Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-24 / 181. szám
1990. november 24., szombat SOMOGYI HÍRLAP — SPORT 15 ,,Vétkesek közt cinkos, aki néma” A sportot szeretők széles tábora tán napok óta legfőképpen a Hajzer-ügyön bosszankodik vagy éppen csámcsog, ahogy embere válogatja. Hajzer ugye a Ferencváros jégkorongcsapatának százhatvanszoros válogatottja, a tizenegyszeres magyar bajnok hátvédje. Ügyről azért írhatok, mert a játékos vagy fejbeverte vagy nem a mérkőzésvezető bírót, aki (s a történetben eddig csupán ennyi a bizonyos) nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. Persze engem is bosszant ez a dolog, már hogyne bosszantana, hogy idáig süllyedt a honi sport, de bevallom, hogy az méginkább zavart: a mintegy 3 ezer szemtanú (néző) előtt lejátszódott eseményen napok óta vitatkoznak az országos sajtóban. Mert az érdekeltek közül ki így, ki úgy látta a történteket. Tehetik ezt, mert tanúnak nem jelentkeznek sűrű sorokban az emberek. Ez jellegzetes magyar sajátosság: lesz majd, ami lesz minek avatkozzak bele, a végén majd el kell mennem a bíróságra is — gondolhatják. Miért is vállalnák fel épp ők, hogy segítik a probléma megoldását. Inkább otthon, a kényelmes fotelben, fröccs mellett ücsörögve röhögnek a különféle nyilatkozatokon: „Nézd csak, anyjuk, ez itt azt mondta, hogy izé, meg még bírósággal is fenyegetőzik, és még el is hiszik neki a végén, pedig egyáltalán nem úgy történt, ahogy meséli!” Saját nyugalmunk — úgy tűnik—a becsületnél is többet ér manapság. Kár. Mert én eddig azt hittem, hogy a pályán sport- szerűséget követelő szurkolók nagyrésze maga is sportszerű. Ebben az esetben pedig nem így volt. (Czene) Az egy hete a Ferencváros— Generál-Lehel jégkorongmérkőzésen szerencsétlenül járt Szongoth Gábor esete sokakra bénítólag hatott: főleg a játékvezető társakat rémisztette meg. Egy biztos: több bíró is a búcsúzás gondolatával foglalkozik. Olyannyira, hogy Sós Zoltán valamint Kolbenheyer József bejelentette megmásíthatatlan szándékát, mely szerint végleg befejezik játékvezetői pályafutásukat. Elhatározásukat hosz- szas rábeszélés után sem változtatták meg. Tudomásunk szerint más játékvezetők is a visszavonulás gondolatával foglalkoznak... Hazánkban rendkívül kevés a jégkorongbíró, ezért, ha valósággá válik az, ami ajátékvezetőknek egyelőre még csak szándéka, végveszélybe kerül az amúgy is gondoktól hemzsegő sportág... NB III, Dráva-csoport Az ifjúsági bajnokság állása 1. K. Rákóczi i. 14 1473- 1 28 2. Marcali 14 9 4 1 49-19 22 3. Pécsi VSK 14 9 3 2 34-19 21 4. Barcs 14 9 1 4 23-19 19 5. K. Építők 14 6 4 4 29-19 16 6. Paksi SE 14 6 2 6 18-14 14 7. Csurgó 14 5 4 5 18-18 14 8. Boly 14 6 1 7 25-36 13 9. M.-szászvár 14 3 6 5 20-25 12 10. Kisdorog 14 5 2 7 22-32 12 11. K. Rákóczi II. 14 4 4 6 13-24 12 12. Somberek 14 5 2 7 19-37 12 13. Nagykanizsa 14 3 4 7 23-23 10 14. Siklós 13 49 14-30 8 15. Boglárlelle 13 3 1 9 11-35 7 16. Dombóvár 14 113 6-46 2 Pályakarbantartót — újabb síbőrze Ahogy közeleg a tél, úgy igyekszik egyre jobban aktivizálni tagjait a Kaposvári Szabadidő Síegylet. Vasárnap (25-én) délelőtt kilenc órára hívja ismét tagjait a Hangár-dombi pályára, ahol folytatják a karbantartást, a lesiklópályák megtisztítását. Kérik a tagokat, hogy aki teheti, kéziszerszámot is vigyen magával. A menedékházban fűtésről és meleg teáról gondoskodnak. November 27-én, kedden sor kerül a második téli sporteszközbörzére is a Kilián ifjúsági központban; 18 órára várják az érdeklődőket. Labdarúgó NB I Nagy küzdelemben vereség Videoton-Waltham—Siófoki Bányász 3-1 (1-0) Székesfehérvár, 4000 néző. V.: Huták (Molnár, Vágner). Videoton-Waltham: Mitring — Molnár, László, Németh, Horváth — Muzsnay, Sallói, Bekő, Székely — Takács, Földes. Edző: Burcsa Győző. Siófoki Bányász: Bíró — Keszeg, Aczél, Olajos, Szabó — Zare, Czigány, Zsadányi, Marozsán — Ozsváth, Páli. Edző: Varga István. Csere: Olajos helyett Magyar a 34., Földes helyett Vajda a 61., Czigány helyett Görög a83. percben. Sárga lap: Aczél a 4., Németh a 63., Székely a 71. percben. Kiállítva: Szabó az 54. percben. Szögletarány. 9-1 (4-1) a Videoton javára. A hazaiak nagy lendülettel kezdték a találkozót; a 4- pereden a kiugró Földest Aczél hátulról buktatta, amiért sárga lapot kapott. A 21. percben Szabó szabálytalanul végezte el a bedobást, s a játékvezető így a Videotonnak adta a labdát. Molnár gyorsan bedobta Takács elé, aki az alapvonaltól középre lőtte a labdát, és a remek ütemben érkező Földes a 11-es pontról a meglepett Bíró mellett a kapu közepébe fejelt. 1-0. A gól után kitámadott a Bányász, és tulajdonképpen ekkortól lett igazán élvezetes a mérkőzés. A félidő hátralévő részében nagy küzdelemben hol az egyik, hol pedig a másik kapu forgott veszélyben, de a befejezéseknél mindig hiba csúszott a játékba. A védelmek jól álltak a lábukon, minden esetben határozottan verték vissza az ellenfél rohamait. A második játékrészben folytatódott a küzdelem, és jó volt a játék is. Az 54. percben Szabó letalpalta a labdát éppen átvenni igyekvő Földest; a játékvezető azonnal kiállította a siófoki hátvédet. A megfogyatkozott és csapatát átszervezni kényszerülő Bányász-együttes innentől kezdve már nemigen tudta felvenni a versenyt a hazaiakkal. A Videoton játékosai jól éreztek rá arra, hogy a mérkőzést most meg lehet nyerni, hiszen a kiállítás szemmel láthatóan megzavarta a vendégeket. A 72. percben Takács kapta a labdát 13 méterre a Siófokiak kapujától; jó| lőtte el a kápu mellett, de ekkor még a jobb oldali kapufa mentett. A következő percben a 16-oson belülre betörő Muzsnay összeütközött az őt szerelő Záréval, majd a földre esett, és a játékvezető határozottan 11- est ítélt. A büntetőpontra letett labdának Székely futott neki és nagy erővel a kapu bal oldalába lőtte. 2-0. A 78. percben a csereként beállt Vajda remekül hozta magát helyzetbe, de Keszeg a 11-es ponton az utolsó pillanatban szerelni tudta. A 79. percben az előre húzódó László jó kényszerítőzés után tette vissza a labdát Sallói elé, aki 18 méterről laposan a bal alsó sarokba küldte. 3-0. A 82. percben egy felszabadító rúgás után Páli kapta a labdát a bal oldalon; egy szép csellel elvitte Németh mellett, majd a kétségbeesetten kifutó kapus fölött nagy erővel, 13 méterről a léc alá bombázott. 3-1. A mérkőzésen — végig szakadó esőben — hatalmas küzdelem alakult ki. Ebben a küzdelemben egyértelmű fölényt a Videoton csak Szabó kiállítása után tudta kiharcolni. A két gyors góllal tulajdonképpen el is döntötte a mérkőzés sorsát. A Bányász nagyon jól küzdött, de hátrányát nem tudta ledolgozni. Jók: Németh, Muzsnay, Sallói, Takács illetve Zare, Zsadányi, Marozsán. Juhász Gyula Az NB I állása 1. Bp. Honvéd 14 10 2 2 23- 8 22 2. Váci Izzó 14 10 2 2 20-10 22 3. Ferencváros 14 9 2 3 29-8 20 4. Veszprém 14 6 6 2 15-12 18 5. Tatabánya 14 6 5 3 17-14 17 6. Pécsi MSC 14 7 1 6 14-12 15 7. MTK VM 14 5 4 5 17-18 14 8. Siófok 15 4 6 5 13-15 14 9. Vasas 14 5 2 7 19-23 12 10. Békéscsaba 14 5 2 7 15-19 12 11. Szeged 14 4 4 6 7-14 12 12. Rába ETO 14 4 3 7 19-20 11 13. Videoton-W. 14 4 3 7 17-21 11 14. Ú. Dózsa 14 4 2 8 17-24 10 15. Debrecen 13 2 4 7 7-14 8 16. Bp. Volán 14 3 11 14-31 6 Mától folytatás Lyonban Profi ökölvívó-szövetség alakul Magyarországon Futballada... MESTERRE LŐTT A MESTERLÖVÉSZ Habár a közvélemény érdeklődése elsősorban a Jugoszláviában zajló sakkcsapat-olimpia felé fordul, szombattól az érdeklődők megoszthatják figyelmüket Újvidék és Lyon között. A hét végén ugyanis a francia textilipari központban kezdődik a férfi világbajnoki döntő második felvonása. A két szovjet nemzetközi nagymester, a címvédő Garri Kaszparov (27) és a kihívó, AnatolijKarpov(39) az első „tucat” partit New Yorkban váltotta. Az első felvonás— cseppet sem meglepő módon — döntetlenül zárult, ugyanis 10 remi mellett mindketten egyszer-egyszer győztek, így a folytatás előtti állás 6:6. A Kaszparov—Karpov ösz- szecsapások históriája a sportág történelemkönyvében, vastag fejezetet tölthetne ki. Öt párosmérkőzésük során 132 játszmát váltottak egymással; ebből 97 ért véget pontosztozkodással, 18-szor Kaszparov, 17-szer pedig Karpov nyert. A mérkőző felek New Yorkból egyenesen Lyonba utaztak, hogy a két hét szünet alatt kipihenjék a fáradalmakat. A világ- bajnoki döntőnek először otthont adó francia városban hétfőn, szerdán és szombaton lesznek a játéknapok, a többin az esetleges függőjátszmákat fejezik be. A szakértők véleménye megoszlik az esélyeket illetően, bár a többség Kaszparo- vot tartja a „befutónak”, lévén, hogy az esetleges 12:12-es döntetlen is a címvédőnek kedvez. Az azonban bizonyos, hogy a legtöbben kiélezett, szoros küzdelmet várnak, és egyáltalán nem írják le Karpovot, akinek talán ez az utolsó lehetősége arra, hogy visszaszerezze az 1985-ben elvesztett trónját. Néhány nap múlva megalakul Budapesten a Magyar Profi Ökölvívók Szövetsége. Maga a tény nem meglepő, hiszen például a Szovjetunióban már február óta működik ilyen szervezet, mi több, már ellenszövetség is létrejött. A hazai profi ökölvívás születéséről azonban eléggé hiányosak az értesülések. Ezért kérdezte a jelen helyzetről, a célokról Csötönyi Sándort, az egyik szervezőt az MTI munkatársa. — Nem titokban szervezkedünk; megalakulásunk után azonnal színre lépünk és a sajtót is tájékoztatjuk munkánkról — mondta az ismert ökölvívószakember. — Fő feladatunknak tekintjük az ökölvívás presztízsének megmentését, a végleges perifériára kerülés megakadályozását. Magyar- országon már vannak profi ökölvívók, léteznek egyesületek is, de a legtöbbjük külföldi érdekeltség és működésükből a magyar sportnak semmilyen haszna sincs. Nem szeretnék a formálódó szövetség elnöksége helyett nyilatkozni, de az biztos: nyereségünket az ökölvívósportba kívánjuk visszaáramoltatni. Az új szövetség szeretné elkerülni az ellenséges viszonyt a Magyar Ökölvívó-szövetséggel, de a célok hasonlósága miatt alapos egyeztetésre lesz szükség a káros rivalizálás kivédése, az együttműködés megteremtése érdekében. A profik néhány héten belül nagy gálaesttel szeretnének bemutatkozni Budapesten és gőzerővel igyekeznek összefogni a magyar hivatásos ökölvívókat. Az érdekvédelmi munka mellett a menedzselés nagy részét is szeretnék átvenni a külföldiektől. A labdarúgás, mint tudjuk, csapatjáték, amely az egyéni megoldások kimeríthetetlen gazdagságát kínálja amatőr és profi szinten egyaránt. A játék története számon tart tehát híres kapusokat, ördöngős csele- zőket és mesterlövészeket. Az utóbbiak rendszerint tisztes öregkort érnek meg, eladják emlékirataikat az egyszeri nagy lövésekről, s aztán legendává válnak. Eddig többnyire ez történt. Minthogy ajáték nem, csak a világ változott, úgy tűnik, a mesterlövészek jelzik az irányt. Jegyezzük föl tehát az eddig ^nem hallott Bilal Chaabane ne- * vét, aki — mint a francia hírügynökség jelentette a libanoni fővárosból — a második félidő végén, egyetlen lövéssel leterítette edzőjét. Természetesen kapásból, méghozzá Kalasnyi- kov-géppisztollyal. A húszesztendős fiatalember korábban nem sokat mutathatott a pályán, ezért is száműzte a ki- spadra az edző és a szóban forgó meccsen egyetlen percre sem állította be. Ez annyira felbőszítette az ifjú csatárt, hogy a lefújás után a pálya közelében lévő őrhelyről géppisztolyt hozott és rendezte a nézeteltérést az edzővel. A történet azzal teljes, hogy a következő mérkőzés előtt a csapattársakból szervezett kivégzőosztag ka- lasnyikovjai tettek pontot pályafutásának végére. A játék egyébként, ahogy mondani szokták, tét nélküli volt Bejrútban. Z, ■ ■ ..............- — D unántúli Regionális Vízmüvek Alakuló Üzemigazgatósága Zr felvesz J Pénzügyi csoportvezetőt. Feltételek: pénzügyi és számviteli főiskola, vagy mérlegképes könyvelői tanfolyam. Ötéves szakmai gyakorlat. Számviteli csoportvezetőt. Feltételek: pénzügyi és számviteli főiskola, vagy mérlegképes könyvelői tanfolyam. Ötéves szakmai gyakorlat. Jelentkezni lehet: Dunántúli Regionális Vízművek 8600 Siófok, Tanácsház u. 7. munkaügyi osztály Varga Gyöngyi gazdasági vezető Telefon: (84)11-000/128 II Hé'* /• (108665) V> ■ - “ -r-ét . r-' -------------------------- V P ályázati hirdetmény Nagyatád város képviselő-testülete (7501 Nagyatád, Pf. 45.) pályázatot hirdet a Nagyatádi Kórház-Rendelőintézet ORVOS-IGAZGATÓI munkakörének betöltésére Bérezés a 16/1988. (IX. 5.) ÁBMH számú rendelkezés alapján. A pályázat feltételeit a 3/1990. (XI. 2.) NM-BM. számú együttes rendelettel módosított 1/1990. (Vili. 21.) NM-BM. együttes rendelet tartalmazza. A pályázat benyújtásának határideje: a megjelenést követő 10 napon belül, közvetlenül a polgármesterhez. Az állással kapcsolatos részletes felvilágosítást Varga Vince polgármestertől lehet kérni. Telefon: (83)12-832 Nagyatád város képviselő-testülete (108749) Gépjárműpark korszerűsítése miatt a PANNON-WOLF Építőipari Kft. PAIMNOJV I t mull ÉRíTŐI RARI KFT ÁRVERÉSRE BOCSÁTJA az alábbi használt gépjárműveit: Skoda tehergépkocsi + pótkocsi PRÁGA CKD. daru Barkas kisbusz 3 db Zárt UAZ 1 db Platós ARO (motorhibával) 1 db Az árverés időpontja: 1990. december 3. (hétfő) du. 13.00 órakor. Letéti díj: 10 000,— Ft. A fenti gépjárművek megtekinthetők a PANNON-WOLF KFT. kaposújlaki gyártótelepén.