Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-09 / 168. szám
2 SOMOGYI HÍRLAP 1990. november 9., péntek Kaposvár megpályázza a megyei városi címet Bagdad: Szaddám Húszéin, iraki elnök november 7-én fogadta Willy Brandt egykori nyugatnémet kancellárt. Ezután az iraki államfő elrendelte 100 német és 20 más nyugati állampolgár szabadon bocsátását AZ IRAKIAK SZERINT Thatcher vén boszorkány (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Szili Ferenc szintén úgy ítélte meg: lehet, hogy ez rövid távon hátrányos, közép- és hosszú távon azonban előnyös. A képviselő-testület ennek alapján egyhangúlag megszavazta a pályázat benyújtását a megyei városi cím elnyerése érdekében. Szinte felvillanyozta a testületet a szervezeti és működési szabályzat kidolgozásával kapcsolatos alapkérdések tisztázását, egy tervezet előkészítő munkabizottság kijelölését célzó napirend. Ez már korábban is érződött, hiszen Szabados Péter megnyitója után is elhangzottak ezzel kapcsolatos vélemények. Később pedig eltérő elképzelések ütköztek egymással. Damásdi Miklós a Fidesz nevében előterjesztett egy kidolgozott tervezetet, később azonban mérsékelte az igényeiket, így mutatva kompromisszumkészséget. Dr. Szili Ferenc figyelmeztetett: emelkedjenek felül a pártszempontokon, mert az szellemi katasztrófához vezet. Nincs hely most arra, hogy leírjuk azt a szócsatát, amely akörül alakult ki: mennyire érzékelhetők a pártszempontok és mennyire nem. Jaczó Győző azt képviselte másokkal egyetemben, hogy most ne döntsenek, a másik csoport tekintetbe véve Szabados Péter helyzetét, szükségesnek tartotta legalább egy alpolgármester megválasztását. Ezt képviselte dr. Baka József. Mások—így dr. Szabó Árpádod és Pogány Judit — úgy gondolták, hogy mind a három alpolgármestert most válaszszák meg. Hosszas vita után szavazás döntötte el, hogy az alpolgármester megválasztásához nem kell a kétharmados többség. A testület egyetértett azzal, hogy az alpolgármester főállású legyen. Wolf Csaba javaslatára még a választás előtt 45 ezer forintos fizetést szavaztak meg. Alpolgármesternek Vörös Gyula Szita Károlyt, Bán József és Bank Tiborné pedig dr. Takács Norbertét javasolta. A leadott 31 érvényes szavazatból 23-at Szita Károly, 8-at pedig dr. Takács Norbert kapott. A képviselő-testület két tájékoztatót hallgatott meg. Többek között zöld utat adott a tervezett Centrum Áruház helyén, a Willi Kft. beruházásában épülő kereskedelmi létesítménynek. Végül megalakult három munkabizottság a szervezeti és működési szabályzat kidolgozására, a lakásépítési támogatások, illetve a városfejlesztési, terület- és helyiség-gazdálkodási kérdések elbírálására. Lajos Géza Thatcher brit miniszterelnök parlamenti beszédére válaszolva igen különös hangot ütött meg az iraki tájékoztatási miniszter. Latit Naszif Dzsaszem megvetését és sajnálatát nyilvánította a „vén boszorkány” iránt, aki — mint mondotta — megszállottsága, testi és lelki kiegyensúlyozatlansága és őrült hisztériája következtében képtelen a felelősségteljes politikai tevékenységre. „Az ördög kényelmes szállást talált ebben a nőben, aki a harci dobok szüntelen püfölésével bizonyítja beszámíthatatlan voltát” — mondta a miniszter. Bagdad „bírálatát” Thatcher asszony azzal vonta magára, hogy kijelentette: Szaddám Húszéin „vagy kivonul Kuvaitból,vagy erővel eltávolítjuk”. Talpra áll a magyar távközlés? (Folytatás az 1. oldalról) Ma azonban a települések felén még kézi kapcsolású központok vannak, s csak reggel 8- tól délután 4-ig lehet telefonálni. Elsődleges cél ezek megszüntetése, az éjjel-nappali kapcsolások megoldása, illetve a nyilvános telefonok mielőbbi kihelyezése a falvakba. Fokozatosan bevezetik a lopások elkerülése végett a kártyás telefon- készülékeket, s ezzel együtt megoldják a nyilvános fülkék visszahívhatóságát. Természetesen mindenki a saját településének telefonsorsára volt kíváncsi. A hároméves terv tartalmaz egyfajta ütemességet, de ezt a piaci és a keresleti igényeknek megfelelően rugalmasan kezeli a távközlési vállalat. Ezért nem adtak konkrét időhatárokat az egyes településeket illetően. Várják a helyi hozzájárulások, kezdeményezések, társulások és nem utolsósorban az önkormányzatok jelentkezését; velük együttműködve jelentősen módosulhatnak az eredeti időhatárok, tervek. A számlázással kapcsolatban dr. Krupanics Sándor, általános vezérigazgató-helyettes elmondta: az új központok már számítógépeken rögzítik a hívásokat, a díjadatokat, s így akár a beszélgetésenkénti tételes elszámolás is megoldható. Ezzel gyakorlatilag a minimálisra csökkenthetik a panaszok számát. Perlaki György távközlési vezérigazgató-helyettes rámutatott, hogy a rációtelefonok alkalmazása csak átmenetileg indokolt. Egyik napról a másikra nem várhatunk robbanásszerű változást. Most azonban elindult valami. De a telefon néha még süket... Hajdú Zsolt EMELTEK A KAMATHATÁRT Szóvivői közlemény a kormány üléséről A kormány csütörtöki ülésén rendeletileg fölemelte a lakossági betétek kamatának felső határát. Eszerint november 20- tól 4 százalékponttal emelkedik az egy éven belüli lejáratú, de előre meghatározott időre lekötött betétek, valamint az egy éven túli, de három éven belüli lejáratú betétek kamata (22 százalékról 26 százalékra, illetve 26-ról 30 százalékra). A látra szóló betétek kamata 14-ről 17 százalékra emelkedik. A kormány a gazdálkodó szervezetek egymás közti viszonyában a késedelmi kamat mértékét a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeresére emelte. Ez az intézkedés az érintetteket adóságaik mielőbbi megfizetésére ösztönzi; így elengedhetetlen a „sorbanállá- sok” megszüntetéséhez. A kormány megtárgyalta az illetékekről szóló törvényjavaslat módosítását. Elfogadta Bos- sányi Katalin képviselő (MSZP) javaslatát az öröklési illeték mértékének megállapításáról. Az illetékmentes ajándékozás felső határát 150 ezer forintra emelte, és 5000-ről 2000 forintra csökkentette az adó-, vám- és az illetékkötelezettséget megállapító határozat elleni kereset illetékét. A kormány ülése további napirendi pontok megtárgyalásával folytatódott. Kommandóakció Jerikó közelében Egy izraeli tisztet megölt csütörtök hajnalban egy, a Jordániái— izraeli tűzszüneti vonalon behatolni igyekvő kommandó — közölték izraeli katonai forrásból kora délután. Az izraeli járőr a támadócsoport egyik tagját lelőtte, másik négyet pedig elfogott. Az izraeli katonai rendőrség úgy tudja, hogy a jordániai biztonsági erők tagjaiból kerültek ki a fegyveresek. AZ MNB ELNÖKÉNEK NYILATKOZATA Derülátó bankár, borongás kilátások (Folytatás az 1. oldalról) Nyilatkozatában Surányi azt mondta, hogy jövőre nem okoz gondot az esedékes 1,6 milliárd dollárnyi kamattörlesztés előteremtése a folyó bevételekből, a további 2,2 milliárd dollárnyi tőketörlesztés fedezetét pedig a nemzetközi pénzpiacokról szerzik majd be. Az MNB elnöke bizakodásának ellentmond, hogy jövőre 700 millió dollár hiány várható Magyarország konvertibilis fizetési mérlegében az Öböl-válság, az idei aszály, és amiatt, hogy január 1-jétől dollárban számolják el a magyar—szovjet kereskedelmet — jegyezték meg a lap munkatársai. Mindez 1,5 milliárd dollárjába kerül majd Magyarországnak. Idén az első kilenc hónapban 400 millió dollár többlet keletkezett Magyarország folyó fizetési mérlegében — írta az angol lap. Surányi elmondta, hogy egy közelmúltbeli 15 milliárd jenes, az MNB által kibocsátott japán szamurájkötvényt a hitelezők túljegyeztek, és kibocsátás előtt áll egy másik, 10 milliárd jenes kötvény. A német bankok által kiírt 800 millió márkás készenléti hitelhez még nem is nyúltunk hozzá — magyarázta az MNB elnöke. Moszkva: Mihail Gorbacsov szovjet államfő november 8-án a Moszkva melletti rezidenciáján fogadta James Baker amerikai külügyminisztert Gorbacsov és a pfalzi disznósajt A napokban Gorbacsov szovjet elnöknek is meg kell kóstolnia Kohl kancellár kedvenc ételét, a pfalzi disznósajtot. Előfordulhat, hogy nem lesz igazán ínyére a különböző húsokkal töltött, erősen fűszerezett „gömböc”, de ha egyszer már Reagan és Mitterand túlélte eme megpróbáltatást, Gorbacsov sem hátrálhat meg. A szovjet elnök ma, az egykor volt NDK határai megnyitásának első évfordulóján érkezik Németországba. Á németek ezen a napon hálával adóznak Gorbacsovnak, aki történelmi tettével beírta nevét a történelemkönyvekbe. A németek tisztában vannak azzal, hogy nélküle még ma is megsértenék az emberi jogokat Bulgáriában, Csehszlovákiában, Lengyel- országban, Magyarországon, Romániában, és Németország még mindig kettéosztott lenne. Éppen ezért tartja kötelezőnek Németország a Szovjetunió megsegítését a válságos időkben. Már eddig ötmilliárd márka hitelt nyújtott és tizenkét milliárddal járult hozzá a csapatkivonás költségeihez. Tervezik továbbá a kereskedelmi kapcsolatok fejlesztését, a beruházásokat, moderm technológiákat kívánnak szállítani és a szakemberek segítségét is fölajánlották. (MTI) Pozsgay kilép a pártból (Folytatás az 1. oldalról) Pozsgay Imre a Szocialista Párt Bács-Kiskun megyei listáján jutott be a parlamentbe, szerzett országgyűlési képviselői mandátumot. Tóth Zoltán, a BM Választási Irodájának vezetőjét arra a kérdésre, hogy a politikus ezek után megtartja-e képviselői mandátumát, egyértelmű igennel válaszolt. Pozsgay Imre ugyanis személyre szólóan kapta meg országgyűlési képviselői megbízólevelét. S miután a visszahívás intézménye már nem létezik, mandátuma csak akkor szűnik meg, ha ő arról lemond. A választási szakértő egyébként annak a véleménynek is hangot adott, hogy a politikus döntése nem jogi, hanem etikai és politikai kérdés. Egyes megfigyelők összefüggést vélnek fölfedezni Pozsgay Imre döntése, illetve a hamarosan zászlót bontó, a „Polgári Mozgalom a Köztársaságért” elnevezésű tömörülés között. Az információk szerint az új politikai erő „centrista programot fogalmazna meg, s segítene őrködni azon, hogy a kormány se jobbra, se balra ne tolódhasson el”. Szakszervezeti kerekasztal Somogybán (Folytatás az 1. oldalról) A megbeszélés résztvevői nyilatkozatukban realitásként fogadták el a szakszervezeti pluralizmust, tehát a különféle érdekvédelmi szervezetek létezését. Ugyanakkor úgy ítélték meg, hogy ez a tagság nem vezethet az érdekvédelem gyengüléséhez, éppen akkor, amikor erre az ország történelmi átalakulása során a legyna- gyobb szükség van. Ebből kiindulva a munkavállalói érdek- képviseletek elhatározták, hogy együttműködésüket a kölcsönös megértés szellemében fenntartják és továbbfejlesztik: a megye munkavállalóit érintő alapvető kérdésekben közösen lépnek fel és a megyében kialakuló válsághelyzetekben együttesen keresik a megoldást. Ezért szükségesnek tartják a Somogy Megyei Szakszervezeti Kerekasztal létrehozását és mielőbbi összehívását. Felhívják a megyében működő szakszervezeti tömörüléseket, hogy csatlakozzanak a kerekasztal munkájához. VÉGRE OLCSÓBB TERMÉKEK! November 1-jétől 12-éig a Beremendi Cement- és Mészipari Rt. az eddiginél olcsóbban adja darabos égetett mész- és mészhidrát termékeit: az égetett mész ára: 197 Ft/mázsa áfával a mészhidrát ára: 321 Ft/mázsa áfával Boltunk a gyár mellett működik. Nyitva tartása hétfőtől péntekig 5.30-tól 12 óráig. Készpénzzel befizeti és azonnal elszállíthatja. Igény szerint szállítást is vállalunk. Várjuk tisztelt vásárlóinkat! (108519)