Somogyi Hírlap, 1990. október (1. évfolyam, 135-160. szám)

1990-10-26 / 156. szám

FRANCIA NAPOK A KILIÁNBAN. Krónika 175 éve született Nagykörösön Tanárky Gedeon (1815—1887) kultúrpolitikus, aka­démikus. Szülővárosában járt kö­zépiskolába, majd a pesti egyete­men jogot, magyar nyelvet és iro­dalmat, diplomatikát és heraldikát tanult. Ügyvédi vizsgát tett és vál­tóügyvédi oklevelet is szerzett, bár később nem folytatott ügyvédi gyakorlatot. 1840-ben részt vett a pozsonyi országgyűlésen, majd 1842-ben Nagykőrös főjegyzője lett. 1848—49-ben az első népkép­viseleti országgyűlésen ő képvi­selte Nagyköröst. A szabadság- harc alatti tevékenysége miatt ké­sőbb haditörvényszék elé állítot­ták, de 1851 -ben kegyelmet kapott. Ezután egy ideig a közélettől visz- szavonulva történelmi és pénz­ügyi tanulmányokkal foglalkozott, és a protestáns egyházi életben te­vékenykedett. Szerepet játszott a nagykőrösi református főiskola újjáteremté- sében. Nagykörösön egyébként ö volt a református egyház gondno­ka, valamint a városi kaszinó elnö­ke. 1861-ben szülővárosa ismét képviselővé, a képviselöház pedig jegyzőjévé választotta. 1865-ben Pest megye főjegyzője lett. A ki­egyezés korában két évtizeden át vallás- és közoktatásügyi államtit­kárvolt. Barátjának tudhatta Arany Jánost. OKTÓBER * naP 6-18 órakor kél, és 16.39 órakor nyugszik; a hold 13.08 órakor kél, és 22.18 órakor nyugszik. Több órás napsütés Péntek délutántól a Dunántúlon már erősen megnövekszik a felhő­zet, de eső nem valószínű. Éjsza­ka többfelé köd képződik. A déli, délkeleti szél napközben lesz élénk. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -1, -6, a leg­magasabb nappali hőmérséklet énteken 10 és 15 fok között ala- ul. ENYHÜLÉS, ESŐ Előrejelzés a jövő hét végéig A fagyos éjszakák után melegebbre fordul időjárásunk a hét végén. Időnként megnövekszik a felhőzet, gyakrabban lesz felhős az égbolt, szombaton és vasárnap záporok is kialakulhatnak. A déli, délnyugati szél megélénkül, szombat délutántól erős széllökésekre is számíthatunk. A hajnali hőmérséklet plusz 2, plusz 5, a kora délutáni órákban 13,15 fok körül alakul. A jövő hét elején változékony időre kell számítanunk. Gyakran beborul az ég, eső, zápor is valószínű. A hét máso­dik felében párás, ködös lesz az idő, csökken a csapadék. A hőmérsékleti minimumok a hét közepéig plusz 5, plusz 7 fok körül alakulnak, majd erősödik az éjszakai lehűlés. A nappali hőmérséklet 12,17 fok körül várható. Péntek Dömötör A Compagnie Frenák Kaposváron Cigány diákok vetélkedője Cigány általános- és középiskolás diákok ve­télkedtek tegnap Kaposváron a Somogy Megyei Pedagógiai Intézet épületében. Az indulók három kategóriában — vers-prózában, ének-zenében és táncban — mérhették össze tudásukat, felké­szültségüket. Első alkalommal került megrende­zésre a tehetséggondozó sorozat, melynek célja a különböző etnikumok hagyományainak őrzése, ápolása. A Sopi nagytermében eredeti cigányzene szólt, köcsögdudával, gitárral, kanalakkal és más alkalmi hangszerekkel kísérték a fürge lábú tán­cosokat. A messzehangzó zeneszóra az épület­be gyűltek az Eötvös József cigány—magyar pe­dagógiai társaság által szervezett vetélkedőso­rozat megyei döntőjének lehettek szemtanúi. A tét jelentős volt: minden kategória első helyezett­je a budapesti országos döntőbe jutott. A táncver­seny győztese egy marcali kislány, Kovács Brigit­ta lett. Pár teremmel arrébb a vers- és prózamondók közül többen választottak eredeti cigány népme­séket. Közülük azonban mégis a tehetséges versmondó, Bogdán Sándor, a tabi Rudnay szak- középiskola elektroműszerész-hallgatója győ­zött. Radnóti Miklós: Előhang egy monodrámához című versét szavalta. Három éve került közelebbi kapcsolatba a versmondással és saját kedvtelés­re továbbra is folytatni szeretné. Az énekesek és hangszeresek mezőnyében Horváth Imre, az 503. Számú Szakmunkásképző Intézet hallgató­ja színvonalas citerajátékával vívta ki a győzel­met. B. Zs. • • • • Lottó Tisztelt Szerkesztőség! Farkas István, Kaposvár, Szondi u. 7/afsz. 4. sz. alatti lakos panaszára a következő tájékoztatást adom. Ügyjelünk 240forintos évi díjú épület- és lakásbiztosí­tással rendelkezett, melynek díját — havi-20 forintot—-az OTP-kölcsön törlesztőrészletével együttfizette. Az általunk felajánlott új lakásbiztosítást nem kötötte meg, ezért régi biztosítását szeptember 30-ával felmondtuk. A törlésről érestítettük az OTP Somogy Megyei Igazgatóságát, azon­ban az általunk megadott törlési adatok hibája miatt az OTP számítógépes rendszere nem tudta a változást időben átvezetni. így fordulhatott elő, hogy az OTP által megkül­dött csekkek még a biztosítás díját is tartalmazták. Ügyfe­lünknek a biztosítás teljes évi díját — 240forintot — 1991. szeptember 30-ig a mai napon előre visszautaltuk. Ter­mészetesen új lakásbiztosítási szerződésünkkel készség­gel állunk rendelkezésére. Az adminisztratív tévedésért, az okozott kellemetlensé­gért szíves elnézését kérjük. Tisztelettel Pr. Hegedűs Lajos fiókvezető Állami Biztosító Kaposvári Fiókja A japán napok mintájára — igaz, szerényebb keretek kö­zött — francia napokat szervez a kaposvári Kilián városi műve­lődési központ. Október 31-én 18 órakor a somogyi megye- székhely vendége lesz a Com­pagnie Frenák modern táncegyüttes. Pál Frenák Titkos lelkek című koreográfiáját mu­tatja be a társulat. A koreuográ- fuson kívül hatan lépnek szín­padra, hogy Valerie Augenier jelmezeiben Richard Strauss, Rene Aubru, Steve Reich, Melis László és Szemző Tibor zené­jére előadják a másfél órás, em­lékekből építkező kompozí­ciót. Bevezetőként — mintegy ráhangolásként— Úton címmel Rene Aubru és Sladjerit Van­1988-ban kapott állami minő­sítést, azóta szerepel a közter­mesztésben a Pannon Agrártu­dományi Egyetem keszthelyi bgrggnyatermesztési osztályá­nak nemesítése, a PlMmfW burgonyafajta. Lisztes húsa miatt kedvelik, legnagyobb si­kerét az idei OMEK-on aratta. Dr. Hon/áth Sándor tudomá­nyos főmunkatárs, a keszthelyi burgonyatermesztési osztály vezetője mondja: — Ennek a burgonyafajtának jellegzetessége a ciklámenszí­nű bőre. Nem nagy testű, de nagy a termelésbiztonsága. Több éven át, folyamatos ter­mesztés során is vírusellenálló. Somogybán is sok helyütt ter­mesztik. Nagykorpádon, a Dél­kampen muzsikájára Sylvye Ageon koreográfiájában nyilvá­nos bemelegítést tart az együt­tes. A francia napok keretében november 6-án 12 órától francia ételkülönlegességekkel teli asztalok várják az érdeklődő­ket. A kaposvári Széchenyi Ist­ván Kereskedelmi Szakközép- iskola és Szakmunkásképző Intézet növendékei mutatják be szakácstudományukat. Különféle egytálételek, szendvicsek, rockfort-, szár­nyas- és halsaláták és töltött tojás közül válogat-hatunk. Az édesszájú ínyencek pedig egy franciakrémest is elfogyaszt­hatnak majd. L. S. somogyi Mezőgazdasági Kom­binát kerületében létesített lera- katot a burgonyatermesztési osztály, hogy a lehető legjobb vetőmagellátását biztosítsa a hagyományosan buFgenyater- mesztő régiónak. — Egyre inkább a kistermelői szféra veszi át ennek a létfon­tosságú élelmiszernövényünk­nek a termesztését. Mennyiben járul ehhez hozzá a kutató? — Elsősorban a kis mennyi­ségű kiszereléssel segítjük a kistermelőket, valamint ter­mesztési útmutatóval, techno­lógiai leírásokkal. Az új fajta végső sorsáról majd a piac dönt. M.T. A Lottó 43. játékhéten az alábbi nyerőszámokat húzták ki: 57, 74, 78, 83, 87 A tárgynyereményen a 40. heti szelvények vesznek részt. — Különjárat indul a Kapos Volán segítségével szombaton reggel a kaposvári autóbusz­állomásról Batéba, a megyei nyugdíjas Ki Mit Tud-ra. Forgalomkorlátozás Súlykorlátozás lesz a 7. sz. Budapest—letenyei úton Fo­nyódon, itt a 4 sávos út 2 sávos­ra szűkül, provizóriumos hídon 40 tonnás összsúlykorlátozás­sal. Félpályás útlezárásra kell számítani a burkolat szélesíté­se miatt a 7102. sz. szántód— tihany—aszófői úton. Sebességkorlátozás és út­szűkület lassítja a haladást gáz­vezeték-építés miatt a 67. sz. szigetvár—boglárlellei úton, Somogyjádon. Burkolatjelet festenek a 7. és a 76. sz. csomópontban. — Az Áramszolgáltató Vállalat érte­síti Kaposvár lakosságát és közüle- teit, hogy ma, október 26-án 8—12 óráig a Madár u.-ban az Erdősor úttól az Eger útig, a Gárdonyi u.-ban, a Fe­kete I. u.-ban, és a Koppány vezér u.- ban áramszünet lesz. (108426) — 1 napos utak OBERWART-ba, november 16., 30., december 7. és 21- én. 385,— Ft +15 ÁTS. Jelentkezés és felvilágosítás a MÁVTOURS irodában. Kaposvár, vasútállomás, illetve a 20-411/7 telefonon. (149507) — A tanítóképző főiskola bérelne a belvárosban alagsori helyiséget ifjú­sági klub számára. Ajánlatokat a fő- igazgatóságra kérünk. Kaposvár, Bajcsy-Zsilinszky u. 10. (108402) — Üzletkötők, menedzserek, ügy­nökök, figyelem! Az SMK szabadidő- klubja menedzserirodát szervez: tele­fon, gépírás, üzenetközvetítés. Tájé­koztatás naponta 8-tól 20 óráig vagy a 19-225-ös telefonon. Közös megbe­szélés november 1-jén 9 órakor, a helyszínen. (108436) Új fajta a köztermesztésben Lisztes húsú ciklámen Utazzon a Panorámával Spanyolországba! Útvonal: San Remo— BALATONI INGATLANKÖZVETÍTÉS INGATLAN-ÉRTÉKBECSLÉS REFLEX KFT., Siófok, Fő u. 27. TeL/fax: (84)111-50 (108225) Ausztráliái, amerikai és magyar befek­tetők részére keresünk Balaton-parti vagy Balaton környéki telkeket, ingatla­nokat eladásra. PELSO Ingatlanforgalmi Kft. Boglárlelle, bevásárlóközpont. (3402) REFLEX Tolmács- és Fordítóiroda, 8600 Siófok, Fő u. 27. Tel./fax: 84/111-50 (111825/a) AUTÓALKATRÉSZEK nyugati típusokhoz is KAPHATÓK vagy megrendelhetők AUTÓSBOLT MARCALI, Lenin utcai ABC mögött. HARTMANN (136632) Barcelona—Zaragoza— Madrid. 11 nap félpanziós ellátás. Részvételi díj: 8300 Ft + 385 DEM. Időpont: november 7. Jelentkezés: Pécs, Szalay A. u. 11. Telefon: (72)32-822 (3853) EJHA!!! KÖSZÖNJÜK! (Fizetett politikai hirdetés) (136722) p| 0 £02 Tarka sorok NAGY EMBEREK — KIS TÖRTÉNETEK Memnon, Dareiosz perzsa király hadvezére, hallván, hogy az egyik katonája gyalázkodva beszél ellenségükről, Nagy Sándor makedón királyról, így szólt a gya- lázkodóhoz: — Nem azért vettelek zsoldomba, hogy ezt a fejedelmet gyalázd, ha­nem azért, hogy harcolj ellene! * * * Körösi Csorna Sándor 1779-ben a nagyenyedi kollégium diákja lett. Nagyon szegény gyerek volt és eleinte a két jómó­dú Viski fiú mellett inas- kodott, hogy fenn tudja magát tartani. Diákévei alatt sokat koplalt, mert kénytelen volt vele. Meg­tette azt is, hogy napokig nem ivott egyetlen korty vizet sem. Amikor társai megkérdezték tőle, miért kínozza magát, hiszen a víz nem kerül pénzbe, így válaszolt: — Annak parancsol az ember, akinek lehet. Én nem parancsolhatok másnak — csak a gyom­romnak. Valakinek pedig én is parancsolni akarok. A Kaméliás hölgy be­mutatóján nemcsak if­jabb Dumas, a szerző, de az édesapja, az idősebb Dumas is jelen volt. A nagy sikerhez neki is gra­tulált az egyik tisztelője. — Bizonyára Önnek is része van a sikerben, Mester? — Hogy részem van? A taps tulajdonképpen engem illet. — Miért? Öntől van a darab? Az öreg Dumas kidül- lesztette a mellét: — Az nem, de a szer­ző! _ _________ S OMOGYI HÍRLAP Az Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. pártoktól független lapja Felelős vezető ez ügyvezető Igazgató Főszerkesztő: DR.KERCZA IMRE Kiadja az AS-B Kft. Somogy Megyei Irodája. Felelős kiadó: PORDÁNY H. LÁSZLÓ irodavezető Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kaposvár, Latinca S. u. 2/a Telefon: 11-644 Telex: 13-360, telefax: 12-315 Készült a Somogy Megyei Nyomdaipari Váílalat üzemében Kaposvár, Május 1. u. 101. Felelős vezető: MIKE FERENC igazgató Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesitő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a hírlap­előfizetési és lapellátási irodánál (FIELÍR), Budapest, XIII., Lehel u. 10/a 1900., közvetlenül, vagy postautalvá­nyon, valamint átutalással a FIELÍR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra Előfizetési díj egy hónapra 145 forint, negyed évre 435 forint, fél évre 870 forint, egy évre 1740 forint. ISSN 0865-9125 Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. ____________________________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom