Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-01 / 161. szám
1990. november 1., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP — TÉKA 7 Magyarország egykori kisgazda- párti miniszterelnökének, Nagy Ferencnek egyéni sorsa tragikusan egybefonódik nemzetéévei. Számkivetésben halt meg, fájdalmasan távol szülőföldjétől, az egyesült államokbeli, virginiai Herndonban, 1979. június 11-érői 12-ére virradóra. Június 16-án temették... Emlékirata — amely az Európa Könyvkiadó sorozatában kerül az olvasó elé — krónika és mementó, súlyos történésekről tudósít. Ebből közlünk részieteket: Az első nemzetgyűlés alakulásának komédiája Kovács Béla, Vásáry István és B. Szabó István beszélték el nekem Debrecenben, hogy miként alakult meg az ideiglenes nemzetgyűlés és az ideiglenes kormány. Érdemes kü- lön-külön foglalkozni mind a kettővel, mert a két szervezet létrehozása rámutat a Szovjet kezdeti taktikáira, amelyeket egyes országokban alkalmaztak. Amikor a Tiszántúlt elfoglalta a Vörös Hadsereg, a hadseregparancsnokság és a Kommunista Párt kimondották, hogy Magyarországon el kell kezdeni az új politikai élet kiépítését. A Vörös Hadsereg autóin száguldozó kommunista vezérek, akiknek ismertetésére még visszatérek, elkezdtek keresni más pártállású partnereket is a politikai élet kiépítésére. A Nemzeti Parasztpárt részéről megszerezték maguknak Erdei Ferencet, akinek a magyar nép szociális helyzetéről írt könyveit a kommunisták is jól ismerték. Felkeresték Gyöngyösi János békéscsabai könyvkereskedőt, a Kisgazdapárt régi harcosát, hogy csatlakozzon hozzájuk a Kisgazdapárt képviseletében. Ellátogattak Balogh István szegedi tanyai plébánoshoz, és meghívták a politikai munkába. Balogh István, aki azelőtt pártonkívüli volt, úgy határozott, hogy szintén kisgazdapárti programmal csatlakozik a kommunistákhoz. Előkeresték Takács Ferencet, a Szociáldemokrata Párt régi, becsületes titkárát Hódmezővásárhelyről és Valentiny Ágoston ügyvédet Szegedről, hogy szociáldemokraták is legyenek benne az új alakulásban. így megteremtették a tiszántúli politika ideiglenes vezérkarát. A Szovjet azt tanácsolta nekik-, hogy szervezzenek valamilyen ideiglenes nemzetgyűlést új törvények megszavazására és az ideiglenes kormány megválasztására. Bekapcsolták még a munkába dálnoki Miklós Béla, Vörös János és Faragho Gábor tábornokokat, akik az utolsó hetekben átállottak a Vörös Hadsereghez, majd gróf Teleki Gézát is, aki Faraghóval együtt kínt járt Moszkvában, hogy az októberi ideiglenes fegyverszüneti egyezményt ott magyar részről aláírja. Elhatározták tehát, hogy nemzet- gyűlést hívnak össze. Minél nehezebb volt a nemzetgyűlés összehívása, annál szívesebben foglalkoztak a gondolattal a kommunisták, mert annál kevesebb szabály kötötte őket. Képviselőket választani nem lehetett, mert hiszen a választók összeírására rövid idő alatt nem volt mód. Erre az egész kérdést leegyszerűsítették. Összeírták a felszabadított terület városait és nagyközségeit, s minden város és falu után odaírták, hogy hány képviselőt választhat. A kommunisták eléggé tájékozottak voltak ahhoz, hogy tudják, melyik város milyen politikai felfogású. E szerint állapították meg a városból hívandó képviselők számát. Olyan városokból, amelyekben nagy baloldali munkástömegek vagy nagy parasztproletariátus élt, több képviselőt írtak elő, viszont amelyik város vagy község inkább a polgári demokrácia mellett állott, onnan kevesebb képviselőnek a behívását határozták el. így például a baloldali felfogású, harmincezer lakosú Orosházáról tizennégy képviselőt irányoztak elő, ugyanakkor pedig a nyolcvan- ezer lakosú Pécsről és a hozzá tartozó háromszázezer lakosú Baranya vármegyéből összesen hét képviselő behívására adtak módot. Amikor ezt Debrecenben elhatározták, akkor elindult a felszabadított országrészen négy kommunista autó képviselő-választásra. Mindegyik autóra felültettek egy- egy más pártállású politikust is. Amint NAGY FERENC: Küzdelem a vasfüggöny mögött ezek a kiküldöttek megérkeztek egy- egy városba vagy nagyközségbe, összehívták a pártok vezetőit és a szakszervezeti vezetőket, s velük együtt jelölték ki pártonként a képviselőjelölteket. Igazságos arányról persze szó sem lehetett. A kommunisták azt mondták, hogy nem lehet még tudni, melyik párt milyen erős, tehát a Kommunista Pártból, a Kisgazdapártból és a Szociáldemokrata Pártból egyforma arányban kell képviselőket kijelölni, csak a Parasztpártból jelöltek ki kevesebbet. Amikor aztán megállapodtak a személyekben is, akkor még aznapra népgyűlést hívtak össze a városban a moziba, színházba vagy a főtérre, ahol a kiküldöttek elmondták, hogy most kezdődik az új magyar politikai élet, amelyhez nemzetgyűlésre van szükség, javasolják tehát, hogy a város népe közfelkiáltással válassza meg azokat, akiket ők pár órával előbb kijelöltek. A szerencsétlen nép, amelyet előbb a német megszállás sanyargatott meg, most pedig a Vörös Hadsereg megszállása tartott állandó rettegésben, a nemzetgyűlés alakulásától előnyösebb változást várt, és kivétel nélkül minden városban megéljenezte a szónokokat és elfogadta a jelölteket. Amint ezt a komédiát az egész felszabadított területen végigcsinálták, azonnal összehívták Debrecenbe a nemzetgyűlést. Szovjet teherautók jelentek meg az egyes városokban, összeszedték a „megválasztott” képviselőket, és szállították őket Debrecenbe, a nemzetgyűlés megalakulására. Az alatt a néhány nap alatt, amíg a nemzetgyűlés együtt volt, a Szovjet szállásolta el és élelmezte a képviselőket. A nemzetgyűlés elnökévé egy szentpéteri Kun Béla nevű tanárt akartak megválasztani a kommunisták. Valaki azonban elkiáltotta: — Uraim! Hiszen ez a Kun Béla jobboldali ember volt a háború alatt. Lett erre megrökönyödés. Azzal mégsem akarták kezdeni, hogy már a nemzetgyűlés alakulásánál kimutassák, hogy aki jobboldalról közelíti meg a Kommunista Pártot, annak a múltját elfelejtik, tehát el kellett ejteni a jelöltet. Tanakodás indult meg, ki legyen a nemzetgyűlés elnöke. Ott állott a terem közepén tiszteletre méltó alakjával Zsedényi Béla debreceni jogakadémiai tanár, régi demokrata, s egyszerre csak elhangzott egy felkiáltás: — Jó lesz Zsedényi Béla! így lett a nemzetgyűlés elnöke Zse- dényí Béla, aki később is nagyon gerincesen és bátran viselkedett a magyar Parlamentben a kommunisták erőszakoskodásaival szemben. Annak a feltételezése meilett, hogy a magyar politikai élet elindításához a Szovjet önzetlenül nyújtja a maga segítségét, milyen meghatónak tartottuk azt a nagy lelki támogatást, amellyel a Szovjet az új magyar politikai élet megteremtésében tevékenykedett! Hányszor dicsértük meg azután is a megszálló hadsereg parancsnokságát nemes gondolkodásáért, s hányszor mondottam el magam is, hogy a Vörös Hadsereg nem győzőként, hanem segítő jo barátként lépett a magyar földre! Mer nyi leköte- leztetést jelentett a későt bi magyar politika számára a Szovjet debreceni kezdeményezése és támogatása, és hányszor vitte keresztül egyoldalú akaratát a magyar kormán; nál azon a címen, hogy tulajdonképp« n ő teremtette meg az új politikát! Az ideiglen 9S kormány Mint már mondottam, a r emzetgyű- lésnek azért kellett sürgős« n összeülnie, hogy meginduljon a m£ gyár politikai élet, ehhez pedig kormányra is szükség volt. A felszabad totf terület lakosságának kijelentették hogy az új kormányt a nemzetgyűlés tagja megválasztani, és így az a nép akaratából születik meg. A nemzetgyűlés összehívásának ideje alatt már megindultak a tanácskozások a kormány tagjainak kijelölésére. A tanácskozásokon nem vett részt, de természetesen belefolyt a Szovjet is, ha jól emlékszem, valami Szuszajkov nevű tábornok, későbbi romániai ellenőrző bizottsági elnök révén. Úgy határoztak, hogy a Független Kisgazdapárt, a Magyar Kommunista Párt és a Szociáldemokrata Párt két-két tárcát kapnak a kormányban, míg a Nemzeti Parasztpártnak meg kell elégednie egy tárcával. De bevonnak ezenkívül még öt, párton kívüli embert is. A Kisgazdapárt részéről tárgyaló Vásáry István debreceni polgármester, Gyöngyösi János és Balogh István hiába hangoztatták, hogy a Kisgazdapárt a legnagyobb párt, tehát több tárcát kell kapnia, mint más pártoknak, a Kommunista Pártnak és a Szovjetnek az volt a taktikája, hogy nem lehet még ismerni a pártok erőviszonyait, tehát csak az egyenlő elosztás lehet igazságos. Megállapodtak a kormányban részt vevők személyére is. Miniszterelnökké dálnoki Miklós Bélát jelölték, aki elsőnek pártolt át a Vörös Hadsereghez, amikor a Vörös Hadsereg átlépte a határt. Miklós Béla átállásának akkor nagy jelentőséget tulajdonított a Szovjet, sokat operált vele a szovjet rádió is, és így eléggé ismertté vált a magyar nép előtt. Sohasem politizált ugyan, és képességei sem a politika irányában fejlődtek ki, de az akkori feladatokra megfelelőnek látszott. Külügyminiszternek Gyöngyösi Jánost, a Kisgazdapárt békéscsabai vezetőjét hozták javaslatba. Gyöngyösi tanárember volt, aki azonban fiatal korában otthagyta ezt a pályát és könyvkereskedést nyitott. Harcos, kitartó tagja volt a Kisgazdapártnak, több képviselő-választáson elbukott a kormány nyílt terrorjával szemben. A pénzügyminiszteri állásra Vásáry Istvánt ajánlották, aki a háború alatti parlamenti ciklusban kisgazdapárti képviselő volt. Azelőtt is a debreceni polgármesteri széket töltötte be. Jó eszű, közigazgatási tájékozottsággal bíró, bátor ember volt Vásáry István, egy nagy debreceni gazdacsalád legidősebb férfi tagja. A belügyminiszteri tárcára Erdei Ferencet, a Parasztpárttagját ajánlották. Ez az Erdei a felszabadulás hónapjaiban egészen engedelmes eszközévé vált a kommunista politikának, nyugodtan bízhatták tehát rá a kommunisták a rendőrség irányítását. A szociáldemokraták Valentiny Ágoston révén az igazságügyi tárcát kapták, míg Takács Ferencet íparügyi miníszternekjelölték. A kommunisták a földművelési tárcához ragaszkodtak, és Nagy Imre nevű, Moszkvát járt tagjukat jelölték erre az állásra. Á földreform előestéjén érthető volt, hogy a kommunisták követelték a földművelési tárcát, mivel így az elkövetkező földosztást egészen a saját radikális elképzeléseik alapján vihették keresztül. Ezenkívül a kereskedelmi tárca lett a kommunistáké, amelynek élére ugyancsak egy moszkvai ágenset, Gábor Józsefet jelölték. Párton kívüli emberként jelölték még a népjóléti tárca jelöltjét, Molnár Eriket, akiről azonban csakhamar kiderült, hogy régi kommunista, s a kommunisták az ő révén jutottak hozzá egy harmadik tárcához. A honvédelmi tárcára Vörös János tábornokot, a közellátási tárcára pedig szintén egy tábornokot, Faragho Gábort ajánlották. A kultuszminiszteri tárcára gróf Teleki Gézát jelölték, akivel már Moszkvában közölték, hogy feltétlenül részt kell vennie az új kormányban, mert mártír apjának a neve jól cseng a magyar nép, de a többi európai nép fülében is. Balogh István a miniszterelnökségi államtitkári állást szerezte meg magának, mivel jól tudta, hogy Miklós Béla mellett ennek az állásnak rendkívüli jelentősége lesz. A miniszterelnökségen fut Össze a politika minden szála, s Balogh István különösen alkalmas volt arra, hogy ezeket a szálakat a maga kezébe vegye s legalább minden kérdésről megfelelően informál- tassa magát. Amint már mondottam, úgy volt, hogy az ideiglenes kormányt a nemzetgyűlés választja meg. Valójában azonban az történt, hogy a kormányt Moszkva nevezte ki. A pártok vezetői már a jelöléseknél figyelembe vették a moszkvai politika szempontjait, majd a jelölések után a szovjet megbízottak elé terjesztették a kormány listáját. Csak azután vitték a nemzetgyűlés elé a kormány megválasztásának ügyét, amikor Moszkva már jóváhagyta az eléje terjesztett névsort. Az ideiglenes kormány szerepe meglehetősen korlátozott volt az akkori viszonyok mellett. Ezen alig lehet csodálkozni. A kormány tagjainak a megszálló csapatok parancsnoksága adott szállást, élelmet, sőt még ruházatot is. Az ideiglenes főváros, éppen úgy, mint a fölszabadított országrész minden más városa és faluja, tele volt orosz katonákkal. A közigazgatás felbomlott. Közgazdasági élet nem volt. A külpolitika abban merült ki, hogy napról napra tanácskozások folytak a megszálló csapatok parancsnokságával. Komoly és céltudatos munkát csak két miniszter tudott végezni: az egyik a földművelésügyi miniszter volt, aki akkor már a Szovjet utasítására lázasan dolgozott a földreformtervezeten, a másik a belügyminiszter, aki a kommunisták utasítására szabad utat engedett a rendőrség szervezkedésének. Megpróbált még tevékenykedni a honvédelmi miniszter is, egy új honvédség megszervezése körül. Mindenki érezte, hogy minél gyorsabban meg kell szerveződni legalább néhány hadosztálynyi új hadseregnek, hogy azok még részt vehessenek Magyar- ország további részeinek a felszabadításában és a németek végső legyőzésében. Általános volt az a vélemény, hogy ha az ideiglenes kormány hadat üzen Németországnak, akkor a hadüzenetet követnie kell katonai akciónak is. Egyrészről Magyarországnak meg kell mutatnia, hogy népe eddig is őszintén kívánta a németek legyőzetését, másrészt meg kell szereznie a jogot ahhoz, hogy a többi le- győzöttel egyenlő félként vehessen részt a béketárgyaláson. Érzelmileg is könnyű lett volna a magyar hadsereget harcba vinni a németek ellen, mert hiszen egyetlen ország ellen sem harcolt volna olyan szívesen a magyar katonaság, mint a nemzetiszocialista Németország ellen. Technikailag is egyszerű lett volna a hadsereg megszervezése, mert a katonaság jó része ott volt akkor még az ország területén, nagy fogolytáborokban, ahol egyszerű lett volna őket felszerelni és az arcvonalba vinni. A Szovjet nem utasította e! nyíltan Magyarország háborús beavatkozásának a gondolatát, de később megismert módszereivel céltudatosan el- taktikázta. Későn jöttünk csak rá, hogy a Szovjet részéről ez egyáltalán nem hanyagság volt, hanem tervszerű eljárás. Egyrészről már akkor arra gondolt, hogy Magyarországot hátrányos helyzetbe kell hozni a béketárgyalásokra, másrészt pedig nem akarta, hogy a Vörös Hadsereget szabad rablásában a magyar honvédség jelenléte akadályozza, mint ahogy akadályozta a román hadsereg Romániában és a bolgár hadsereg Bulgáriában. Természetesen a nemzetgyűlés egyhangúlag „megválasztotta" a kormányt, minthogy abban az időben tájékozatlansága és összetétele miatt nem is tehetett egyebet. Ezután elosztották még az államtitkári és a főis'páni pozíciókat a pártok. Ekkor lett Kovács Béla belügyi államtitkár. Az államtitkári állásoknak a Kommunista Párt kezében volt komoly jelentősége. Más pártállású, gyenge miniszterek mellé odatettek központi utasításra dolgozó, céltudatos kommunista államtitkárokat, akik a gyenge minisztereket irányítani tudták, és a Kommunista Párt akaratát azoknál a tárcáknál is érvényesítették, amely.ek látszólag nem voltak a kommunisták kezén. Drága vendég az Ellenőrző Bizottság A fegyverszüneti egyezmény alapján felállított Szövetséges Ellenőrző Bizottság, mindamellett, hogy nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, nagyon sokba került Magyarországnak. Az Ellenőrző Bizottság hatalmas apparátussá vált. Tagjainak létszámát nem lehetett megállapítani, de a legnagyobb létszámmal az oroszok vettek benne részt, majd az amerikaiak és angolok, később pedig a jóvátétel teljesítésének ellenőrzésére helyet kapott benne Jugoszlávia és Csehszlovákia is. Óriási intézménnyé nőtte ki magát ez a szerv. Tagjainak lakásáról, élelmezéséről, közlekedési költségeiről és pénzellátásáról Magyarországnak kellett gondoskodnia. Amikor a magyar kormánynak egy-egy elkerülhetetlen vacsora vagy fogadás megrendezése is mérhetetlen gondot okozott, akkor nem volt egyszerű kérdés az Ellenőrző Bizottság ellátása. Legelőször is lakásról kellett gondoskodni az Ellenőrző Bizottság számára. Ez azt jelentette, hogy sok száz rommá lőtt házat kellett rendbe hozni, hogy az lakhatóvá váljon. Ezeket a lakásokat azután be is kellett rendezni, mégpedig nem egészen a magyar hatóságok ízlése szerint. Az Ellenőrző Bizottság tagjai felkeresték az éledező bútorkereskedéseket, kiválasztották a legszebb bútorokat, a legértékesebb szőnyegeket, s ezeket azután a magyar kormánynak kellett kifizetnie. Ezenkívül előírták, hogy milyenfajta élelemből mennyit kell beszereznie a kormánynak. Természete'sen az ország többi városában is volt az Ellenőrző Bizottságnak szovjet kirendeltsége, amelynek ellátásáról a helyi hatóságoknak kellett gondoskodniuk. Az meg már hozzátartozott ehhez az állapothoz, hogy minden városban a legszebb palotát kellett berendezni az Ellenőrző Bizottság kiküldötteinek. Budapesten volt a legnagyobb gond az Ellenőrző Bizottság ellátása. A lakásokon kívül kaszinókat is be kellett rendezni, autójavító üzemeket kellett t fenntartani a magyar kormánynak az Ellenőrző Bizottság részére. A legapróbb részletekig be kellett szerezni az élelmicíkkeket és az italokat is. Az igényességeket túlzásba vitték. Volt olyan hónap, amikor az Ellenőrző Bizottság mellé rendelt csehszlovák delegáció tizenháromezer üveg szeszes italt igényelt a különböző élelmicikkek mellett. Ez a csehszlovák bizottság mintegy kilencven emberből állott. Minden embernek el kellett tehát fogyasztania havonta száznegyvenszázötven üveg szeszes italt, hogy ezt a nagy mennyiségű italigénylést indokolni. tudják. Valószínűbbnek látszik azonban, hogy az italok jelentékeny része Csehszlovákiába vándorolt ahelyett, hogy Budapesten fogyasztották volna el. A kilencventagú csehszlovák bizottságra nem a jóvátétel ellenőrzése végett volt szükség, hanem inkább azért, hogy ezen a réven is többen folytathassák a magyar- orszáqi szlovák lakosság közt a kitelepülésre irányuló propagandát. Amikor már miniszterelnök vöuS.'D, összehívattam a három nagyhatalom ellenőrző bizottsági képviselőjét, hogy megbeszéljem velük az Ellenőrző Bizottság ellátásának kérdéseit, tekintettel arra, hogy maga a bizottság ellátása is megingathatta volna a pénzügyi stabilizációt. Elszántan védelmezték az addigi luxuséletmódot. Végül is abban állapodtunk meg, hogy ezentúl pénzben jelölik meg az egyes missziók szükségletét, amit a magyar kormány rendelkezésükre fog bocsátani. Ezután külön üzleteket állítottunk föl abból a célból, hogy ezekben az üzletekben vásárolhassák be szükségleteiket az Ellenőrző Bizottság tagjai a kiutalt magyar pénzzel. Meg kell mondani, hogy bizony azután is voltak zavarok az ellátás körül, mert nagyon gyakran került a kormány abba a helyzetbe a pénzforgalom korlátozása miatt, hogy nem vott képes a jelentékeny mértékű pénzigénylést mindenkor időben kiegyenlíteni. (Csíjtörtökön folytatjuk)
