Somogyi Hírlap, 1990. november (1. évfolyam, 161-186. szám)
1990-11-15 / 173. szám
1990. november 15., csütörtök SOMOGYI HÍRLAP 5 Lázár Kati és Jordán Tamás: Vitákkal tanítani Örvendetesen szaporodnak a magyar színházi életben azok az előadások, amelyeket színészek rendeznek. Tudjuk, hogy a korábbi évtizedekben sem a rendezni vágyó színészek tehettek arról, kevés darab került színész-rendezői „irányítással” a közönség elé. Talán elég, ha Latinovits Zoltán vagy Darvas Iván példájára gondolunk, akik hiába bizonyították rendezői tehetségüket is, alig •kaptak lehetőséget. Kaposvár már akkoriban is előrébb járt, miközben a fővárosban még sorra követelte e harc áldozatait... Kaposváron, különösen az utóbbi években, arrattak a Csiky Gergely Színházban hangos közönségsikert vagy csendes, de annál becsesebb szakmai elismerést a rendezőként bemutatkozó színészek produkciói. Ezenkívül megalakultak a Színház és Filmművészeti Főiskola monopolhelyzetét gyengítő budapesti színitanodák, ahol több kaposvári színész vállalta a mesterség oktatását. Fiataloknak, akik közül sok-sok ígéretes tehetség kerülhet majd a pályára, akiknek e tanodák nélkül talán sohasem volna lehetősége a pálya közelébe kerülni. Lázár Kati és Jordán Tamás is azok közé tartozik, akik több darabot rendeztek már. Erről vallva Jordán Tamás feltette magának a kérdést: „Miért szeretnék rendezni és ezzel összefüggésben tanítani?” Úgy gondolom, nagyon fontos dolgot fogalmazott meg, amikor azt mondta: — Áttekinthetem azt az utat, ami azokra vár, akik most kezdik el a pályát. Rögös utam arra volt jó, hogy számot vethessek azzal, amit már bejártam, látva azokat a veszélyeket, amelyeket fölösleges megkísérteni a fiataloknak. Túl azon, hogy működik bennem a pedagógiai érzék, azt hiszem, tudok bánni a fiatalokkal, és olyan egyéniség vagyok, akire rá mernek bízni egy-két évet az életükből. A személyiséggel lehet átadni a tudást, ami több mint maga a tantárgy. Arra a „szemtelenségre” is vetemedem, hogy azt mondjam: legjobban azt tudom tanítani, amit én magam kevésbé tudok, hiszen ez állandó önképzésemet igényli. Akit oktatunk azt személyiséggé kell nevelni. Hogy lesz-e valamikor ebből — a rendezésen túl — színitanoda? — ehhez elsősorban helyiség kellene — feleli Lázár Kati. — Manapság, ha például Pesten lenne a tanoda, több millió forintba kerülne, ezért erről letettünk. Persze, nem a főváros a lényeg ebben, de mégiscsak olyan hely kell, ahová sokfelől érkezhetnek hozzánk fiatalok. Lázár Kati a magyar színészképzés helyzetéről is szólt. Bizonyára igaza van abban — és ezt több kaposvári színészi pálya is igazolja —, hogy sok tehetséges fiatal maradt a főiskola kapuin kívül. így hát öt éve foglalkoztatja őket a tanodaalapítás, ahol együtt játszanának a fiatalokkal, hiszen ez műhelymunka. Eddig — rendezéseik során is — igazolódott ez a módszer. Lázár Kati és Jordán Tamás törekvései a kaposvári színpadon megvalósultak. Bebizonyosodott igazságuk. Kár, hogy helyiség és pénz híján egyelőre nincs saját tanodájuk. Pedig a fiatalokért megérné... Varga Zsolt Testközelben Az emberi faj útikalauza „ Valamennyi emberi test feltűnően hasonlít egymásra, ugyanúgy, mint tulajdonképpen az egyes emberi személyiségek is. Az eltérések mindkettőben természetesen csodálatra méltóak, de csekélyek a hasonlatosságokhoz képest, s ezt bárki gyorsan fölfedezheti, ha tárgyilagos, elfogulatlan szemmel utazza körbe a világot”. (Desmond Morris) Csodás albummal rukkolt elő a Gondolat Kiadó. Desmond Morris öt évvel ezelőtt megjelent Bodywatching. A Fied Guide to the Human Species című művét Demeter Mária, Kállay Erzsébet, László János, Siklai István és Veszprémi Éva fordításában kiadta magyarul. A szerző a cambridge-i egyetem antropológusa, több könyvével aratott már világsikert. E mostani kötetnek is megvan az esélye a népszerűségre, hiszen a fekete-fehér és színes felvételekkel gazdagon illusztrált mű szaknyelven, ám közérthető stílusban íródott. Desmond Morris az elfogulatlan etológus, viselkedéstudós könyve olyan kalauz, amely az emberi test tájaira vezet el bennünket. Úgy, hogy mindent elmesél erről a 208 darab csontból, több mint 600 izomból, 4—6 liternyi vérből és másfél négyzetméternyi bőrből álló, lüktető szervezetről, amelyet „levittünk már az óceánok fenekére és föl a Holdra is. Ez az az állat, amely feltalálta a nyelvet, a képzőművészetet a tudományt, a sportot, az építészetet, a politikát és a vallást. Meghódította a világot, de még akár el is pusztíthatja elbizakodottságában”. A Testközelben című kötetnek egyetlen célja van: bemutatni az embereket. Nemre, életkorra, bőrszínre való tekintet nélkül. Minél többet elmondani e máig legtökéletesebb alkotásról. S hogy mindez miként lehetséges? Egyszerű a válasz: feltárni a titkokat a fejtől a talpig, s minél részletesebben. Ám ahhoz, hogy új megvilágításban vegyük szemügyre az emberi testet, el kell fogadnunk azt az analitikus megközelítési módot, amellyel Moris lépésről lépésre vezet bennünket a testünk „tájaira”. Mindezt úgy teszi, mint ahogy a turista fedezi föl magának egy-egy ország rejtelmeit, egzotikumot ígérve kalauzol el bennünket a különböző testrészekre. Megtudjuk, hogy a kopaszság elrejtésének sokféle változatát kieszelték már a férfiak, s a fejhez emelt kéz tudat alatti üzenet. De fény derül arra is, hogy az anyaméhben mindany- nyiunknak „ferde szeme” van, ami születésünk után csak a keleti embereknél marad meg. Osztjuk azt a véleményt, hogy: igazán szép orr aligha létezik, s figyelemre méltó az emberi fül egyedisége és erotikus cimpá- ja. No és azt a megállapítást, miszerint „a kéz a gondolat pengéje". Á testben lefelé haladva premier plánba kerül a mellkas, a mell, a has, a köldök, és természetesen a nemi szervekről is szó esik. Olvashatunk a lábról, mint a szexualitás és az erő szimbólumáról, és az is kiderül, hogy egy átlagos élet alatt több mint 10 milliót lépünk. Külön figyelmet érdemel a könyv mintegy 200 alkotótól és ügynökségtől származó képanyaga, amellyel jól sáfárkodott a szerző-szerkesztő. A több száz felvétel szinte mindegyike igazi művészfotó, s rájuk csodálkozva soha nem érezzük át, hogy a szövegnek alá lennének rendelve. Az emberi faj útikalauzában a kép és,szöveg egysége kiemelkedő. Élmény és érték mindkettő. Lőrincz Sándor SOMOGY KULTURÁLIS FOLYÓIRAT Születésnapi köszöntő áll a György. (Elveszett) talizmánok Somogy kulturális folyóirat leg- című költeménye érzékletes újabb számának az élén. Hét- portré a költőről. A versből álljon ven éve született Somlyó itt néhány sor: A vénségesvén Csen-Pan-tin szemem előtt festett sárga krizantémja helyre rátitkolta ideogrammjaival az én nevemet is — ki fogja valaha még kibetűzni? Babits Ösz- szes verseinek kékfedelű nagy Atheneum-kiadása 1940- ben zöld tintával beírt dedikációjával. Anyám ezüsttálcája, mely szintén fennakadt a válás undok légyfogójának ragacsán. A barnacsíkos gyapjútakaró amelyet együtt vettünk a cuarnavacai piacon, de amely az én kopott díványomat burkolta exotikus álmaimban a régi lakásban... Bemutató előtt Az élet álom Az életrajzi ihletésű költemény Somlyó családi és irodalmi indíttatásának hű tükre. Babits említéseként a klasszikus elődök sorában nem véletlen. Somlyó költészetében számos, a poéta doktuséval rokon vonás fedezhető föl. Az elmúlt évtizedek emlékeit villantja föl Fodor András a „Hazavivő utak, esték Somlyó Györggyel” című naplótöredékében. A balatonszárszói József Attila versmondóverseny különös hangulatát idézi föl az 1968-as naplórészlet. A kaposvári Csokonai-ünnepség is, 1973-ban a följegyzők sorába került, és természetesen a szülőfalu, Balatonboglár. Mindennek Somlyó György áll a középpontjában. A bogiári városavatót így idézi vissza Fodor: — Sikerült úgy intézni, hogy az írószövetség gépkocsiján kísérhessem a város szülöttét. Sofőrünk az A-s Mercedesek nyomán könnyen megtalálja, hová kell mennünk. A protokoll-gyűldében Kleno- vics megyei párttitkár még a szemüvegem szárát is megcsókolja, de a díszvendég Czi- nege Lajos elé nem vezet bennünket. (Hálistennek!) Az ünnepélyes Himnusz után máris bejelentik Somlyót, aki Urbs, urbis címmel ódái lendületű, alkaios- zi strófákban írt, hosszú költeményt olvas föl. Különösen szép, hitelesen pátoszos a vers vége, s tetszik a modern szavakkal való játékosság is. Czi- negéről ömlik az izzadság, míg terjedelmes szövegét fölolvassa. „Pomogáts Béla irodalom- történész Somlyó példaképét rajzolja meg tanulmányában: — Somlyó György apai örökségként Somlyó Zoltántól kapta a költői hivatást és a költői kifejezés hajlamát. A mesterségre gyerekkorától készült, Vallomás a költészetről című írásában így beszélt: »Én alig tudok életemnek olyan homályos mélyére visszanyúlni, amikor nem sejtettem, sőt nem véltem volna tudni — ha mást nem, hát azt, hogy verseket fogok írni, hogy verseket kell írnom. S ez nemcsak pályaválasztásomat határozta meg, már jóval a pályaválasztás szokott korszakát megelőzve: a választott pálya belső problematikáját, legrejtettebb formai és tartalmi indítékait is sokban meghatározta máig tartó érvénnyel« — írja az irodalomtörténész Somlyót idézve. Megszólal a folyóirat hasábjain Kutasi Sándor is, aki 1956 őszének kaposvári emlékeit idézi föl. Kiss Gábor a mozdonyvezető kálváriáját jegyezte le. Pályaképet rajzol föl dolgozatában Bakonyi István is: Csoóri Sándor költészetét elemzi. A szerkesztőnek gondolnia kellett volna arra is, hogy legalább egy Csoóri verset is bemutat, természetesen nem pusztán az illusztráció kedvéért. Hasznos olvasmányul szolgálhat T. Mérey Klára dolgozata az új önkormányzatok tagjainak is: Kötcse száz évvel ezelőtti önkormányzatával ismerkedhetnek meg. Horányi Barna Jékely Zoltán kitűnő fordításában ismerheti a magyar olvasó Pedro Calderon de la Barca Az élet álom című drámáját, aminek színre vitelére eddig kevés rendező vállalkozott a mű sajátos nyelvezete miatt. Babarczy László oly mértékben „igazította át” a darabot,—amit pénteken mutat be a kaposvári Csiky Gergely Színház,— hogy annak filizófiai mélységű mondanivalója átsüssön az előadáson. A drámatörténet egyik legkiemelkedőbb hősének, az álom és a valóság mezsgyéjén hányódó lengyel királyfinak Segis- mundóval — Hamlet vagy Faust rokonalakjával — találkozunk a politikai cselvetések hű ábrázolásában. Az élet álom Fotó: Lang Róbert — mondja Pedro Calderon spanyol író, aki 1631-től 1635-ig dolgozott eme remekművén. Vajon milyen álomról ír? Hiszen van jó és rossz álom. Segis- mundóé lidérces... A rendezőt a főpróba szünetében kérdeztük: — Jékely Zoltán fordítása remekmű. Ám azon igyekeztem, hogy megtartva a nagy ívű verses monológokat, a próza nyelvére ültessem át a darabot a közérthetőségért. A legfőbb gondot az okozta számomra, hogy az előadás egységét — a versezetek és a próza kapcsolatát— megteremtsem. — A spanyol barokk kultúra kiemelkedő alkotásának értelmezésében segítheti a nézőt, miként engem is, hogy az elmúlt évtizedek történelmi eseményeire asszociálhatunk. — Az eredeti mű is ezt sugallja. Természetesen szándékom volt, hogy ezt is úgy bontsam ki, a néző a saját élettapasztalataival is hozzájárulhasson a drámatörténetéhez, mondanivalójának megértéséhez. — Eszembe jutottak a koncepciós perek, a politika sokszor életet, életeket követelő gáncsoskodásai, kegyetlenségei. — Régi tapasztalatok ezek. Az élet álom előadásán együtt gondolhatunk ezekre a szerzővel, Pedro Calderonnal, aki csaknem háromszáz éve vetette papírra remekművét. — A szereplők sorában különösen sok a fiatal. — Dánffy Sándor, Lukáts An- dormellett valóban sok új arccal találkozhat a néző. Sztarenki Pál, a főszereplő ugyan ismert a kaposvári közönség előtt, ám pályájának eddigi legnagyobb feladatát kapta. Varjú Olgavisz- szaszerződött a Csiky Gergely Színházba, ő szintén jelentős szerepet játszik. Lipics Zsoltot emelném ki a gárdából, Clarint, az apródot formálja meg. A főpróbán nemcsak a darab mondanivalója, az előadás fogott meg, hanem Khell Zsolt díszlete is. Bemutató: pénteken. Képünkön: Lukáts Andor és Sztarenki Pál. Horányi Barna
