Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-18 / 201. szám
Gyászjelentés Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága dédanyánk, édesanyánk, nagyanyánk és testvérem KISFALUDI VINCÉNE sz. Varga Valéria élatének 82. évében szerető szíve megszűnt dobogni. Temetése 1990. december 20-án (csütörtökön) 13 órakor lesz a buzsáki temetőben. Engesztelő szentmisét de. 11 órakor tartunk a római katolikus templomban. Szerető fiai, unokái, dédunokái és testvére * * * Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága férjem, édesapánk, nagypapánk és dédpapánk, MIHALICZ ISTVÁN Marcali, Kaposvári u. 35. sz. alatti lakos türelemmel viselt, hosszan tartó betegség után 71 éves korában elhunyt. Temetése december 19-én 10.30 órakor lesz a marcali temetőben. Gyászolják: felesége, fia, lánya, vejei, unokái és dédunokái Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették és tisztelték, hogy drága férjem, édesapám, apósom, nagypapánk, ZSOBRÁK SÁNDOR magyaratádi lakos türelemmel viselt, hosszan tartó, súlyos betegségben 61 éves korában elhunyt. December 19-én 10.30 órakor helyezzük örök nyugalomba a magyaratádi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy HOSSZÚ JENŐNÉ Rozsolics Magdolna volt kaposfüredi, majd Kaposvár, Komárom utcai lakos életének 52. évében, hosszan tartó szenvedés után, csendesen elhunyt. Temetése december 20-án, 13 óra 30-kor lesz a Nyugati temetőben. A gyászoló család * * * Megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett teleségem, nagymamám, dédimamánk, testvérünk, sógornőnk, KALOTA LÁSZLÓNÉ Doma Mária volt Kaposvár, Kölcsey utca 11. sz. alatti lakos szerető szíve — hosszú, gyógyíthatatlan betegségben — megszűnt dobogni. Utolsó útjára december 20-án, csütörtökön fél 4 órakor kísérjük a Nyugati temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család Köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik szeretett halottunk, CSER SÁNDOR temetésén részt vettek, koszorúikkal és virágaikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család ELADÓ tíerzencén a Vadaskerti út 13. sz. alatti nógyszobás, összkomfortos, gazdálkodásra alkalmas melléképülettel családi ház. Kaposvári tanácsi lakást beszámítok. Minden megoldás érdekel. Érdeklődni levélben, Mezőfi Zoltánné. (5336) ELADÓ háromszobás családi ház Marcaliban a Kaposvári u. 19. sz. alatt. Érdeklődni: Kaposvári u. 5. (137221) VENNÉK Kaposvártól Fonyódig és Bala- tonlelle, Tab környékén családi házat istállóval, melléképülettel, azonnali beköltözéssel. Levelet ármegjelöléssel Mezőfi Zoltánné, 7516 Berzence, Vadaskerti u. 13. (5337) BOLHÁSON ház eladó. 1 szoba, konyha plusz melléképületek. Irányár: 170 000,— Ft. Érdeklődni: Dóra Csaba, Szigetvár, Rókus köz 8. (480666) LADA 1300-as, piros, hat és fél éves eladó. 5—6 éves Wartburgot veszek. Csere is érdekel. Boglárlelle, Erzsébet u. 68. (137215) IFA ötéves, hosszú platós, műszaki nélkül eladó olcsón, Ander Tibor, Nagyatád, Hunyadi u. 3.111/16. (137467) LADA combi 1500 cm3-es, 10 éves eladó. Mesztegnyő, Nádas vendéglő. (5377) ÖTÉVES IFA KCR—3000-es friss műszakival eladó. Segesd, Rózsadomb íi. 12. (137457) REÁLIS áron IFA W50L rövid platós, ponyvás, felújított és 6 tonnás pótkocsi eladó. Friss műszaki. (400 000 Ft) Érdeklődni (82)10-919. (5288) FŐISKOLA német szakán tanulok, heti 1—2 alkalomra korrepetáló tanárt keresek. Tel.: (82)18-958. (480691) EGY 160 kg-os hízott sertés eladó. Ka- posfüred, Füredi u. 163. (5298) 24 m2-es, új alumínium üvegházváz eladó. Érdeklődni, 8638 Boglárlelle, Arany János u. 15., egész nap. (137209) COLORION színes televízió, Dyrass videomagnóval együtt 50 000 forintért eladó. Telefon: (84)12-623. (137227) JÁRMŰ KAPOSVÁRON a Kertész u. 40. sz. alatt 2,5 éves Polski Fiat 126-os személygépkocsi eladó. (480682) ÚJ típusú, ötajtós Moszkvics eladó Boglárlelle, Táncsics Mihály u. 34. Telefon: 50-854. (137214) HÁTSÓ emelőfalas, hosszú platós, ponyvás IFA pótkocsival eladó. Érdeklődni 8-tól 12 óráig a 06(84)11 -056-os telefonon. (137179) FELÚJÍTOTT 601-es Trabant személy- gépkocsi eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Berzsenyi u. 28—30. III/5. hétköznap 18 óra után. (5366) SKODA 105 L, 1993. májusig érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: Kaposvár, Kandó K. u. 4., telefon: 10-738. (5105) NÉGYÉVES 522-es Nysa eladó. Érdeklődni Kaposvár, Munkácsy M. u. 12. (5265) 752-es Csepel billencs Rába turbós motorral eladó. Keszthely, Gelencsér u. 4., Simon. (615360) $ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy felejthetetlen, drága jó édesanyám, nagyanyám, DR. RAMPAY ERNŐNÉ Dr. Gadányi Éva súlyos betegség következtében december 15-én elhunyt. Temetése december 22-én délelőtt 11 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászmise ugyanazon a napon a Nagyboldogasszony plébániatemplomban fél 8 órakor lesz. Gyászolják: leánya, unokája és a kiterjedt rokonság ü* Szomorú szívvel tudatjuk, hogy GONDOLOVICS JÁNOS december 12-én életének 82. évében váratlanul visszaadta lelkét az Úrnak. Földi maradványait december 21- én délután fél 4 órakor helyezzük örök nyugalomra a kaposvári Keleti temetőben. Drága halottunk lelki üdvéért december 21-én reggel fél 8 órakor tartunk szentmisét a kaposvári belvárosi Nagyboldogasz- szony templomban. A gyászoló család u* Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, KOVÁCSJÁNOSNÉ Verbulecz Julianna Kaposvár, Vikár B. u. 31. sz. alatti, volt hencsei lakos 60 éves korában elhunyt. Temetése december 21- én 13.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyermekei ÁLLÁS FIATAL, csinos, táncolni tudó lányok jelentkezését várom kaposvári erotikus bárba. Magas kereseti lehetőség. Ajánlatokat „Top-les 5312" jeligére a kiadóba kérek. (5312) KETTŐ szakképzett felszolgáló elhelyezkedne éves állásba, szállodai gyakorlattal és német nyelvtudással. Ajánlatokat az 5262. számra, a kaposvári kiadóba kérünk. (5262) EGYÉB ESKÜVŐI és koszorúslányruhák különleges választékával várjuk Önöket decem-. bér 15-től. A külföldi modellek 25%-os kedvezménnyel kölcsönözhetők. „Judit” eskü- vőiruha-kölcsönző, Kaposvár, Április 4. u. 12.(5378) , ESKÜVŐI ruhák kölcsönzése új, külföldi modellekből szolid árakon. Fonyód, Sándor u. 38. Telefon: 61-202. Szombaton is délig. (136529) VISZONTELADÓK, figyelem! December 12-én olcsó nyugati bálás raktáráruház nyílott Marcaliban a Kossuth u. 64. sz. alatt. Nyitva hétfőtől csütörtökig. Szeretettel várunk 8-tól 12 óráig és 14-tól 16 óráig minden viszonteladót. (137443) IRHA. velúr, bőr, szőrme, szőrmesapkák, gallérok tisztítása, festése, Balatonfü- red, Alsóköz 1. A fehértemplomnál. Telefon: 06(86)42-691. Nyitva: hétfőtől csütörtökig, 10-től 18 óráig, pénteken:11—18 óráig, szombaton 9—12-ig. (300599) OLCSÓ, új nadrágszoknyák, divatpólók, csizmák, dzsekik, kabátok, pulóverek kaphatók Kaposváron a Kisfaludy utcai Olcsó áruk üzletében. Nyitva: délután 2-től 6 óráig. (480657) NÉGYLÁNGOS gáztűzhely eladó. Kaposvár, Puskin u. 4/a, 7400. (480640) SIÓFOK központjában üzlethelyiség kiadó. Érdeklődni 17 óra után, a (84)13-864- es telefonon.JI 37118) ÉPÍTKEZŐK figyelmébe! Isolyt tetőtéri hőszigetelőt most vásároljon nagykereskedelmi áron közvetlenül a gyártótól. Szállítással megrendelhető. Telefon: (80)57-068. (3629) SIESTA kályha, gáztűzhely, palackkal is eladó! KaposvárvGéza út 75. (480651) OLAJKÁLYHAK különböző méretben, kitűnő állapotban eladók. Érdeklődni a kaposvári 19-867-es telefonon. (5346) w A szenteste mindannyiunk számára a pihenést és a kikapcsolódást jelenti Kedves előfizetőink ott találják a karácsonyfa alatt szerkesztőségünk ajándékát is: Denise, Júlia, Romana és Tiffany regényújságok decemberi számait. Mi ezekkel kívánunk kellemes ünnepeket! ___________________________ (109036) L J OFFMANN / üjÜ Pécs, Hdison u. 3b. Tel.: (72)27-277 Páratlan hőszigetelés, kiváló falazhatóság, jutányos ár és mindez a pincétől a padlásig az általunk gyártott beton- és könnyűbeton termékeinkből! HABISOL 3D 45x30x22 cm ár: 71,20 Ft/db 676.40 Ft/falni2 + áfa FALAZÓBLOKK 45x30x22 cm ár 54,40 Ft/db 516,80 Ft/'fáim2 + áfa VÁLASZFALELEMEK 50x10x22 cm 50x12x22 cm ár: 21,60 Ft/db ár: 26,40 Ft/db 194.40 Ft/falm2 237,60 Ft/falm2 + áfa I FIGYELEM! EBBEN AZ ÉVBEN MÉG VÁLTOZATLAN ÁRON! oossso) sm % FODEMBELESELEM 60x19x25 cm ár: 31,20 Ft/db + áfa PINCEFALAZÓ 38x30x22 cm 38x25x22 cm ár: 33,40 Ft/db ár: 36,80 Ft/db 496,80 Ft/falm2 423,20 Ft/falm2 + áfa ZSALUZÓELEM 50x30x25 cm 50x25x25 cm ár: 33,40 Ft/db ár: 30,— Ft/db 267,20 Ft/falm2 240,— Ft/falm2 + áfa MAI MŰSOR Csiky Gergely Színház 19.00 órakor: ÁLLATFARM. Bérletszünet. 19.30 órakor: KARNEVÁLVÉGI ÉJSZAKA. Stúdió- előadás. Kaposvár, Szivárvány 5 és 7: MÉG DRÁGÁBB AZ ÉLETED (mb, am, 16). Apolló f6: BÍZZÁL BENNEM (NADINE) (am), f8: LEGÉNYBÚCSÚ (mb, am, 16). Mozimúzeum f6: AZ ISTENEK A FEJÜKRE ESTEK2. (mb, am). Barcs 7: AZ 54-IK HADTEST (mb, am). Marcali 7: A GYANÚSÍTOTT (mb, am). TELEVÍZIÓ Budapest 1 8.25: A bordás krokodil. 9.05: Kilenc tangó és Bach. 9.55: Parlamenti Napló. 16.58: Műsorismertetés. 17.00: Pannon Krónika. 17.25: Híd az élethez. 18.00: Hanukka istentisztelet. 18.45: Számadás. 19.05: Esti "mese. 19.30: Híradó. 20.05: Örökölt szerelem. VIII/6. 21.05: Stúdió ’90. 22.05: Parlamenti Napló. 22.35: A Tv Zenei Klubja. 23.25: Híradó 3. 23.40: BBC-híradó. Budapest 2 17.15: Tv2. 17.45: Torpedó. 18.00: Telesport. 18.25: Gyerekeknek! 19.00: A nyomozó. 19.49: Rock and roll fesztivál. 21.00: Híradó 2.21.25: Van egy története? 21.30: Szimultán. 22.15: Nulladik típusú találkozások. 22.50: Napzárta. Osztrák Tv 1 9.00: Hírek. 9.30: Iskolatévé. 10.30: Ellenséges rejtjelzés. 12.00: Éjszakai stúdió. 13.10: Rólunk van szó. 13.40: Speciális tudnivalók. 14.20: Alf. 14.45: Az Onedin család. 15.35: Játék is kell. 16.00: An-tan-ténusz. 16.30: Minitárlat. 17.05: Degrassi Junior High. 17.35: Fény a sötétben. 18.00: Elölünk van szó. 18.30: Szívvel és lélekkel. 19.30: Híradó. 20.00: Sport. 20.15: Sas és oroszlán. 21.07: Dallas. 22.00: Halál Lockerbie fölött. 23.35: A holdfény ékszerei. Osztrák Tv 2 9.55: Sport. 17.00: Iskolatévé. 17.30: Tájékozódás. 18.00: Nyúl a nevem. 18.30: Wurlitzer. 19.00: Tartományi élet. 19.30: Híradó. 20.00: Kulturális magazin. 20.15: Hoppla. 21.00: Tele-vízi-jók. 21.07: Külföldi tudósítások. 22.00: Híradó. Jugoszláv Tv 1 9.50: Tévénaptár. 10.00: Tanuljunk nyelveket. 11.00: Hírek. 11.05: Nyári szabadságon. 13.30: Premier. 15.05: Gyermekmagazin. 15.35: Hírek. 16.30: Magyar híradó. 18.20: Bűvös számok— betűk. 18.45: Delta. 19.30: Tévénapló II. 20.00: Lottóhúzás. 20.05: Kék álom. 22.10: Tévénapló III. 22.30: Hírek. 22.35: Zene szárnyán. 0.45: Hírek. Jugoszláv Tv 2 19.30: Tévéhíradó. 20.05: Ha kedd, akkor... 21.05: Ellesett pillanat. 22.05: A függöny felgördül. 23.20: Kulturális csatorna. 0.10: Határtalan álom. 0.50: Műsorzárás. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Reggeli krónika. 8.05: Hangszemle. 8.20: Válogatott perceink. 9.05: Napközben. 10.00: Országgyűlés. 11.10: Postabontás. 11.32: Börtönről álmodom mostanában. 12.00: Déli krónika. 12.30: Ki nyer ma? 12.45: Világújság. 13.05: Klasszikusok délidőben. 14.05: Dzsesszmelódiák. 15.05: Állj be közénk 12. apostolnak! 15.46: Éneklő ifjúság. 16.00: Délutáni krónika. 15.25: Kenguru. 17.05: Bioritmus. 17.25: A Szabó család. 18.00: Esti krónika. 18.30: Ráadás. 19.05: Sportvilág. 19.15: Láttuk, hallottuk, olvastuk. 19.30: Hol volt, hol nem volt... 19.40: A Csobolyó együttes felvételeiből. 20.05: Kiszorítósdi. 20.35: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. 21.05: Nyugat—keleti átjáró. 22.00: Késő esti krónika. 22.30: Kapcsoljuk a 22-es stúdiót. 23.45: Szopránáriák. 24.00: Hírek. 0.15—4.20: Éjfél után. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Reggeli zenés műsor. 6.03: Reggeli csúcs. 7.37: Sportreggel. 8.00: Hírek. 8.05: Rivaldafényben. 9.03: Társalgó. 10.00: Operettkedvelőknek. 11.00:, Hírek. 11.03: Mit üzen a rádió? 11.43: Óvodások műsora. 12.00: Asztali muzsika. 13.00: Hírek. 13.03: Popzene sztereóban. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Ami belefér. 15.05:. Csúcsforgalom. 17.00: Hírek. 17.30: Üzenő. 17.50: A-B/CD. 18.20: MIKRO-fon. 19.03:Talp- alávaló. 19.30: Popregiszter. 20.00: Másvilág. 21.00: Hírek. 21.03: A nemzet napszámosai. 21.30: Nóta-só. 22.20: Mi közöm hozzá? 23.00: Hírek. 23.03: Sporthíradó. 23.10: Örökzöld filmmelódiák. 0.15—4.20: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.00: Muzsikáló reggel. 9.10: Zenekari muzsika. 10.20: A magyar nyelv századai. 10.35: Vászoly. 11.08: A Purcell kórus és az Erkel Ferenc Kamarazenekar hangversenye. 12.00: Hírek. 13.00: Párizsi regény. 14.00: XX. századi kvartettek. 14.36: Zenei tükör. 15.05: Zeneiskolásoknak. 15.15: Vonószenekari muzsika. 16.05: A kamarazene kedvelőinek. 17.10: XVIII. századi olasz operákból. 17.40: Holnap közvetítjük. 18.00: V mate- rinskom iaziku. 18.20: In limba materna. 18.40: Na maternjem jeziku. 19.00: Hírek. 19.05: In der Muttersprache. 19.25: Dodgson: Szvit rézfúvós szeptettre. 19.35: Segélykoncert a Pesti Vigadóban. 20.40: Kritika két hangra. 21.55: Szőllős- sy András müveiből. 22.40: Bemutatjuk Marcus Roberts és dzsesszegyüttesé- nek új lemezét. 23.24: Rádioszínház. 24.00: Hírek. 0.10—2.00: Évszázadok muzsikája. PÉCSI RÁDIÓ 5.55—8.00: Hajnaltól-reggelig a Dél- Dunántúlon. 13.00: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 14.00: Német nyelvű nemzetiségi műsor. 15.00: Hírek. 15.05: A Pécsi Stúdió háromnyelvű szolgáltató és kereskedelmi műsora. 18.30: Magyar nyelvű krónika. 18.40: Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05—19.25: Német nyelvű nemzetiségi műsor. JUVENTUS RÁDIÓ 14.00: Információs magazin. 14.30: 70-es évek rockzenéje. 15.00: Pannon magazin. 16.00: Pop-turmix. 17.30: Információs magazin. MŰHOLDPROGRAMOK Eurosport 7.00: D. J. Kat-show. 9.30: Eurobik. 10.00: Műkorcsolya. 11.00: Nemzetközi motorsport. 12.00: Biliárd. 13.00: Eurobik. 13.30: Biliárd. 15.30: Tenisz. 17.30: Szörf. 18.00: Amerikai labdarúgás. 19.00: Labdarúgás. 19.30: Eurosport-hí- rek. 20.00: Birkózás. 21.00: Ökölvívás. 22.00: Sí-vb. Super Channel 7.00: Pirkadat. 9.10: Egyveleg. 13.00: Japán üzleti élete. 13.30: Egyveleg. 16.00: Forró drót. 17.00: Élő videoshow. 18.30: Kék éj. 19.30: Nemzetközi hírek. 19.45: Időlánc. 20.00: Ultrasport. 22.00: Nemzetközi hírek. 22.15: Ultrasport. 0.15: Nemzetközi hírek. 0.30: Kék éj. PRO 7 5.55: Szerelem, hazugság... 6.35: Jackie és Juli. 7.00: A csavargó. 7.25: Tom és Jerry. 7.50: Richmond Hill. 8.35: A Shiloh-tanya. 9.45: A nagy völgy. 10.40: Coach. 11.05: Murphy Brown. 11.35: „Colt" a biztonság kedvéért. 12.25: Lélekmentők társasága. 13.50: A Shiloh-tanya. 14.50: Hírek. 15.00: Jackie és Juli. 15.25:Acsavargó. 15.55:Tarzan. 16.45: Coach. 17.15: Alice. 17.40: Hírek. 17.50: Gyémántok. 18.45: Tom és Jerry. 19.15: „Colt” a biztonság kedvéért. 20.10: Ezt szeretik a lányok. 21.50: Man- nix. 22.50: A rémület cirkusza. 0.20: Isten hozott Vietnamban! 1.10: Emberi vágy. 2.35: T. H. E. Cat. 3.00: Éjszaka a Reeperbahrtőn. 4.35: A hatos szám. 5.25: Tom és Jerry. SAT 1 6.00: Jó reggelt a SAT 1-gyel! 8.35: Szomszédok. 9.05: Szerelemhajó. 9.50: Teletipp. 10.05: Teleüzlet. 10.30: Aki szereti a hazát. 12.15: Szerencsekerék. 13.00: Telebörze. 14.05: Casimir és tsa. 14.40: Szerelemhajó. 15.30: Miranda. 16.05: Bonanza. 17.10: Szomszédok. 17.35: Teletipp. 17.50: Matt Houston. 18.45: Híradó. 19.05: Szerencsekerék. 20.00: Vidáman tovább. 20.30: Justitia kis halai. 21.00: Nekünk minden sikerijjl... 23.00: Tévétükör. 23.20: Látogatók az űrből. 0.10: Műsorismertetés. RTL Plus 6.00: Halló, Európa — jó reggelt, Németország! 8.35: Telebutik. 9.10: A Springfield-sztori. 10.00: Végzetes év. 11.00: Telebutik. 11.25: Játssz velünk! 11.35: Rizikó. 12.05: Forró nyeremény. 12.35: Rendőrségi beszámoló. 13.00: Gazdag és szép. 13.25: Kalifornia klán. 14.10: A Springfield-sztori. 14.55: A vad Rózsa. 15.55: Buck Rogers. 16.45: Rizikó. 17.15: Forró nyeremény. 17.45: Játssz velünk! 18.00: Kalifornia klán. 18.45: Híradó. 19.20: HJnight Rider. 20.10: Egyedül a törvény ellen. 21.45: Robbanékony. 22.35: L. A. Law. 23.35: A csúnya amerikai. 1.35: Aerobic. Mester Építőanyag-kereskedés, Boglárlelle, Rákóczi u. 295. Telefon: (84)50-111, 50-112,50-122 Telex: 22-3541 Telefax: (84)51-680 Csak nálunk! Minden árura kiterjedő árengedményes vásár 5—50% a Mester Építőanyag-kereskedésben december 13-tól 31-ie. Nyitva tartás: hétfőtől péntekig 7.30—16.30 óráig, szombaton 7.30—12.30 óráig Tisztelettel várjuk a nagyra becsült érdeklődést és vásárlást. (109000)