Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-17 / 175. szám
1990. november 17., szombat SOMOGYI HÍRLAP 5 MŰHOLDTÖLTE, UNALOMMAL Szentágothai János közéletről és tudományról (Folytatás az 1. oldalról) — Ön nemcsak tudósként, hanem a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat országos szövetségének elnökeként is kapta a kaposvári meghívást. Egy olyan szervezet élén áll, amely viharos előzmények után választotta meg elnökéül, hiszen például elődei — dr. Ne- meskürty István elnök és dr. Benda Kálmán alelnök — viharos gyorsasággal lemondtak e posztról. Milyen megfontolásból vállalta mégis az elnökséget? Összezavarodott közélet — Kérem, meg kell mondanom utólag, hogy kicsit meggondolatlanul cselekedtem. Nem informálódtam kellőképpen, hogy milyen előzményei voltak a megválasztásomnak. Még medikus koromból emlékszem az iskolán kívüli népművelésre, mint mozgalomra. Már évtizedekkel ezelőtt megszoktam, hogy az anatómia tudományát népszerűsítő előadásokat tartok, amit megszerettem. Számomra ez azt jelentette, hogy a színvonalas felnőttoktatást az egyetem kapuin kívülre is vigyük. A TIT-től elriasztott, hogy a társadalomtudományi ismereteket marxista alapokon kellett magyarázni, így hitvalló keresztényként ebbe nem kapcsolódtam be, viszont atelevízió mindig felkért előadássorozatokra. Ez megnövelté a tudomány népszerűsítésének a lehetőségét. Úgy érzem tehát, hogy Magyarországon a természet- és társadalomtudományok—az agykutató e tudományok határán mozog — népszerűsítése alapvető dolog. Ezért vállaltam el az elnökséget, de nem számoltam azzal, hogy—a politikai élethez hasonlóan—itt is összezavarodott minden. A száz nap és... —Ha már említette: a politikai életünk nagyon kuszáit, mit gondol erről? — Azt hittük, hogy boldogok vagyunk, felszabadultunk, mert szabadon választott parlamentünk van és ott majd az emberek ésszerűen viselkednek. Más demokratikus országokban is éles hangot használnak a képviselők, de nem elvadult, nem egymás kölcsönös minősítge- tése, mindenféle rossz szándék feltételezése a jellemző. Antall József a barátom — ezért is vállalkoztam a parlamenti képviselőségre —, de ez a 100 napos időkérés ilyen formában szerencsétlen dolog volt. Nálunk 100 nap után csak a bajok, a jéghegy csúcsa tudott megmutatkozni. A szándék nyilván az volt, hogy — amíg a kormány megszilárdul — jóhiszeműséget és jószándékot kell feltételezni a kormány működéséről. Utólag azonban könnyű okosnak lenni. Hasonló típusú hibát akármilyen kormány elkövetett volna. A száz nap emlegetése helyett minden reggel, délben és este el kellett volna mondani a híres Churcill-té\e triászt: „nem tudok mást ígérni, mint munkát, könnyeket és vért”. Magyarul — azért remélve, hogy vér nem folyik, hiszen a magyar nép érettebb és higgadtabb ennél — véres verejtéket nyugodtan lehetett volna emlegetni. Az egyik újság kiválóan figyelte meg: ma Magyarországon ügyeskedők és nem vállalkozók vannak. Országunk egyike a világ legszegényebb országainak, a leggazdagabb polgárokkal. Elég a Grósz-féle bevásárlási évre gondolni: több millió dollár került külföldre, amit értelmes kormányintézkedéssel elkerülhettünk volna. Jó a rosszban —A jelenlegi parlament munkastílusát számos kritika érte, nem beszélve több, prominens képviselő által megengedett hangnemről. Önnek mi a véleménye erről, egyáltalán milyennek értékeli a parlament eddigi munkáját? — A benzinválság jót tett nekünk. Tapasztalatom szerint e sokk óta a parlament egészen más hangon tárgyal. A felesleges személyeskedések helyett a kínkeserves törvényalkotási munkára került a hangsúly. Tehát, ha ez ilyen eredménnyel járt, okkal feltételezhetjük: több ilyen trauma után ésszerűbben fognak viselkedni az emberek. Az események nem váltak a pártok javára sem, mindenki tanulhatott ebből. A helyhatósági választásokon megjelentek számának csökkenése is jelzés volt. Viszont most egy újabb parlamenti választás katasztrófába fulladt volna, tehát a márciusi eredményekből kell élnünk. A részvételi arány miatt az még szerencsés időszak volt. Igaz, most sokan már bánják, hogy erre vagy arra szavaztak. A legközelebb majd higgadtabban, esetleg más pártokra adják a voksukat... Kell a legitim baloldal —Sajnálom, hogy nincs valódi, legitim baloldal, mert komoly demokráciához az is kell. A legnagyobb csalódás számomra a szociáldemokrata párt. És az— én ezt nem tenném —, hogy erős kritikát kapnak a reformkommunisták, akiknek én sokkal több elismerést nyújtanék azért, amit csináltak. Hiszen sokat kockáztattak, elsősorban Pozsgay Imre. Az az érzésem tehát, hogy igenis baloldali pártra szükség van, olyanra, mint például a német szociáldemokrata párt középmezeje. Előbb- utóbb azonban tisztulni fognak a frontok és az, hogy kik azok az emberek, akiknek ideáik, ötleteik, elképzeléseik vannak és kik azok, akik hangoskodnak. Tagadhatatlan például, hogy a parlamentben az ész nagyobbik része az SZDSZ-ben van. Véleményem szerint a Fidesz parlamenti képviseletére a rendkívül jól felkészültség a jellemző. Helyenként élesek. Nem volt például túl finom, amikor dr. Orbán Viktor azt mondta, a benzináremelés kapcsán a kormánynak, hogy „hazudott”, de ezt nagyon nehéz másképp kifejezni magyarul. Kérem, a politikában tényleg szoktak hazudni. Szimpatizálok a kormánnyal — Továbbra is élvezi az ön bizalmát Antall József kormánya? — Igen, szimpatizálok a kormánnyal abban az értelemben, hogy néhány tagjában garanciát látok a kibontakozásra. En most utólag is úgy gondolom: talán jobb lett volna már áprilisban az ország megmentésére nagyobb koalíciót létrehozni. Én nem politikus, hanem tudós vagyok, aki az akadémiai tudománypolitikából kerültem be — először 1985-ben — a parlamentbe. A bős—nagymarosi katasztrófapolitikával kapcsolatos felszólalásaimmal profilíroztam magamat. Ebben a dologban egyébként már az egykori MSZMP politikai bizottsági ülésén meghívottként is azt mondtam: szónoki túlzással egy fél Erdély elvesztésével egyensúlyú melléfogás Bős— Nagymaros felépítése. Ez 1983-ban volt, de sajnos nem változtatott a terveken. Az építkezést mégis akkor kezdték Fotó: Király J. Béla csak el — 1988-ban —, amikor már nem voltam az akadémia elnöke, amely — bár a politikai viszonyok miatt nem a nyilvánosság előtt — akkoriban is ellenezte a vízlépcső felépítését. Csak azért is bizakodva — Milyennek értékeli a magyar tudomány jelenét? —A magyar tudományos élet krízisben van, mint minden más. Elsősorban azért, mert a fiatal erők külföldön dolgoznak. Az én munkatársaimnak is több mint a fele Amerikában kutat. Sajnos a legjobbak hosszú éveken keresztül dolgoznak külföldön, sőt többszöri szerződéshosszabbítás és kinttartózkodás után állampolgárságot is kaphatnak. Ez az igazi veszteség számunkra, pedig nekünk óriási tehetségpotenciálunk van. Ebben a gazdasági helyzetben nehezen oldható fel ez a probléma. Talán úgy, hogy nekünk jó állásokat kell fenntartanunk azoknak a tehetséges kutatóinknak, akik hajlandók visz- szajönni egyben biztosítani nekik a lehetőséget a külföldi kutatómunkára is. Összességében optimista vagyok, mert népünk tehetségét rendkívülinek tartom. Ha nem következik be kezelhetetlen társadalmi káosz — és ennek nem szabad bekövetkeznie — akkor előbb-utóbb javulni fognak a körülményeink. Optimizmusomat igyekszem megőrizni. — Köszönöm a véleményét. Varga Zsolt A videomániával csaknem egyidős nálunka műholdimádat is. Terjed, mint a spanyolnátha. Gombamódra szaporodnak háztetőinken a parabolaantennák, pörögnek a villanyórák, hirdetve a világnak, van már mit néznünk nekünk is. Arra, amire igazán jó volna, — nyelvgyakorlásra — egyelőre még csak kevesen használ(hat)ják. A többség, az olyan „mezei” fogyasztó, mint jómagam, nem igazán érti, mit beszélnek a tévéjében. Kapcsolgatunk csak ide-oda, s akkor vagyunk boldogok, ha valamelyik csatornán végre reklámot találunk. Azokban szeretünk gyönyörködni leginkább. Ebből legalább értünk valamennyit. Mivel nem ismerjük a nyelvet, fokozottan várjuk a történést, az akciót, a látványosat, s ezt legtöményebben a reklámokban találjuk meg. Nemrég egy társaságban ismerőseim legfőbb témája az volt, ki melyik reklámot szereti. A filmeket is egyre inkább így osztályozzuk: jó film az, amelyikben sok a cselekvés, kevés a beszéd. Ha épp nem üldöznek valakit, nincs verekedés, nincs feszültség (ha úgy tetszik: sok a szöveg) — már át is kapcsolunk II. János Pál kimondta a — boldogító? boldogtalanító? — nemet. A papok továbbra sem nősülhetnek. Roma locuta. Róma döntött. A Panorama című olasz hetilap azonban kíváncsi volt arra, hogy mi az olaszok véleménye: nősüljenek-e, vagy inkább ne? „A megkérdezettek döntő többsége nagyon reális szemléletű: egy nős pap sem jobb, sem rosszabb nem lenne; az ember ugyanaz, akár pap, akár nem pap,” A statisztika szerint a hívők 53,5, az összes megkérdezett 61,7 százaléka egyetértene a papok nősülésével. íme néhány indokolt vélemény az igen és a nem táborából. „Az Isten féltékeny szerető. A hivatás pedig oly fontos" hogy elképzelhetetlen lenne ezt a családdal megosztani. De én azért tudnék papot szeretni” (Egy 40 éves asszony.) „Helyénvaló, hogy megnősüljenek. Egyrészt többen is választanák a hivatást, másrészt jobban megértenének bennünket. A gyóntatószék is kevésbé lenne zavarba ejtő. A mai problémák főleg akkor keletkeznek, ha a nőtlen papokkal a születésszaa következő adóra. Az ilyen szemléletű tévézés sajnos egyre jobban átragad már a gyerekeinkre is, s ez bizony amellett, hogy a tévé sok szempontból egyébként is káros, megadja a végső lökést utódaink igénytelenné, érzelemszegénnyé válásához, hogy ne mondjam, elbu- tulásához. A műhold sugározta filmek többsége ráadásul unalmas, s — főleg a sorozatok — bárgyú és kezdetleges kivitelezésű. Az amerikai reklámokban több a fantázia, mint a filmjeik nagy többségében. Annek ellenére, hogy még mindig elég drága, s rengeteg időt is fölemészt, mégis, miért vevők minderre az emberek? (Mert vevők, hiszen hallottam már olyan faluról is, ahol még rendes út sem volt mindenhol, de parabolaantennát már vettek.) Nos, fogalmam sincs. Én mindenesetre egy idő óta kifejezetten rosszul bírom, ha — akárcsak rövid időre is — kuka- ságra kárhoztat egy ilyen égi adó, családom valamely tagja jóvoltából. Ilyenkor igyekszem időben kimenekülni a szobából, mert műsor közben megszökni már nem lehet. N. L. bályozásról beszélünk.” (Egy fodrásznő.) „Jóllehet a papi nőtlenség rendkívül nagyjelentőségű, nem vagyunk ellene. Jobb egy nős pap, mint egy nős ember, aki már nem pap.” (Orvosházaspár véleménye.) „Házasodjanak csak ők is, mint a többi ember. És ugyanúgy, mint a többiek, felszarvazhatják a feleségüket.” (Egy háziasszony) „Honnan vennék a pénzt a család eltartásához? Könyörgöm, már eddig is nem kért eleget az Egyház?” (Egy kereskedő) „Én nem bíznám a titkaimat hozzám hasonló emberre” (Piaci eladó) „A házasság közelebb vinné őket a valósághoz. Szinte hihetetlen, hogy szerelemről, pár- kapcsolatokról beszélnek anélkül, hogy bármit is tudnának róla... Az Egyház óvatosságából tartja a cölibátust. Ezzel fölemelte a papot, de el is távolította Isten népétől. A házasság viszont közelebb hozná.” (Szociológus szövege) Arra a kérdésre, hogy férjhez menne-e paphoz, a megkérdezettek 47,2 százaléka mondta: nem. A vallásos nők esetében ugyanez 55,6 százalék. Reverenda és szoknya Faragások és b 'órdíszmunkák A népművészet két ismert ifjú mestere, Gosztonyi Zoltán és Orbán Géza mutatkozik be csütörtöktől Kaposváron, a városi művelődési központ emeleti galériájában. — Tárgyaimat a mának készítem a mindennapok megszépítésére — vallja Gosztonyi Zoltán faragó népművész. Munkásságának reprezentatív alkotásait tekintheti meg a látogató. A pásztorművészet széles skáláján jeleskedik a hagyományápoló ifjú népművész. Rühzsírtartónak készült csontfaragása a múltat idézi, mellette a hasonló anyagú ceruzatartó, fűszertartó láttán föl sem tűnik, hogy napjaink igényét igyekszik szolgálni. Helyesen ismerte föl, hogy eleink gazdag képzelete, díszítőművészete megtermékenyítő hatással lehet napjaink tárgy- kultúrájára is. Nemcsak csontfaragásai bizonyítják tehetségét, hanem fafaragásai és kar- colozott, spanyolozott egyéb munkái is. Csont övcsatjait akár divatosnak is mondhatjuk. Orbán Géza bőrdíszmunkái rokonszemléletet tükröznek a faragóéval. Díszes lószerszámai mellett felfedezhetjük alkotó képzeletének újító törekvéseként azokat a kanalasbábokat is, amelyek bőrből és filcből készültek. Remeklése az a bet- lehemes, amely munkásságának kiemelkedő darabja. A kiállítás december 5-ig tekinthető meg a Kiliánban. h. B.
