Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)

1990-12-18 / 201. szám

1990. december 18., kedd SOMOGYI HÍRLAP 5 Karácsony Tetszetős albummal rukkolt elő a Helikon Kiadó. Jóval az ünnepek előtt jelentette meg a Karácsony című kötetet, amely Steinert Ágota szerző-, szerkesztő és Sárkány Győző illusztrátor hozzáértő mun­káját dicséri. A cím egy kicsit megtévesztő, mert nemcsak a szeretet ünnepéről szól a könyv. A tél kezdetétől, a je­les napokon és az ádventen át ju­tunk el Betlehembe, hogy tanúi le­hessünk Jézus születésének. Meg­elevenedik előttünk Szent Márton, Borbála, Miklós, Lucia és hitetlen Tamás alakja, s egészen az új év küszöbéig, Vízkeresztig kalandoz­hatunk el. Joggal nevezhetnénk a kötetet a karácsonyi ünnepkör ké­pes enciklopédiájának, hiszen a közel 150 oldal — gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt — részlete­sen mesél az év nagy ünnepéről, je­Adventi ablakdísz lentőségéről. S teszi ezt nemcsak írott szóval, hanem festményekkel, szobrokkal, fényképekkel gazda­gon illusztrálva. Steinert Ágota a magyar és a világirodalom gyöngy­szemeit kutatta föl, adta közre. Az albumban — többek között — he­lyet kapott Gárdonyi Rorátéja, Ba­bits Karácsonyi Madonnája, Kosz­tolányi Ajándék című elbeszélése, s Weöres-, Csanádi-, Rilke-, Nagy László- és Juhász Gyula-\/ersekkel is találkozunk. Selma Lagerlöt Szentséges éjét, valamint Charles Dickens Karácsonyi énekét szintén olvashatjuk, s közben olyan képe­ket csodáltunk meg, mint a Három­királyok hódolása című, hatodik századból származó mozaik, M. S. Mester Vizitációja vagy a szépsé­ges Murillo-Madonna. Mielőtt azonban azt hinné az ol­vasó, hogy eme album kizárólag a művészet oldaláról közelít a béke és a szeretet erkölcsi parancsát hir­dető ünnephez, eloszlatom a kéte­lyeket. A könyvből azt is megtudjuk, hogyan készül a Márton-napi lúd, az adventi koszorú; szó esik a Mikulás­jelmezekről éppúgy, mint a kará­csonyi kaktusz és a mikulásvirág ápolásáról. Képzeletben belecsöp­penhetünk egy-egy európai piac forgatagába, a Luca-napi mulatsá­gokba vagy a betlehemes játékba. Olvashatunk a karácsonyfa-állítás történetéről, no és az illatos mézes­kalácsdíszek receptje, a különféle karácsonyfadíszek elkészítési módja sem marad ki az összeállí­tásból. Soós Katalin iparművész segítségével az ajándékcsomago­lás fortélyait is elleshetjük, s bekuk­kanthatunk az ünnepi étlapba is. Megtaláljuk a legismertebb énekek, a Mennyből az angyal, a Pásztorok, pásztorok szövegét: a Stille Nacht! Murillo — Madonna 'Heilige Nacht..., a Csordapászto­rok, valamint az O Tannenbaum... dallamát lekottázva tanulhatjuk meg. Steinert Ágota ünnepi albuma mi mással záródna, mint Ady örökér­vényű soraival, amelyek karácsony misztériumából belophatnak egy parányit mindennapjainkba. ,,Ha ez a szép^rege / Igaz hitté válna, / Óh de nagy boldogság / Szállna a világra. / Es a gyarló em­ber /Ember lenne újra, /Talizmánja lenne / A szomorú útra. / Golgota nem volna /Ez a földi élet, /Egy erő hatná át / A nagy mindenséget, / Nerp volna más vallás, /Nem volna csak ennyi: / Imádni az Istent / és egymást szeretni... / Karácsonyi rege / Ha valóra válna, / Igazi bol­dogság / Szállna a világra... ” Lőrincz Sándor Szellemiért — anyagiak Adományokat gyűjt a könyvtár Megunva a könyvtárak lassan már közmondá­sossá váló szegénységét s hogy egyetlen pénz­forrásként kizárólag a szűkén mért állami támo­gatásra támaszkodhatnak, a Kaposvári Városi Könyvtár Petőfi Emlékkönyvtára január 1-jével olvasói körében adományt gyűjt. A könyvtár vezetőjétől, Halmos Lászlónétól megtudtuk: bármilyen furcsa, de olvasóik kezde­ményezésére indult e mozgalom. — Már többször fölvetették néhányan, hogy szívesen támogatnák anyagilag is a könyvtárun­kat, de ezt mi eddig nem fogadhattuk el. Mivel a városi könyvtár hálózatába tartozunk, mecéná­sokat nem is kereshettünk, s ha mégis akadtak, adományuk közös kasszába került. Most végre engedélyezték, hogy a jövő évi költségvetés hi­ányzó részét így próbáljuk pótolni. Nyugaton egyébként már jó ideje bevált gya­korlat, hogy a könyvtárlátogatók rendszeresen hozzájárulnak az intézmény költségvetéséhez. Ők tartják el a könyvtárt. A jövőben valószínűleg nálunk is ez lesz az egyedüli járható út. A többi könyvtár mindenesetre érdeklődve vár­ja az eredményt.-Ha az elképzelés beválik, ők is vállalkoznak majd. — Az adományokat most tehát nem kell bead­niuk a közösbe? — Szerencsére nem. Külön számlára kerül­nek, s itt helyben használhatjuk fel a pénzt. Az így befolyt forintokból tudunk majd a könyvesboltok­ból vásárolni. Meg tudjuk vásárolni a drágább újságokat is. A távolabbi elképzelésként ebből szeretnénk majd egy terefereklubot létrehozni, ahol nyugdíjas olvasóink nemcsak olvashatná­nak, hanem meg is beszélhetnék az olvasottakat. Természetesen, az adományozók is beleszól­hatnak majd, hogy mire is költsük a pénzüket. Nagy László SZÍNÉSZSZTORIK HÁROM TÉTELBEN Történeti , régmúlt hangulat Ev vége közeledtével fogéko­nyabbak vagyunk a mókára, és szívesen idézzük föl magunk vagy mások sztorijait. Még ak­kor is, ha a történetnek esetleg épp mi voltunk a szenvedő ala­nyai. Ezúttal három kaposvári színészt kerestünk meg: idéz­zenek föl néhány vidám színpa­di pillanatot, amelynek főhősei voltak. Koltai Róbert eltűnt... — A kert című darabban tör­tént. A szerepem szerint a kert­ből jövök — vagyis a zenekari árokból, ahol ezt kialakították— a színpadra. Kaposváron pon­tosan tudtam, hogyan kell a zenekari árokból a színpadra menni. Komlón volt előadásunk és azt hittem, hogy ott is úgy ju­tok fel. Hibát követtem el, mert előadás előtt nem néztem meg, hogy hol van a feljáró. Hívtak. Mentem én időben színpadra, csak pár méterrel a Bezerédi Zoli mögött. Egyszer csak a Bezerédi eltűnt előlem. Persze, mert ő megtalálta a feljárót. Én meg bekerültem egy sötét ren­getegbe, mindenfele csövek közé, a színpad alá. Ettől kezd­ve csak azt hallották, nemcsak a színészek, hanem a nézők is: „Béla, Zoli! Hol vagytok? Bélus- kám, ne hagyjatok itt egyedül!” Közben állt a színpad, mert ott is nekem kellett volna beszélni. Nem tudtak mit csinálni, próbál­tak zajongani, hogy elnyomják a hangomat. Végül feltaláltam, mert most már itt beszélge­tünk... Lukáts Andort „megetették” — Szintén A kertben történt. Karinthy Ferencet játszottam: volt egy jelenet, ahol Spindler Béla odahozott egy széket, hogy üljek le. Ráültem, aztán hozott egy tányért meg rizst és villát, s feívagdalta a húst, hogy megetessen. Egyik előadáson Spindler elindult a székkel és a színpad közepén szétesett a szék a ke­zében. Ripityára hullptt. Béla nagyon becsületes színész, és nekilátott összerakni. Ez lehe­tetlenség volt, mert egy aszta- losbrigáo sem tudta volna. Ad­dig semmi sem történt, mindeg,- ki várta, hogy Béla végezzen. Ő halálkomolyan négy-ót perces magánszámot csinált a szék­kel. Maid amikor készen lett, hozta a húst a tányéron. Miköz­ben vágta a villával, az eltört, s a hús felröpült a vállamra. Köz­ben mondta, hogy „egyél, pa­rancsnok!” Mindenki hattal állt már a nézőtérnek, olyan röhö­gés volt. Persze nem tudtam enni aznap este. Jordán Tamás és a horror — Sir Gawen s a zöld lovag. Ez volt a mesejáték címe. Egy kerekasztal-történet, tele min­denféle rémségekkel. Lidércek jönnek benne és a rendező megpróbált rémisztő dolgokat csinálni a darabban. Piros fé­nyek , cikáztak, kísértetjárás volt. Én játszottam Sir Gawent, Bezerédi volt a mesélő. Kör­menden történt, hogy miközben játszottunk, gorban tűntek el a szereplők. Én nem értettem, hogy miért. Egyre fogytunk, a végén már csak én voltam a színpadon. Sziszeg nekem Székely Gyuri, az ügyelő, hogy jöjjek ki. Bezerédi persze nem tudott kimenni, mert — szerepe szerint — el volt ásva egy gö­dörbe. Kimentem és Székely Gyuri azt mondta: „Gyerekek! Feljöttek a pedagógusok, hogy félnek az óvodások a nézőtéren és hagyjuk abba az előadást." Ott, ahol tartottunk, be is fejez­tük. Ebben az előadásban volt az is, hogy Máté Gábor nagy zöld lovagi uszályában iárkaft és a díszlet—a táj — beakadt a ruhájába és méltóságteljes menete közben elkezdte húzni maga után a „tájat”... Lejegyezte: Varga Zsolt „Társadalmunk mély lethar- giába merült. Csak azt látjuk, hogy a nagy embertömeg él, dolgozik; látjuk az érdekek haj­száját, a létért való küzdelmet. Hát csak ez az, amiértélünk?”... — E pesszimista hangulatot keltő idézet akár napjainkban is születhetett volna. Pedig ugyancsak rég vetették papírra, s a Marczali képekben száza­dunk elejéig című kiadványban olvashatjuk. Gál József tanár, helytörté­nész összeállításában nemrég jelent meg a színes, képes fü­zet. Ebben bukkantunk rá a Marczali című, társadalmi, szépirodalmi és közgazdasági hetilap 1900. december 16-i, Önképzőkör 1913. első számának olvasói köszön­tőjére. A Mizsur Ádám által szerkesztett hetilap egyetlen példányát a lokálpatrióta hely- történész lelte meg az Orszá­gos Széchényi Könyvtárban. Mizsur Ádám a közöny és fele­lőtlenség elleni leghatékonyabb eszközt: a nyilvánosságban vélte fölfedezni, s elgondolkod­hatunk e kijelentés igazságán: „hazánkban a demokráciának nincsenek meg a történelmi gyökerei”. Megvannak, csak rejtve, elfeledve, porosodó pol­cokon... Dr. Gál József ezt az emléke­zetet igyekszik fölélénkíteni Iskola a hősök szobraival azzal, hogy a régi Marcaliba invitálja olvasóit. Történeti be­vezetőjében — melyet a gon­dos előrelátással két nyelven (magyarul és németül) fogal­mazott — beszámol a település legfontosabb történeti állomá­sairól és azokról a jeles szemé­lyiségekről is szót ejt, akik egy- egy korszak történetének, kul­túrájának képviselői voltak. Az igényes összeállítás megjelen­tetését a Marcali Városi Tanács vállalta. Vélhetően a diákok, a turisták és nem utolsósorban Marcali polgárai is élvezettel forgathatják a Horváthné Szen­tes Magdolna, valamint Kovács Zoltán fényképész munkáival illusztrált kiadványt. Várnai Ágnes

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom