Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-08 / 167. szám
6 SOMOGYI HÍRLAP — GYERMEKOLDAL 1990. november 8., csütörtök Andris szorgalmas tanulásának eredményeként október harmadik hetének végén a harmincadik ötös jegy is bejegyzésre került. Az osztályfőnök tanárnője mondta, mikor találkoztunk: — Bátor és szorgalmas, minden osztálytársának segít. Az állatok életmódjáról előadást tartott. Legutóbb szinte tudományos alapossággal beszélt a szarvasról. Többször is említette már, hogy milyen élményt jelent neki, ha a nagypapival kimehet a vadászterületre. Néhány nappal később felkeresett egy vadász, akinek a vadászterületén jelentős létszámú dámvad tartózkodik állandójelleggel. Elmondta azt is, hogy megkezdődött a dámvad párzása, melyet vadásznyelven barcogásnak nevezünk. — Ha fényképezni akarsz, gyere ki hozzánk. Van egy bekerített rész, ahol a vérfelfrissítésre szánt egyebeket tartjuk, ott meg lehet közelíteni őket — mondta a barátom. Andris hallotta a beszélgetésünket, mikor a vadász elment, megjegyezte: — Amíg ilyen szép, szinte nyárias meleg idő van, azt hiszem remek felvételeket lehetne készíteni. Menjünk ki, papi, ez a bácsi szívesen hívott bennünket. Nem tudtam ellenállni: értesítettem a barátomat, hét végén ki is robogtunk. Elhelyezkedtünk a bekerített terület közepére épített magaslesen, melynek minden oldala zárt, csak egy keskeny lehajtható részen lehet kilátni. A vadőr, megérkezésünk előtt frissen kaszált lucernát rakott az etetőkbe. Hamarosan tizenkét dámvad jött ki a bokrok közül. Tehenek, bika- és ünőborjúk voltak és a zsenge takarmányt szinte habzsolták. Egy lapátos nem ment az etetőhöz, hanem a magasra nőtt fű közül nézett felénk. Le is fényképeztük. Mikor az etetőtől a többi eltávozott, akkor ment csak ez oda. Hamarosan egy másik lapátos is közeledett az etetőhöz, ez azonban nem engedte. Nekirohant. A másik leszegett fejjel várta. A lapátok hangos csattanással verődtek össze. Néhány percig tartott a párviadal, a fiatalabb feladta a harcot és elkocogott. Megvárta míg az erősebb jóllakott, aztán ez is, meg két hasonló korú lapátos jóízű evésének szemtanúi lehettünk. Sötétedésig maradtunk a lesen, aztán óvatosan elhagytuk a bekerített részt. Mint minden kirándulás után, ezúttal is beszélnem kellett a dámvadról: — Nem őshonos vadunk a dámvad, az elmúlt évszázadokban telepítették hazánkba és a környékbeli országokba. Eredeti hazája a Földközi-tenger környéke. A jégkorszak után erről a részről Ázsia egyes területeire vonult vissza. A rómaiak telepítették vissza az eredeti hazájába. Inkább sík- és dombvidéki, illetve az alacsony hegységek vadja. Fejlődéstörténeti- leg a szarvasnál fiatalabbnak tekinthető. Hiányzik a szemfoga, vagy csak nagyon ritkán fordul elő. Jelenleg hazánkban a legnépesebb és legértékesebb dámvadállomány Gyulaj, Tamási és a kocsolai erdőkben él. Ezenkívül Békés megyében, Somogy, Pest és Vas megyékben van számottevő állomány. A dámvad életmódja megegyezik nagyjából a szarvaséval, de nem annyira félénk. Öreg korában bizalmatlanná válik. Tartózkodási helyét megtartja, ragaszkodik a megszokott váltóihoz. Télen a tehenek és borjak külön csapatokban járnak és a lapátosok is kisebb csapatokba verődnek össze, csak a nyár végén, illetve őszszel szakadnak szét. A dámbi- ka viselkedése nagyjából hasonlít a szarvasbikáéhoz, hangja azonban nem bőgés, hanem gurgulázó torokhang. Barcogás idején a lapátosok között erősebb vetélkedés folyik, mint a szarvasbikáknál. A dámvad életkora húsz évre tehető és a 12. életéve körül van ereje teljében. Kedvező körülmények között ekkor raknak fel a bikák legerősebb agancsot, illetve lapátot. A dámvad fogazata sem teljes, metsző- és szemfoga a felső állkapcsában nincs, de alul is hiányzik. Tóth Ferenc A veszélybe jutott sün Néhány évvel ezelőtt holland kutatók megfigyelték, hogy egy csupán négy méter széles aszfaltúin, viszonylag gyér forgalomban az autók — nem több, mint körülbelül húsz kocsi — egyetlen órán belül az úttestre merészkedett békák 30 százalékát pusztították el. Angliában egy rendszeresen ellenőrzött útszakaszon, illetve környékén a békaállomány tíz év alatt teljesen megsemmisült. Az emlősök közül az országutak forgalma által leginkább veszélyeztetett állat a sün. Dániában egy év alatt mintegy 120 ezer sündisznót gázoltak el a járművek (s nem sokkal biztatóbbak más országok erre vonatkozó adatai sem.) A sün, a mai formájában több mint 20 millió éve él a földön. Úgy látszik, az evolúciónak sikerült vele egy olyan modellt teremtenie, amely csaknem tökéletesen képes biztosítani fennmaradását. Csigákkal, bogarakkal, lárvákkal és pókokkal él, s ha teheti, megfogja az apró rágcsálókat is. Neki viszont nincs természetes ellensége, mert a természet fölöttébb hatékony „védőruhával" látta el. Egymillió évvel ezelőtt azonban sikerült a természetnek egy másik, fölöttébb érdekes élőlényt produkálnia: az embert. S amikor — napjainkban — az ember hozzáfogott a természet radikális leigázásához, megváltozott a helyzet: a mindeddig biztonságban élő sün súlyos veszélybe jutott. Különös módon épp védekező magatartása válik most vesztére: a mindent behálózó utakon való áthaladásaik közben ahelyett, hogy elmenekülnének a közeledő gépszörnyetegek elől, megbízván tüskepáncéljukban, összekunkorodnak, és helyükön maradnak. Tömeges pusztulásuknak ez az egyik oka. Pistáék nagyon szegények voltak. Egy apró házacskában laktak a város végén. Pista apukája éjjeliőr volt egy gyárban. Reggel jött haza és a táskájában, melyben vacsoráját szokta vinni, hozott egy darab kenyeret, amely már egy kicsit száraz volt, tekintve, hogy kétszer vitte el magával, de nem tudta megenni. Ezt a kenyeret adta oda anyukája Pistának, aki egyetlen tehénkéjüket vitte a mezőre legelni. Nem adhatok egyebet, Csak ezt a kis kenyeret... Ez is száraz, madárlátta, Két napig volt édesapád táskájába... Pista szó nélkül eltette a kenyeret, megcsókolta édesanyját és kihajtotta a tehenet a legelőre... Dél felé már nagyon éhes volt Pista. Elővette kenyerét és meg akarta enni, de akkor hirtelen eléje toppant egy öreg koldusasszony. Ráncos volt az arca, görnyedt a háta, reszketett a keze. Rimánkodva így szólt Pistához: — Szánj meg engem gyermekem, tegnap óta nem ettem... Pista így felelt: — Nincsen nekem egyebem, csak ez a kis kenyerem... Ez is száraz, madárlátta, két napig volt édesapám táskájába... Ám szívesen neked adom, ha akarod, szegény asszony... És odanyújtotta a kenyeret, amit a szegényasszony reszkető kézével elkapott és mohón enni kezdett. És amíg ette a száraz kenyeret, csodálatos változáson ment át. Arcán a ráncok kisimultak, görnyedt háta kiegyenesedett, kezei megszűntek reszketni és egykettőre bájos, fiatal lány állott az ámuló fiú előtt. Kedves mosollyal így szólt: , — Ne félj tőlem, te kis dőre; Én vagyok szép Meseország királynője... Jó a szíved, azt már látom... Megáldalak; gazdag leszel, kis barátom... Tapsolt, mire láthatatlan kezek drága ruhákba öltöztették Pistát. A királynő újra tapsolt, s erre az árván legelésző tehén köré sok-sok tehén termett úgy, hogy Pista egész gulyát hajtott haza egy tehénke helyett. Azonban otthon várt rá az igazi meglepetés; apró házikójuk helyén szép, nagy tornácos ház állott, istállókkal, melyekbe kényelmesen elfért a sok-sok tehén, ólakkal, melyekben vígan röfögtek a disznók, nagy udvarral, melyben nyüzsgött a sok baromfi. És Pista megint hallotta a királynő hangját: Gazdagságod örök marad; Csak jó szíved meg ne tagadd... Ha kiszínezitek a ponttal jelölt részeket, képet láthattok, melynek szövege: ,, Segíthetek?" Válogasd szét, és nevezd meg, hogy a képen látott állat kitől kölcsönözte testrészeit? Hajói megnézed, jó néhány állat „segített” abban, hogy ez az egy felépüljön. Illy K. Nicole: Kapualjak Pőre igazság földje vár és hív engem minden nyáron. Megkopott, járt ösvényeken a szegénység és fájdalom riasztó jeleit hallom. Lassan változik a világ. Az ösvények ma is kurták, tiszták és végtelenek; szétágaznak sután-furán a remény nyílt kapuiba. Táguló ösvények porán sárga fénycsóva villog át. Tudás sugara melenget Nagyszüleim tiszta házában. Sietve követem a fénylő utat, mely a kapujukhoz vezet Tudom bizton benn várnak rám ölelő karok és segítő szeretet. Sose zárd le azt az ösvényt nagyszüleid ősi házához! S ha elvész szemed elől az út, mely karjaikba vezet Tudd meg egy részed örökre elveszett. (Illy K. Nicola magyar származású, amerikai születésű középiskolás tanuló. Kedvenc költője Arany János, kedvenc városa Kaposvár.) Barátkozzunk! Fotó: Jakab Judit Csigavonal Induljatok el az ábra mértani középpontjától és csigavonalban haladva olvassátok össze a betűket: Petőfi Sándor: A nép nevében című verséből kaptok idézetet. Hogy szól az idézet? (A megoldást ellenőrizhetitek a 16. oldalon.) J A T 0 K D / E R A N A K M N E T G / E É K S 0 M P I BARCOGÁS
