Somogyi Hírlap, 1990. december (1. évfolyam, 187-210. szám)
1990-12-18 / 201. szám
4 SOMOGYI HÍRLAP 1990. december 18., kedd új telexközpont Új telexközpont próbaüzemeltetését kezdték meg a Somogy Megyei Távközlési Üzemben. Az országban négy helyen található ilyen — francia licenc alapján épített — állomás. A kaposvárira 768 előfizető kapcsolható. Fotó: Kovács Tibor Tiltott város vagy szabad övezet A távol-keleti Nahodka városi hatóságai úgy kezdtek hozzá a szabad gazdasági övezet kialakításához, hogy lezárták a várost. Utasításukra rendőri ellenőrző pontokat és kordont állítottak, s minden be-, illetve kilépő gépkocsi iratait ellenőrzik. Robbanásveszély A KGB sajtótájékoztatóján „robbanásveszélyesnek” ítélték meg az országban kialakult állapotokat. — A helyzetet súlyosbítja a bűnözés növekedése. A legveszélyesebb a helyzet Moszkvában és Leningrádban. Ezekben a városokban társadalmi robbanásra is lehet számítani a súlyos élelmiszerhiány következtében. Karácsonyi csomag nyugdíjasoknak A Kaposvári Nyugdíjasok Egyesülete szervezésében december 21-én 9 órakor, 65 rászoruló idős ember veheti át azt az 500 forint értékű csomagot, amelyet az egyesület vezetői a nyugdíjasboltban található áruk közül válogattak össze. Ebben többek között liszt, cukor, vaj és margarin, illetve alapvető háztartási cikkek találhatók. ÁLTALÁNOS ISKOLÁBÓL A MUNKAÜGYI HIVATALBA? Továbbtanulási gondok A tanulás — úgy tetszik — lassan visszanyeri presztízsét Már csak kényszerből is... Az 1991/92-es tanév azonban rendhagyó lesz, mert a szakmunkásképzőkbe felveendő tanulók létszáma a munkáltatók igényétől függ. A helyi önkormányzatoknak nagyobb a szerepük az oktatás területén, a törvényi szabályozás azonban hiányos még, így azt sem tudni, ki lesz a fenntartója az oktatási intézményeknek. Megyei „kínálat” A Somogy Megyei Tanács közoktatási irodáján dr. Riez Ferenc és Gerbovits József elmondta: az általános iskolából középiskolába való beiskoláztatás rendszerét ugyanúgy készítették elő, mint eddig. Az iskolaigazgatókkal egyeztették, hogy a múlt évhez viszonyítva mennyire változtak a tárgyi, személyi feltételek. így kialakult a kép a „kínálatról”: a somogyi gimnáziumokban jövőre is 30 tanulócsoport lesz, a változás csak annyi, hogy nagyobb létszámmal indulnak a speciális csoportok. A kínált helyek száma 1050 a megyében, így reálisan 900—950 tanuló beiskolázása várható. Értesítjük a tisztelt vásárlóközönséget, hogy SOMOGYJÁDON a benzinkúttal szemben megnyitottuk AUTÓALKATRÉSZSZAKÜZLETÜNKET Termékajánlatunk: ____________________________________ B ENZINKÚT nyitvatartási idő: 0—24 óráig — 86,92,95 ólommentes, 98 okt. benzin és 86 okt. keverék — személy- és tehergépkocsi-gumiköpenyek — autóápolási és felszerelési cikkek — gépkocsi-kenőanyagok teljes választéka — Energy Release amerikai fogyasztás-, kopáscsökkentő kenőolaj-adalék. AUTÓALKATRÉSZ-SZAKÜZLET Nyitvatartási idő: hétfőtől péntekig 8-tól 12 óráig, 13-tól 16 óráig, szombaton (decemberben) 8-tól 12 óráig — IFA — Barkas alkatrész- és karosszériaelemek teljes választéka. Szeretettel és udvarias kiszolgálással várjuk Sqmogyjádon! JADIKER Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (108978) A szakközépiskolák több új osztály indítását tervezik. Az engedélyek megvannak már; 50 tanulócsoportba 1550 diákot vesznek föl. Túljelentkezés várható a közigazgatási, az erdészeti-vízgazdálkodási és a ke- reskedelmi-vendéglátóipari iskolákban. Kevesebb lesz viszont a szakiskolákban és a szakmunkásképzőkben továbbtanulók száma. Ennek oka, hogy több vállalat tönkrement, illetve kevesebb támogatja az iskoláztatást. A mostani tanévben ezekben az iskolákban 2900 tanulót képeznek. Mivel azonban csökkent a vállalatok igénye, jövőre 200—250-nel kevesebb tanulót vesznek föl. A szülőknek nagy teher lesz a gyakorlati oktatás helyének keresése; a kisiparosoknál való elhelyezkedés, a betaníttatás nagyon drága. A vállalatok többnyire átképzéssel pótolják a hiányzó szakembereket. Hogyan segíthetünk — Csak akkor lehet eredményesen változtatni e helyzetben — fűzte hozzá dr. Riez Ferenc —, ha a helyi önkormányzatoknak maximális segítséget nyújt a megyei önkormányzat a munkáltatók meggyőzésében,hogy minél több vállalat vállalja a szakmunkástanulók taníttatását. — A demográfiai csúcsot eddig sikerült levezetni jelentős helyi és megyei beruházásokkal: tantermek, kollégiumok építtetésével — mondta Gerbovits József. — Másrészt fontos a sokirányú koordinációs tevékenység az iskolák, fenntartójuk és a megyei szakigazgatási szerv között. — Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik nem kerülnek szakiskolákba, szakmunkásképző intézetekbe sem? — E tanév végén mintegy 5100 nyolcadik osztályos továbbtanulásával számolunk. Ha a gimnáziumokat, a szakközépiskolákat és a szakmunkás- képzőket figyelembe vesszük, ez a létszám elhelyezhető. Csak nem biztos, hogy mindenki azt a szakmát tanulhatja, amit szeretne. Ezért is fontos — hiszen tavaszig még történhetnek változások —, hogy a jelentkezési lapon két helyet jelöljenek meg a gyerekek, s így legyen lehetőség az átirányításra. Akiket sehová nem vesznek föl, a megyei munkaügyi hivatal képzési csoportjánál érdeklődhetnek a további teendőkről. Nőttek a terhek Tavaly különböző tanfolyamokat szerveztek, hogy ne az utcán legyenek a gyerekek, s így a betanított munkás szintig sikerült eljutniuk. Az elhelyezkedési gondok tehát már az általános iskolából kikerülőknél is megtalálhatók. S nőttek a szülők terhei: az étkezés költsége, a kollégiumi díj, a tanév közben fölmerülő költségek... Mindez olyan helyzetet idézhet elő, hogy több gyermeknek is abba kell hagynia a tanulást. Tóth Kriszta Építési vállalkozók, figyelem! A Kaposvári Városi Polgármesteri Hivatal megbízásából VÁLLALKOZÓT KERESÜNK a Bartók B. utcai ABC-áruház fővállalkozásban történő megvalósítására. Az épület elkészítéséhez az építési engedélyterv rendelkezésre áll, amely a2 ajánlati feltételeket tartalmazó kiírással együtt a Somogy Megyei Beruházási Vállalatnál (Kaposvár, Németh I. fasor 2.) átvehető. A fővállalkozási feladat tartalmazza a kiviteli tervkészítést, az építőipari munkákat és a kereskedelmi technológiai berendezések beszerzését és üzembehelyezését is. A vállalkozók saját készítésű építési engedélytervvel is pályázhatnak a kiírás feltételei szerint. Az árajánlatok beérkezési határideje: 1990. december 28. Somogy Megyei Beruházási Vállalat (109031) FENYEGETŐ ÜZENET Sátánizmus Kaposváron Kaposvárt is meglegyintette a sátánizmus szele. Elterjedt a városban, hogy az ünnepek előtt öt lányt áldoznak a sátánnak, aki már itt van közöttünk... A városi rendőrkapitányságra több helyről —, például a főutcai íródeák boltból, a Béke-Füredi- lakótelep fodrászüzletéből, a Berzsenyi iskolából, a toponári városrészből — olyan jelzések érkeztek, hogy félnek a gyerekek, a diákok, a fiatal nők. Vannak, akik nem mernek este az utcára menni, és elhatározták, hogy az ünnepek tájékán nem hagyják el lakásukat. Dr. Király Ferenc őrnagy, városi rendőrkapitány elmondta: a bejelentéseknek alaposan utánanéztek, ám minden esetben elakadtak, mert a bejelentők többnyire csak azt tudták mondani, hogy a kellemetlen híreket „valahol hallották”. Egy fenyegető üzenet azonban mégiscsak eljutott a rendőrségre. Annak a kislánynak az édesapja vitte be, akinek az üzenetet szánták. A levélre úgy derült fény, hogy a kislány helyett az apja nyitotta föl a borítékot. A levél írója durván — mondhatni hátborzongatóan — fenyegette meg kiszemelt áldozatát. Közlendőjét azzal fejezte be, hogy a címzett „készüljön a halálra...” Egyed László megelőzési alosztályvezető és kollégái kiderítették, hogy a fenyegetés szerzői — egy fiú és egy lány— a címzett iskolatársai voltak. Azért szánták rá magukat erre a lépésre, mert egy veszekedés kapcsán megharagudtak társukra. Eljárást nem indítottak, mert a tettesek még kiskorúak, a szülőket azonban fölkeresték és figyelmeztették. Sajnos, a fiú apja csak mosolygott fia „sátáni” ötletein, ahelyett, hogy ilyenkor nagyon is esedékes szülői kötelességét teljesítette volna. — Ez az eset is bizonyítja, hogy Kaposváron a sátánizmus gyerekes csínyek formájában jelentkezett eddig; ám legyinte- ni nem szabad, felnőttként kell kezelni a kérdést — mondta a' rendőrkapitány. Azt ajánlotta a szülőknek, pedagógusoknak, hogy jó szívvel, józan érvekkel oldják fel a feszültségeket a fiatalok körében. Győzzék meg őket arról, hogy a sátánizmus ostobaság. Abból, hogy az országban van néhány elvetemült bűnöző, aki tettét a sátánizmussal igyekszik igazolni, nem lehet általánosítani és azt a következtetést levonni, hogy „a sátán köztünk van.” A rendőrkapitány meg van győződve arról, hogy időszakos jelenség a „sátánizmus”, és mint sok más, ez is hamarosan a múlté lesz. (Szegedi) I I I I I I I I I I I I I I I I I I I I A Balaton Füszért értesíti tisztelt vásárlóit, hogy 1990. december 5—31 -ig „KARÁCSONYI VÁSÁR” diszkontértékesítést szervez / • • a szántódi OÁZIS Uzletházban Szuper árkedvezmény: 10—90% árengedmény, amíg a készlet tart! Minden árut olcsóbban az OÁZIS-ból! Nyitva: hétfőtől péntekig 8.30—17.00-ig szombatokon, bronz-, ezüst- és aranyvasárnap 8.30—13.00-ig Ajánljuk magunkat! (149541) SOMOGY ÉS ZALA MEGYE ÉLÉSKAMRÁJA 1 J