Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-08 / 167. szám
1990. november 8., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 „EZER JO FU...” Jön az Auróra Egyszerű, kemény és lendületes punk. És ennél sokkal több. Az Auróra együttes zenéje azonnali visszajelzés mindarra, ami a mai Magyarországon történik — sűríthetnénk néhány mondatba a társaság muzsikáját. Az Auróra nem sokban különbözik a koncertektől megszokott dallamos profi zenét „nyomó” punkzenekarok- tól. A németországbeli hangosítás sem ölte ki a dalokból az erőt, így az együttes tagjaitól minden eddiginél jobb Aurórát hallhatunk november 14-én 19 órakor Kaposváron a Latinca Sándor Művelődési Központban, ahol a Viszlát, Iván című lemezük élő bemutatójára kerül sor. Aki hallotta már a zenéjüket, érzi: a fő hangsúly — a műfaj követelményei szerint — a gitáron van, ám a dalok ritmikájához hozzájárul Pólyák szerényen súlyos, precíz dobolása. Vigi hajlításai meglehetősen „kóborosak”, s így az összhatás lenyűgöző. Teából235féle Galgói Lászlóné nem bízta a véletlenre az üzletmenetet: egy évig figyelte a böhönyei gyógyszertár vásárlóit: kíváncsi volt, mekkora az érdeklődés a természetes gyógy- és kozmetikai szerek iránt. S miután rádöbbent, hogy az igény óriási, de legfőképp kielégítetlen, megnyitotta üzletét a gyógyszertárral — egykori munkahelyével szemben. — Nagyon sokan keresték a teákat. Nálam most 175 féléből lehet választani, bár bevallom, 60-nal több szokott lenni. Amit árusítok, a Herbária terméke, tehát többszörösen kontrollált gyógyhatású szerek. Galgóné sorolja a teák különböző típusait, hatásukat. Kapható cukorbetegeknek, érelmeszesedésre, nyugtatónak, elhízás ellen, köptetésre, köhögésre, klímaxos hölgyeknek és pici gyermekeknek, epebán- talmakra, étvágygerjesztésre, van ginzengtea fizikai és szellemi fáradtságra, lábápolásra... — A közelmúltban jelent meg egy könyv •— Maria Treben: Egészség Isten patikájából —, s ezt sokan megvásárolták, mert ezzel jönnek hozzám vásárolni. Egyre népszerűbbek a gyógykozmetikumok, a samponok fürdőhabok, kenőcsök. — Általában kettő-hármat is vesznek egyszerre, mert nagyon sok a vidéki vásárlóm. Arra szoktam kérni vevőimet, hogy jöjjenek vissza, és mondják el használt-e vagy sem a gyógykészítmény, hiszen ennek megfelelően merem ajánlani pácienseimnek. (Süli) Felvételi vizsga a kétnyelvű középiskolákban Az október végére meghirdetett, és a közlekedési helyzet miatt elmaradt felvételi vizsga a két tanítási nyelvű középiskolákban és az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban november 12-én, 10 óra 45 perckor lesz. Azok a tanulók, akik Budapesten felvételiznek, és esetleg postázási gondok miatt nem kapták meg az értesítést, a felvételi vizsgára november 12- én, 9 óra 30 perckor a Kulich Gyula Szakközépiskolában (Budapest, Vili., Rákóczi tér 4.) jelentkezzenek; ők itt tehetnek felvételi vizsgát. MAGYAR GYŰJTŐ HAGYATÉKA LONDONI KIÁLLÍTÁSON Egy hazájában kevéssé ismert magyar antropológus, Afri- ka-kutató és műgyűjtő, Torday Emil gazdag hagyatékából nyílik kiállítás november végén Londonban, a Burlington Gar- densben lévő Emberiség Múzeumában. Torday Emil (1875—1931) külföldi pályafutását 1895-ben Brüsszelben kezdte banktisztviselőként, ám az íróasztalnál jobban vonzották az afrikai kalandok: 1900—1909 között több utat tett a fekete földrészre és főleg a mai Zaire területén élő törzsek között forgolódott. Utazásait és műgyűjtő tevékenységét a British Museum igen nagylelkűen támogatta és Torday Emil az afrikai törzsi művészeteket reprezentáló mintegy 3000 műtárgyat küldött Londonba: szőtteseket, szobrokat, edényeket és sok egyebet, amit lenyűgöző nyelvtudása révén — nyolc afrikai nyelvet tanult meg —, valamint cserekereskedelem útján meg tudott szerezni. A kiállítás 500 műtárgyat mutat be a magyar kutató hagyatékából. A japán Toppan Kiadó két négyzetmilliméter felületű, egy milliméter vastag kiadványa a világ lekisebb könyve, mely 50 oldalnyi verset tartalmaz és csak nagyítóval lehet látni. Lemezbemutató a Latincában „HA SZERETET NINCS BENNEM, MIT SEM EREK...” Kolping-család Kaposváron A Kolping-mozgalom katolikus és nemzetközi. Magyarországon eddig kevéssé volt ismert a tevékenysége. Most viszont Kaposváron is megalakult az első Kolping-család. Utóbbi szó magyarázatául: így nevezi magát az az ötven ember, aki a Szent József-plébá- nián a mozgalomhoz csatlakozott. Vaski Ferenc ügyvezető elnöktől — aki „civilben” pedagógus és gyógypedagógus — megtudtuk, hogy német alapítású mozgalomról van szó. Adolph Kolping katolikus pap a múlt században Köln környéki iparoscsaládok gyermekeit karolta fel, szociális és morális problémáikat orvosolta. E nemes kezdeményezés tújította fel a Kolping-mozgalom, hiszen az elesettek ..megsegítésére szövetkezett. Összecseng tehát az évszázaddal ezelőtti cél és a mai szociális, erkölcsi állapot. Ezúttal nemcsak német területen. Vaski Ferenc a legfontosabbról szólt: családszerű, az életet végigkísérő katolikus közösségi mozgalmukról. Ahogyan megfogalmazta: cselekvési közösség az övék, amely az egyéni képességek kibontakoztatását segíti elő tagjainak. Pontosan mit is? Azt, hogy minél jobb ember és minél jobb keresztény legyen.' Nem másokhoz, hanem önmagához képest. Ha ezt a képességet az ember megszerzi, akkor fordulhat embertársai felé, akkor lesz morális alapja mások megsegítésére. Ezeket az elképzeléseket azonban tettekre kell váltani. Hogyan? Különféle képzéseket szerveznek, karitatív tevékenységet végeznek, felkarolják a rászorulókat. A kaposvári Kolping-család tervezi, hogy hétvégi házat vásárolnak: ez lesz a Köíping-ház. Ott hétvégeket szerveznek házaspároknak, családoknak, elváltaknak, fiataloknak és öregeknek. Főleg azoknak a rétegeknek, amelyek a társadalom perifériájára szorultak. A lelki programok mellett „világiakat” is: tartalmas szórakozást, művelődést, meghitt beszélgetéseket. A Kolping- családok tagja lehet minden keresztény hívő ember, aki elmúlt 14 éves. A mozgalom korosztályokra tagozódott. Például az ifjúsági Kolping deviáns misszió, amelynek kaposvári központja a Nyár utcai ifjúsági otthon. Mindehhez azonban pénz is kell. A mozgalom ezért alapítványokban és vállalkozásokban is részt vesz, s nem eredménytelenül, ahogyan eddigi adatai tanúsítják. Mindennel fontosabb azonban, hogy magyarországi szervezeteik kiépüljenek. Ezt is elősegíti, hogy hét végén országos szövetségük is megalakult Budapesten. Hitvallásuk nemcsak a mozgalomhoz csatlakozóknak lehet a mottója. Szent Pál apostol szavait idézik a Bibliából: „Legyen akkora hitem, hogy hegyeket mozgassak, ha szeretet nincs bennem, mit sem érek. ” Varga Zsolt ÖRÖKSÉG H. I. nyugalmazott tanárnő egy szerda reggel meglepte eltartóit: váratlanul meghalt. Családja nem lévén, az öregkor magányát két távoli rokona — egy testvérpár — osztotta meg vele, az áhított lakás reményében. A korszellem azt mondatná, hogy a meglepetés kellemes volt, hiszen így elerhető közelségbe került a főbérlői rangfokozatba való felemelkedés. Lehet, hogy ez is jelen volt a két szoba-konyha-cselédszobás paradicsomban, amelyben a testvérpár szabadon mozoghatott. Egyetlen helyiség, a konyha melletti kicsiny kamra kivételével. Ez tiltott terület volt, ennélfogva izgalmas. Az említett szerda tehát halmozta a meglepetést: kulcskeresés, zárpróba. Az ajtó végre engedett. A kamra elhanyagolt volt. A fal melletti rozoga polcokon vastagon megült a por. De nem egyformán borított be mindent: felül volt a legvastagabb, s lent, a vedlett padlón levő tárgyak amazokhoz képest fiatalabbkori kövületeknek számítottak. Csakugyan kövületek voltak: H. I. életének pontos kormeghatározó leletei. Mosószappanok, megkeményedett porcukorcsomagok, sószacskók, henger és szögletes alakú fémdobozok liszttel, megkövült lekvárok, bizonytalan tartalmú csatosüve- gek, kenőcsök, tabletták, konzervek, wc-papírkötegek. A leltár, ha készült volna, a húszas évek szatócsnyilvántartásától a sarki közért mai árulistájáig kölcsönözhette volna a szavakat ahhoz, hogy tételes pontossággal adja át az örökösöknek ezt a porlepte hagyatékot. H. I. tanárnő praktikusan szemlélte az életet, bár ha jól emlékszem, magyar nyelvet és irodalmat tanított. Mégis azt kell mondanom, hogy a történelem érintette meg mélyebben: annak kiszámíthatatlansága, nélkülözésekkel terhes fordulatai. A lehetséges szenvedés ki tudja mikor elkövetkező tüneteivel, az éhezéssel, a betegségekkel, egyáltalán a „nincs”, a hiány gyötrelmeivel. H. I. a vesztett háború után, az ifjúság édes örömei közepette sem feledkezett meg a szülei által nosztalgikusan emlegetett lét- biztonságról. Az országbővítő diadalmenetek idején újabb polcot kezdett kamrájában, mert bölcsebb volt, mint a tábornokok, akik a feltétlen győzelmet ígérték; készült tehát a túlélésre. A komorodó hadijelentések rádöbbentették, hogy a porcukor mellé kötszert is szereznie kell. Nem kétséges, hogy H. I. tanárnő megrögzött optimista volt. Az a sakkjátékos, aki biztos benne, hogy megelőzi, lépésekkel meghaladja partnerét. Diákjainak tiszta szívvel ecsetelte a koreszmény jogosságát: ha a nép bevonul az irodalomba, be fog vonulni a politikába is. De azért az első békekölcsön jegyzésekor feltöltötte a lisztkészletét. Magányosan élt a harmadik emeleti lakásban, melyet nem is az ő, hanem a könyvek jelenvalósága határozott meg. Ám amikor egy vasárnap délelőtt az egyik népnevelő megkérdezte tőle, hogy ezeket mind olvasta-e s ha már elolvasta, minek tartja, nos, ezt követően valószínű étolajat vásárolt, és talán ebből a korból származik néhány darab margarin is. A nemzetiszínű kokárdák konjunktúrája idején kezdte a sort a legalsó polcon. A gyertyacsomagot egészen előre tette, nyilván fölrémlett a sötétbe borult város már-már elfelejtett képe. A jövő nem foglalkoztatta. Legalábbis úgy nem, mint ahogy diákjai vagy kollégái tervezték az elkövetkező hónapokat, éveket. Emlékszem, egyszer megosztotta velem iskolai gondját: az osztálya arról írt dolgozatot, hogy milyennek képzelik az életüket, munkájukat tíz év múlva. A hang, mint mondta, nyugtalanító: a gyerekek vagy légvárakat építenek, vagy céltalanság lappang a soraikban. Ákkor azt gondoltam, tíz év múltán megkeresek majd néhány volt diákját és szembesítem egykori önmagával. Nem tudom, mit kezdhetnék a mutáló hangú képzelgésekkel most... Ellenben itt van bölcs tanárnőjük beszédes vallomása, ezt kellene szembesíteni a korral, amely egyetlen emberöltő alatt soha annyiszor nem emelt fel, alázott meg, lelkesített és ábrándított ki embereket, mint századunk. Ez a kihalófélben levő nemzedék voltaképpen mindig „spájzolt” valamit. Elsődlegesen is hitet abban, hogy a vészterhes időkben is bizakodni kell, hogy a dolgoknak meg kell változniuk, jobb sorsnak kell jönnie. S ezért dolgozott is: romokat takarított, földet osztott, tanított annak a célnak a hitében, - amely a mesés távlatok mellett a lét- biztonságot és a nyugodt öregkort is ígérte. H. I. nemzedéke most nyújthatná be a számlát. Ha másért nem, legalább azért, mert erejének nagyobb részét, energiájának túlnyomó többségét, egyáltalán: életének meghatározó szakaszát egy boldogabbnak hirdetett társadalom felépítésére tette. És most meg kell tanulniuk együtt élni a kockázattal, az infláció, a hiány bizonyosságával, a lét peremére kerülésének érzésével. Egyébként H. I. nyugdíjas tanárnő dohos hagyatékát az utódok kidobták. Kitakarították a helyiséget, és új polcokkal rakták körül a falakat. Király Ernő
