Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)
1990-10-21 / 153. szám
1990. október 21vasárnap SOMOGYI HÍRLAP 3 ÖSSZEGEZÉS A BALATONI NYÁRRÓL Szegényedő gazdaságunk Magas árak, alacsony színvonal Ismét elmúlt egy nyár. S mi élményekben gazdagabban, ám elvékonyodott pénztárcával tértünk vissza a nyaralásból, a hétköznapokhoz. A családi, baráti körben eltöltött napokon többnyire nem garasoskodtunk, még akkor sem, ha tudtuk: sok zsíroskenyér lesz majd ennek a „böjtje” az ősszel. A túlköltekezés jó magyar szokása, a nagyvonalúságra való hajlamunk szinte csábította a kereskedelemben és vendéglátásban dolgozók egy részét arra, hogy ott verjenek át bennünket, ahol csak tudnak. (Tisztelet a kivételnek!) Nyalatcsalás Mert ugyan ki kezd el cirku- szolni néhány gramm fagyi miatt, ha már nagy nehezen kivárta a sorát és végre belenyalhat a hideg krémbe? Pedig kevesebbet mértek mindenhol az előírásos adagnál. (Legalábbis ott, ahol ezt ellenőrizték, ez volt a tapasztalat.) Volt, ahol a kelleténél többet mértek, mégsem egészen szabályosan. Ilyen például az az étterem, ahová akár a gyakorlott háziasszonyok is elmehetnének némi továbbképzésre... Ott ugyanis egyetlen fazékból „négyféle” levest tálaltak föl, (természetesen más-más árakon) a kedves vendégeknek. A hely azért nem lényeges, mert az eset nem egyedi, — akkor éppen ott jártak az ellenőrök, s nem máshol. Hogy lejárt szavatosságú termékeket is árusítottak az üzletekben, és hogy nemegyszer többet ütöttek be a pénztárgépekbe, mint amennyibe az áru amúgy került volna, szintén nem ritkán fordult elő. Mint ahogy az sem, hogy példaértékűnek aligha nevezhető egyetértésre j utottak a kereskedők és a vendéglátósok az árak indokolatlan, sőt szemérmetlen emelésében. (Véleményemen nem változtat annak a ténye sem, hogy ezen a nyáron sokszorosára nőttek a helypénzek, a területfoglalási és a bérleti díjak.) Mi, mibe kerül? Tapasztalhattuk, milyenek voltak az árak a balatoni üzletekben és a zöldségesstandokon. (30—40 százalékkal drágább volt a piac, mint a fővárosban.) Nincs már jelentősége a vendéglátóhelyek osztályba sorolásának sem, mert sokszor a strand büfékocsijában többe került egy üveg akármi, mint egy másodosztályú helyen. Egy kiló bélszínért — a szerencsésebbek, akik egyáltalán hozzájuthattak — potom 850 forintot fizettek. Mi ez ahhoz képest, amennyibe a kizárólag ínyenceknek kínált harcsa és fogas került! E nemes „zsákmányokat” kilónként kétezer forintért úsztathattuk meg fürdőkádunkban. (Az enyémben — ha telt volna rá—még most is ott lubickolnának és még életbiztosítást is kötöttem volna rájuk.) Szóval, szegényebbek lettünk, ám mégis ragaszkodtunk a szokásainkhoz. Mert mi mással is magyarázhatnánk, hogy a drágaság, a bennünket, vásárlókat, vendégeket ért sérelmek ellenére majd agyontapostuk egymást, úgy tülekedtünk sze- retet-szidott magyar tengerünkhöz. Pedig nem sok javulásról adhatunk számot. Az infrastruktúra alig fejlődött, kevés a nyilvános telefon és annak harmada is folyton rossz. Az üzletek állapota évről évre romlik, míg az árak soha nem látott mértékben emelkednek. Volt, ami jó volt Azért voltak az ellenőröknek jó tapasztalatai is. Nem volt például hiány tőkehúsból, s volt mindig tej, kenyér és péksütemény. Hogy ezekből az olcsóbb többnyire nem volt kapható? Nem lehet minden tökéletes. És ami fontos: sörben sem volt hiány. Amúgy persze nagyon jól éreztük magunkat. Elmondhatjuk, hogy nekünk még erre is tellett. Pénzzel és türelemmel is bírtuk még ezt a nyarat. S ez azért mégiscsak valami... Nagy Zsóka Küszöb a kikötőben Kapcsolat Plocséval Kopházi Ferencné ezúttal nem Gyékényesre, az ország második legnagyobb fogadóállomására utazott. Jóllehet, ez szinte mindennapos munkahelye, hiszen a megyei növényvédő állomáshoz tartozik ez a jelentős határ be- és kilépő. Kopházi Ferencnét az ez évben alakult Gabonakereskedelmi Kft. arra kérte meg, hogy a szükséges vizsgálatokat a nagy fogadóállomáson, a jugoszláviai tengeri kikötőben végezze el. — A gazdaságosságra törekvés egyik megnyilvánulása volt ez — mondja. — A kereskedelmi vállalatok kezdik felismerni, hogy ésszerűbb, jobb, — maradva a mi példánknál —, ha odaviszik a növény-egészség- ügyist, ahol nagyban, a „küszöbön” minősíthető, átvehető az áru. A Gabonakereskedelmi Kft.- nek ez a mostani volt az első lépése. Brazíliából egy bolgár hajóval, tizenháromezer tonna pelletált (feldolgozott) szója érkezett. — Plocse kikötőjébe — mondja Kopháziné — amely éppen azon a napon kapta visz- sza ezt a régi nevét. Mert addig Tito egyik munkatársáról Car- dejevo néven volt ismert. — Feltételezem, hogy élményt jelentett a személyes részvétel egy ilyen ünnepségen. — A nagyobb élmény inkább az, hogy jugoszláv növényvé- dőssel közösen mi voltunk az elsők, akik a hajóra léptünk és láthattuk az árut. A kettes, a négyes, a hatos és a hetes rakodótér szállítmánya irányult Magyarországra. Ott fényképezni nem lehet, Kopháziné prospektust mutat, milyen volt a hajó, a rakodótér. — Úgy van ám ez — jegyzi meg közben —, hogy a növé- nyes szív kétszer örül! Akkor is, amikor nem talál semmi egészségügyi problémát és akkor is, amikor igen. — Plocséban melyik öröm jutott a szívnek? — Nem találtunk semmit! — Ha találtak volna? — A jugoszláv partnerek rendkívül készségesek. Kaptam volna laboratóriumot a vizsgálatok elvégzéséhez, kaptunk Plocse kikötője volna lehetőséget a fertőtleníté- si eljárások elvégzéséhez. Erre nem került sor. — Mi az előnye annak, hogy nem a magyar határon, hanem már ott, a kikötőben végzik el a vizsgálatokat? — Először is így nagy tömegben, egy tengeri út után jobban, könnyebben felismerhetőek a kártevők. Ha baj van, egyszerűbben lehet ártalmatlanítani őket, mintha ezt a gondot vagononként fedezné föl az ember a magyar határon. Ugyanis — a kikötői vizsgálat ellenére — azért a magyar határon is ellenőrzik a termékeket. De ez lényeges kontroll! A másik előny — vagy ha úgy tetszik, fontos tény a jövőre nézve —, hogy a Gabonakereskedelmi Kft. személyes tapasztalatokat szerezhetett arról, hogy milyenek itt a fogadási viszonyok. A tárolótól a vagonokig milyen a növény- egészségügy higiéniája, milyen a megbízhatóság, a pontosság. A Gabonakereskedelmi Kft. a plocsei kikötőben jó tapasztalatokat szerzett. Előfordulhat, hogy ezzel a kikötővel köt majd szerződést és ide érkeznek majd meg a további szállítmányok novemberben és a jövőben. — Lehet, hogy Gyékényesen ismét találkozni fog a „küszöbön” már minősített, vizsgált szójával? — Nem! — mondja Kopháziné. — Ez a szállítmány Kelebiá- nál lép be az országba, és egyenesen megy a takarmánykeverő üzemekbe. Biztos vagyok abban, hogy gyorsan és gond nélkül. Vörös Márta Fotó: Lang Róbert Emlékeim 1956 őszéről Miénk a város, miénk az utca... Október végén már bizonyossá vált, hogy ami volt, nem folytatható tovább. A párthatalom ugyan megpróbált gátat vetni az eseményeknek; házkutatásokkal, letartóztatásokkal és más zaklatásokkal keserítette meg a város „másképp” gondolkodó lakosainak életét. Kis lépések A kissé borússá vált őszi időben én — a Zrínyi Kör megbízásából — napjaim nagy részét a pártbizottság székházában töltöttem, mert szükségessé vált a „kis lépések” politikája szerinti alkudozás. Például lapengedély kérése, gyűlés megtartásának engedélyezése stb... Mindez akkor még egy minden hatalommal felruházott pártbizottsági végrehajtó bizottságra tartozott. A lapengedélyezést, október 22-én megkaptuk — szóban — papírt és nyomdai lehetőséget azonban nem adtak. Megbízottunk még e napon Balatonfűzfőre utazott a papírgyárba, és sikerrel járt. A nyomdászokkal pedig megállapodtunk, hogy műszak végeztével — és ingyen — elkészítik a lapot, amely végül is a Fáklya nevet kapta. 1956. október 23-án az első példány összeállításán dolgoztunk. Telexen állandóan jöttek a pesti hírek: a diákság felvonulását tiltó, majd engedélyező utasítás, a Gerő-beszéd részletes kivonata, Piros belügyminiszter utasítása a fegyveres alakulatok részére. Néhány órával később (kb. 20 óra után) olyan hírek érkeztek, hogy egyre több a felvonuló a pesti utcákon, s a rádió épülete előtt gyülekeznek. Megérkezett a hír az első véres eseményről. Dönteni kellett! Úgy döntöttünk: az eseményekről gyorsan nyílt és pontos tájékoztatást adunk. Ez új volt a korábbi hírszolgáltatáshoz képest. A Fáklya A lap munkatársai közül néhányan a nyomdában (a szomszédságban volt) intézkedtek a lap azonnal kiadásával kapcsolatban. Egy másik csoport (Kunszabó Ferenc és az én vezetésemmel) a színházba ment; félbeszakítottuk az előadást és az igazgatói páholyból szóltunk a nézőkhöz. A színház főrendezője, Sarlós Gábor(főiskolai társam) segített ebben. A Himnusz eléneklése után egy színész (a nevére már nem emlékszem) elszavalta a Nemzeti dalt. Beszédemben a pesti eseményeket foglaltam össze, a tényekre szorítkozva, és ismertettem a Zrínyi Kör programját. Közöltük: néhány óra múlva utcára kerül lapunk, olvassák el és adják tovább. Lapunk—amely ugyan csak egy oldalból állt—az ország első olyan lapja volt, amely a forradalomról szólt. Szervezetünk, a Zrínyi Kör tagsága mozgásba lendült. A nyomdászokat lekötötte a lap nyomtatása; mások a terjesztést szervezték. A Tefu dolgozói hajnalban már úton voltak a megye nagyobb helységei felé, és vitték az egyetlen lapból álló újságot, a ,,Fák- tyá"-t, s hajnalban folytattuk, ahol abbahagytuk. A lap következő számához gyűjtöttük az újabb információkat. A telexen folyton jöttek hírek: Pesten már sok volt a halott. Válságstáb” Nem tétlenkedtek a megye vezetői sem. Akit megtaláltak, azt vagy letartóztatták, vagy „tárgyalásra” a pártbizottságra hívták. Ez utóbbiak közé tartoztam én is. Tárgyaltunk ugyan, de nem arról, ami történt, hanem a lapengedély azonnali visszavonásáról. Tóth István, a pártbizottsági első titkár közölte : a pártközpont tájékoztatása szerint Pesten huligánok, külföldi ügynökök ellenforradalmi eseményeket robbantottak ki, s a rendfenntartó erőknek sikerült visszaverni őket. Halottakról, sebesültekről szó sem volt. Az MTI budapesti központjából azonban én akkor már kaptam olyan— baráti — tájékoztatást, hogy a rádiónál több százan megsérültek, a halottak száma pedig még ismeretlen volt. Mikor ezt közöltem az ülés résztvevőivel, Hidas alezredes megjegyezte: „Lesz még több is. Ezt nem ússzék meg a rohadt ellenforradalmárok...” Tóth István javaslatára „válságstáb” alakítását határoztuk el. Tagjai között volt Losonczi Pál (akkor tsz-elnök), természetesen a fegyveres testületek parancsnokai és a vb néhány tagja, valamint én. Ekkor még nem tudtam, hogy a fegyveres alakulatoknál — a megyében — riadókészültség van és csak parancsra várnak. A kör betiltása Mi tartottuk magunkat a megállapodáshoz: nem adjuk ki a lapot, nem szervezünk gyűléseket, segítséget nyújtunk a békés, rendcsináláshoz. így indult. A hatalom azonban nem tudta elviselni a vereséget, és megkezdődtek a letartóztatások me- gyeszerte. Minden megmozdulást— amely spontán jött létre a munkahelyeken — a mi számlánkra írták. A „válságstáb” úgy határozott: a Zrínyi Kör nem működhet tovább. Ha ezt nem vesszük tudomásul, akkor az ellenforradalom ügynökei vagyunk. (Folytatjuk) Petőcz Sándor Tizenháromezer tonna szója Brazíliából
