Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-28 / 184. szám
1990. november 28., szerda SOMOGYI HÍRLAP 5 „Kell-e a magyarnak cifra kereskedés?” Hanák Péter az alkotó értelmiségiek klubjában (Folytatás az 1. oldalról) A középkori keresztény szellemiség megvetette a kereskedést, a pénzüzletet. A céhrendszer szigorú szabályai fékező erővel hatottak a kalmárszellem kifejlődésére. Az európai nemzetek különbözőképpen ítélték meg a kereskedelemnek a gazdaságban betöltött szerepét. Míg Anglia és Hollandia kifejezetten * kalmárnemzetté vált, addig a német államok és Franciaország —, de ide tartozott Magyarország is—elvetették a haszonra orientált szellemiséget és a becsületre apellálva, a nemes emberhez méltó, úri mentalitást helyezték előtérbe. A főként katolikusok által lakott vidékeken úgy vélték, a kereskedelem szolgai munka, mely nem méltó a nemeshez. A magyar liberalizmus kezdetei A XVIII. század végén először Berzeviczy Gergely szállt szembe ezzel a szemlélettel és úgy vélte: Magyarország a leggazdagabb nemzet lenne, ha tudna kereskedni. Széchenyi és kora ugyancsak elítélte a kereskede- lemellenességet, az antiliberaliz- must. A reformkor szellemóriásai felismerték, hogy a felemelkedés útja az ipar és kereskedelem fellendítésében rejlik, amely természetszerűleg magával vonja a kulturális felemelkedést is. A tőkés rendszer megalapozása során a hanyatló nemesség konzervativizmusa ismét a keres- kedelemellenességet szította. „Hitvány értékhajhászás indult meg” — vélekedtek, és elképzeléseikhez az agrárius mozgalom képviselői is csatlakoztak. A nagykereskedelem, a tőke, a nagybank- és a tőzsdeellenes- ség, még oly kiváló egyéniségeket is elragadott, mint Szekfű Gyula, aki újkonzervatív ideológiájában sűrítette össze antilibe- rális nézeteit. O a kapitalizmust, mint idegenből exportált ideológiát deklarálta. Szerinte a magyar liberalizmus osztrák fiókvállalat, amely idegen, német és zsidó közvetítéssel került hazánkba. Széchenyi, Kemény Zsig- mond, Eötvös József és Ady Endre előítéletnek tartotta azt a szemléletet, amely a sajátosan magyar mentalitást, például a kereskede- lemellenességben vélte felfedezni. Ök a felfogásukban a népies és a racionális eszméket ötvözték. „Importált” kapitalizmus Erdélyi és Bibó a magyar gazdaság és társadalom struktúrájának sajátosságában látta a libera- lizmusellenesség okát. Az a fajta váltógazdálkodás, vegetáló életmód pedig, amelyet a magyar nemesség a „becsületes” munka névvel deklarált, rossz szemmel nézte az idegenből menekültek, „eretnekek” kereskedőtevékenységét. Hanák Péter rendkívül racionális okfejtésében rámutatott arra, hogy az idegenek (németek, görögök, zsidók stb.) térnyerése, egy nagyon is szerves gazdasági folyamat eredményeképpen jött létre. A XVIII. századi árubőség ugyanis az infrastruktúra, a közlekedés—kereskedés rendkívüli elmaradottságával találkozott. A görögök, örmények, zsidók, tehát egy olyan hiányt pótoltak ebben a rendszerben, amely nélkül a fejlődés elképzelhetetlen lett volna. A kapitalizmus importja tehát csak áttételeken keresztüligazolható, akárcsak az idegen- és ke- reskedelemellenesség — állította. S, hogy korunkban miért van ismét nagy szükség arra, hogy egy megalapozott, organikus történelemszemlélettel világosítsuk meg a kapitalizmus kialakulásának kísérő jelenségeit, arra a felélénkülő politikai viták kereszttüzében döbbenhetünk csak rá. Hanák Péter koncepciója nem kevesebbre vállalkozott, mint arra, hogy a rejtett ellentéteket kirajzoló népies és urbánus szemléletet, igaz tételeivel összebékítse. Várnai Ágnes MÚLTUNK ÉRDEKESSÉGEI Az analfabéta pénzverő A városnevek is részei a történetírásnak, hiszen néhány város nevéből érdekes történeti tényekre lehet következtetni, egyebek között arra, volt-e ott vásárhely, netán komolyabb kereskedelmi központ, esetleg más volt annak a területnek az éghajlata, mint manapság, vagy épp mocsaras terület volt, amely azóta átalakult. A hétfőn tartott vásár napjából alakult ki a Hetvehely helységnév, a keddiből a Kéthely, a jóval gyakrabb szerdaiból a Csíkszereda, azután jön sorba: Csütörtökhely (ez Lőcse mellett van), Péntekhely, Szombathely. A helység földrajzi jellegzetességére utal például az Aszófő, mivelhogy az „aszó” egy időszakosan patakká duzzadó árokra, a „fő” meg annak kezdetére, forráshelyére utal. Az Egerbegy tulajdonképpen Égerbegy volt (ez egy erdélyi falu), ahol nyilván egy égerfákkal benőtt domboldal található. Szintén dombos vidéket rejt magában egy olyan, összetett nevű helység is, mint Egyházasdengeleg, ahol még templom is volt, s nyilván van ma is. Ehhez hasonlóan épíp ményre utalnak ezek a helységnevek: Dunaföldvár, Érsekújvár, Féltorony, Ikervár, Kolozsmonos- tor, Tornaija (utóbbinál a „torn" a torony szó rövidített változata). Természetesen nem szabad mindig a legegyszerűbb megfejtést keresni, mert abból néha bonyodalmak is támadhatnak, íme erre is egy példa. I. István királyunk megszervezte a hivatalos pénzverést. A már forgalomba is került érméken a „Stephanus rex” és a „Regia civitas” feliratok voltak olvashatók. A „Regia civitas” azt a királyi várost jelentette, ahol ezeket a magyar érméket verték, István korában csak egy ilyen hely volt, éspedig Esztergom. Az érmék jó minőségű ezüstből készültek, így nem csoda, hogy hamarosan elkezdték hamisítani őket— külföldön. Az egyik ilyen érmén a „Regia” szó helyett az utánverő a „Regla- wa” kifejezést gyártotta az éremre, amely természetesen semmit sem jelent. A történészek egy csoportja azonban úgy vélte, hogy ez a betűhalmaz egy város nevét rejti, amely szintén királyi lakhely lehetett akkoriban, s így lett egy hamis veret nyomán komoly ténnyé, hogy a Reglawa nem más, mint Bratislava, tehát Pozsony. E települést a magyarok akkoriban Poson névvel illették, a németek pedig Brezesburg- nak hívták, jóval később lett ez utóbbiból Pressburg, de I. István idejében senki sem hívta azt Reg- lawának. Az egyetlen pénzverőt kivéve, aki azonban — sajnos ez a szomorú tény — analfabéta volt. Az új S. O. S. gyermekfalu „örzö szellemei'* Hogy a közelmúltban megnyílt kecskeméti S. O. S. gyermekfalu kis lakói igazán otthon érezzék magukat, ahhoz a kitűnő építészek, képző- és iparművészek által tervezett, kellemes, inspiráló környezettől megkapnak minden külső segítséget. A második hazai gyermekfalu derűs, vonzó életterének kialakításában jelentős részt vállalt több nemzetközi hírű keramikusművész is. Nemcsak a különféle funkciókat betöltő dekoratív munkáknak van közük a Nemzetközi Kerámia Stúdióhoz, hanem a környezet „humanizálására” hivatott akció ötlete is a kecskeméti műhelyben született. Pályázatukra 35 alkotó több mint hetven (többféle műfajú) tervezettel jelentkezett. A szakzsűri mindezekből kilenc művész pályaművét találta Kerámiakeret az ablakok körül megfelelőnek a kivitelezésre. Alapfeltétel volt, hogy a tervezők tiszteletben tartsák, kiemeljék az épületegyüttes szellemiségét. A két tehetséges fiatal mérnök által tervezett jellegzetes épületegyüttes — az alföldi építészeti hagyományokat felmutató tizenkét házzal — valóban egy kis falut alkotó „fésűs” település. A nagy egységen belül olyan apró részletekre is gondosan figyeltek, mint például az alföldi motívumokat felhasználó, ácsolt, minden esetben más és más homlokzati díszek, vagy a hasonlóképpen változatos kémények. Igen sokféle műfajú kerámiatárgy a gyerekek lakótársa. Nagy Mária keramikusművész, főiskolai tanár kifejezetten az épületek homlokzatára készített érdekes, az egykori állatbélyegzők, Tóvölgyi Katalin pedig növényi motívumok inspirálta megkülönböztető jeleket. Pataki Tibor virágtartókat, Ludmány Mária színes tálakat, Geszler Mária a lakótérbe elhelyezhető tárgyakat tervezett. Az alkotások között szép számmal vannak olyanok, amelyek nem csupán az épületek jellegzetességeit veszik figyelembe, hanem lakóik, a gyerekek szellemiségét, életkori sajátosságait is. A leglátványosabbak ezek közül Stüssel Nanda szobrászművész nagyméretű, figurális alkotásai; a szecessziós ihletésű vízkút, és a mesébe emelt, szürreális állatfigurák. Az alkotó — a régi kínai Han-kutyák stílusában — két lenyűgöző „őrző szellemet” helyezett a közösségi ház bejáratának két oldalára. Ugyanennek a világnak a lakója a vízköpő. Zavadszky Éva és Kemény Péter keramikusművészek — egy kultikus fa beépítésével — ötletes szabadtéri tűzrakó helyet terveztek. Az izlandi iparművészeti főiskola tanára, Jona Goudvardottier és Stüssel Nanda vízköpője Probstner János Gyermekfórumot, vagyis egy színes, különlegesen komponált játszóplasztikát terveztek. Kádasi Éva keramikusművész, főiskolai tanár a játékra mindig kevés térből nem elvett, hanem beépítette, kihasználta azt. A művészek mindannyian igyekeztek, hogy az ingerszegény környezetből érkezett, sokszorosan hátrányos helyzetű, 1—14 éves korú gyerekeknek egy lényegesen szebb, a vizuális nevelést is segítő környezetet teremtsenek. Mivel a lektorátustól és a többi szponzortól kapott támogatások nem fedezték a tényleges költségeket, a munkák végül is nem kis részben az alkotók és a stúdió felajánlásaként, társadalmi munkában készültek. Károlyi Júlia Levél egy 76 éves asszonynak az igazságról Kedves assszonyom! Most olvastam az újságban, hogy orvosolják az 1945 utáni törvénysértő ítéleteket, s hogy az 1938—45 közötti üldözöttek viszont még nem kérhetnek kárpótlást. Nos, ez a hír egyben válasz is az Ön levelére, amelyben részletesen leírta viszontagságos életútját, szenvedéseit, megaláztatását, s azt kérdezte, vajon mikor kárpótolják Önt és gyerekeit is azokért a méltánytalanságokért, amelyekben családjuk részesült. Kedves Asszonyom, az említett újsághírből következik, hogy Önnek, sajnos, hogy így mondjam, most sincs szerencséje. Hogy miért nincs? Hát kérem... Leveléből tudom, hogy az Ön férjét — noha nem üldözték 1938 és 45 között — 1945 januárjában egy nyilas különítmény antifasiszta-humánus cselekedetei miatt letartóztatta, családja köréből elhurcolta és kivégezte. Ön négy kisgyerekkel maradt özvegyen, igaz, jómódban, s ha Rákosi pajtás is úgy akarta volna, anyagi kárpótlásra mártír férje után nem lett volna szüksége. Ám 1949—50-ben Önt és kiskorú gyermekeit örökölt javaikból kiforgatták, házat, földet, és „másféle jószágot” vettek el Önöktől, s e vagyon mások későbbi meggazdágodásának alapjául szolgált. Nos — tessék csak odafigyelni a kormányrendeletre — megint csak azt tudom mondani: nincs szerencséje. Mert ha Önt 49—50-ben nemcsak a tulajdonából forgatják ki, de be is csukják, mondjuk egy kemény esztendőre, jogosult lenne most 500 forint nyugdíj-kiegészítésre. Csakhogy Önt, kedves asszonyom, nem börtönözték be, csupán kirabolták, nyomorba döntötték, még szerencse, hogy volt egy pedagógusdiplomája, s a nagy tanerőhiányra való tekintettel megengedték, hogy 1953-tól taníthasson. Ennek köszönhetően, ha nehéz körülmények között is, de felnevelhette, taníttathatta gyermekeit. Hál'istennek, írja, mindig jó tanulók voltak, értelmiségi, főként pedagóguspályákra vitte őket a balsors, következésképpen kiszorultak ama másodiknak nevezett gazdaságból, amely sok ügyes embernek hozott anyagi fel- emelkedést. Az Ön gyermekei örültek, hogy 40 éves korukra lakástulajdonosok lettek, legfeljebb szellemiekben gyarapodtak, értek el némi sikert. Igazán szép tőlük, hogy ennek ellenére kisnyugdíjas édesanyjukat támogatják, s örvendetes, hogy meggyilkolt apjuk halálának 46. évfordulójára végre sikerült összegyűjteniük a sírkőre valót is. Kedves Asszonyom, kérem ne csüggedjen. Lehetséges, hogy legközelebb nemcsak a jogtalanul bebörtön- zöttekre, hanem a jogtalanul meggyilkoltakra is (és nemcsak egyesekre) vonatkozik majd egy rendelet, s az is előfordulhat, hogy jogállamunk nem nézi tovább közönyösen, hogy Ön egy roskadozó, nehezen fűthető házban lakik ama paloták árnyékában, amelyek az Önök telkein magasodnak, s egyik-másik közülük jóval terjedelmesebb mint az, amelyiket elvették Önöktől. Önnek sem írhatok mást, mint édesanyámnak, akinek a sorsa tökéletesen megegyezik az Önével: akiben eddig bízott, bízzon ezután is! Kézcsókkal: Szapudi András
