyettese. Közölte azt is: december hetedikéig Németországból, az Egyesült Államokból, Olaszországból, Izraelből és más országokból több mint kétszáz tonna élelmiszer érkezett a városba. Szerinte az élelmiszerhiány oka nem csupán a rossz elosztási rendszer és a hiány nyomán virágzó korrupció, hanem az ipari és mezőgazdasági övezetek közötti normális kapcsolatok akadozása illetve azok teljes hiánya. Hozzátette: Moszkvában a helyzetet bizonyos politikai megfontolások súlyosbítják. Utalt arra a különös véletSzovjet katonák rakodják a sprenbergi katonai repülőtéren a Szovjetuniónak küldött német élelmiszer-szállítmányt a különrepülő- gépbe lenre, hogy egyszerre kilenc gadta meg a tej és tejtermék- Moszkva környéki terület ta- szállítást a város számára. ír Karácsonyi ajándék a TRANZKER - tói! T?ANZ<E? kpt Extrabalás áruk és olcsó női cipők a SOMOGY ÁRUHÁZ-ban (volt fényképészrészleg) Nyitva: naponta 9—17 óráig. Mi azokra is gondoltunk, akinek gond a karácsonyi ajándékozás! (149531) ^ ..................................... ■■ ip ari vállalat KERES létesítendő MINTABOLTJA részére ÜZLETHELYISÉGET Kaposváron Elsősorban vétel, de hosszú távú bérlet vagy közös üzemeltetés is lehetséges. További információk: Elmer Zoltán kereskedelmi főovh. T:120-1293 Tx;22-4125 Fax:129-8434 ___________(108777)___________ m ében — az kellett, hogy a 3844 állandó lakos 50 százaléka, plusz egy fő igennel szavazzon. A választásra jogosultak 55 százaléka tegnap meg is jelent, hogy szavazatával döntsön arról: elváljék-e Lelle Boglártól? Ez a rendkívül magas (legalábbis a korábbiakhoz képest magas) részvételi arány sem tette „szabaddá” Lellét. A 2179 érvényes szavazatból 1796 voksolt a két település- rész elszakadására. — Ez pedig csak 82 százaléka a váláshoz szükségesnek. Az eredmény ismeretében ma délután Lellén ülésezik a testület, a népszavazás eredményét határozatba rögzíti, s fölterjeszti a Belügyminisztérium illetékes főosztályára. (Süli) Lengyel elnökválasztás A lengyel elnökválasztás második fordulójában vasárnap a kora délutáni órákig a választásra jogosultaknak mintegy 20-30 százaléka jelent meg az urnáknál, vagyis a részvételi arány alacsonyabb az első fordulóénál. Egyelőre csak az úgynevezett zárt szavazókörzetekben, vagyis a börtönökben és a kórházakban fejeződött be a szavazás; most először tették lehetővé, hogy a letartóztatásban lévők is szavazhassanak. Még délelőtt leadta szavazatát feleségével és fiával együtt az esélyes elnökjelölt, Lech Walesa, aki — mint az első fordulóban — egyenesen a vasárnapi miséről sietett a szavazóhelyiségbe. Föderációs gondok Ma kerül a csehszlovák szövetségi gyűlés elé az úgynevezett kompetenciatörvény tervezete, amely a Cseh és Szlovák Köztársaság „hiteles föderációjának” kereteit lenne hivatott megadni hosszú időre. A föderáció jövője súlyos veszélyben van, mert a felek közt éles érdekellentétek feszülnek. Szlovákiában Prága centralizációs törekvéseiről — és e törekvések elfogadhatatlanságáról — beszélnek, Csehországban viszont úgy vélik, hogy Szlovákia az égetően szükséges gazdasági reformokkal való foglalkozás helyett a nemzeti szuverenitás kérdését tolja túlzott mértékben előtérbe. Készültség Szlovéniában Fokozott készültséget vezettek be Szlovéniában a biztonsági erőknél azt követően, hogy december 23-ára meghirdették a köztársaság függetlenségéről és önállóságáról dönteni hivatott népszavazást. Kivált a Grúz KP A Grúz Kommunista Párt szombaton hivatalosan kivált az SZKP kötelékéből. Ezután saját programja alapján a grúz alkotmánynak megfelelően működik majd.